Nádasdy Ádám a melegségét évtizedek óta nyíltan vállaló professzor, költő, műfordító 1947-ben született. A férfiak közötti szexuális kapcsolat, szaknyelvi gyöngyszemmel élve „a természet elleni fajtalanság” Magyarországon 1967-ig, a szerző húszéves koráig bűncselekmény volt. A rendszerváltásig, azaz negyvenes éveiig tabu témának számított. Még napjainkban is - amikor Nádasdy már közel hetven - távol vagyunk az egyenjogúságtól. A „buzi” az egyik legelterjedtebb szitokszó. Mindezek ellenére személyisége, gondolatai és a Könyvhétre megjelent „A vastagbőrű mimóza” című kötetében közölt írásai pozitív életszemléletet, töretlen optimizmust és csupa jókedvet sugároznak. Ez finoman szólva sem általános a magyar, és különösen nem a meleg irodalomban. Nádasdy írásait már csak ezért is felüdítőek.
Az optimizmus részben megalapozott. Lenyűgöző, mit ért el a melegjogi mozgalom a ’60-as évek végétől, amikor még a legtöbb európai országban büntetendő volt a homoszexuális kapcsolat, napjainkig, amikor a legtöbb nyugat-európai országban a melegek házasodhatnak, és gyereket fogadhatnak örökbe. A bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye már Magyarországon is több mint öt éve létezik. A kötet ’90-es évek végéről származó írásai azonban azt is mutatják, hogy írónk optimizmusát néha megcáfolja az idő, bizony az út nem mindig felfelé ível:
„[…] idén, azaz 1997. szeptember 6-án, szombaton fél 6-kor, először a világtörténelemben, Budapesten is lesz melegfelvonulás […]. A felvonulás tényét, megrendezését alighanem senki sem kifogásolja (hiszen, lám, valamirevaló nagyváros ma már nem nélkülözheti az ilyet).”
Budapest Pride 2014, Andrássy út
Az első budapesti melegfelvonulás a Capella Bár elől indult. A '90-es évek legendás meleg szórakozóhelye jó pár éve nem üzemel már.
Azonban Nádasdy Ádám jókedve a problémák láttán is töretlen. Ironikusan Leninre utal, aki szerint a feudalizmusból nem lehet rögtön a szocializmusba lépni. Kétségtelenül igaza van, amikor azt írja, hogy elengedhetetlen állomás az emancipáció útján a homoszexualitás bekerülése a köztudatba. A változás ebből a szempontból a ’90-es évek végéhez viszonyítva is nagy. Azt, hogy a melegek köztünk vannak, mi több, jogokat követelnek, már mindenki tudja, és majd’ mindenkinek véleménye is van erről. Tegyük hozzá, sokaknak negatív. Igaz, a közvélemény-kutatások szerint az elfogadottság évtizedes távlatban nő. Ami még fontosabb, és erre is utal írónk, egyre többeknek van meleg barátja, rokona, szomszédja. Persze nem arról van szó, hogy több lenne a meleg. A szám konstans, tudósok szerint a társadalom 4-5%-a érintett, ami Magyarországon közel félmillió embert jelent!. A magyarázat, hogy az elfogadottság növekedésével egyre többen vállalják másságukat. Pontosabban az „alig másságukat”. Mert ez a lényeg! Jó lenne, ha minél többen tapasztalnák, hogy a melegek pont úgy élnek, dolgoznak, terveznek, szeretnek, veszekednek, lépnek félre stb., mint a hetero többség. Magyarországon is abban áll (Vagy talán csak állt?) a legnagyobb probléma, hogy a túlnyomó többség csak azokat a melegeket vélte ismerni, akik egy évben egyszer tüllszoknyában, felszaladt szemű harisnyában végigvonultak az Andrássy úton. Tegyük hozzá: A kritikákat elkerülendő, Budapesten évek óta nem így néz ki a felvonulás.
