Folytatjuk az irodalmi toplista sorozatunkat; minden idők legeladottabb könyvei és a szocializmus legjobban kereső írói után jöjjenek a fordítási rekorderek! A teljesség igénye nélkül fogunk szemezgetni az ötvenes listáról.
Ha a Bibliától és politikai röpiratoktól eltekintünk, akkor egy mese kerül az első helyre, amely egyidejűleg, a „Rózsa neve” után minden idők második legeladottabb olasz nyelvű kötete is: Carlo Collodi „Pinocchio” (1.). Hogy, olvastam-e? Nem tudom, az biztos, hogy gyerekkoromban láttam filmen. Nem szerettem, nyomasztott, mert brutális, mint oly sok mese.
Bábel könyvekből kirakott tornya Buenos Airesben
A második helyen szintén mesés történet áll, Antoine de Saint-Exupéry több mint kétszázötven nyelvre lefordított regénye, „A kis herceg” (2.). Erről már részletesen írtunk, nem ismételjük önmagunkat.
Mese a legtöbb nyelvre lefordított angol és dán könyv is: „Alice Csodaországban” (3.) és „Andersen meséi” (4.). Előbbinek annyi köze azért van a valósághoz, hogy az író, Lewis Caroll saját kora, az 1860-as évek Angliája hírességeinek és szokásainak állított görbe tükröt. (És, mint Ugo Bardi óta tudjuk, ez a görbe tükör a mai ipari civilizációra is alkalmazható). Ha már fordításról beszélünk, említsük meg, hogy a történetet elsőként Kosztolányi Dezső ültette át a magyarba, aki a főhőst Évikének keresztelte, és meglehetősen szabadon fordította le a történetet. Az ötvenes években, a kor irodalmi életének egyik neves alakja, Szobotka Tibor, aki egyébként Szabó Magda férje volt, átdolgozta a fordítást és végre magyarul is Alice lett Évikéből. A könyvből nem kevesebb, mint 38 filmfeldolgozás készült, de számos zenei és képzőművészeti alkotást is ihletett. Íme, néhány példa:
Alice in wunderland, Sigmar Polke, az egyik legjelentősebb posztmodern német festő alkotása 1971-ből.
Az ötödik helyre egy francia regény, a „Nemo kaptány” (5.) futott be az itthon valamiért csak Verne Gyulának nevezett Jules Vernétől, amely bloggertársam meghatározó gyerekkori olvasmánya Egy fantasztikus utazás története a tenger mélyébe, egy olyan időszakban, amikor a mai értelemben vett tengeralattjáró még nem létezett. Így nem véletlen, hogy az első amerikai atomtengeralattjárót a regénybeli Nemo kapitány hajójának névre, Nautilusra keresztelték. A hatalmas természettudományos és technikai műveltséggel megáldott francia írót sokat a sci-fi előfutárának tartják, ahogy a steampunk esztétika egyik ihletőjének is. Mindemellett mai szemmel elolvasva ráébredhetünk, hogy a Nemo kapitány olyan, aktuális morális kérdéseket is boncolgat, mint a terrorizmus.
A hatodik helyen is egy francia, újfent egy mese, méghozzá képregény található, az „Asterix” (6.) René Goscinny írói vénájából és Albert Uderzo rajzvásznáról. Az író, Goscinny 1977-es halála után a rajzoló, Uderzo átvette a történetek írását is, amit a kritikák szerint a színvonal megsínylett. Hogy, ez igaz-e, nem tudom, kisgyerekkorom óta nem olvastam képregényt, és akkoriban sem sokat. Uderzo végül 2008-ban, 81 esztendősen eladta a történet szerzői jogait. A rajzoló egyébként színtévesztő, a piros és zöld színeket keveri, így nem alkalmas teherautó, vagy busz vezetésére, de minden idők legsikeresebb, 36 kötetből álló képregénysorozatának a megrajzolására nagyon is. A gyakorlatban a festékek számozásával lett úrrá a problémán.
