Egy korábbi elemzésem kiindulópontja volt, hogy kevés a női író, és még kevesebb a regény női főszereplővel; ezt az álláspontomat annak ellenére is fenntartom, hogy újfent egy ilyen kötet került a kezembe. Az írónő saját életét meséli el születésétől, amit Hitler hatalomra jutásának éveként határoz meg (1933), a ’60-as évek elejéig, egy hosszú, de be nem teljesedett szerelem lezárásáig. Egy női sorsról olvashatunk, de Tóth Krisztina már bemutatott regényétől eltérően a főszereplő neménél sokkal meghatározóbb származása: Gergely Ágnes zsidó, értelmiségi család sarja; ’45 előtt zsidó származása miatt üldözték, ’45 után az osztályhelyzete, értelmiségi mivolta miatt diszkriminálták.

Nehezen indul a történet; az írónő kísérletet tesz családfája megrajzolására. Lehetetlen vállalkozás, csak úgy zúdulnak a nevek, rokonsági fokok, nincs, aki ezt követni tudná, és ami legalább ekkora baj, a leírás célja sem világos. Ezt követi az újságíró apa, és az egész Gergely család viszontagságainak bemutatása az egyre szélsőségesebbé váló zsidóüldözés idején: kiszorulás a pályáról, munkaszolgálat, bujkálás, Holokauszt. A téma nem új, mégis megrendítő.

Az 1945 utáni „új világ” bemutatása a magyar zsidóság egyik sorskérdésének felvetésével indul: Újrakezdeni Magyarországon, vagy kivándorolni Palesztinába, részt venni a Zsidó Állam megalapításában?

• Mondd, Ági valójában mi köt téged ehhez az országhoz?
• Itt születtem, Ávri.
• Itt születtem, itt bujkáltam, itt fagyott le a lábam – cipeljük tovább a múltunkat?! Közép-Európában sosem lesz béke. Itt valakit mindig lesváboznak, leoláhoznak, lezsidóznak.
• És? Ahová te készülsz az a béke völgye, Ávri?

Gergely Ágnes tehát marad, mert „itt született”; ennyi magyarázat elegendő is,hisz tudható, hogy számos magyar-zsidó sokkal inkább a magyar nemzethez, mint a zsidósághoz tartozónak érezte, érzi magát.

Írónőnk iskolái nagy részét ’45 után végzi, ez kezdetben még a Horthy-korszak iskolarendszere. A politikai környezet ugyan módosult, talán a tananyag is, de a tanárok, intézmények javarészt változatlanok; az új ideológia azonban megállíthatatlanul terjed:

Az egyik dolgozatom miatt, melynek tárgya alighanem a hazafiság volt, Vilma néni óra után kihívott a katedrához. – A kelleténél jobban dicsérted Magyarországot – mondta – Ez pedig nacionalizmus. És ha azt énekeljük – válaszoltam -, hogy: Nincs a földön gazdagabb, szebb ország? Az nem nacionalizmus? – Az más – mondta halkan Vilma néni. – Az a Szovjetunió.

Mire Ági a bölcsészkarra kerül, már a magyar klasszikusokat is csak a marxizmus szemüvegén keresztül merik oktatni. De álljunk meg egy szóra az oktatás régi rendszerből megmaradt elemeinél, ezt teszi írónőnk is, méghozzá nagyon szabómagdásan. Ő, mint számos regényéből tudható, ezt az oktatási rendszert még „fénykorában”, a ’30-as években élvezhette. Szabó Magda írói kvalitásait nem vitatom, de világképével, különösen azzal, amit a Horthy-Klebensberg-Hóman féle oktatási rendszerről gondolt, és így Gergely Ágnes hasonló gondolataival sem tudok azonosulni. Nem látom be, mitől lenne a műveltség netovábbja, egy kihalt nyelvet, ti. a latin, ismerete. Azt sem hiszem, hogy ez az iskolarendszer olyan erkölcsi tartást adott volna, a tanárok olyan kiválóságok lettek volna, mint amiről a két írónő áradozik; az oktatók egy diktatúrát szolgáltak ki, a meghamisított történelmet magyarázták, és az ő tantermeikből kerültek ki azok a suhancok, akik néhány évvel később honfitársaikat marhavagonba hajtották, vagy a Dunába lőtték.