Számoljunk egy kicsit! 500.000 melegnek van 1.000.000 szülője; ha csak fejenként kettő veszünk, 2.000.000 barátja; legalább egy, tehát összesen 1.000.000 szomszédja. Máris 4.000.000-nál, a lakosság közel felénél járunk. Nyugat-Európában, ahol sokkal többen vállalják másságukat az emberek 80%-a nyilatkozik úgy, hogy személyesen is ismer melegeket. Ennek megfelelően az elfogadottság is sokkal nagyobb. Klasszikus circulus vitiosus: minél nagyobb az elutasítottság, annál kevesebben vállalják másságukat, és így hátráltatják az emancipációt.
Térkép a különböző azonos nemű együttélési formák legalizálásáról Európában.
De térjünk vissza Nádasdy kötetéhez! A kötet a ’90-es évek végén a „Mások” című folyóiratban, és 2014-ben az „ÉS”-ben megjelent írások gyűjteménye. A régebbi írások nagy részét meleg vonatkozású filmek, könyvek és zenei albumok kritikája teszi ki. Elősör azt gyanítottam, hogy ezeknek a mára részben feledésbe merült műveknek a bemutatása a mai olvasó számára érdektelen. Tévedtem! Bár az írások apropóját húszegynéhány éves filmek, könyvek adják, de ennél sokkal többet rejtenek, a melegek életének, társadalmi helyzetének ma is aktuális kérdéseit feszegetik.
Amiről szó esik az írásokban: a filmrendező Derek Jarmanről, a "Teljes napfogyatkozás" című filmről, a költő Allan Ginsberg életéről, egy legendás berlini meleg közösségi helyről (SchwuZ) és egy nem kevésbé ismert könyvesboltról ("Eisenherz"), az "Éjfél a jó és a rossz kertjében" című filmről, Shakespeare szerelmi életéről, Verlaine és Rimbaud szerelméről, a "Második bőr" című Almodovar-klasszikusról, a "Túl a barátságon" című Annie Poulx-novelláról és Ang Lee-moziról és egy magyar filmről, a "Mielőtt befejezi röptét a denevér"-ről is.
Nekem, aki Németországban élek, különösen érdekes volt egy úti beszámoló a 2000-es évek elejének Berlinjéből. A német főváros minden bizonnyal Európa „legmelegebb” városa; a toleranciaszint magas, a meleg kulturális kínálat óriási, a szórakozási lehetőségek végeláthatatlanok. Ebbe a városba érkezik írónk barátjával és egy másik meleg párral néhány napos felfedező útra. Kesereghetnének: Budapest nem ilyen, gyaníthatóan soha nem is lesz. Mégsem teszik. Nádasdy örül, hogy van ilyen, és, ha csak pár napra is, de ők is átélhetik. Irigylésre méltó életszemlélet.
Megfogott egy másik írás is, amelyben írónk kibontja: nem arra kell büszkének lenni, hogy balkezesek, magyarok (!), vagy netán melegek vagyunk. Ez adottság. A Pride sem erről szól. Melegnek lenni ab ovo amúgy sem nagy öröm, számtalan nehézség forrása az életben. „Buzinak lenni divat!” – gyakran szajkózott ordas hazugság! De aki boldog akar lenni, annak el kell fogadnia, fel kell vállalnia másságát, ha így tesz, büszke lehet magára!
A kötet szerzője, Nádasdy Ádám
A 2014-es írások inkább közéleti jellegűek. Nem nyíltan politizálók, de politikusak, hiszen a melegség is közügy. Gondoljunk csak bele: a házasságkötés egy állami tisztségviselő előtt lezajló közigazgatási aktus, amiről az állam közokiratot bocsát ki. Hogy lehetne ez magánügy?! De még a házasságig sem kell elmenni. Ugyan melyik heteró titkolná, hogy párkapcsolatban él, és, ki a párja? Elvárná ezt bárki is egy heterótól? Na ugye! Itt kezdődik az egyenlő bánásmód. Ahogy arra Nádasdy Ádám találóan rámutat, egy magánügy van: ki, hogyan múlatja az időt az ágyban. Ez valóban intim téma hetero és meleg körökben is.
„A vastagbőrű mimóza” tartalmilag érdekes, stílusukban kiváló írások gyűjteménye. Tanulságos cikkek, érdekes gondolatok, rengeteg optimizmus. Öröm volt olvasni!
Magvető, 2015
164 oldal, 2690 Ft
Petrus Szabolcs
Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!
