Szimatolás az irodalom világában

Demény – Most én ugatok

Egy filozófiai alapmű

2014. december 24. - Szabolcs282

demeny1.jpg

Ezúttal egy alig néhány hete kiadott magyar könyvet szeretnék bemutatni, amely megjelenése óta a sikerlisták élén áll, nem ok nélkül, teszem hozzá, a kötetet csak dicsérni tudom. Talán azzal tudnám a legjobban érzékeltetni mennyire elnyerte a tetszésemet, hogy az alig 250 oldalas könyv olvasása közben nem kevesebb, mint 18 gondolatot jelöltem meg, melyeket olyan kifejezőnek vagy éppen szellemesnek találtam, hogy azokat a recenzióban, illetve annak facebook-os beharangozásában feltétlenül idézni akartam.  

Egy különleges regényről, pontosabban filozófiai alapműről van szó, hisz annak szerzője Demény, a „kötsög”, a „diktátor” egy kutya, nem is akármilyen: egy magyar vizsla. Magos Judit, a Gazdi őt csak – ha ez elengedhetetlen – pórázon vezeti. Demény az ebek már megvalósult diktatúrájának elsőszámú vezetője, aki e kötetben lefekteti a rendszer ideológiai alapvetéseit. Ebből azt hiszem, már sejthető, hogy humoros olvasmánnyal van dolgunk. Bár ilyen stílusú könyvekért nem osztanak irodalmi Nobel-díjat, én magam mégis jelentős művészi teljesítmények tartom a jól megírt komikus regényeket, hiszEN számtalan példa akad, hogy egy könyvben a viccesnek vélt leírások, a szlengesnek gondolt párbeszédek mesterkéltnek hatnak, erőltetettek. Nos, a „Demény – Most én ugatok” mindennek az ellentéte, egy könnyed, gördülékeny stílusban megírt könyv, mely újra, és újra mosolyt csal az olvasó arcára. Mindemellett sugárzik a kötetről, hogy Magos Judit valóban egy gazdi. A számtalan komikus helyzetet kutyatartóként én magam is átéltem, a néha bosszantó, de végeredményben persze jópofa (Hisz, ha nem tudnék akár a legkínosabb jeleneteken is utólag nevetni, nem tartanék kutyát.) négylábú szokásokkal nap, mint nap találkozom:

„Teljesen mindegy, mekkora az ágy, lehet, elférne rajta öt kutya is, ti szorosan bújjatok a gazdihoz! Még jobb, ha egyszerűen ráfekszetek. Részben ezzel is érzékeltetitek velük, hogy ezt elbukták, mert itt vagytok, részben minél inkább zavarja őket, annál jobban kihúzódnak az ágy szélére, és átadják nektek a legnagyobb területet. […] Ne felejtsétek, hogy a cél minél több szőrt hagyni az ágyban!”

„[A kukázás miatt] a Gazdi fúriaként hisztériázott, […] rám haragudott, holott nyilvánvalóan ő nem vitte le e szemetet, ő pocsékolta azzal az ételt – vagy az ehető dolgokat -, hogy a kukába dobta.”

„[Azt hitték a gazdik], hogy a fűevés lényege, hogy megnyugtassa a beteg pocit. Mekkora hüjjjeség már! Nyilván azért eszünk füvet, mert a füvet nem lehet kikakálni. Csak félig. A maradékot pedig a gazdinak kell kihúznia belőlünk. Hogy ez gusztustalan? Mégis, szerintetek ez után ki lesz a falkavezér? Aki tartja a fenekét, vagy aki kihúzza belőle a fűszálat? Ennyi…”

… és még idézhetnék a végtelenségig.

Demény könyve azonban a szórakoztatásnál jóval többet nyújt; a vizslának sikerült a bravúr, amivel sok kétlábú íróstársa sikertelenül próbálkozik: egy könnyed stílusú könyvbe komoly mondanivalót beépíteni, anélkül, hogy ez a történet szerkezetét megbontaná. Kutyákkal kapcsolatban van is miről komolyan értekezni. Senkit se tévesszen meg az előkelő helyezés a bestseller-listákon, vagy a vicces sztorik, a magyar társadalom sajnos nem kutyabarát, sokszor még a kutyatartók is botrányos módon bánnak a mindezek ellenére leghűségesebb társaikkal.

Olvashatunk arról a végső soron kilátástalan küzdelemről, melyet önkéntesek, egyesületek vívnak nap, mint nap, hogy akár csak egy-egy kutyus életét megmentsék; egy heroikus küzdelem, mely időt, pénzt emészt fel, és amelyet én ugyan csodálok, de abban nem tudnék aktív szerepet vállalni. Az irtózatos lelki nyomást, a sok szerencsétlen sorsú, meggyötört kutya láttán nem tudnám elviselni annak tudomásulvételét, hogy sajnos nem lehet mindegyiküket hazavinni, megmenteni.

