Szimatolás az irodalom világában

Lion Feuchtwanger - Siker

Egy kulcsfontosságú regény a XX. század történetének megértéséhez

2014. december 04. - Szabolcs282

Lion Feuchtwanger – Siker

collage_feuchtwanger.jpg

A zsidó származású, német nemzetiségű Lion Feuchtwanger a XX. század legjelentősebb történelmi regényírói közé tartozik, ebben a műfajban a legelismertebb német irodalmárnak számít. Műveit a múlt század ’30-as éveitől kezdődően tömegek olvasták nem csak Németországban, de a világ más országaiban, így Magyarországon is. Az író ismertsége mára sajnos megkopott, sok magyar olvasó számára ismertebb az író nevénél a minden bizonnyal legnépszerűbb regényéből, a „Jud Süss”-ből készült náci propagandafilm, mely azonban a könyv történetét, mondanivalóját, egész szellemét arcpirító módon hamisította meg (A későbbiekben külön bejegyzést szeretnénk szentelni ennek a méltánytalanul bemocskolt regénynek.).    

Én magam is egy botrányt kavaró „Jud Süss”-vetítés kapcsán figyeltem fel Feuchtwanger nevére; az utóbbi években a német iró több kiváló regényét olvastam el, részben magyarul, részben eredetiben, németül, legutóbb a „Siker” című alkotást.

Mint említettem, Feuchtwanger elsősorban történelmi regényeket alkotott, melyek az emberiség történetének legkülönbözőbb időszakaiban és helyszínein játszódnak (így például „A toledói zsidó nő” a XIII. századi Ibériai-félszigeten, „A csúnya hercegnő” a XIV. századi Tirolban, a „Jud Süss” a XVIII. századi Baden-Würtenbergben, „Goya” a XVIII. századi Hispániában). A történetek közös jellemzője, hogy azokban a zsidóság, ha nem is mindig fő-, de mindenképpen megkerülhetetlen szerepet kap.

A „Siker” című alkotás egy három részből álló regényciklus első kötete, amely fűzér elemei azonban szereplőikben különböznek egymástól, nem alkotnak összefüggő történetet, a kötetek közötti kapcsolatot az azonos történelmi háttér teremti csak meg: a nemzetiszocialista ideológia megszületése, térnyerése, majd hatalomra jutása Németországban. Európa és Németország történetének ez a sötét szakasza közel két emberöltővel ezelőtt játszódott le, így mai szemmel nézve nyugodtan beszélhetünk e könyvciklus esetében is történelmi regényekről, és ezt a benyomást erősítik a kötetetek e műfajra jellemző stílusjegyek is. Így érdekessé válik a körülmény, miszerint a ’20-as évek elején játszódó „Siker” egyáltalán nem történelmi távlatból, a ’20-as évek második felében íródott. Feuchtwanger ennek ellenére – elmondott szándéka szerint is – történelmi regényt akart írni, mely az akkor még közelmúltbeli eseményeket a történelmi távlat objektivitásával mutatja be, a későbbi korok számára is hiteles korrajzot festve; az író e törekvését siker koronázta.

munchen.jpg

A történet helyszíne, München a '20-as években

m.jpg

... és ma

A „Siker” fő szála könnyen összefoglalható: A Bajor Nemzeti Galéria igazgatója,
Martin Krüger szabad szellemével kivívja a bajor kulturális miniszter ellenszenvét, aki az igazságügy-miniszter hathatós közreműködésével egy koncepciós esküszegési büntetőperbe vonja a csakhamar leváltott igazgatót, akit a bíróság rövid úton hosszabb szabadságvesztésre ítél. Krüger egy fiatal, és naiv csodálója, Johanna Krain eget-földet megmozgat a művészettörténész kiszabadítása érdekében, mint az sejthető, sikertelenül.

Feuchtwanger ezt a maga korában kirívónak nem számító történetet használja fel arra, hogy átfogó képet adjon a korabeli Bajorország politikai és gazdasági életéről, társadalmáról. A korrajz különös érdekességét az adja, hogy ebben az időszakban München olyan események színhelye, melyek alig egy évtizeddel később a világtörténelmet alapvetően határozták meg: Színre lép Adolf Hitler, megalapítja, és rövid idő alatt sikerre viszi a náci mozgalmat, majd egy dilettánsan előkészített puccsal kísérletet tesz a hatalom átvételére, ekkor még sikertelenül (Az 1923 november 8-ai „sörpuccsról” van szó.). Mi sem mutatja jobban az író éleslátását, minthogy Adolf Hitler későbbi világtörténelmet szerepét a regény írásakor még senki sem ismerhette.

