Szimatolás az irodalom világában

Több mint egy színház, több mint egy zenés történet

Velence és az opera

2016. december 07. - Szabolcs282

venezia_fenice.jpg

Néhány hete került kezembe a New York Times egyik, magyarul is megjelent bestsellere: John Berendt – Velence hulló angyalai. Bár a történet Európában, Velencében játszódik, stílusában mégis ízig-vérig amerikai; látom magam előtt a Lilaakác köz felső középosztálybeli, unatkozó háziasszonyait, amint nagy élvezettel olvassák Berendt sorait.

1_58.jpg

A történet: 1996-ban leégett a Fenice, Velence világhírű operaháza. A tűzvészt – mint később kiderült – gyújtogatás okozta. A regény gerincét a nyomozás és az újjáépítés története adja. Ebben az időszakban írónk maga is Velencében élt, így személyes emlékei és interjúk sokasága szolgált a regény alapjául; állítása szerint a kötete minden sora megfelel a valóságnak.

19_1.jpg

Gran Teatro La Fenice di Venezia

A stílus: Van a kötetben minden, amit egy amerikai háziasszony elvár. Krimi (nem túl véres, de izgalmas), művészettörténet (nem részletesen, de engem még így is untatott), történelem (meglehetősen felületes, az amerikai olvasó ilyen irányú teljes tudatlanságával számol), Velence egynémely nemesi családja tündöklésének és bukásának története (sokan szereti az ilyesmit, engem a degenerált kékvérűek élete hidegen hagy), egyéb jelentőse velencei személyiséget élettörténete (volt köztük érdekes), klisék Olaszországról (eleinte elég negatívak: maffia, korrupció, bürokrácia), de aztán a Velencében élő írónktól, aki egyben a történet narrátora, és a regényben gyakran felbukkanó szintén ott élő amerikai házaspártól megtudjuk, hogy Olaszország minden negatívum ellenére gyönyörű hely, és mégis csak igaz az amerikai olvasókban élő Itália = dolce vita kép. A könyv abszolút mélypontja a velencei épített örökség megóvásáért és restaurálásáért létrehozott amerikai alapítvány, a Save Venice Inc. történetének, működésének, múltbeli belső viszályainak leírása. Legkésőbb itt válik a gyanú bizonyossággá: A könyv első sorban nem hozzánk, hanem a potenciális amerikai szponzorokhoz szól.             

2_44.jpg

John Berendtről esett már szó a Könyvtacskón, méghozzá Nádassdy Ádám "A vastagbőrű mimóza" című kötete kapcsán. Ebben a meleg tematika miatt szóba kerül Berendt leghíresebb, Hollywoodban megfilmesített "Éjfél a jó és a rossz kertjében" című regénye. 

„Velence hulló angyalai” összességében nem rossz írás, de túl pátoszos, túl giccses, túl teátrális, túl sok hobbitudományos fejtegetéssel – tehát olyan, amire egy amerikai, felső középosztálybeli, unatkozó háziasszony bukik.

(Új Palatinus Könyvesház, 2008, 526 oldal, 3500 Ft, Fordította: Módos Magdolna)

A könyvél sokkal izgalmasabb a Fenice operaház története, és a velenceiek évszázados operába járási tradíciói.

Gran Teatro La Fenice di Venezia históriája a tűzesetek története. Már építését is annak köszönheti, hogy 1774-ben leégett a város korábbi operaháza, és az azt üzemeltető cég nem tudott megegyezni a város nemesi családjaival az újjáépítésről. Így épült egy teljesen új teátrum, a Fenice, amely 1792-ben nyitotta meg kapuit. A színház neve egyszerre beszédes és rejtélyes. La fenice = Főnix, amely, mint a színház, havakból született. Főnix = napmadár, a színházat finanszírozó és hosszú ideig domináló szabadkőműves társaság szimbóluma.

8_8.jpg

A Fenice az 1792-es megnyitása után.

fenice_belurol.jpg

Kívülről nem is gondolnánk, mekkora terek és milyen ponpa rejtőzik a falak mögött.

18.jpg

Főnixmadár: a Fenice, a Szabadkőművesek és az újjászületés szimbóluma. 

A lagúnák városának legnagyobb színháza a világ operaéletének központja volt. A XIX. század itt mutatták be először Vivaldi és Verdi zeneműveinek tucatjait. Néhány évtizeddel később az intézmény az Itália egyesülése nyomán megerősödő milánói, római és nápolyi konkurenciával is tudott vetélkedni. Továbbra is világhírű zeneszerzők, mint például Wagner választották rendszeresen ősbemutatóik helyszínéül. A mindenkori színházvezetés azt is jól tudta, hogy a színház nem múzeum, így a XX. század modern operái sem kerülték el a teátrumot; a Fenice több Sztravinszkij és Prokofjev ősbemutatónak is otthont adott.

