Szimatolás az irodalom világában

Totth Benedek – Holtverseny

Anglo-amerikai film- és regényklasszikusok magyar interpretációja

2015. január 08. - Szabolcs282

Totth Benedek – Holtverseny

holtverseny1.png

Totth Benedek regénye első pillantásra a Kiss Ottó és Grecsó Krisztián már bemutatott kötetei által megkezdett sorba illeszkedik; Kiss a ’80-as, Grecsó a ’90-es évek vidéki fiatalságának életébe engedett bepillantást, Totth regénye pedig napjaink magyar vidékén játszódik, tinédzserek főszereplésével. Az is közös eleme az írásoknak, hogy a főhős gyengébbik nemhez fűződő viszonya áll a történet középpontjában. Ezzel azonban véget is érnek a hasonlóságok, sokkal inkább a különbségek dominálnak.

Először is, a „Holtverseny”-ben nincs semmi jelentősége annak, hogy a történet egy vidéki városban játszódik (Én néhány utalás alapján egyébként Veszprémre tippelek.), a helyszín éppúgy lehetne Budapest XII. kerülete is; a tipikusnak vélt, és a fent említett két írónál tematizált problémák, mint a kulturális élet hiánya, az elzártság, a kilátástalanság, a pénztelenség ebben a regényben nem játszanak különösebb szerepet. Épp ellenkezőleg, a főhősök részben a középosztályhoz, részben a tehetős elithez tartoznak, minden elérhető számukra.

totth.jpg

Totth Benedek

Másodszor, „A másik ország” és a „Megyek utánad” fejlődésregények, az olvasó hosszú éveken keresztül kísérheti nyomon a főhős életútját. A „Holtverseny” ezzel szemben csak néhány hónapra enged bepillantást a történetet egyes szám első személyben mesélő főszereplőjének életébe, és még ezt az időszakot sem követhetjük teljes egészében nyomon, sokkal inkább néhány kiragadott jelenet hivatott a magyar középiskolások mindennapjait illusztrálni.

Harmadszor, míg Kiss és Grecsó főhősük érzelmi életét gazdagon megfestik, addig Totthnál a lélek teljesen a háttérbe szorul, igazodva ahhoz, hogy az író 16-17 éves regényhősei érzelmeik létezését egymás, de még saját maguk elől is titkolják; életük középpontjában a drogok, a bulik, a szex, és a sport állnak. Így a „Holtverseny”, szemben az említett másk két regénnyel, a legkevésbé sem egy lélekboncolgató, melankolikus hangulatú írás, épp ellenkezőleg, kifejezetten pörgő, durva regényről van szó. A tinédzserek vad világát sikerül a regénynek a szóhasználat és a párbeszédek szintjén is visszaadnia, azok nem hatnak mesterkéltnek, erőltetettnek:

„[Uszodában:]

  • Nincs kedved merülni? – kérdezi Kacsa köszönés helyett.

  • Mi van? – kérdez vissza Zolika.

  • Egy levegővel – magyarázza Kacsa.

  • Kösz, nem – mondja Zolika.

  • Beszartál, mi?

  • Nem szartam be, csak nincs kedvem.

  • Üres a szauna – dobom be, hátha ráharapnak, de senkit sem érdekel a téma.

  • Gyík vagy, Zolika – mondja megvetően Kacsa. Pontosan tudja, mivel lehet felhúzni Zolikát.

  • Kapd be – morogja.

  • Örülnél, mi, te kis buzi – hergeli tovább Kacsa vigyorogva.”

 

„Lakik a házunkban egy latintanár, vagyis egy munkanélküli, aki régen latint tanított. Egyszer összefutottunk a szemétledobónál, és a csávó megkérdezte, miért van szar kedvem. Fingom sincs, hogy miért, de nem küldtem el a picsába, hanem megmondtam neki, hogy meg fognak húzni matekból, mert az egyik haverom nem hagyta, hogy puskázzak róla, mire a fickó elkezdett magyarázni latinul, hogy inánusztisz amcsi aparent. Vagy valami ilyesmit. Először azt hittem, elkapta valami amcsi hátulról, de aztán elárulta, hogy ez egy szállóige, és megkérdezte, érdekel-e a jelentése. Mondtam neki, hogy bekaphatja, és otthagytam a szemétledobónál.”