A korszak, és azon belül a nemzetiszocialista mozgalom teljes történelmi hitelességgel kerül bemutatásra, a regényben felvonulnak a korabeli Bajorország közéletének fontosabb szereplői; az írás érdekessége, hogy abban senki, így még Hitler sem a valós nevén szerepel (Az ő esetében Feuchtwanger például Martin Kutznerről ír.) Ezzel az eszközzel sikerül a bajor írónak a még hiányzó történelmi távolságot helyettesíteni, a regényt a kor aktuálpolitikájától elszakítani (Ne feledjük, a kötet megjelenésekor, 1930 környékén Hitler még nincs hatalmon, épp többé-kevésbé legális eszközökkel küzd annak választások útján történő megszerzéséért.) Azzal, hogy Feuchtwanger elszakítja a történetet az ismert nevektől, kiválóan tudja érzékeltetni a populizmus, a bűnbakkeresés minden korban létező veszélyeit, a szereplők sokszor megdöbbentő banalitását, kisszerűségét , ami azonban az események szerencsétlen összejátszása esetén nem akadálya annak, hogy ilyen figurák a pusztulás szélére taszítsák akár az egész emberiséget. De nem csak politikusok, más közéleti szereplők, így például művészek is feltűnnek a regényben; egy szereplő Thomas Mann-t, egy másik Betold Brecht-et hivatott reprezentálni. Mivel a két író életrajzát nem ismerem behatóan, be kell vallanom, a könyv olvasása közben nem ismertem rájuk, mégis megértettem a két személy jelentőségét; ez mindennél hitelesebben mutatja, hogy a regényben nem a konkrét nevek, hanem a karakterek a meghatározóak, általános érvényűek. A közélet reprezentánsai mellet a tabló meghatározó részét alkotja az „utca embere”, akinek esetében még fokozottabban érvényes, hogy nem az egyes személyek, hanem az összkép a fontos.  

A tabló, mely a korabeli Bajorországról tárul elénk, a történelemkönyvekből tudódhatóan teljesen hiteles, mégis nagyon távol áll a képtől, mely a mai Bajorországról él a legtöbb ember fejében. Ez egy szegény, alapvetően az agráriumból élő tartomány volt, mely világpolitikailag jelentéktelen, gazdaságilag Németország nélkül alig életképes. Mégis, retorikailag, és szimbolikus tettekkel a Németországon belüli függetlenségéért harcol, ugyanakkor a központi kormányzat által nyújtott támogatásokat maximálisan kihasználni igyekszik. Álljon e helyen egy konkrét példa is:

[A korszak legjelentősebb müncheni közberuházása], a Technikai Múzeum szövetségi forrásokból épült, de hangsúlyozták, hogy ez egy bajor alkotás, azt ünnepnapokon bajor zászlókkal díszítették, a német lobogó felvonását megtagadták.

Olyan deja vu érzésem van…

A ’20-as évek Bajorországa egy uram-bátyám világ volt, ahol mindent áthatott a korrupció, az igazságszolgáltatás függetlensége csak papíron létezett, az az egész közhatalommal együtt – német megfogalmazás szerint – a jobb szemére vak volt, azaz a baloldal minden jogsértése esetén a törvény teljes szigorával sújtott le - helyesen, teszem hozzá. A nácik esetében azonban a legdurvább túlkapásokat, még a politikai ellenfelek legyilkolását is tűrte (Igen, a nácik már hatalomra kerülésük előtt tíz évvel is előszeretettel használták az emberölést, mint politikai vitamegoldó eszközt). A koarbeli kormánypárti, konzervatív politikusok csak rövidtávú politikai érdekeiket tartották szem előtt, így segítették – részben tudatosan, részben tudtukon kívül, de súlyos hanyagsággal – a nácik térnyerését, ami végül a konzervatív elitet is elsodorta. Mindezt kiegészítve tárja elénk Feuchtwanger a mindennapokat átható antiszemitizmust is, mint a korszak meghatározó jellemzőjét:

[Ratzenberger, a müncheni gépkocsivezető szemét igencsak szúrta egy bizonyos amerikai Rothschild család gazdagsága, amiről a bulvárlapok rendszeresen hírt adtak.] Münchenben azonban csak egy zsidó akadt, aki ezt a nevet viselte. A gépkocsivezető, Ratzenberger fejében a két Rothschild neve összekapcsolódott. Gyakran hangoztatta, hogy a belvárosi kalapszalon-tulajdonos Rothschild a mágnás család tagja. A felvetésre, miszerint valószínűtlen, hogy egy ilyen gazdag ember maga szolgálná ki az az üzletébe betérő kuncsaftokat, Ratzenberger, a gépkocsivezető, mialatt mértani pontossággal szeletelt egy friss retket, elmagyarázta, hogy éppen ez a gyanús, és jól mutatja ennek az alávaló fajtának az alattomos furfangját.

