Szimatolás az irodalom világában

Volt német ellenállás?

Heinz Rein – Finale Berlin

2017. február 02. - Szabolcs282

1_61.jpg

Rein regénye nem új: 1947-ben az első háború utáni bestseller volt Németországban. Aztán feledésbe merült, mígnem - a Könyvtacskón már bemutatott Hans Fallada „Halálodra magad maradsz” című regényéhez hasonlóan - újra felfedezték, kiadták. A téma is hasonló: ellenállás a náci Németországban. Különbség az időintervallumban és a szereplőkben van: Fallada egy házaspár évekig tartó magányos harcát mutatja be, míg a Rein-regény Berlin szovjet megszállása előtti utolsó hónapban játszódik, egy kisebb földalatti csoportot a középpontba állítva.

2_47.jpg

Heinz Rein (1906-1991)

Volt-e egyáltalán ellenállás a náci Németországban? Rövid válaszom: Nem! Szervezett, komolyabb akciókat végrehajtó föld alatti csoportokat, partizánokat, mint Franciaországban, Olaszországban vagy Jugoszláviában, keresve sem találunk. Ha a kérdést egy német történésznek, vagy az utca emberének tesszük fel, más lesz a válasz: Hogy ne lett volna?! Gróf Stauffenberg és a tisztikar tagjaiból álló csoport. A németek nagyon büszkék rájuk, ami azért is érthetetlen, mert saját történelmüket egyébként példamutatóan objektíven látják.

3_24.jpg

Graf von Stauffennberg (1907-1944)

4_18.jpg

...és a moziban őt alakító Tom Cruise. Németországban erősen vitatott volt, hogy a nagy nemzeti hőst éppen ő, a német titkosszolgálatok által veszélyes szektának minősített Szcientológiai Egyház egyik oszlopos tagja formálja meg. 

Ki is volt Stauffenberg? Neve és története nálunk leginkább a Tom Cruise főszereplésével készült hollywoodi filmből, a Valkürből lehet ismert. 1944-ben, amikor már minden józanul gondolkodó ember, így ő és néhány vezérkari társa is látták, hogy a háborút Németország elvesztette, a további vérontás értelmetlen, Hitler számára azonban a kapituláció nem opció, cselekvésre szánták magukat; merényletet készítettek elő a Führer ellen. De ez a balszerencse, a dilettáns szervezés és elsősorban szélesebb körű támogatás híján kudarcot vallott. Az igazán lesújtó azonban nem a társadalmi támogatás hiánya. Hanem az, hogy a keveseket, akik hajlandóak voltak cselekedni, így Stauffenbergéket sem a diktatúra, az elnyomás, a népirtás, a holokauszt motiválták. Mindezzel 1933 és 1944 között jól megvoltak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy szép katonai karaktert csináltak. Nincs okunk feltételezni, hogy ’44-ben, vagy akár később fellázadtak volna, ha Hitler jobb stratéga, és nem veszti el a háborút.

8_9.jpg

Hermann Göring a '44 július 20-ai merénylet helyszínén, a Wolfschanzén, Hitler kelet-poroszországi főhadi-szállásán.

7_9.jpg

Berlin, Bendlerblock. 1944-ben a Vezérkari Főnökség épülete, az összeesküvők berlini központja. Ma a Védelmi Minisztérium épületegyüttesének része, és emlékhely.       

Ellenállás a lakosság körében gyakorlatilag nem volt. Okokat találunk: hosszú évek hatásos propagandája, iskolai agymosás, megfélemlítés, terror. Mentség azonban nincs. Azt nem állítom, hogy amikor Rein egy ellenálló csoportról ír regényt, történelmet hamisítana. Valóban volt birodalom-szerte (80 millió lakos) néhány száz, talán ezer ember, aki próbálkozott. De ezek jelentősége, tevékenysége, ahogy az a regényből is kiderül, jelentéktelen volt, a nevetségesség határán mozgott. Ha azt mondom, bolhacsípés egy elefántnak, akkor erősen túlzok. Ez nem változtat azonban azon, hogy ezen kevesek életüket kockáztatták, és gyakran, mint a házaspár Fallada regényében, el is vesztették.

Rein maga is illegalitásban volt. Így élte át Berlin ostromát. A könyv pedig nem sokkal a történtek után született,  az emlékek még nagyon frissek voltak. Ez érződik is: A képek nagyon hitelesek, nagyon élők, de gyakran hiányoznak az empirikusan nem beszerezhető információk és a globális látásmód. Érdekes, ahogy elénk tárja a mindennapokat, vagy azt, hogy a maroknyi ellenállócsoport is mennyire heterogén volt. Akadt közöttük üldözött kisebbség tagja, meggyőződéses kommunista, mélyen hívő katolikus, a rendszer korábbi híve, akinek csak szerettei elvesztése után nyílt fel a szeme. Nem kevésbé megdöbbentő látni, milyen fanatizált volt az átlag német: Még akkor is bízott a Führerében és a csodafegyverben, amikor az oroszok már a szomszéd utcát is elfoglalták; meggyőződéssel állította, hogy az egész egy átgondolt taktika része, a végső győzelem nem fog elmaradni.

