Szimatolás az irodalom, a gasztronómia és a turizmus világában

Könyvtacskó

A vidéki Franciaország – Vissza az ’50-es évekbe?

Édouard Louis – Leszámolás Eddyvel

2017. március 06. - Szabolcs282

1_59.jpg

Édouard Louis kötete, az elmúlt év egyik legnagyobb franciaországi könyvsikere, egyszerűen csak elszomorított volna, ha az ötvenes években, vagy napjaink Oroszországában játszódna. De mert a helyszín, illetve az időpont a kétezres évek Franciaországa, döbbenetet éreztem a huszonéves író önéletrajzi regényét olvasva.

leszamolas_eddyvel.jpg

Enyhén feminin megjelenése és saját neméhez vonzódása miatt gyerekként és kamaszként olyan vegzálásokban, megaláztatásokban, durva lelki és fizikai támadásokban volt része, amelyhez hasonlót Nyugat-Európájában már elképzelhetetlennek tartottam. Igaz ugyan, hogy Eddy nem Párizsban, hanem egy észak-nyugat-franciaországi faluban nőtt fel, tehát egy olyan régióban, ahol magas a munkanélküliség és komoly gazdasági gondok vannak. A nehézipar megszűnése miatt – a nyolcvanas, kilencvenes évek Magyarországának egy jellegzetes kifejezésével élve – gazdasági szerkezetváltás zajlik, jobban mondva nem zajlik; a régi munkahelyek eltűnnek, újak pedig nem jönnek létre. A sajtóból persze tudható, hogy rossz a helyzet, de csak Eddy mártíriumának (nem túlzó a kifejezés!) története világít rá, milyen mélyre taszítja a gazdaság hanyatlása a társadalmat és az erkölcsöket is.

picardie.jpg

Amiens, Picardie, a történet színhelye. A táj, a városok, mint oly gyakran Franciaországban, gyönyörűek. 

Elképesztő a szegénység; a családfő 700 eurót visz haza a hónap végén. Ne tessék átszámolni forintra! Aki valaha járt Franciaországban, tudja, hogy más az árszínvonal, mint Magyarországon, vagy akár Németországban is. Ennyi pénz arrafelé - elcsépelt fordulattal élve - meghalni sok, túlélni kevés. Így lehetséges, hogy a ház padlója, ahol Eddy felnő, puszta beton, éveken keresztül nem telik télikabátra, az eltört üveg helyére karton kerül az ablakkeretbe – képek, melyek Móricz a századelő Magyarországán játszódó regényeit, és nem a világ hatodik legnagyobb gazdaságának jelenét juttatják eszembe.

A férfiak tehetetlenségüket macsósággal próbálják leplezni. És most gondoljunk minden rosszra, ami a kifejezés hallatán eszünkbe jut: durvák, erőszakosak, piszkosak, ápolatlanok, képtelenek elfogadni, ha a feleségük egy kicsit is sikeresebb náluk, pár euróval többet keres.

Szeretet, érzelmek – ismeretlen fogalmak. Magyarországgal, a szocializmus legkilátástalanabb éveivel összevetve is megdöbbentő, hogy a szülők gyermekeiknek sem akarnak jobbat. Sőt, a legkisebb sikerük esetén is féltékenyek rájuk. Ennél szülő mélyebbre nem süllyedhet; erre pénztelenség, gazdasági nehézségek sem jelenthetnek mentséget, de még magyarázatot is alig.

