Szimatolás az irodalom világában

Vérfoltok a hóban

A skandináv krimi sikertörténete és érdekességek a legnépszerűbb északi írókról

2016. április 23. - Szabolcs282

skandinav_krimik.jpg 

A hallatlan népszerűségnek örvendő skandináv krimik feszítő ellentétre épülnek: az északi államokkal összeforrt fogalmak, mint szociális-, és közbiztonság, csekély társadalmi különbségek, jólét és nyugalom konfrontálódnak erőszakkal, brutális gyilkosságokkal és korrupt bűnüldöző szervekkel. A valóság (Részben talán klisékről van szó?), és az írói fantázia ilyen mértékű kettőssége az én ízlésemnek már túlzó, de olvasók millióinak tetszését nyerte el szerte a világon. A skandináv krimi több mint gyűjtőfogalom: az elmúlt évtizedekben jól körülírható stílusirányzattá vált, amelyet az izgalmas, fordulatos történetek, a brutális erőszak, a szélsőséges, alaposan kimunkált karakterek, az erős, főleg a hagyományos baloldal elveit tükröző társadalomkritika és a magas stiláris nívó jellemeznek.

Kevésbé ismert, hogy az északi bűnügyi irodalom hosszú múltra tekint vissza. Svédország és Norvégia már a XIX. század közepén fel tudott mutatni egy-egy, a maga korában nemzetközi népszerűségnek örvendő krimiírót, Prins Pierre és Mauritz Christopher Hansen személyében. A múlt század tízes éveiben pedig már az első virágkorról beszélhetünk, melyet olyan, mára már jobbára elfelejtett, de akkoriban igen népszerű írók neve fémjelez, mint Sven Elvestad (klasszikus krimi), Frank Heller (pszichoanalitikus bűnügyi történetek) és Maria Lang (a korszak Agatha Christie-je). Ahogy az a zárójeles jellemzésekből is látható, a skandináv krimi ekkor még nem képviselt önálló stílusirányzatot. Ennek kialakulására a hetvenes évekig kellett várni. Azt, hogy önálló műfajról van szó, mi sem mutatja jobban, mint hogy 1992 óta létezik a Skandináv krimidíj is, ami két évtized alatt a legrangosabb irodalmi elismerések közé küzdötté fel magát. Az első díjazott egyébként Henning Mankell, az egyik legismertebb északi krimiíró volt. Róla később még részletesebben. 

Érdemes tudni, hogy ha skandináv krimiről beszélünk, akkor nem csak Norvégiára és Svédországra kell gondolni: Dániából, Finnországból és Izlandról is egyre gyakrabban kerülnek fel írók a nemzetközi sikerlistákra.

A következőkben a legismertebb skandináv krimiírókat fogom bemutatni. Ígérem, még a stílus leglelkesebb olvasóinak is újdonságokkal fogok szolgálni.

Henning Mankell (1948-2015)

hm.jpg

A néhány hónapja elhunyt, svéd nemzetiségű, de a hetvenes évekbeli házasságkötése után Norvégiában élő Mankell neve a krimirajongók számára évtizedek óta fogalom. Nem kevésbé ismert a dél-svédországi kisvárosban, Ystadban élő főhőse, a zárkózott, rossz modorú, melankolikus Kurt Wallender, az északi nyomozó irodalmi prototípusa. Mankell legalább annyira elhíresült közéleti megszólalásairól, mint regényeiről. 1968-ban a kommunista eszmm híveként, majd „Afrika kizsákmányolt népeinek” harcosaként szerepelt rendszeren a sajtóban. Az utóbbi évtizedben az álláspontja szerint a nemzetközi jog ellenében  alapított Izrael felé fordította figyelmét, és olyan heves kirohanásokat intézett a zsidó állam ellen, amitől talán még a volt iráni elnök, Ahmadinedzsád is elpirulna.(A nyugat-európai szellemi életet kevésbé követő magyaroroszági olvasóink számára meglepő lehet, hogy a kontinens nyugati részének baloldali értelmisége Izrael-kritkikus, vagy -ellenes.)

ystad.jpg

Ystad: Kisvárosi idill, amelyet olykor megzavar egy-egy gyikosság; háza a Mariagatanon, itt lakik Wallander; egy ystadi starnd, szintén feltűnik a regényekben; "Fridolfs cukrászda" a nyomozó egyik kedvenc helye; a regényekből készült filmekben az vasút állomás épülete a rendőrkapitányság.

Jo Nesbø (1960)       

nesbo_1.jpg

Ő talán a legnépszerűbb a skandináv írók között; közel ötven nyelvre lefordított kötetei már több mint húszmillió példányban keltek el. A norvég írótól elválaszthatatlan Harry Hole neve. Az oslói rendőrség szerencsejátékfüggő, alkohol problémákkal küzdő, érzelmileg és egzisztenciálisan is a szakadék szélén álló nyomozója már egy tucat – magyarul is megjelent – kötetben tett ártalmatlanná pszichopata sorozatgyilkosok sokaságát. Nesbø gyerekkönyveket is írt, így például a nálunk is megjelent „Doktor Proktor pukipora” c. művet.

