Szimatolás az irodalom, a gasztronómia és a turizmus világában

Könyvtacskó

Egy rejtélyes irodalmi világsztár

Elena Ferrante és A briliáns barátnőm meghódítja a világot

2019. január 19. - Szabolcs282

6_53.jpg

Elena Ferrante a kortárs szépirodalom legrejtélyesebb alakja, kilétét titkoló modern Anonymus. Nápoly-regényciklusa első kötetének ’09-es megjelenése óta nemzetközi sztár. A briliáns barátnőm 40 nyelven jelent meg, 5 millió példányban kelt el. Nem csak közönségsiker, a kritika is ünnepli. A BBC a kötetet a ’00-es évek legjobb 20 regénye, a Times ’16-ben a szerzőt pedig a 100 legbefolyásosabb személyiség közé választotta. Ferrante a regényciklusért ’15-ben megkapta a Premio Strega-t, Itália, ’16-ben pedig a Nemzetközi Man Booker díjat, Nagy-Britannia legrangosabb irodalmi elismerését.

Fátyol mögött

Az olasz írónő az anonimitással nem csak magánéletét védi. Meghatározó része irodalmi ars poéticajának. „A szerző a műveiben rejlik” – vallja. Ezt igazolja, hogy jóval hangos irodalmi sikerei előtt, még első regénye ’92-es megjelenésekor döntött „jól átgondoltan és véglegesen” az inkognitó mellett. Tehát Stephen Kingtől (alias Richard Bachmann) és J. K. Rowlingtól (alias Robert Galbraith) eltérően nem arra volt kíváncsi, hogy új írásai csak a korábbi kötetek sikere okán, vagy saját jogon lettek bestsellerek. „Én nem tudom, ki az olvasóm, ő nem tudja ki az írója, könyveim által mégis egymásra találunk; ez az irodalom lényege.” 

1_193.jpg

Ferrante csak írásban ad interjúkat. Ezekből kevés tudható: ’43-ban, regényei színhelyén, Nápoly munkásnegyedeinek egyikében született és nőtt fel; szoros kapcsolat fűzi a köteteiben szintén felbukkanó Torinóhoz is; az írás nem a fő foglalkozása; valóban Elenának hívják; lányai vannak. „Minden más információ szükségtelen az olvasók számára” – hárítja el a további személyes kérdéseket. Annál mélyrehatóbb válaszokat ad, ha az alkotás folyamata, témaválasztásának motivációja vagy szereplői kerektere, döntéseik elemzése a téma. Részletesen indokolja anonimitásnak okait is. 

Ha más álnéven használó írók is érdekelnek, olvasd el a Könyvtacskó korábbi összeállítását!

Kit takar a fátyol?

Az írónő, valamint olasz és külföldi kiadói kifejezett kívánsága ellenére többen megkíséreltek fényt deríteni Ferrante kilétére.

Sokáig a nálunk ismeretlen regény- és forgatókönyvíró és műfordítónőt, Fabrizia Ramondino-t sejtették az álnév mögött. A nápolyi irodalmár ’08-as halála tett pontot a spekulációk végére. Bejárta a világsajtót, amikor ’16-ban egy olasz gazdasági újságíró, Caludio Gatti nem éppen fair eszközökkel és stílusban a Anita Raja - Domenico Starnone író-műfordító házaspárt nevezte meg Elena Ferranteként. Részletek a Könyvtacskó korábbi cikkében. 

7_54.jpg

Fabrizia Ramondino. Ő nem lehet a fátyol mögött, hisz még a Nápoly-ciklus első kötetének megjelenése előtt elhunyt.

2_127.jpg

Az olasz újságíró, Claudio Gatti. Lelepezte Elena Ferrantét?

3_85.jpg

A visszahúzódó irodalmár házaspár, Anita Raja és Domenico Starnone. 

Küzdelem minden mondatért

Ferrante tolla sokáig nem magától siklott. ’92-es debütálása és A briliáns barátnőm ’09-es megjelenése között csak három regényt publikált. Egyik terjedelme sem haladta meg a 200 oldalt.