A helyzet kilátástalan, az emberek rég feladták a reményt. A bűnbakok ugyan változnak: EU, globalizáció, bankok, tőke, arab franciák, muzulmánok, kelet-európai bevándorlók, nagyvárosi balliberális értelmiség – a választék végeláthatatlan. A lényeg: jobb híján mindenért másban keresik a hibát! Aztán jön a magát újabban szalonképesebbnek mutató, de szélsőjobboldali Marine Le Pen, aki készségesen elmondja, hogy éppen kit tessék utálni. A siker garantált: Negyven százalék fölötti eredmény a régióban a legutóbbi választásokon. De ez a rendszeres újságolvasónak nem újdonság. Annál meglepőbb, hogy a leszakadt társadalmi csoportoknál még mindig milyen megkerülhetetlen szerepet játszik a fiatalok és nagyvárosi értelmiségiek körében már teljesen leírt tévé; a tájékozódás és a szórakozás alfája és ómegája:

„A televízió egész nap ment, éjszaka is, mikor apám elaludt előtte olyan jó háttérzajt ad, nem tudok meglenni a televízió nélkül, illetve nem azt mondta, hogy a televízió, hanem a televízióm nélkül. 
Soha nem volt szabad zavarni őt a televíziója előtt. Ez volt a szabály, amikor asztalhoz ültünk: televíziót nézni és hallgatni, különben az apám ideges lett, és csendet akart.” 

9_7.jpg

Marine Le Pen. A nép hangja? Megállíthatatlannak látszik.

És a helyzet fokozható. A legmegdöbbentőbbek a durva fizikai és pszichikai megaláztatások, amelyeket Eddynek kissé lányos külseje miatt kell elszenvednie. De itt nem egy „primadonnára” gondoljunk! Főhősünk megjelenése egy párizsi kertvárosban valószínűleg senkinek nem tűnne fel. Csak ebben a durva, barbár világban megbocsájthatatlan, ha valaki tisztálkodik, ízlésesen szeretne öltözködni, nem röstell emberi érzéseket mutatni. Minderről gyorsan leszokik. Próbál környezetéhez igazodni, amikor pedig ez kudarcba fullad, saját magát kezdi gyűlölni.

2_45.jpg

Édouard Louis. Író, arrátor, áldozat.

A történet happy enddel zárul. Eddynek, egyfajta szökés formájában, sikerül a kitörés. A könyvet mégis letaglózva tettem le – hány fiatal sínylődhet hasonló helyzetben ma is, a felvilágosult, demokratikus Európában?    

Ab Ovo, 2015, 182 oldal, 2400 Ft. Fordította: Pataki Pál

A meleg emancipáció franciaországi története

A homoszexualitás társadalmi, jogi megítélése ellentmondásos Franciaországban. „La Grande Nation” volt az első, amely a modern kor hajnalán, 1791-ben, tehát röviddel a forradalom után, legalizálta az azonos neműek szexuális kapcsolatát. A dekriminalizációt az újkori büntetőjog egyik mérföldkövének számító, 1810-es napóleoni büntetőtörvénykönyv (Code pénal) is megerősítette. A büntetlenség még a náci gondnokság alatt működő Vichy-kormány időszakában is fennmaradt. A házassággal azonos jogokat biztosító bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetése is viszonylag hamar, 1999-ben megtörtént. Ezt a házasság és az örökbefogadás intézményének megnyitása követte 2013-ben, amely az akkoriban frissen megválasztott köztársasági elnök, François Hollande egyik első, választási programjában is hangsúlyos szerepet kapó kezdeményezése volt. De hol itt az imént említett ellentmondásosság? Ott, hogy az utóbbi intézkedések ellen hónapokon keresztül, nem ritkán erőszakba torkolló tömegtüntetések zajlottak Párizsban és már francia nagyvárosokban. A résztvevők száma nem egyszer volt milliós. A legnagyobb konzervatív párt, az UMP is következetesen ellenezte az új jogszabályt, az Alkotmánybíróság előtt is megtámadta azt. A közvélemény-kutatások és szociológiai felmérések azonban azt mutatják, hogy bár hangos az ellentábor, de kisebbségben van: A házasság megnyitását a franciák kétharmada, az azonos neműek örökbefogadáshoz való jogát pedig több mint 55 százaléka támogatja. A tendencia növekvő.  

10_6.jpg

2013. május 28. 18 óra. Montpellier városházáján igent mond az első házasuló meleg pár. 

11_4.jpg

Elszánt tiltakozók Párizs utcáin.

dscn0307.JPG

Petrus Szabolcs  

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr4212016187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása