Szimatolás az irodalom világában

Gancarlo de Cataldo – Romanzo criminale

Egy maffia-thriller

2014. december 25. - Szabolcs282

romanzo_criminale.JPG

A „ Romanzo criminale“ a szigorúan vett műfaji meghatározás szerint maffia-thriller, amely az olasz főváros egyik bűnözői csoportjának kialakulását, tündöklését és bukását mutatja be a ’70-es és a ’80-as években. Ennél azonban többet nyújt a regény, meglehetősen pontos képet fest a korszakbeli Itália politikai, társadalmi viszonyairól. Bár az olasz állam története, amely szigorúan véve csak az 1860-as években kezdődött, bővelkedik a politikailag nehéz időszakokban, a múlt század ’70-es és a ’80-as évei azonban minden bizonnyal a legválságosabban közé tartoznak, melyet

"a politika, az alvilág, a korrupt gazdasági szereplők és a kontrolálhatatlanná vált titkosszolgálatok perverz összefonódása [jellemzett.]"

Utólag visszatekintve csoda, hogy az olasz államiság egyáltalán túlélte ezt az a két évtizedet.

A regény főbb szereplői, a bűnözők és a bűnüldözők (Az elválasztás nem könnyű, a két csoport sokszor összemosódik.) egyaránt a képzelet szülöttei, azonban lehetnének valós személyek is, hisz sok hasonlóságot mutatnak a valóban létezett „Banda della Magliana” nevű római bűnszervezet tagjaival. A regényben felbukkanó közszereplők és közéleti események történelmileg teljesen hitelesek: így például Aldo Moro kereszténydemokrata miniszterelnök elrablása és meggyilkolása; az időszak véres pokolgépes merényletei, többek között a közel száz halálos áldozatot követelő robbantás a bolognai főpályaudvaron; az „eurokommunizmus” szellemi atyának, a baloldal máig „szentként” tisztelt ideológusának, Enrico Berlinguer halála, és több százezer (!) gyászoló részvételével megtartott temetése; vagy, hogy szórakoztatóbb eseményeket is említsek, Eros Ramazzotti győzelme a zenei tehetségkutatók ősének számító San Remo-i Dalfesztiválon, amelyet a mai napig olaszok tízmilliói kísérnek figyelemmel.

A regény keretét adó korszakot áthatották a szélsőjobb és -baloldali csoportok terrorakciói, amelyek ugyan más nyugat-európai országokban is napirenden voltak (A legismertebb talán a német RAF, Vörös Hadsereg Frakció.), de fontos különbség, hogy a terrorszervezeteknek más európai országokban emberrablásaikkal, repülőgép-eltérítéseikkel, pokolgépes merényleteikkel egy pillanatig sem veszélyeztették a fennálló demokratikus rendet, érdemben sosem sikerült beépülniük az államszervezetbe. Nem úgy Olaszországban, ahol, mint ez a regényből is kiderül, a bűnözői csoportok, terroristák behálózták a politikai döntéshozatal intézményeit, az igazságszolgáltatást, a rendfenntartó erőket, és nem utolsó sorban a titkosszolgálatokat; az egész államszervezetet a bizalmatlanság légköre hatotta át. Ez már önmagában is veszélyeztetné egy állam létét, a helyzet azonban Itáliában még rosszabb volt: Ma már közvetett bizonyítékok is aláámasztják, hogy jobboldali politikai és gazdasági döntéshozók mesterségesen szították a feszültséget, és félelmet a lakosság körében, mi több, terrorakciókra adtak megbízást (Az említett 1980-as bolognai pokolgépes merénylettel összefüggésben, évtizedekkel később, a titkosszolgálatok több munkatársát is jogerősen elítélték.). Céljuk abban állt, hogy a keletkező káoszt kihasználva a demokráciát megdöntsék, és tekintélyelvű, fasisztoid (katonai?) diktatúrát vezessenek be. A német sajtó már többször beszámolt arról, de a magyar nagyközönség számára talán még újdonság (a magyar sajtó sajnos teljesen elsüllyedt a belpolitika mocsarában, a valóban fontos külpolitikai híreknek alig jut médiafelület), hogy azakkor még fiatal, ismeretlen, de már sikeres vállalkozó, bizonyos Silvio Berlusconi is tagja volt az egyik ilyen, P2 (Propaganda Due) névre hallgató összeesküvő csoportnak.