A tűvészek nem csak az operaház alapításánál, de fennállása során is kulcsszerepet játszottak: 1836-ban és 1996-ban is a lángok martalékává vált. De ne gondoljunk arra, hogy elátkozott helyről lenne szó. A XVII. és XIX. században nagyon gyakoriak voltak a színháztüzek, mert a belső tereket jobbára fából alakították ki, a világítást pedig gyertyákkal, azaz nyílt lángal oldották meg - nem kellettek rossz szellemek ahhoz, hogy a jó sok lakkal, páccal bevont faburkolat könnyen lángra kapjon.

fenice_tuz.jpg

1996. A Fenice lángokban.

Az 1996-as tűzeset, amiről Berendt regénye is szól, már egy egészen más történet. És most spoiler következik! A kérdéses időben az opera széleskörű renoválása zajlott, amelynek során egy villanyszerelő alvállalkozó késedelembe esett. A 7500 eurós kötbér túlságosan megterhelte volna a kis cég büdzséjét, így a vállalkozónak az a „remek” ötlete támad, hogy „rak egy kis tüzet” az épületben, és erre fogja fogni a határidőn túli teljesítését. A dolog olyan jól sikerült, hogy az épület szinte az alapjáig leégett. Arra ugyanis nem gondolt a jó ember, hogy a renoválás miatt kiszivattyúzták a vizet az épületet övező csatornákból, ezért a tűzöltó hajók (Velence kis sikátoraiban nem férnek el a tűzoltóautók.) nem fogják tudni megközelíteni a színházat. A nyomozás annak idején nehezen haladt. Összeesküvések tucatjai keltek szárnyra, míg végül fény derült a banális igazságra. Habár ez után a jogi helyzet tisztának látszott, mégis - ahogy Itáliában lenni szokott - egy szappanoperába illő bírósági eljárás vette kezdetét, melynek során a elkövető kereket is oldott. Csak tíz évvel később sikerült fúlón csípni Mexikóban. Rövidesen sor került kiadatására. De ugyan mi végből? – telhetnénk fel a kérdést, ugyanis röviddel hazaszállítása után szabadlábra helyezte a bíróság, mondván, az idő múlása miatt a büntetés már célját vesztette. A vállalkozó, aki 7500 euroért felgyújtotta a világ egyik legjelentősebb operáját, melynek újjáépítésé fél milliárdot emésztett el, tettéért 16 hónapot, a kiszabott büntetés kevesebb mint negyedét töltötte rács mögött. Olaszországot ismerve azon sem lehetünk meglepődve, hogy az újjáépítés sem haladt gyorsabban, mint a nyomozás és a bírósági eljárás – a régi pompájában ragyogó Fenice 2004 decemberében nyitotta meg kapuit.

13_2.jpg

Az elkövető, Enrico Carella. Nem sokat bűnhődött tettéért.

Az operalátogatás Velencében évszázadokig több volt, mint egy egyszerű színházba járás, az opera pedig több, mint egy dalszínház. A város gazdag kereskedői nem győzték egymást túllicittálni a zenész műfaj és játszóhelyei szponzorálásában; a XVIII. századi, 130 ezres Velence egymaga büszkélkedett a világ hat legnagyobb operaházával! Aki adott magára nem egyszerű előadásbérletet vásárolt, hanem páholyt vett sok évre tartós bérletbe, és ha tehette naponta járt operába. A középpontban persze kevésbé az előadás, kint a társasági érintkezés állt, és ez alatt annak minden formája értendő – Goethe apja arra hívja fel a figyelmet, hogy nem szerencsés a parkett páholyok alatti részére jegyet venni, mert „a legkülönbözőbb testnedvek köthettek ki a néző nyakában”. Rousseau pedig arról panaszkodik, hogy az előadások közben annyi féle-fajta zaj, jobbára hahotázás és a kéjes élvezet hangja töltötte be a nézőteret, hogy az előadást alig lehetett hallani. Ezek után azon már meg sem lepődhetünk, hogy a nézők többsége több fogásos vacsorát szolgáltatott fel magának, miközben a színpadon folyt az előadás. Az által, hogy a nézők a XIX. század végéig csak maszkban tartózkodhattak az operában nem csak étvágyukat és kultúra iránti szomjukat csillapíthatták a dalszínházakban, de legtitkosabb (erotikus) vágyaik kiéléséhez is nagy segítséget kaptak. Lehet, hogy a velenceihez hasonló házirenddel ma is népszerű hellyé lehetne tenni az operaházakat?              

9_6.jpg

Aki igazán ad magára, ma is a vizen érkezik. 

suchergebnisse_fur_fen.jpg

Nehezen szimatoltunk ki Wikivel a kis utcák és csatornák között megbújó Fenicét. Jóval impozánsabb épületre számította. 

Petrus Szabolcs

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr4712011004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.