A legtöbb nyelvre lefordított német nyelvű könyv, helyesebben mesealbum a gyerekeknek szóló irodalom legújabb üstökösének, Philipp Winterbergnek a tollából származik; „Kicsi vagyok?” (7.) című mesekönyvét 2013-as megjelenése óta több mint 110 nyelvre fordították le. Sok munka nem volt vele…
A francia nyelv és a képregény tarol. A top tízben van a belga, Georges Rémi, alias Hergé (1907-1983) sorozata is Tintin (8.) közel száz nyelvre lefordított és kétszáz millió példányban elkelt kalandjairól. A kalandor kissrác és aranyos kiskutyájának történetei azonban korántsem voltak mindig olyan ártalmatlanok, mint amilyennek tűnnek: a XX. század első felében a képregények gyakran igazolták a belgák gyarmati uralmát az alsóbbrendűként ábrázolt kongói őslakosok felett, mindenféle gátlás nélkül figuráztak ki különböző rasszokhoz tartozó embereket (kínaiakat, zsidókat), valamint hirdették a természetpusztítást is. A Kongóban játszódó egyik történetben a főhős dinamittal lazán felrobbant egy élő rinocéroszt. Akit érdekel a téma, utánaolvashat itt és itt.
Hetven nyelvvel a legtöbbet fordított svéd könyv nem Stieg Larsson Millenium-trilógiája (ő ennek még a felénél sem tart, és a 69. helyen áll), hanem „Harisnyás Pippi” Astrid Lindgren (9.) tollából. A német nyelvterületen és Észak-Európában hallatlan népszerűségnek örvend a svéd írónő és hőse, beszédes, hogy még egy rózsafajt is elneveztek róla. Mi több, J.K. Rowlingot (10.) is sikerült beelőznie, „Harry Potter” ugyanis még csak hatvannyolc nyelvnél tart. Szerintem Pippi minálunk korántsem ekkora sztár, legalábbis nekem nincs róla gyerekkori emlékem.
Astrid Lindgren
... és főhősének legismertebb megformálója a filmvásznon: Inger Nilsson, aki ma már 57 éves.
A legfordítottabb portugál regény természetesen Coelho (11.) legismertebb konyhafilozófiai kötete, „Az alkimista”. Most erről sem ejtünk több szót; volt már terítéken. Ja, ennyit azért mégis:
Coelho, a női olvasók kedvence
Foglalkozzunk viszont a hatvanöt nyelvre lefordított „1984”-el (13.)! Orwell nem volt termékeny író, de féltucatnyi regényéből kettő is a világirodalom remeke, számos szállóige forrása. A brit író elkötelezett baloldali, kommunista volt, így az ő tollából különösen hiteles az ideológia totalitárius diktatúrává válásának könyörtelen bemutatása mind az „Állatfarm”-ban, mind az „1984”-ben. Előbbi megírásakor, 1943-ban nem csak a Szovjetunióban, de Nagy-Britanniában is indexre került. A brit politika nem akarta az akkor még szövetséges Sztálint hergelni, így a kötet csak 1945-ben jelenhetett meg Orwell hazájában. Igazán népszerűvé azonban nem ekkor, hanem – az „1984”-hez hasonlóan - csak az ötvenes évek végén, az író halála után vált, amikor már minden józanul gondolkodó számára nyilvánvalóvá lett a szovjethatalom valódi természete. Az eltérő történelmi fejlődés lehet az oka, hogy Németországban az „1984” nem a totalitárius diktatúra, hanem a polgárai életét a legapróbb részletekig megfigyelő állam szimbóluma. Térfigyelő kamerák elhelyezése kapcsán, vagy az évek óta a viták kereszttüzében álló, a telekommunikációs forgalmi adatok regisztrálását előíró törvénytervezettel összefüggésben rendszeresen merül fel Orwell regényének címe. (Egy hasonló törvényt Magyarországon már évekkel ezelőtt elfogadtak; vitáról nem hallottam...)
Talán a leghíresebb a regény tucatnyi szállóigévé vált sora közül.
Több mint hatvan fordítással büszkélkedhet a finnek XIX. században kötetbe formált néptörténeti eposza, a „Kalevala” (14.). Talán a szocializmusban megkérdőjelezhetetlennek számító finn-magyar nyelvrokonság okán kapott a kötet nagy hátszelet Magyarországon. Az mindenestre tény, hogy nem hiányozhat egyetlen, az átkosból származó családi könyvtárból sem. Az pedig empirikus megfigyelés, hogy eddig minden, a kezembe került kötet olvasatlannak tűnt. De őszintén, ki a fa…, akarom mondani fene olvas ilyet?