„Regényeim minden mondata kis darab belőlem; másképp nem lehetnének hitelesek” – vallja Ferrante. Interjúiban az alkotás lassú folyamatába is beavatja olvasóit. Először géppel ír 5-10 oldalt. Ezt kinyomtatja, és otthona egy nyugalmas zugában javítgatja. Ez 5-10 oldalanként akár hetekig is eltarthat. „Az alkotás legfontosabb fázisa.” Ezt követően kerül gépre egy sokszor teljesen új szöveg, ami azonban a kézirat lezárásáig még számtalan korrektúrán esik át.

4_73.jpg

Tékozló szeretet (’92), Amikor elhagytak (’02) Nő a sötétben (’06) – Ferrante korábbi kötetei. Középpontjukban nehéz élethelyzetbe kerülő nők állnak. Korábbi életük felborulásának sokszor a múltban gyökerező okai és a küzdelem az új kihívásokkal. Nem családregények, teljes életutakat sem mutatnak be. A főszereplő egy rövidebb életszakaszára koncentrálnak.

Mást, máshogy…

A Nápoly-ciklus esetében majdnem minden más. „Sose gondoltam volna, hogy egyszer ilyen hosszú történetet írok, ennyi mellékszereplőt és -szálat szövök a cselekménybe, hogy ilyen fontos szerepet kap, hőseim életére kihat a társadalmi-politikai környezet, hogy szociális problémákra reflektálok” – árulja el Ferrante, és egyidejűleg megvallja, hogy korábban kifejezetten ódzkodott a tágabb értelemben vett politika regényeibe emelésétől.

Szintén új és az írónő számára is meglepetés, hogy 200 oldalas (kis) regények után, egy több mint 2000 oldalas sagát vetett papírra. Ami persze csak megváltozott írásmetódussal volt lehetséges. „Magától száguldott a tollam; írtam-írtam-írtam, sokáig magam se tudva, hol lesz a történet vége.”

…mégis ugyanarról

Ami változatlan: női sorsok állnak a középpontban. A nagyon különböző szociális hátterű és karakterű Lenu és Lila életét követjük végig születésüktől az ’50-es évek elején egészen a közelmúltig. Van, hogy elválaszthatatlan barátnők, van, hogy gyűlölik egymást. Élnek egymás szomszédságában és minden nap találkoznak, de sok száz kilométeres távolságban, egymást szem elől tévesztve is. Ami állandó: láthatatlan szál köti össze őket; ha nem is tudatosodik bennük, de egymás sorsának és karakterének formálói.   

Nápoly-New York-tengely

Az Itáliában ’09 és ’14 között megjelenő négy kötet Elena Ferrante hazájában és néhány európai országban, különösen a német nyelvterületen a kezdettől fogva szakmai és közönségsiker volt. De csak a vezető amerikai irodalomkritikus, James Wood ’13-as, a nagymúltú New Yorker magazinban megjelent dicshimnusza óta van valóságos hisztéria Ferrante és a Nápoly-regényciklusa körül.

9_42.jpg

James Wood

Az amerikai kritikusok és olvasók után a filmproducerek fantáziáját is felkeltette Lenu és Lila története. Grisham, Follett vagy Stephen King bestsellerei esetében szinte természetes. Viszont a kritikusok által is magasztalt európai kötet esetében figyelemre méltó teljesítmény.   

Nápoly-Hollywood-tengely

5_66.jpg

A négy kötet olvasása mellett nem jutott már időm filmnézésre. Bloggertársam viszont a filmvásznon követte Lenu és Lila történetét:

Az HBO-tól számos nagyon színvonalas sorozatot kaphattunk az elmúlt években, most egy nyolcrészes minisorozat formájában a Briliáns barátnőmet adaptálták. A Max Richter fülbemászó zenéjével kísért, olasz nyelvű, kedvező kritikai elismerésben részesült sorozat az első nápolyi regény történetét követi végig Lenu és Lila gyerekkorától Lila esküvőjéig. A szereplőket tehát különböző színészek játsszák, a helyi uzsorás temetési menete az a nagyjelenet a sorozat első harmadában, ahol sorra veszi a kamera, milyen kamasz vált a két kislányból és a nagyszámú környékbeli család utódaiból. A sok szereplő kilétének, motivációinak, egymás közti viszonyainak azonosítása főleg az első részek alatt nem volt egyszerű nekem, aki nem olvasta a regényt. A történetet már ismerő nézőtársam kommentárjai segítettek itt át. Mondjuk nekem a régebbi korokban játszódó filmekkel sokszor az a gondom, hogy nem tudom megkülönböztetni a szereplőket… („most akkor melyik bajszos mondja melyiknek?”). A megértést nehezíti, hogy sok helyen hiányzik Lenu narrációja az eseményekhez, ami a regényben több fogódzót ad. A poros semmiből kinövő Nápoly-környéki koldusszegény munkástelep, a kora ötvenes évekbeli gyerekkor helyszínének megjelenítése olykor inkább színpadi díszletre emlékeztet, mindenesetre a nyomasztó hangulatot tökéletesen átadja, később pedig fellélegezhetünk, miután a cselekmény helyszíne - részben - a korhűen bemutatott Nápolyba, vagy Ischia festői szigetére kerül át. A két közeli barátnő, de egyúttal akár egymás sorsát a rossz irányba fordítani is kész rivális, szüleik, és tágabb környezetük, a rivális helyi klánok tagjai mind-mind átélhető, jól megformált karakterek. Megrázó a társadalmi viszonyok ábrázolása is, egy olyan, nem is messzi koré, ahol a gyerekek nem mindenható kis uralkodók voltak a családban, hanem ingyen munkaerő a műhelyben és a háztartásban, és ahol sokaknak már a felső tagozatbeli továbbtanulás lehetősége is ritka kegynek számított. Főleg, ha nőnemű az illető. És persze ott van minden családban a zsarnoki, kiszámíthatatlanul erőszakos pater familias, aki körül megfagy a levegő a családi vacsorán egy rossz szó hallatán, és akinek ellentmondani kitagadással ér fel. A leendő háziasszonyok természetesen ahhoz kell hozzámenjenek, akihez a család gazdasági érdekei kívánják, érzelmeknek nem sok tér jut. Mindezek ellenére az évad vége felé megjelenik a finom erotika is, persze csak visszafogottan, hiszen egy prűd és lefojtott korszakban járunk, a főszereplők pedig még alig léptek ki a gyerekkorból. Külön elismerést érdemel, hogy a készítők – más filmekkel és sorozatokkal ellentétben - nem próbálták idealizálni a szereplőket megjelenésükben sem, és külön figyelmet fordítottak az olyan apró részletekre, mint Lenu anyjától megörökölt bűnronda fürdőruhája, amit első nyaralásán viselt. A főszereplőkön kívül is finoman árnyalt karakterekkel találkozhatunk, akik különböző fejlődési utakat járnak be lehetőségeiktől, képességeiktől függően. Az évad drámai csúcspontja Lila esküvője: ugyan a szegényebb sorsú lánynak sikerült elérnie, hogy ne a visszataszító viselkedésű Marcellohoz, hanem az egy fokkal elviselhetőbb és szintén pénzes Stefanohoz adják hozzá, már a lakodalmon felsejlik, hogy az ő érzései csak addig számítanak bárkinek, ameddig az újdonsült férj másként nem gondolja. A folytatás, az Új név történetét feldolgozó következő évad 2019 vége felé látható majd.

Mit tudok jómagam mindehhez hozzáfűzni? Nekem olvasva is túl sok volt a szereplő. A kötetek elején több oldalas a ki-kicsoda. Sokszor vissza kellett lapoznom, ami nagyban csökkentette az élvezeti értéket. A történelmi, társadalmi, szociális háttér megfestése sokkal jobban sikerült, mint a helyszíné a filmen. Utóbbi hiteles, érdekes. Ahogy a korabeli nápolyi családok működésnek és a fő-, valamint a mellékszereplők különös karakterének megfestését is csak dicsérni tudom. Az erotika finom megjelenítése és a részletgazdagság szintén legalább olyan jó a könyvek lapjain, mint a filmvásznon.

8_49.jpg

A nagy felhajtást ennek ellenére túlzónak tartom. Női sorsokról, mindenható pater familiasokról, archaikus társadalmi viszonyokról, családokról korábban is jelentek már meg jó, ha nem jobb kötetek Itáliában.    Lásd a Könyvtacskó közelmúltban megjelent összeállítását!  

Elena Ferrante írói teljesítményét nem elvitatva, az amerikaiként gyakran csak végletekben gondolkozó James Wood és a New Yorker nélkül a Nápoly-szága is egy lenne az ajánlott olasz irodalmi művek nagy halmazában.

szabolcs és twentydigitcombination

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr4414571990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása