Szimatolás az irodalom világában

Jan Guillou – Hazatérők

Családregény, távol a fűfaj krémjétől

2015. október 05. - Szabolcs282

hazaterok.jpg

Jan Guillou világhírű, de Magyarországon még kevésbé ismertsvéd író-újságíró, számos nemzetközi bestseller szerzője. Hazájában a közélet aktív szereplője, rendszeresen folyok bele politikai, társadalmi diskurzusokba, igazi „megmondóembernek“ számít, megnyilatkozásai gyakran kavarnak botrányt. Bár a legtöbb svéd író krimik révén lett világhírű, és Jan Goillou maga is alkot ebben a műfajban, de a „Hazatérők“ egy történelmi regénytrilógiának a XX. század első felében játszódó, önmagában is olvasható harmadik kötete.

A regény középpontjában álló Lauritz család norvég-svéd-német gyökerű, ezzel biztos recepthez nyúl a szerző, a ’20-as, ’30-as évek Németországa adja kötetének történelmi keretét. A weimari köztársaság évei kétségtelenül izgalmas időszakot jelentenek: Németország még parlamentáris demokrácia, a gazdaság permanens válságban van, a munkanélküliség újabb, és újabb rekordokat dönt, nem csoda, hogy a szélsőséges pártok, nácik és kommunisták folyamatosan teret nyernek, véres utcai harcokat vívnak egymással. A következmények ismertek. Ilyen történelmi háttérrel egyfelől nem nehéz izgalmas, fordulatos családregényt írni. Másfelől, vagy éppen ezért, nagy a verseny is, számos író választotta már e korszakot regénye keretéül (példaként említeném a Könyvtacskón már bemutatott Évszázad-trilógiát Ken Follett tollából). Lássuk, miben jobb, s miben rosszabb a „Hazatérő” a műfaj más regényeinél:

A kötet karakterei meglehetősen sablonosak: egy nácikkal szimpatizáló, saját zsidó származásáról mit sem sejtő fiatal, egy politikai függetlenségét hangoztató, de náci kapcsolatait kihasználó opportunista üzletember, vagy éppen a család haladó szellemiségű, szociáldemokratákkal szimpatizáló női tagjai. A karakterek nem csak sablonosak, de megfestésük is felszínes, igaz, e téren Ken Follett fent említett trilógiája is kívánnivalót hagy maga után. Érződik, hogy egyik esetben sem szépirodalomról van szó. Első pillantásra pozitív, hogy a történetben egy a nácik által üldözött, de ritkábban tematizált csoport főbb szerephez jut; a Lauritz család egyik tagja, Sven ugyanis homoszexuális. Az ötlet ugyan jó, a kivitelezés azonban gyenge; bár a szerző lépten-nyomon az olvasói tudtára adja, hogy Sven a saját neméhez vonzódik, ennek családon belüli elfogadásáról azonban keveset, az egyébként a ’20-as, ’30-as évek Berlinjében virágzó szubkultúráról semmit sem tudunk meg. Sven amúgy sem konfrontálódik közvetlenül a nácikkal, 1933-ban, azok hatalomra kerülése után elhagyja az országot.

A Lauritz család norvég-svéd háttere lehetőséget ad az írónak arra, hogy e két kevésbé ismert történelmű országot is bemutassa. A sztereotípiák azonban beigazolódnak, a két skandináv országban, európai összehasonlításban kevés izgalmas történik, a kötet e szálai unalomba fulladnak.

Történelmi regényeknél bevett fordulat, hogy valós személyek tűnnek fel a cselekménybe. Jan Guillou mások mellett Hermann Göringet, Bertold Brechtet és Thomas Mannt szőtte bele regényébe. Bár szerepük életrajzilag hiteles, a történetbe kapcsolódásuk a legtöbb helyen mesterkélt; Az Évszázad-trilógia ebben összehasonlításban is egy nagyságendekkel jobban sikerült alkotás.

Minthogy a regény hátterét valós történelmi események adják, elkerülhetetlen, hogy sok fordulat előre tudható, mások mellett azonban Ken Follett művei is bizonyítják, hogy ettől nem kell egy regénynek unalmassá, kiszámíthatóvá válnia. Jan Guillou esetében sajnos nem sikerül ez a bravúr; hogy csak egy példát említsek: a Lauritz család vagyona jelentős részét Drezda központjában fekvő ingatlanokba invesztálja. A magyar olvasót ebből a szempontból nehezen, a svédet pedig egyáltalán nem tudom megítélni, de Németországban bizonyosan mindenki tisztában van azzal, hogy Drezda belvárosát 1944-ben porig bombázták, ami mégis épen maradt, azt néhány évvel később államosította az NDK kommunista vezetése. Így már a történet elején pontosan tudható, hogy pár száz oldallal, és néhány évtizeddel később, mi lesz a vagyon sorsa.

Minthogy történelmi regények cselekménye rend szerint sok évtizeden át hömpölyög, lehetetlen az adott korszakok teljes bemutatása, az írók rendszerint tipikusnak vélt eseményeket, párbeszédeket ragadnak ki, melyek egy hosszabb időszak közhangulatát, történéseit hivatottak reprezentálni. Jan Goillou kötete e téren is kívánnivalót nagy maga után, párbeszédei, történetei sokszor mesterkéltek, inkább unalmasak, mint a szimbolikusak.

Nem akarom azonban elhallgatni, hogy a „Hazatérőkben” olvashatunk néhány éleslátó, irónikus megállapítást:

„A jobboldali lapok a zsidókérdés megszállottjai voltak. Vagy a zsidó pénztőkét tették a rossz német gazdasági helyzetért és a magas munkanélküliségért felelőssé, vagy a marxista zsidóságról fröcsögtek – habár itt némi ellentmondás volt fellelhető.”        

 

„Előbb a has jön, csak aztán a morál.”

Utóbbi estben, - ha ezt nem is teszi egyértelművé, Guillou is idéz, Brecht Koldusoperájából.

Találkozhatunk néhány, a mai olvasó számára komikusnak ható leírással is:

Svent egy új háztartási gép reklámhadjáratának kidolgozásával bízták meg. Hogy a gép öblített, nem volt újdonság, de mosott is! Hova jut így a világ? Milyen feladatuk marad a háztartási alkalmazottaknak, ha már mosniuk sem kell?”

A „Hazatérők” egy közepesen izgalmas családregény, távol van a műfaj krémjétől. A kötet magyarul még nem jelent még, én a német változatot olvastam (Die Heimkehrer, 2014); az eredeti svéd kiadás: Mellan rött och svart, 2013.

dscn6495.JPG

Petrus Szabolcs

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!

  

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr917711984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.