Ebből rájöhetünk, hogy az antiszemitizmus nem Hitler találmánya, ő „csak”meglovagolta azt, amire amúgy is volt társadalmi igény. Ez persze jottányit sem változtat történelmi bűnein.

A hosszú dicséret után némi kritikával is illetnem kell a regényt. Feuchtwanger előszeretettel írt terjengős, barokkosan hosszú regényeket, a történések, a szereplők gondolatainak, motivációinak igen részletes bemutatásával. Ez a stílus megszokást igényel, de önmagában nem rossz, feltéve, hogy a részletes leírások érdekes történetekkel párosulnak (Ez mindenképp így van kedvenceim, a „Jud Süss” és az „Oppermann testvérek” esetében). A „Siker”-ben azonban viszonylag kevés a történés, így az aprólékos leírások sokszor vontatottá, helyenként unalmassá teszik a regényt. Ez még kiegészül azzal, hogy néhány fejezet teljesen elszakad a törtnettől, s e helyett a világ, a korabeli Bajorország, és München részben hiteles, részben groteszk gazdasági-, társadalomstatisztikai leírására tér át; mindez azonban végig szépirodalmi igényességgel történik. Ezek a leírások engem ugyan nem zavartak, én általában érdekesnek találom a statisztikai adatokat, szívesen ismerem meg a kort, amelyben egy regény játszódik, és az említett fejezetekben valóban érdekes információkkal gazdagodhat az olvasó. Azonban megértem, ha valaki számára ilyen leírások száraznak, idegennek hatnak egy regényben. Íme, két példa:

[Történetünk évében] a Földet 1,8 milliárd ember népesítette be, ebből 700 millió fehér bőrű volt. A fehérek kultúrájukat magasabb rendűnek, Európát pedig a Föld legfontosabb területének tartották, itt azonban már megfigyelhető volt a hangsúlyok lassú eltolódása Amerika felé, ahol a fehér emberek egyötöde élt. A fehérek számos határt húztak maguk között, mindezt önkényesen. Különböző nyelveket beszéltek, a néhány millió főből álló csoportoknak megvoltak a saját ideáljaik, amiket más csoportok értetlenséggel fogadtak. Az egymás közötti különbségeket mesterségesen szították, különböző ürügyekkel harcokat vívtak egymás ellen. Ugyan elkezdett közöttük terjedni a felismerés, hogy embert ölni nem helyes, de sokan nem tudták magukról az ölés primitív vágyát levetkőzni. Háborúkat folytattak például nemzetiségi alapon, tehát azért, mert a Föld különböző pontjain születtek.

 

[Az átlag bajor férfi élete során] 2137 liter vizet, és 47 812 liter sört fogyasztott. Tizenhétszer tett esküt, ebből nyolcat szándékosan hamisan.

A „Siker”-t a német irodalomtörténészek és kritikusok Feuchtwanger ha nem is legsikeresebb, de legjelentősebb műveként tartják számon. Én ezt a véleményt ugyan nem osztom, az én tetszésemet a „Jud Süss” és az „Oppermann testvérek” sokkal jobban elnyerték, de kétségtelen, hogy fontos regényről van szó, mely hiteles képet ad egy korszakról, melynek ismerete elengedhetetlen a XX. század történetének megértéséhez, mindez azonban kissé szárazon, vonatottan történik. Ennek ellenére a történelem iránt érdeklődők számára egy érdeke olvasmány, amely azonban türelmet, kitartást igényel az olvasótól. 

 

Legutóbb kiadta:

Európa Könyvkiadó, 1971

986 oldal    

Petrus Szabolcs

mu.jpg

Én is Münchenben élek

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák! 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr176925145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

óvott világ 2018.02.09. 11:59:29

hello!
Én is 7-8 éve fedeztem fel Lion Feuchtwangert. Nálam a két legjelentősebb műve a Rókák a szőlőben és a Zsidó háború. De tényleg nagyszerű az Oppermann testvérek és a Jud Süss is. A Sikert pedig mostanában tervezem elolvasni. Jó hogy írtál Feuchtwangerről, aki méltatlanul elfeledett óriás, Thomas Mann-i kvalitás. Csak jobb :)