5_14.jpg

Berlin, 1945.

Monumentális regényről van szó. Választékos kifejezésmód, gyönyörű mondatszerkesztés, jelenetek, motivációk részletes leírása – időt kell rá szánni, de megéri. Gyengéje az olykor túlságosan színpadias, filmforgatókönyvre emlékeztető jeleneteiben rejlik. Ennek okát igazán nem értem.

Rein regénye tény-, és szépirodalom egyben. Akit érdekel a téma, szánjon rá időt! Nem fog csalódni.       

Schöffling & Co, 2015, 760 oldal. Magyar fordítást nem találtam.

6_9.jpg

Petrus Szabolcs

  

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr8412018277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fehér Andor 2017.02.03. 11:23:35

"Báró Stauffenberg és a tisztikar tagjaiból álló csoport."

Aztán a képaláírásban:

"Graf von Stauffennberg"

laci_52 2017.02.03. 11:33:08

Miért is lett volna ellenállás a lakosság körében? Hitler alatt a háborúig évről évre egyre jobban éltek az emberek, miért lázadtak volna? A háborús időszakban pedig a biztos halált jelentette, ha államellenes szervezkedésen kaptak valakit.

roli101 2017.02.03. 12:00:33

A németek hittek Hitlerben. Szépeket mondott, a népnek tetszőt és a munkanélküliséggel is tudott mit kezdeni. A 30-as években nem nagyon volt, aki rosszat mondott volna rá. Kivéve a kommunisták, mert őket üldözték. Igazi illiberális ország volt. Aki megfelelt az elvárásoknak (fehér, heteroszexuális, nem kommunista, nem zsidó) az úgy érezte, hogy Németország ismét naggyá válik, revansot vehet az I. vh-ban elszenvedett veszteségekért. Volt ellenségkép, volt kit okolni a bajokért. A háborút is várták, mert gyors, könnyű területszerzést ígértek. Ellenállásra nem volt lehetőség, mert minden harcképes férfi a hadseregben volt. A Gestapo pedig odafigyelt minden gyanús alakra és keményen megbosszulta, ha valaki nem bízott a Führerben. Utólag már a németek se tudták megmondani, hogy miért hittek benne, utólag ők is látták, hogy mennyire átlátszó hazugság volt. Ez a tömegpszichózis. Ezért nevetek mindig, amikor valaki azzal érvel, hogy 10-100 ezer ember nem tévedhet. Dehogynem, akár 60 millió is.
A németek hittek a győzelemben és Führerben. És nem mondhatjuk, hogy most másként lenne. Elég ha szétnézünk Oroszországban vagy itthon. Ha valaki erőteljes, karizmatikus egyéniség és uralja a médiát, bármekkora idiótaságra rá tudja venni az emberek. Aki pedig máshogy gondolja, az most is a rendszer ellensége. Szerencsére nálunk már nem végzik ki, csak ellehetetlenítik. Oroszországban meggyilkolják és elveszik minden vagyonát. A történelem ismétli önmagát, csak oda kellene figyelni a hasonlóságokra.

Szabolcs282 2017.02.03. 12:37:14

@Fehér Andor: A lónak négy lába van... De köszönöm a figyelmeztetést. Kínos baki. Javítottam.

Szabolcs282 2017.02.03. 15:07:16

@laci_52: A viszonylagos anyagi jóllét mindeért kárpótol? Tényleg csak cirkusz és kenyér kell mindekinek? Szerencsére voltak már néhányan a világtörténelemben, akik a szabadságért hajlandóak voltak az életüket kockáztatni. De kétségtelen tény, hogy a forradalmak többsége gazdasági bajokban gyökerezett. Csak az utókor szereti a szabadságvágyat a középpontba állítani.

laci_52 2017.02.03. 23:22:02

@Szabolcs282: A forradalomhoz forradalmi helyzet kell. Ez megvolt 1917-ben Oroszországban, 1789-ben Franciaországban, 1956-ban Magyarországon és még sok más helyen és időben a világtörténelemben, de abszolúte nem volt meg a hitleri Németországban. Che Guevara bukását is az okozta, hogy ott akart forradalmat csinálni, ahol nem volt forradalmi helyzet. Moldova György egyik könyvében ezt így fogalmazta meg egyik szereplője szavaival: a forradalom akkor tör ki, ha már túl sok ember van, akinek nincs vesztenivalója.

Mondok mást(Marx után szabadon): az ember anyagi léte határozza meg társadalmi tudatát, azaz: amelyik rendszerben évről évre egyre jobban élnek az emberek, abban nem fognak lázadni. Ez volt a Kádár-rendszer alapja is az ötvenes évek végétől majdnem harminc éven át.