De a könyv felhánytorgatja az utóbbi évek kutyaellenes rendelkezéseit is, melyeknél a döntéshozó motivációját magam se tudom megérteni. Hogy csak néhányat említsek:

2012 óta törvény teszi kötelezővé a pórázhasználatot gyakorlatilag az összes magyarországi erdőben! Ezek után csodálkozik még valaki, hogy kutyák, akik egész életüket egy 1,5 – 2 méter hosszú pórázon töltik, néha megvadulnak? Senki sem lehet – Demény kifejezésével élve – annyira „hüjjje”, hogy azt higgye, a „kutyafuttató” egy valós alternatíva:  

„Láttak már kutyafuttatót belülről? […] Ami a mi házunk mellett van, az kb. 20 négyzetméter, homokkal (!!!) felszórt [placc], se egy fa, se egy pad nincs benne, semmi… csak egy szobányi homokos terület e tűző napon.”

Azt hiszem, mindennél többet elmond a kutyák magyarországi helyzetéről, hogy az „ország főterére”, felújítása óta, ebeknek belépni tilos! Igen, egy egész térről tiltották ki a kutyákat, ahol egyébként lepisilhető fa, fűcsomó csak mutatóban akad. Vajon mi kárt tudna egy kutya a végeláthatatlan kőmezőben tenni?

Demény felhívja a figyelmet arra is, hogy Magyarországon olyan vízpartot találni, ahol négylábú legálisan megmártózhat, szinte kilátástalan vállalkozás (Én magam gyakran szoktam példaként felhozni, hogy a Balaton 195 kilométeres partszakaszából nincs egyetlen ilyen méter se! A Lajtán, de már a Dráván túl is felismerték, hogy a nyaraló kutya, ill. annak gazdája gazdasági faktor. Miért járna ezek után egy magyar kutyás belföldre nyaralni?). Mindezek ellenére fantasztikusan szellemesen írja le a könyv, hogy micsoda élmény és stressz egyidejűleg a kutyával strandolni. Aki ezt már valaha átélte, csak nevetni tud az erről szóló bekezdéseken:

„Amíg a gazdi megcsinálja a szokásos vízparti rituálékat (helykeresés, átöltözés, kenceficézés), gyorsan tűnj el, és hallótávolságon kívül kezdj el azzal foglalkozni, ami igazán érdekes: áss, egyél szemetet… vagy kakát. […] Lehetőleg olyan helyen áss, ahol […] másokra kaparod a földet.”

„A strandon a legjobb, hogy a kétlábúak esznek. Akkor is esznek, ha nem éhesek. Jó lehetőség ez, hogy 2-3 cm távolságba leülj az étkező kétlábúval szemben, tekinteteddel szuggeráld, és követeld a kaját. […] Elsősorban idegen családoknál próbálkozz! Ha gazdid hív, ne halld meg. Minél hangosabban kiabálja a neved, ő annál kevésbé lesz falkavezér.”

„Ne kakálj. Foss! Azt nehezebb összeszedni, iszonyú büdös, és a gazdit nagyon kellemetlen helyzetbe hozza.”

A körülmény, hogy a Gazdi irodalomtanár lehetőséget nyújt arra is, hogy az írópáros – a lehető legharmonikusabban a könyv szerkezetébe illeszkedve - a magyar irodalomoktatás, az ebek világától egyébként teljesen független tragédiájára is felhívja a figyelmet, és ezt egy mindennél többet mondó idézetbe sűrítse:

„Mit gondolt a költő, amikor ezt írta, […] mit akart mondani…”

Én aztán igazán értem, miről van szó, hisz azok közé a százezrek közé tartozom, akiknek Mohácsy Károly irodalmi interpretációját megkérdőjelezhetetlen igazságként kellet tanulniuk. De legyünk őszinték, még ha ez a középiskolában, a választás lehetőségének hiánya miatt nem is tudatosodott bennünk, egyszerűbb volt Mohácsy gondolatatit megtanulni, mint saját véleményt alkotni.

De térjünk vissza a négylábúak világához: A könyvbeli utópia szerint Deménynek sikerült bevezetnie a kutyák diktatúráját, így a fent említett viszontagságok már csak rossz emlékek az emberi elnyomás időszakából. Demény rendszere azonban az emberekével ellentétben nem a másik csoport jogfosztásáról, társadalomból való kiszorításáról szól, hanem egy olyan világot teremt, ahol a két-, és a négylábú is boldogan élhet egymás mellett. Nyugat-európai társadalmak példái mutatják, hogy ennek a világnak Magyarországon sem feltétlenül kell utópiának maradnia.

„Demény – Most én ugatok” egy könyv, amit mindenkinek ajánlok:

  • gazdiknak, mert magukra, illetve ebükre fognak ismerni, és remekül szórakozni,

  • leendő kutyatartóknak, hogy idejekorán tudomásul vegyék, négylábúak tartása nem csak móka és kacagás, munkával, felelősséggel, olykor kellemetlenségekkel is jár. Aki ezt nem tudja/akarja vállalni, inkább ne tartson kutyát!

  • azoknak, akik idegenkednek az ebektől, hogy jobban megértsék a kutyákat és a gazdikat,

  • de olyan kutyatartóknak is, akiknek fogalmuk sincs állatuk igényeiről, vagy ez nem is érdekli őket. Hátha megvilágosodnak.

Egyszóval, kutyákról, mindenkinek!

dscn0689.JPG

Már az én kutyám, Wiki is a deményizmus híve 

 

Libri Kiadó, 2014

242 oldal (és sok színes kép), 3990 Ft

Demény feltört a világhálóra is:       https://www.facebook.com/demeny.a.kotsog

                                                        http://www.demenyakotsog.hu/

 

 Petrus Szabolcs

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr306925143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.