Gergely Ágnes a Barcsay utcai Madách Gimnáziumban szerezte meg esti tagozaton az érettségit.

Miután Ági előtt - értelmiségi származása miatt - bezárulnak a felsőoktatási intézmények kapui, a munkásosztályban próbálja megtalálni a helyét; egy nehézipari üzemben tanul szakmát. Ennek egy haszna biztosan van, tudatosodik Ágiban, hogy az „antifasiszta Magyarországon” is tombol az antiszemitizmus:

 - Jegyezzetek békekölcsönt! – mondta egy vasszék tetején Jani bácsi. – Minél többet jegyeztek, annál jobban kinyilvánítjátok, hogy a gyár a miénk! A gyár most már a munkásoké, és nem a zsidóké! – Nem a kapitalistáké – szólalt meg mögötte Zoli bácsi, halkan, de érthetően, és sildes kalapját a homloka fölé tolta. Mindnyájan a fizetésünk száz százalékát jegyeztük.

Miután előmenetelét itt is gáncsolják, újra, immáron munkásként próbálkozik a felsőoktatásban, de betolakodóként tekintenek rá, aki a „valódi” proletárokat akarja kiszorítani az egyetemi padokból. Arra, hogy a kiemelt osztály a felkínált lehetőségekkel nem tudott, vagy nem akart élni Gergely Ágnes nem szól. (Fejes Endre „Rozsdatemető”-je annál többet foglalkozik a témával.) Ágit végül mégiscsak felveszik a bölcsészkarra, vágya teljesül, tanár lesz.

ELTE BTK Múzeum körúti épületegyüttese, ahol Gergely Ágnes tanári diplomát szerzett

A sok politikai, világnézeti téma mellett egy be nem teljesült szerelmi szál is része a regénynek; egy számomra felfoghatatlan történet. Ági és Zoliúgy érzik, egymásnak lettek teremtve, legalább tíz évig járnak jegyben, de ezalatt testi kapcsolat sem létesül közöttük, Ági az egyre inkább a távolba csúszó esküvőig, az önálló lakás megszerzéséig akar ezzel várni; Zoli akceptálja a döntést. Hogy az ártatlanság elvesztése fontosabb egy nő számára annál, minthogy erre egy sötét parkban, vagy szülői lakásban, minden pillanatban az ajtó zárjának kattanásától tartva kerüljön sor, megértem. De, hogy a szerelem testi kifejezése miért válna erkölcstelenné attól, hogy erre az előtt kerülne sor, hogy egy köztisztviselő rányomja a stemplijét egy házassági anyakönyvi kivonatnak nevezett darab papírra (az ’50-es évek elején egyházi esküvőről szó sem volt, az írónő vallásosságról említést sem tesz), az számomra rejtély. A házasságig végül el sem jutnak, mert Ági anyja ellene van. Hogy erre két felnőttnek miért kell tekintettel lennie, újabb talány. Az anya hivatkozik arra, hogy zsidó (Ági) és nem zsidó (Zoli) közötti kapcsolat nem vezet jóra. A felől, hogy ez az ’50-es években, ateisták között valóban téma lehetett, ha nem önéletrajzi írásról lenne szó, kétségeim lennének, így csak értetlenkedni tudok. Különösen, mert Ági, ahogy ez a fennt idézett párbeszédből is kiderül, mindenek előtt magyarnak tartja magát, a zsidó hagyományokat nem követi se ő, se anyja. Házasság elleni érvként felmerül Zoli kicsapongó, alkoholizáló életmódja; a karakter regénybeli megfestése azonban egészen más személyiségről árulkodik, egyetlen negatív tulajdonságáról sem olvashatunk. Amikor a regény záróképében, az időben nagyot ugorva, 1981-ben Ági egykori szerelme sírja fölött az elszalasztott boldogsága felett kesereg, inkább ellenszenvet, mint együttérzést kelt bennem.

Gergely Ágnes “Két szimpla a Kedvesben” című regénye nem nyerte el a tetszésem, habár több érdekes társadalmi témát feszeget, de az írónő következtetéseivel több helyennem tudtam egyetérteni. Mindez kiegészült egy számomra értelmezhetetlen szerelmi szállal, ami a főszereplőt, Ágit, Gergely Ágnes regénybeli önmagát tőlem még távolabb lökte.

Európa Kiadó, 2014

206 oldal, 2900 Ft

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!