A legelterjettebb magyar kiadás borítója.
Hatvan nyelvre fordították le a Nobel-díjas török író, Orhan Pamuk „A nevem: Piros” (16.) című, az Oszmán Birodalomban játszódó történelmi regényét. Meglep, mert szerintem Pamuk messze leghíresebb kötete a „Fekete könyv”, aminek magam is nekikezdtem.Talán nem voltam elég koncentrált, mindestre nem bírtam a bekezdésnyi, oldalnyi hosszúságú barokkos körmondatokkal, és hamar letettem a regényt.
Régiónkból öt kötet képviselteti magát az ötvenes listán. Az első nem meglepetés, már a legeladottabb könyvek között is szerepelt: Jaroslav Hašek regénye Švejk (19.) fergeteges kalandjairól a Monarchia hadseregében az I. világháború idején, avagy arról, hogy csinál egy kisember hülyét egy magát világhatalomnak gondoló, de fél lábbal már a sírban lévő országból.
Kicsivel van csak lemaradva minden idők leghíresebb lengyel, de érdekes módon Nero Rómájában játszódó regénye, a „Quo vadis?” (23.), Henryk Sienkiewicz tollából. Olyan klasszikusról van szó, amely már hosszú évek óta szerepel az irodalmi bakancslistámon.
A Nobel-díjas boszniai származású, de magát jugoszlávnak valló író, Ivo Andrić, és a „Híd a Drinán” (29.) című műve következik. Az ötveneseknek biztos nem kell bemutatni. A címet ugyan már én is hallottam, de generációmban Andrić már jobbára ismeretlen. A regény a boszniai Višegrad ma már világörökségi hídjának történetét meséli el az 1571-es építésétől 1914-ig. Ezen keresztül történelmi tablót fest a várost benépesítő számos etnikum sokszor konfliktusokkal teli, de olykor harmonikus együttéléséről. Andrić 1945-ben, a könyv írásakor, a Tito fémjelezte Jugoszlávia születésének idején nem sejthette, hogy néhány évtizeddel később milyen szomorú aktualitást fog nyerni a regénye. Egy kötet, amit még nem olvastam, de amihez a kritikák hatására kedvet kaptam!
Magyar mű is felkerült a listára! De nem a tágabb értelemben vett kortárs próza külföldön legismertebb alakjai, mint Márai, Kertész, Szabó Magda, vagy Vámos valamelyik kötete, hanem a magyar irodalom klasszikusa, „Az ember tragédiája” (41.). Mi jut róla eszembe? Először is számtalan szállóige. Aztán egy borzasztó nehéz nyelvezetű kötelező olvasmány, aminek néhány színét végigszenvedtem, de alapvetően csak rövidítésben olvastam. Továbbá egy avíttas, gimnáziumi színházi előadás, a már rég nem létező Várszínházban. És végül a Nemzeti megnyitója, és a darab Szikora János rendezésében, Lucifer szerepében Alföldi Róberttel, ami szerencsére nem múzeumi tárgyként kezelte a művet, és megpróbálta közelebb hozni a ma emberéhez. Ez utóbbi előadást csak a tévében láttam, ami így sokat vesztett az élvezeti értékéből. Madách életéről egy balassagyarmati útibeszámolónkban volt már szó részletesebben is.
A listára az egyetlen nemzetközileg is jegyzett, de hazájában pártállami múltja miatt vitatottnak számító albán író, Ismail Kadare is felkerült; „A halott hadsereg” (47.) című regényét közel negyven nyelvre fordították le. Egy különös háborús regényről van szó: Az ötvenes években egy olasz tábornok megbízást kap, hogy hazavigye a világháborúban, Albániában elesett olasz katonákat, egy halott hadsereget. Az olvasói vélemények szerint a fordulatos cselekmény előrehaladtával egyre misztikusabbá váló írásról van szó.
