Szimatolás az irodalom világában

Georges Simenon: Pitard család

Van élet Maigret felügyelőn túl...

2015. július 27. - Szabolcs282

A francia író neve hallatán a legtöbbeknek Maigret karaktere ugorhat be; számomra is fontos irodalmi alak, már csak azért is, mert a francia rendőrfelügyelőhöz kapcsolódnak első olvasmányélményeim. A világ legtermékenyebb irodalmárai között számon tartott Georges Simenon nevéhez azonban nem csak detektívregények fűződnek. Nem bűnügyi történet Simenon sok kritikus által legtöbbre tartott regénye a „Pitard család” sem, mégis izgalmas olvasmány.

 

sime.jpg

A világirodalom egyik legtermékenyebb írója, Georges Simenon

Simenon 1934-ben megjelent kötetében kedvelt XIX. századi regénydíszletéhez nyúl: a történet egy - Franciaországból Hamburgon át Izlandra tartó - hajón játszódik. A tapasztalt kaptány, Lannec első útja ez a „Mennydörgős mennykőn”, egy hajóval, amelynek nem csak kapitánya, de végre tulajdonosa is. Az útra felesége, Mathilde is elkíséri. Bár Lannec és Mathilde már hosszú évek óta házasok, de minthogy a férj a tengereket rója, annyi időt, mint az út során, még sosem töltöttek együtt. Bár rég óta tudják, hogy már nem szerelmesek, az összezártság ráébreszti őket, hogy még csak nem is közöny van köztük, hanem egyenesen gyűlölik egymást. Ez nem független attól, hogy Lannec kezdettől fogva ki nem állhatja felesége családját, Pitardékat, mert anyagilag függ tőlük, és úgy érzi, lenézik őt, kilóg a nagy múltra visszatekintő, gazdag kereskedőcsaládból. Lannecban tudatosodik, hogy tengerész kollégái jelentik számára az igazi családot, velük érzi jól magát, hozzájuk kötődik ésn nem a feleségéhez. Egy Maigret-kötetekből is jól ismert pszichikai dráma veszi kezdetét, de ez esetben nem egy kihallgató szobában Maigret és egy bűnöző, hanem egy hajó fedélzetén két házastárs főszereplésével. Mindeközben az Északi-tengeren viharosra fordul az időjárás, a „Mennydörgős mennykő” dacol ugyan a tomboló tengerrel, de egy másik hajó bajba kerül, és csak hőseinktől remélhet segítséget. Ezen a ponton összekapcsolódik a regény két szála, a fizikai és a pszichikai dráma, kulminál a cselekmény.

m_1.jpg

Bár ebben a kötetben nem szerepel, de ki ne ismerné

A hajózás a regény megírása óta eltelt közel száz esztendőben technikailag ugyan sokat fejlődött, a lényeg azonban változatlan: a tengeren a víz az úr, a hajósok a bajban csak egymásra számíthatnak. A mai olvasó számára is megindító, ahogy írónk megfesti a tomboló vihart, a porszemnyi ember küzdelmét az elemekkel. Egy harc, mely mindent felülír: határidők, szerződések, áruk elveszítik jelentőségüket, csak a túlélés számít. Időtlen a kötet emberi szála is, a tengerészek magányos életéről, és két házastárs viszonyának a szeretetből a közönyön át az utálatba fordulásáról. Georges Simenon a „Pitard család” című kötetének ott a helye az időtlen szépirodalmi alkotások között.

A mű eredeti címe: „Les Pitard”; angolul „A wife at Sea”, németül „Die Pitards”; meglep, hogy magyarul nem jelent meg, legalábbis én bukkantam rá.  

pi.jpg

Az első kiadás 1934-ből

Petrus Szabolcs

dscn3754.JPG

Az írás apropája egy belgiumi utazás volt. Én sörözök, a kolléga kávézik... Az igazság kedvéért: A felvétel Amszterdamban készült, ahova átugrottunk egy napra Brüsszelből

dscn3752.JPG

Twentydigitcombination a Brüsszelből Amszerdamba vezető úton is olvasott. Erről a könyvről szintén írtunk itt.

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák! 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr927657928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.