A durvaság ezen a szintem nem áll meg, előbb csak néhány jeleneten, majd az egész regényen eluralkodik. Bár én bő egy évtizede magam mögött hagytam a középiskolát, ma már nincs különösebb kapcsolatom ezzel a miliővel, de nem gondolom, hogy az elmúlt években olyan változások mentek volna végbe, melyek a regény egyes jeleneteit hiteltelenné teszik. Így például inkább a könyvben egyébként többször megemlített „Trainspotting”-ba (Aki egyébként nem tudná, a kultikus mozi egy legalább olyan jó Irvine Welch regény adaptációja. Ajánlom!) illene, amikor a főhős és haverjai úgy beszívnak, hogy egyikük a gyerekszobájában, egy rejtélyes módon előkerülő nagy kaliberű pisztollyal szétlövi a család macskájának fejét, majd a cicus földi maradványait a ház kertjében elássa; mindebből az otthon tartózkodó mama, báty és bejárónő mit sem vesznek észre. Ugyan így erősen túlzónak tartom, hogy a főszereplők a lányokat minden napszakban és helyszínen, legyen az uszoda, házibuli, kocsma, vagy egy taxi hátsó ülése, „ujjazzák”.  

Ha már „Trainspotting”-nál tartunk, meg kell említenem, hogy a regény néhány fejezete kísértetiesen emlékeztet olyan ’90-es évek végi filmek jeleneteire, melyekre cool regényekben talán gáz lenne hivatkozni, de amelyeket mindenki látott, aki ebben az időszakban volt tinédzser, így bizonyosan az író is. Az egyébként nagyon jól megírt nyitófejezet, ahol a főszereplők betépve száguldanak, és elütnek egy az úttesten „legelő” hajléktalant, lehetett volna a „Tudom, mit tettél tavaly nyáron” első jelentének forgatókönyve is. A probléma csak az, hogy ezt Kevin Williamson már 20 évvel ezelőtt megírta, és az abból készült filmet a fél világ látta. Hasonló problémám van a jelenettel, amelyben a főhős az egyik haverja szilikonmellű, felfújt ajkú anyjával kezd flörtölni:

„Ha meg kéne húznom valamelyik haverom anyját, tuti, hogy Kacsa muterját kapnám el. Telenyomatta szilikonnal a dudáit, nagyobbak lettek, mint a földgömb a földrajzszertárban, meg csináltatott magának szopós szájat is.”

Van olyan, akinek egy ilyen leírásból ne Stifler mamája jutna eszébe az „Amerikai pitéből”?

A regény egy tragikus kimenetelű iskolai mobbinggal ér véget. Ezzel a szerző egy kétségtelenül aktuális társadalmi problémát emel be a regénybe, az eszkalálódásig vezető utat azonban csak néhány utalás erejéig, a jenség pszichológiai, társadalmi hátterét pedig egyáltalán nem mutatja be. Ezek helyett a már előre sejthető végkifejlet közepes horrorfilmbe illő leírását olvashatjuk el.

Összességében egy pörgős, közepesen izgalmas történet, jó esti kikapcsolódás, de nem is több ennél. (Mint a neten olvasom, készül a regény megfilmesítése. Nos, erre kétség kívül alkalmas). Azt feltételezem azonban, hogy az író tervei irodalmilag nagyratörőbbek voltak. Bár a hátam borsódzik attól, ha egy elemző leírja, hogy - képzavarral élve - „mit gondolt a költő”, de a szépirodalmi stíluselemekből (pl.: metaforák, a főszereplő álmainak leírása), valamint abból, hogy a kötet a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg, arra következtetek, hogy Totth elsősorban nem akcióregényt akart írni. Célja inkább a tinédzserek világának hiteles bemutatása lehetett. A könyv érint ugyan néhány társadalmi problémát, de összességében sokkal inkább anglo-amerikai film- és regényklasszikusok – részben bevallott, részben elhallgatott – magyar interpretációja, mint a hazai középiskolások mindennapi valóságának szépirodalmi bemutatása.   

Magvető, 2014

246 oldal, 2990 Ft

 

Petrus Szabolcs

dscn3328.JPG

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr277053797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.