Gianrico Carofiglio krimije a nyolcvanas évek Dél-Olaszországába, Bariba kalauzol minket, illegális játékbarlangok mélyére, a nagypályás maffiózók, kisstílű csalók és túlbürokratizált, a bűnüldözés mellett vagy helyett inkább egymással versengő rendőri egységek világába. (Mindez bizonyára első kézből szerzett tapasztalat a nevezett városban élő és korábban bíróként is dolgozó szerző számára.) A főhős, és egyben narrátor, Giorgio nem ebből a miliőből érkezik: jóravaló, törekvő, rendezett életű joghallgató ő, egy nála magasabb társadalmi kasztból származó barátnővel. A fényes karrier és a kiegyensúlyozott magánélet ígérete azonban nem bizonyul elégnek ahhoz, hogy egy házibulis csetepaté révén megismert új barátja, a nála kicsivel idősebb, hivatalosan egyetemista, amúgy "életművész" és hamiskártyás, rejtélyes Francesco ne térítse őt el a könnyű és törvénytelen pénzszerzés irányába. És persze mindent meg lehet magyarázni saját magunknak, hiszen végül is csak gazdag emberektől csalunk ki pénzt a pókerpartin, akik biztos maguk sem törvényesen szerezték azt, „megérdemlik, hogy meglopjuk őket”... Ám aztán sorra kerülnek a kevésbé gazdagok és az egészen szegények is, Giorgio pedig csúszik lefelé a lejtőn, újabb és újabb önigazolásokat gyártva. Eközben elindul egy másik történetszál, középpontjában egy hányattatott sorsú rendőrnyomozóval, akinek egy, a városban garázdálkodó erőszakolónak kellene a nyomára akadnia, egyelőre kevés sikerrel. A felettesek azonban mindenáron eredményt akarnak felmutatni a közvélemény felé. A két szál persze a regény végén találkozik, ennél többet, krimiről lévén szó nem mondhatok, hacsak annyit nem, hogy én a legutolsó fejezetig más végkifejletre számítottam.

A mű lélektani krimi a javából, talán az egyik legérdekesebb gondolat benne, hogy belefolyva az éjszakai élet könnyű pénzszerzési lehetőségeinek élvezetébe, vajon mennyiben marad a „normális”, nappali életünk folytatható? A válasz, legalábbis Carofiglio szerint, hogy semennyire: a cinkelt pókerpartik, a kockázatvállalás élménye és a gyors haszonszerzés ígérete olyan dopaminlöketet adnak Giorgionak, hogy a tanulmányai hamar teljesen érdektelenné válnak számára, korábban kedvelt olvasmányai úgyszintén, és a barátnőjével való szakítás sem várat sokáig magára. A másik lélektani kulcselem Francesco személye, egy olyan szociopata, nárcisztikus és manipulatív figuráé, aki a legkülönbözőbb társadalmi hátterű, érdeklődésű és foglalkozású emberrel is kiválóan szót ért, és ezt a képességét ki is használja céljai elérésére. Mivel mindig azt mondja, amit a másik hallani akar, vagánysága pedig imponál a fiatal joghallgatónak, könnyen Giorgio bizalmába férkőzik, aki a legjobb barátjaként kezd tekinteni rá és, akiért – mint később kiderül, akár szó szerint – mindent hajlandó lesz megtenni.

A szerző

A regény lendületes, két délután alatt kivégezhető olvasmány. A pókerjátszmák, a trükkök, csalások naturalisztikus leírása szerencsére nem olyan hosszú, hogy unalmassá váljon, még számomra sem, pedig én aztán tényleg hozzá sem tudok szagolni a témához. A történetben időnként felidéződnek a korszak történeti eseményei, például a berlini fal leomlása, ennek sok funkcióját nem látom, hacsak azt nem hogy érzékeltesse, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján vagyunk, még egy internet és okostelefonok nélküli korszakban: ilyen eszközökkel talán kevesebb ideig maradhattak volna felfedetlenül a regénybeli rejtélyek.

Az olasz kiadás, és az abból készül film plakátja

A regényt én németül olvastam, és noha máskor azt tapasztaltam, ezen a nyelven valahogy nehezebben jönnek át számomra az érzelmek, ez most nem jelentett problémát. Angol fordításban 2005-ben jelent meg a mű, "The Past is a Foreign Country" címmel. Magyar fordításra sajnos még várnunk kell – szerintem nem lenne rossz választás a műfajban utazó kiadók számára.

Goldmann Verlag, 2009

285 oldal, 8,99 euro

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!