Meglepően szoros volt a kapcsolatot e körök és a regényben bemutatott római bűnszervezet között. Az összeesküvők a szervezett bűnözést is fel kívánták használni a hatalom megszerzése, és a „rend helyreállítása” érdekében (Erre ma már szintén legalább közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre.):

„… a Bűnözők Koalíciójának megalapításáról van szó. Pánikot kell keltenünk. Megkezdődik a terror hadjárata, ami olyan intenzitású lesz, hogy Robespierre is elsápadna tőle. Senkinek sem szabad biztonságban éreznie magát az utcákon, a stadionban, a vonaton, még a saját otthonában sem. Az embereknek kétségbeesetten kell kérdezniük: Hová jutottunk? Milyen világban élünk? És ebből következnie kell a kérdésnek: Ki menthet meg minket? Ez után rohanni fognak hozzánk, a karjainkba fogják vetni magukat. És mi készek leszünk fogadni őket! Erre gondolok, amikor a „Bűnözők Koalíciójáról” beszélek. A kezekről és lábakról, melyek az Új Rend ritmusára menetelnek!”

Hogy megértsük, hogyan fajulhatott ideáig a helyzet, tudnunk kell, hogy 1945 és 1989 között Olaszországban működött Nyugat-Európa legjelentősebb kommunista pártja, melyet többször csak egy hajszálra volt a választási győzelemtől. A jobboldali politikai és gazdasági körök, a Vatikán és az Itáliában erőteljesen jelenlevő amerikai titkosszolgálatok mániákusan rettegtek akommunista hatalomátvételtől. A cél, megakadályozni ezt, szentesített minden eszközt.           

A könyv gyengéje, elsőre talán meglepő módon abban áll, hogy hitelesen mutat be egy bűnszervezetet. De mi ezzel a baj? A maffiát eufemizáló regényekkel és filmekkel ellentétben (sajnos a legtöbb maffia témájú alkotás ilyen! Ha belegondolunk, az egyébként nagyszerűen megírt, illetvel megrendezett „Keresztapa” is „gejl ízű cukormázzal” van leöntve.) a bűnszervezeteket erős fluktuáció jellemzi: A csoport tagjai elszámolási viták és egyéb nézeteltérések folytán hidegre teszik egymást, más bandákkal folytatott háborúk áldozatává válnak, hosszabb-rövidebb időre börtönbe, vagy éppen beszámíthatatlanságot szimulálva zárt osztályra kerülnek. Mindez, különösen, ha a történet két évtizedet ölel fel, és 500 oldalon keresztül hömpölyög, oda vezet, hogy nincs egy főszereplő, hanem tucatnyi főbb szereplővel van dolgunk, ami egyrészt próbára teszi az olvasó névmemóriáját (Ez enyém sajnos nem a legjobb.), másrészt szaggatottá válik tőle a történetet.

A „ Romanzo criminale“ összességében hiteles képet fest Olaszország történetének egy izgalmas, a magyar olvasó számára talán kevésbé ismert időszakáról, a sok szereplője miatt azonban bizonyosan nem „olvasóbarát” irodalmi alkotás.

bologna3.jpgMerénylet a bolognai pályaudvaron 1981-ben

A könyv magyar fordításban sajnos még nem jelent meg.

Az eredeti olasz változat: Romanzo criminale, Einaudi, 2002; az általam olvasott német: Romanzo Criminale, Folio Verlag, 2010.

 

Petrus Szabolcs

sam_1157.JPG

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr1007009789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.