Szimatolás az irodalom világában

A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei

A mi lehetett volna, ha? regénye

2016. szeptember 25. - twentydigitcombination

Tazaki Cukuru 36 évesen egyedülálló férfi Tokióban, munkája egyben hivatása is: vasútállomásokat tervez, mindig is arra vágyott, hogy ebben élje ki gyermekkori nördségét. Máskor meg csak menetrenddel a kezében nézi a tovahaladó és beérkező vonatokat, és ez megnyugtatja. Magánya is oldódik, amikor végre barátnőre talál, ám Szala egy különös feltételt szab kapcsolatuk folytatása érdekében: Cukurunak meg kell fejtenie élete eltemetett, ám el nem felejtett mély elakadását.

Merthogy, mint a szerző fogalmaz,

„a nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnő életutakban is feltétlenül megtalálható valahol az összeomlás időszaka. Vagy talán úgy is mondhatjuk, az őrületé. Az embernek bizonyára szüksége van ilyesfajta fordulópontokra.”

Cukuru életében ez egyetemi évei kezdetére tehető, amikor érthetetlen és ismeretlen okból kitaszíttatott volt középiskolai baráti társaságából, az addig „háborítatlan harmóniában élő közösség” többi tagja, két lány és két fiú (Fehér, Fekete, Vörös és Kék – csak a főhős neve nem utal valamilyen színre) többé nem álltak szóba vele. Bár Cukuru azóta újraépítette magát, leginkább kérget növesztett az évtizedes történet köré. Szala iránti vonzalma inspirálóan hat rá, hogy szembenézzen a múlttal és sorra felkeresse egykori barátait, akik beilleszkedve a polgári létbe Lexus-kereskedők, keramikusművészként megállapodott háziasszonyok, céges trénerek lettek, vagy pedig… Na, de fölösleges is lenne a történetet tovább boncolgatni, hiszen – talán nem spoilerezés elárulnom -, a zarándokút során több kérdés merül fel, mint amennyire választ kapunk, és alighanem ez így van az életben is.

A Zarándokévek Liszt Ferenctől, ahonnan a cím is származik. A zenemű nagy szerepet kap a kötetben.

Mi lett volna, ha minden másképpen alakul? Hányféle választási lehetőségünk lett volna fiatalabb korunkban, ami immár végérvényesen bezárult előttünk? Mi lett volna, ha az ötszög résztvevői a barátság tisztaságának fenntartása helyett engednek az akár maguk előtt is leplezett vonzalmaiknak? Vagy lehet, hogy így is épp ezen vonzalmak egymásra történő kivetítése okozta a háborítatlan harmónia végét, a felnőtté válással egyidejűleg? Miért fogadunk el hazugságokat társaink kedvéért? Egyáltalán, hol kezdődünk mi, és hol folytatódik a másik? Mennyire törékenyek és ambivalensek is valójában emberi kapcsolataink?

Murakami Haruki 2013-as regénye tömény érzékiség, keserédes nosztalgia és terápiás olvasmánynak is kiváló. Az első, amit olvastam a szerzőtől, de már bizonyosan nem az utolsó. Apropó, érzékiség: 2014-ben a regényt is jelölték a legrosszabb irodalmi szexjelenet díjára, amit ugyan nem nyert meg, de én már a jelölés ténye ellen  határozottan tiltakozom, így visszamenőlegesen is.

Ford.: Nagy Anita, Geopen Kiadó, 2013, 3391.- Ft

(A folytatásban a könyvhöz kapcsolódóan Szabolcs barátom jelentkezik egy fényképes bejegyzéssel a japán vasutakról és a vasutaknak az ország életében betöltött központi szerepéről. Szóval érdemes lesz visszanézni hozzánk!)

A bejegyzés trackback címe:

http://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr8311741323

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.