Egy Magyarországon játszódó meleg történet, magyar, nevét vállaló író tollából. Öröm, hogy van ilyen, így a hibák felett is könnyebben szemet hunyok. Beszéljünk is inkább a pozitívumokról! Noel és Bence szerelmének története egy igazi meleg történet: benne van minden olyan probléma, amivel azonos nemű párok találkoznak, és számos tipikus helyzet, amelyet nap, mint nap megélnek. Bár a regény minden bizonnyal fikció, mégis érződik, hogy Katona André pontosan tudja, miről ír.
Sokan még mindig csak egy évben egyszer, a Budapes Prideról készült fényképek láttán szembesülnek a melegekkel.
Katona André, aki nem álnéven ír. Le a kalappal!
A két főhős karaktere - tekintve, hogy az író maga is meleg – meglepően sablonos, már-már homofób előítéletekre épít. Noel rég megbékélt szexuális orientációjával, erősen feminin (bár itt Katona következetlen, a regény elején még sokkal erősebbek Noel nőies vonásai, mint a derekán), büszke meleg. Az izmos, férfias Bence nem tartja magát melegnek, Noelt persze szereti, de ez szerinte a személyének, és nem a nemének szól. Írónk Bence önértékelési zavara kapcsán egy tipikus meleg önámításra világít rá. Senki sem akar meleg lenni, ezért sokszor az első szerelemnél azzal álltatjuk magunkat, hogy a vonzalom csak a személynek szól. Hogy ez önbecsapás, azt - Bencén kívül - mindenki maga is érzi, legfeljebb nem akarja tudomásul venni. De különösen évek múltán nem áltatja magát már senki sem: ha férfiként férfit szeretek, akkor nem vagyok heteró. Ennyi. Ezt egy meleg írónak tudnia kellene.
Jobb oldalon az eltávolítható borítócímoldal, bal oldalon az alatta megbújó kötéstábla. Az előbbin nagyon zavar a tizennyolcas karika. Szexualitás nincs a könyvben, legfeljebb finopm erotika. Minek hát a karika - melegekről csak nagykorúknak szabad beszélni?! A kötéstábla motívumát különösen szépnek, ízlésesnek tartom.
Melegek számára önironikus, heteróknak tanulságos, ahogy írónk elénk tárja, miként válhat melegek számára a legbanálisabb szitu is kínossá, mennyit agyal egy meleg: Mit gondol a recepciós, amikor látja, hogy egy fiúval foglaltam francia ágyas szobát? Leesik a pincérnek, hogy a párommal vacsizok együtt, vagy azt hiszi, testvérek vagyunk? Ciki, amikor a párod egyik barátnője találkozol, és a fiúja is ott van? Lehet-e ennél egyértelműbb, hogy ő a macsó heteró, te meg a csoffadt buzi? Mi a helyes viselkedés heterókkal egy zuhanyzóban? Lesütött szem? Az első találkozás apósékkal mindenkinek para. Képzeld el ugyanezt melegként… De nem hagyhatom kritika nélkül ezt a részt se. Ha valaki vállalja, hogy meleg, - és Bencének azzal, hogy már két éve együtt él Noellel, vállalnia kellett, - akkor hozzászokik az ilyen helyzetekhez. Ennyi idő után a recepciós értetlenkedő pillantását látva maximum arra gondolok, hogy akinek nem tetszik, nyaljon sót. Egy meleg írónak ezzel is tisztában kellene lennie.
A könyv megpróbál rávilágítani arra is, hogy A coming-out nem létezik. Minden nap, minden szituáció, legyen az akár a legbanálisabb is, egy potenciális coming-out. A legváratlanabb helyzetekben, pillanatok leforgása alatt kell eldönteni, hogy kell-e, szabad-e, jó ötlet-e. És mindíg szembe kell nézni a reakciókkal, számolni kell a hosszú távú, kapcsolatokat, megélhetést, jószomszédi viszonyt befolyásoló következményekkel. Ezzel összefüggésben talán képet kaphat a heteró olvasó arról is, hogy miért olyan nehéz egy meleg párkapcsolatot hosszú távon fenntartani. Lehet, hogy sokakat meglep, de nem azért, mert „a buzik nem bírnak a farkukkal”, hanem mert elég reménytelen egy párkapcsolat, ha az ember hétfőn reggel a munkahelyén nem tud arról beszélni, mit csinált a hétvégén a kedvesével, ha valakinek társasági eseményeken egyedül kell megjelennie, a kapcsolat csak a négy fal között zajlik. Tessék belegondolni, ilyen körülmények között meddig tartana egy heteró szerelem?
A felvonulók nem arra büszkék, hogy melegek, hanem arra, hogy a társadalmi előítéletek ellenére fel merik vállalni szexuális orientációjukat.
Ritka, hogy ilyen ellentmondásos véleményem lenne egy könyv stílusáról. Ügyes és szórakoztató, ahogy írónk a perspektívákat változtatja. Vagy ahogy ugyanazt az eseményt meséli el több szemszögből, vagy a történetet más-más szereplő nézőpontjából vezeti tovább. Ugyanakkor a narráció, és a Noel által elmesélt regényrészek fogalmazásilag, képileg túlbonyolítottak, még csak nem is barokkosak, nem is rokokósak, egyszerűen életidegenek. Mintha Katona bizonyítani akarná, hogy nincs az a tárgy vagy szituáció, amit ne tudna metaforába foglalni. Így többször a meghatónak szánt képnél is a nevetéstől sírunk...
Az, hogy a történet szomorúan végződik, nem lepi meg az olvasót. Ez mégis felvet két problémát. Meleg párkapcsolatban élni, különösen a Lajtán innen nem könnyű, mégsem lehetetlen. Nem önámítás, egyszerűen szép lett volna a reményt felvillantani, hogy két meleg is élhet boldogan a mai Magyarországon. Bár tudom, az ilyen szemléletmód távol áll a kortárs magyar irodalomtól. Még problematikusabb, ahogy írónk lezárja a regényt, ahogy ez a kapcsolat véget ér. Noel, aki azt hiszem az író nagyobb szimpátiáját élvezi, mint Bence, a többször még önmaga által is bevallottan következetlen gondolataival, érthetetlen tetteivel, állandó - szó szerinti, és képletes - rinyálásával kifejezetten idegesítővé válik. Így valóban nehéz boldogan élni, de erről már legalább annyira tehet ő maga, mint a társadalmi közeg.
A történet két fő helyszíne: Szentendre és a Tisza-tó
Bár azzal kezdtem, hogy szemet hunyok a hibák fölött, mégis írtam róluk, jobb az őszinteség, ne érjen senkit csalódás. De minden gyengesége ellenére nagyon jó, hogy van ez a könyv. Ajánlom mindeknek: melegeknek, mert sokszor magukra ismerhetnek, de legalább annyira heteróknak, hátha sikerül jobban megérteni, milyen nehéz melegnek lenni hazánkban, a XXI. században.
Ulpius-ház, 2012
484 oldal, 3499 Ft
Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!