A fiú

fiu.jpg

Egy nemzetközi bestseller és alkotója.

Nesbø legújabb kötetéről még a szokásosnál is magasztosabb ódákat zeng a kritika és az olvasóközönség. Szerintem is fordulatos krimi, érdekes történet, de nem is több ennél. Mint a skandináv krimiket mindig, ezt a történet is nyomasztónak találom – persze alighanem ez is volt a cél, hogy beszippantson a regény sötét atmoszférája. Pedig ezúttal nyár van, Oslóban süt a nap, Harry Hole felhagyott a szerencsejátékkal és az ivással. Már nem is agglegény, szép és szerető feleség van az oldalán. Ám az, hogy a norvég főváros közterületeit drogosok és hajléktalanok népesítik be, hogy a börtönparancsnok, csakúgy, mint a rendőrség jó része velejéig korrupt, a felső tízezer üzleti és magánéleti problémáit bérgyilkosok segítségével oldja meg, majd megjelenik a fiú, egy modern Robin Hood, aki halomra gyilkol minden gonoszt, az nekem too much. Ha krimi és társadalomkritika, akkor sokkal inkább Massimo Carlotto, vagy Gianrico Carofiglio, akinek sorait olvasva nincs kétségem, hogy hiteles képet festenek Olaszországról.      

nesbo_2.jpg

Nesbø kötetei testközelben: Oslo; a rendőrkapitányság, Harry Hole munkahelye; az osloi pályaudvaron a bergeni vonatra várva természetesen Nesbø köteteket lapozgattam; Waldemar Thranes gatan, itt üzemelt a regényben fontos szerepet játszó elvonóközpont; a Tøyenpark, ahol az első gyilkosság megtörténik. 

Volt egyébként már Nesbønek is olyan története, ami igazán tetszett: A „Szérum” című, Afrikában játszódó, és kizárólag hangoskönyv formában megjelent történet, egy ismert német színész és tehetséges felolvasó, Axel Milberg előadásában.    

serum.jpg

Egy irodalmi alkotás csak hangoskönyv formában jelenik meg - ilyen is van.

Stieg Larsson (1954-2004)

sl.jpg

Minden idők legsikeresebb bűnügyii trilógiájának (hatvanhárommillió eladott példány) szerzője először egy antirasszista folyóirat, az „Expo” kiadójaként szerzett magának hírnevet. Larsson biográfiai okokból tette fel az életét a szélsőjobboldal és az erőszak elleni harcra, és vált a neonáci szervezetek tekintélyes kutatójává. Tizenévesen ugyanis tétlenül nézte végig, ahogy haverjai megerőszakoltak egy kislányt. Passzivitását sosem tudta megbocsájtani magának, és ezt felnőttként megszállott jogvédői munkájával igyekezett kompenzálni. Önpusztító életet élt; munkája megszállottja és láncdohányos volt, aki a táplálkozására és az egészségére csöppet sem ügyel, ami halálos kimenetelű szívroham formájában bosszulta meg magát.

expo.jpg

Az anti-rasszista svéd folyóirat 1995 óta jelenik meg.

2_15.jpg

A világot meghódító trilógia. 

larsson.jpg

Lisbeth Salander nyomában Stockholmban: A ház, ahol Mikael Blomkvist lakott, amely - ez ugyan a regényekből nem derül ki -, de csak egy hídon keresztül közelíthető meg; "7 eleven", ahol Salander rendszeresen bevásárolt; az épület, ahol a "Millenium" szerkesztősége üzemelt; egy étterem, amelyben Blomkvist rendszeresen megfordult; ismét az újságíró háza; az épület, ahova Salander költözött, miután az első kötet végén milliomos lett. Minden helyszín a svéd főváros Södermalm nevű, újabban nagyon felkapott negyedében található, a regény "jó" szereplői ugyanis kivétel nélkül itt laktak; a rosszakat Stockholm más városrészeiben helyezte el a szerző. 

Munkatársai jó szerkesztőnek és szervezőnek, de gyenge újságírónak tartották, akinek cikkei rend-szerint stiláris korrektúrára szorultak. Bár sok vélemény szerint a Millenium-trilógia stílusa, nyelvezete is sok kívánnivalót hagy maga után, de nagyságrendekkel színvonalasabb, mint Larsson valaha írt legjobb cikke. Jómagam a nyelvezetében nem találtam kivetnivalót, de nyilván nem eredetiben olvastam, és tudjuk, egy jó fordító néha csodákra képes. Mindenestre máig makacsul tartja magát a gyanú, hogy Larsson csak a történetet találta ki, amiből élettársnője, Eva Gabrielsson írta meg a regényeket. Aki olvasta a köteteket tudja, hogy azokban a skandináv krimikben rejlő alapellentmondás a végletekig fokozódik: A történet fordulatai sokszor olyan abszurdak, hogy azok nem csak a jómódú északon, de még a világ legzüllöttebb országaiban sem lennének elképzelhetőek.

lg_von_sl.jpg

Az élettársnő

A svéd író korai halálát hosszú örökösödési vita követte. Bár évtizedekig élt együtt párjával, de házasságot nem kötöttek, végrendelet sem készült, így az elhunyt apja és testvére is magának követelte a vagyont, aminek ékkövét a szerzői jogok alkották. Később mégiscsak előkerült egy kurta testamentum, amit a baloldali eszménkkel szimpatizáló Larsson még huszonéves korában írt, és amelyben az akkori lakóhelye, Umeå kommunista pártszervezetét nevezte meg örököséül. A Svéd Kommunista Párt nem követelte magának a hagyatékot, ehelyett az élet-, és házastársak öröklési egyenjogúsága mellett szállt síkra. Mindhiába: a jogvitából az apa és a fivér kerültek ki győztesen, ők profitáltak az első három kötet svéd, majd amerikai megfilmesítéséből és azt követően a regényciklus egy másik író, David Lagercrantz tollából megjelenő negyedik részéből is. (Utóbbiról már említést tettünk itt.) Larsson maga egyébként tíz kötetesre tervezte a Millennium-sorozatot.    

umea.jpg

Umeå százezres egyetemi város, Stockholmtól 650 kilométerre északra. 

Arnaldur Indriðason (1961)

ai.jpg

A legújabb csillag a skandináv irodalom egén az izlandi Arnaldur Indriðason, a legutóbbi Skandináv krimidíj kitüntetettje. Reykjavíkban játszódó történeteiben nemcsak olyan gyilkosságok szerepelnek, amelyek szálai a régmúltba nyúlnak vissza, de megjelennek benne Izland, az utóbbi években nem egyszer a nemzetközi sajtót is bejárt, társadalmi, politikai történései is. Indriðason „Vérvonalcímű regényből regényéből készült filmet 2007-ben a nemzetközileg is jegyzett Karlovy Vary filmfesztiválonis díjazták.

reikjavik.jpg

Az izlandi főváros

Az utolsó kivégzés Izlandon

3_6.jpg

Az egyetlen Izlandhoz kapcsolódó olvasási élményem két szempontból is rendhagyó: A szerző nem izlandi, hanem egy fiatal ausztrál írónő, Hannah Kent (1985), és bár a történet középpontjában egy gyilkosság áll, műfajilag mégsem skandináv krimiről van szó, mert a regény egy megtörtént esetet dolgoz fel. Nevezetesen egy szerelemféltés és nyereségvágy egyvelegéből elkövetett kettős gyilkosság történetét a XIX. század elejéről. A történet középpontjában a három elkövető egyike, egy harmincas nő áll, akit a halálbüntetés végrehajtásáig egy farmercsaládnál helyeznek el. Az egyik legnyomasztóbb könyv, amit valaha olvastam. Zord időjárás és természeti viszonyok, szegényes életkörülmények, drámai helyzet: a család kénytelen megosztani hajlékát egy elvetemültnek hitt gyilkosnővel. Mindezzel együtt a kötet nagyon pozitív képet fest az izlandi társadalomról. Habár a halálos ítélet már megszületett, az igazságszolgáltatás egy lelkészen keresztül őszintén segíteni akarja az elítéltet abban, hogy könnyítsen a lelkén. Ebben egyre inkább a család is partnerré válik. A főhősről kiderül, hogy korántsem elvetemült, és ha bűnös is, nem úgy, és nem abban, ami miatt elítélték. Az ő számára a happy end elmarad, ám az izlandi társadalom azonban belátja, hogy a halálbüntetés nem célravezető és az igazságszolgáltatás tévedése esetén nem is reparálható büntetés. Így a végkicsengés mégiscsak pozitív: történetünk éve, 1828 után nem is kerül már sor a szigeten több kivégzésre.       

hk.jpg

Hannah Kent

„Elmesélte, hogy ejti el fent a hegyen a rókákat.

- A trükk, hogy a kölyköket kell először becserkészni –mondta – utána rá kell őket bírni, hogy nyüszítsenek. Máshogy szinte lehetetlen a felnőtteket kicsalni a rejtekhelyükről. Okos állatok. Gyanakvóak. Távolról megérzik az emberszagot.

- És, hogy bíród nyüszítésre a kölyköket?

- Eltöröm a mellső lábukat. Így menekülni sem tudnak. A szülők rögtön futnak hozzájuk a búvóhelyükről, könnyen el tudom kapni őket. Sosem hagynák cserben a kicsinyüket.

- Mit csinálsz a kölykökkel, miután végeztél a felnőttekkel?

- Néhány vadász egyszerűen a sorsukra hagyja őket, hogy lassan kimúljanak. Hisz értéktelenek. Túl kicsi a bundájuk.

- És te, mit teszel?

- Betöröm a koponyájukat.

- Ez tisztességes tőled.

- Igen. Kegyetlenség lenne csak úgy a sorsokra hagyni őket.”

 izland.jpg

Izlandon még nem jártam, de a stocholmi skanzenben sétálva úgy éreztem, hogy Kent regényébe csöppentem. 

A kötet magyarországi megjelenése 2016 első felében várható.

dscn8234.JPG Petrus Szabolcs

    

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák! 

 

             

      

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr108656202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.