Mint az abszolút bestsellerek listáján, úgy itt is meglepően alulreprezentált a német nyelvű irodalom. A már említett kortárs mesekönyvön, és a svájci „Heidi” (24.) szintén gyerekeknek szóló történetén kívül csak két kötet szerepel a felsorolásban: Egy mai napig újra és újra kiadott bestseller 1985-ből, a „Parfüm” (48.) Patrick Süskind tollából, és a világirodalom egyik klasszikusa a „Buddenbrook ház” (67.) Nobel-díjas Thomas Manntól. Az előbbi egy érdekes ponyva a bűzös XVIII. századról, és a parfüm feltalálásáról. Utóbbi a XX. századi irodalom kimagasló alakja, a német emigráció szellemi vezetője a nácizmus tombolása idején, akire disszidálása miatt eleinte megvetéssel, de a háború után is sandán tekintettek honfitársai. Ma már Goethével és Schillerrel helyezik egy sorba. Nem mellesleg a szóbeli érettségi tételem irodalomból Thomas Mann „Mario és a varázsló” című kisregénye volt. Akkoriban csak úgy, mint a „Tonio Kröger” és a Halál Velencében”, nagyon tetszett; jó ideje tervezem, hogy újraolvasom őket németül.
Thomas Mann két müncheni otthonánál. Erről az irodalmi sétáról részletesen beszámoltunk a Facebook oldalunkon. Érdemes minekt ott is követni!
A Buddenbrook-ház tényleg létezik; az észak-német Hanas-város, Lübeck belvárosában áll.
Ázsiát mások mellett a már a Könyvtacskón is bemutatott Murakami Haruki, a kortárs japán irodalom egyik legelismertebb írója képviseli a listán; „Norvég erdő” (52.) című kötetét harminchat nyelvre fordították le.
Természetesen felkerültek a listára napjaink világsikert aratott könnyedebb irodalmi alkotásai is, mint „A Da Vinci-kód” (33.), Stieg Larsson trilógiája (69.), vagy a „Harry Potter” (10.), de olyan könnyebb művek is, amelyek kiállták az idők próbáját, és klasszikussá váltak. Így az „Elfújta a szél” (65), „A nagy Gatsby” (35.), vagy „Hucklebbery Finn kalandjai” (12.). Habár az utóbbi szerzője, Mark Twain, az amerikai klasszikus, regényt mégis száműzték az iskolai oktatásból, mondván, fogalmazásmódja politikailag nem korrekt. Hogy mentse a menthetőt, egy amerikai irodalomtörténész új kiadást jelentetett meg, melyben a „negros” és „nigger” kifejezéséket a „rabszolga” megjelöléssel helyettesítette. Jó példa arra, amikor egy alapvetően szép kezdeményezést (ti. legyünk tekintettel embertársaink érzéseire!) túllihegnek, és az így értelmet veszti. Hisz az új kiadásból már nem fogják megtudni a gyerekek, hogy a rabszolgák bizony mind feketék voltak, akiket akkoriban negrosnak vagy niggernek hívtak, ezért sértik őket ezek a kifejezések.
Huckleberry Finn kalandjaiból számtalan film és sorozat készült. Az én korosztályom minden bizonnyal az 1974-es változatot látta.
Íme, a Wikipédia - politikai és vallási röpiratok nélküli - listája:
Kötet |
Szerző |
Fordítások száma |
>260 |
||
253 |
||
174 |
||
153 |
||
148] |
||
112 |
||
Watch Tower Society |
111 |
|
Am I small? |
110 |
|
96 |
||
95 |
||
>70 |
||
>70 |
||
70 |
||
68 |
||
67 |
||
65 |
||
65 |
||
61 |
||
60 |
||
60 |
||
60 |
||
59 |
||
58 |
||
The Message of the Cross |
57 |
|
56 |
||
>50 |
||
50 |
||
50 |
||
50 |
||
50 |
||
48 |
||
47 |
||
>45 |
||
45 |
||
45 |
||
44 |
||
43 |
||
42 |
||
42 |
||
40 |
||
40 |
||
40 |
||
40 |
||
39 |
||
39 |
||
38 |
||
The Book of Mirrors |
E.O. Chirovici |
38 |
37[ |
||
37 |
||
37 |
||
37 |
||
37 |
||
36 |
||
36 |
||
> 35 |
||
35 |
||
My Life, My Faith |
35 |
|
35 |
||
35 |
||
34 |
||
34 |
||
>33 |
||
33 |
||
32 |
||
32 |
||
32 |
||
30 |
||
30 |
||
30 |
Petrus Szabolcs