Szimatolás az irodalom világában

Még mindig Márai

Néhány kötet a hatalmas életműből

2016. március 19. - Szabolcs282

Föld! Föld!, 1972

mff.jpeg

Ahogy már a cikksorozat Márai Sándor életét röviden bemutató, első részében írtam, a „Föld! Föld!” című regényt az irodalomtörténet az „Egy polgár vallomásai” folytatásának tekinteti. Ez azzal a megszorítással igaz, hogy a kötet az 1944 (Magyarország német megszállása) és az 1948 (Márai emigrációja) közötti időszakot öleli fel, tehát nem folytonos az „Egy polgár vallomásai”-val, amely 1934-ben fejeződik be. Megrázó kötet, ha választanom kellene, ezt mondanám kedvenc Márai regényemnek. Egy polgár, egy demokrata eszmefuttatásainak gyűjteménye, aki keményen véleményét mond a jobb- és baloldali tekintélyuralmi rendszerekről, a Horthy-Magyarország bűneiről, a hitleri Németország halálos öleléséről, a Holokausztba torkolló antiszemitizmus borzalmairól, a szovjet megszállás elkerülhetetlenségéről. Ez utóbbi kapcsán, ahogy azt az „Európa elrablása” című kötettel összefüggésben is meg fogom tenni, párhuzamot vonnék Fenyő Miksával. (Róla már írtunk itt.) Mindketten - világnézetük, politikai bealítottságuk, társadalmi státuszok okán - elkötelezett antibolsevisták voltak. Mégis reálisan látták, hogy nincs az a náci csodafegyver, amely a szovjeteket megállíthatná, és minthogy Magyarország hadat üzent a Szovjetuniónak, jogosan fog a háború utáni Európában a legyőzöttek között helyet foglalni. Mégis bíztak abban, hogy a győztesek nagyvonalúsága, ha a szovjet érdekszférában ugyan bizonyos határok közötti, de mégis demokratikus kibontakozást fog lehetővé tenni. Az élet nem teljesítette be reményeiket.

Lola, írónk hitvese zsidó származású, Márai maga pedig nem egyszer határozottan szót emel a német megszállás ellen, így bujkálni kényszerülnek, amivel személyes szálak is szövődnek a történelem ok-okozati összefüggéseinek kutatásába. Ahogy ez utóbbi kérdésekben nagyon világosan fogalmaz írónk, úgy vesznek a személyes történések sokszor homályba. A család sorsa – annak ellenére, hogy életrajzi regényről van szó – a szerző biográfiájának ismerete nélkül alig érthetőek. „X-et deportálták Lengyelországba.” – ennyi utal az após halálra.      

Helikon, 2014, 652 oldal, 3990 Ft

Idegen emberek, 1930

idegene.jpeg

A regény az „Egy polgár vallomásai” előtanulmányaként is felfogható. Márai a fiatalkori, 1919 és 1928 közötti nyugat-európai évek (Lipcse, Frankfurt, Berlin, Párizs, Firenze) élményeit, tanulságait, benyomásait fejti ki részletesebben, amelyek legfőbb életrajzi regényében is kiemelt szerepet játszanak. Külföldön élő értelmiségiként magam is ismerem a felvetett problémákat: kulturálisan már integrálódtunk (nyelv, irodalom, film, színház), a személyes kapcsolatok száma és mélysége azonban távol van az otthoniaktól - nincs nehezebb, mint vacsorameghívást kapni egy „bennszülött” lakásába. Mindezt a századelőn még keservesebb lehetett megélni, hiszen a kommunikációs eszközök fejletlensége miatt a szülőföldön élőkkel fokozatosan felszínessé vált vagy megszakadt a kapcsolat. A választott haza közösségébe pedig az akkor még a kontinensen belül is jóval nagyobb társadalmi, kulturális, szokásbeli különbségek miatt nem sikerült integrálódni: írónk és hitvese idegen emberek maradtak. Nem csoda, hogy Márait mindemiatt letargia kínozta, és még inkább így volt ez a háború után, amikor a hazatérés lehetősége eleve kizárttá vált számára.

„Író csak az anyanyelv légkörén belül élhet és dolgozhat; s anyanyelvem magyar volt. Ezért utaztam, évtizedekkel később, mintegy rémületben, hanyatt-homlok haza; akkor már tűrhetően írtam németül, gagyogtam franciául, s mindenestől mégis olyan süketség-pánik fogott el az idegen nyelv akusztikájában, hogy sápadtan hazamenekültem az anyanyelvbe.”

marai_1.JPG

Párizs, Rue de Vaugirard. Ebben az utcában laktak Máraiék, miután a francia fővárosba költöztek. Ekkor még szegényesen éltek egyszerű körülmények között. 

parizs_hotel.jpg

Már az első időkben is sok időt töltött Márai a belváros elegáns hoteiljeiben: kávézott, újságokat olvasott, figyelte az embereket. Időel aztán az elegáns szállók negyedébe költözött.

Márai viszonya anyanyelvéhez egész életművét meghatározza - átkozott kötelék. Ő maga ezt az erős kifejezést sosem használta, én mégis helyénvalónak érzem. Ugyanis annak ellenére, hogy (újság)írói pályáját német lapok kolumnistájaként kezdte (nem is akármilyen újságokról van szó, hanem többek között a német nyelvterület akkori legjelentősebb lapjáról, a Frankfurter Zeitungról), és hamar elismert munkatársnak számított, könyveket mégis csak magyarul tudott vagy akart írni. Sok évtizedes emigrációja alatt (1948-1989), holott kiválóan beszélt németül, angolul, olaszul és franciául, konzekvensen tartotta magát ahhoz a meggyőződéséhez, hogy irodalmilag csak anyanyelvén tudja kifejezni magát. Helyzetét tovább súlyosbította, hogy a szocialista Magyarországon eleinte a rendszerhez való viszonya és polgári származása miatt nem jelenhettek meg a művei. Idővel, amikor a magyar kultúrpolitika hajlott volna a kiadásra, majd még később, amikor már kifejezetten támogatta volna azt, Márai volt elutasító: kijelentette, hogy amíg fennáll a kommunista rendszer, művei nem jelenhetnek meg Magyarországon. Nem sokon múlt, hogy a rendszerváltást nem élhette meg. Ezért írtam, hogy kötődését az anyanyelvéhez megértem, mit több, tiszteletet ébreszt bennem, de egyúttal átoknak is tartom, ami biztos nagy szerepet játszott abban, hogy hosszú emigrációja alatt igazán sosem találta a helyét, örökös honvágy kínozta.

„[Író barátomat] nagyra becsültem […], amolyan ’európai hazafiságot’ éreztem rajta, s ez vonzott. Minden új embert ebből a szemszögből vizsgáltam, szerettem volna megtudni, él-e már azon európai ember, valahol egy lengyel szalonban, vagy dán egyetemen szónokol-e már az a fajta európai, aki elsősorban az, s csak azután dán, vagy lengyel?”

A kötet másik meghatározó szála az európaiság. Ne feledjük, 1930-at írunk, kontinensünkön nemzetállamok acsarkodnak, fegyverkeznek, együttműködésre se igény, se remény. Márai mégis, korát jóval megelőzve a páneurópai eszme elkötelezett híve. Minket, európaiakat összekötnek kulturális gyökereink és a felvilágosodás filozófiája, legyünk akár magyarok, németek, franciák vagy tótok. Közös szellemi hátterünknek, politikai, gazdasági egymásrautaltságunknak ki kellene hatnia a mindennapokra is – foglalhatóak össze írónk gondolatai. A mi életünkben volt már egy szerencsés időszak, amikor ezt a világszemléletet magától értetődőnek tekinthettük, de kisebb-nagyobb problémák, válságok hatására rá kellett eszmélnünk, hogy az európaiság eszméje, ami nem kevesebb, mint jövőnk záloga, törékeny; ma ismét magyarázni kell az egyértelműt. Márai európaisága annyira mélyen gyökeredzett, hogy 1948-as emigrációja után, mikor a honvágy kínozta, azzal vigasztalta magát, hogy európaiként nem csak Kassán, vagy Budán, de az olaszországi Posillipoban is otthon van.   

Helikon, 2004, 424 oldal, antikvár      

A szegények iskolája, 1933

szegnyek.jpeg

Hogyan utazhatjuk be Nyugat-Európát kevés pénzből, hogy tölthetünk el éveket a fejlett világ legdrágább városaiban rendszeres jövedelem nélkül? Lehetne szó akár egy napjainkban divatos tanácsadó kötetről is, de valójában még mindig az 1919 és 1928 között Német-, Francia- és Olaszországban töltött időszak impresszióit dolgozza fel írónk. Tragikomikus írásról van szó, amit én csak azért olvastam fenntartásokkal, mert már ismertem Márai életrajzát. A család a trianoni döntés ellenére is jómódban élt Kassán, apja többek között törvényhozási képviselő volt Prágában. A család lehetővé tudta tenni az ifjú Márai németországi tanulmányait, támogatták kinti tartózkodását. Az, hogy írónk idejét kávéházakban töltötte, naponta tucatnyi külföldi újságot vásárolt, amelyek részben számára ismeretlen nyelven íródtak, és így a havi apanázst néhány nap alatt kifolyt a kezéből, nem a szegénység tipikus ismérve. Különösen, mert, ha kért volna, kapott volna még a családtól. Később aztán kérnie sem kellett. Jó nevű újságoknál dolgozott, kolumnistaként jól keresett. A probléma egyszerűen abban állt, hogy Lolával nem tudtak a pénzzel bánni, minden kifolyt a kezükből. De az olyan mondatok, mint

„Ma sem értem, minek köszönhetem ezt a szuverén fölényt a pénzzel szemben.”

szintén arról árulkodnak, hogy írónk nem ugyan azt értette szegénység alatt, mint Mária Valéria-telep lakói...      

Helikon, 2005, 164 oldal, 1990 Ft

Ajándék a végzettől, 2004

ajandek.jpg

… vagy inkább Hitlertől. Komoly fenntartásokkal olvastam ezt a cikkgyűjteményt, amely Márai az első bécsi döntés után, 1938-ban keletkezett rövidebb, korabeli újságokban megjelent írásait szedte csokorba. Egyfelől megértem írónk örömét, meghatódottságát; szűkebb szülőföldje, a mindennél jobban szeretett Kassa „tért vissza”az anyaországhoz. Másfelől, mint művelt, tájékozott embernek tudnia kellett, hogy a döntés a német diktátor kegyéből született, csak addig fog érvényben maradni, míg Hitler hatalmon van, és súlyos árat kell majd fizetni érte. A józanság annyiban ugyan megszólal, hogy írónk óv a Monarchiában elkövetett nemzetiség-, és kultúrpolitikai hibák megismétlésétől, de ez kevés. Mint közvéleményt formáló értelmiséginek csitítania kellett volna az alaptalan eufóriát, nem továbbkorbácsolnia azt.      

Jelenleg csak az album változat kapható: Helikon, 2004, 348 oldal, 6990 Ft

A gyertyák csonkig égnek, 1942

gye.jpeg

Írónk igazi világsikere, tucatnyi nyelven megjelent már, milliós példányszámban kelt el a nagyvilágban, Budapesttől Bécsen át New Yorkig számos városban vitték színpadra. Ez utóbbi nem is meglepő, egy kétszereplős párkapcsolati drámáról van szó, és, mint ilyen, színházi adaptációért kiállt. Őszinte leszek, a kötet egyáltalán nem tetszett. Néhány hónapja egy jó nevű esztétától hallottam, hogy Márai a harmincas években, sikerei csúcsán, az unikális hangon megszólaló szerzőből egyre inkább belecsúszott a kor mainstream íróinak sorába; budai otthonaikban unatkozó nagypolgári asszonyok kedvence lett. Ha ezt azt akarja jelenteni, hogy lélekbúvárkodás, (konyha)filozófiai eszmefuttatások kerültek írásai középpontjába, akkor ennek „A gyertyák csonkig égnek” a mintapéldája. Ilyen elemek Márai minden művében felbukkannak, ami azzal függhet össze, hogy saját bevallása szerint is mentálisan labilis személyiség volt. Ez az engem leginkább Coelhora emlékeztető stílus kulminál ebben a kötetében. Nem az én világom…  

Helikon, 2014, 169 oldal, 2990 Ft

Európa elrablása, 1947

europa.jpg

Sokban emlékeztet Fenyő Miksa már bemutatott naplójára. Ők ketten politikailag is hasonló nézeteket vallottak a két világháború között. Márai a kötet 1942-es megírásakor már láttam, hogy a Szövetségesek el fogják söpörni Hitler ezer évesre tervezett birodalmát, és a náci Németországgal együtt, csatlósa, a Horthy-Magyarország is a történelem süllyesztőjében fogja végezni. De vajon el fog-e veszni az európai kultúra? - sorskérdés a páneurópai eszme elkötelezett szószólója, Márai számára. A kötet eleje igen pesszimista, Spengler jóslatai sejlenek fel, mígnem írónk fényt lát pislákolni az alagút végén. Egy napjainkban is tanulságos politika- és kultúrtörténeti eszmefuttatás.        

Helikon, 2008, 214 oldal, 1990 Ft, egy kötetben a „Röpirat a nemzetnevelés ügyében” című írással

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr48469700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.