Szimatolás az irodalom világában

Borvidékek, alpesi csúcsok, hangulatos városok

Az észak-nyugat-itáliai Piemontban kirándultunk

2017. május 20. - Szabolcs282

1_110.jpg

Az előző bejegyzésünken bemutatott Torinot nem csak önmagért érdemes felkeresi. A város a Piemont környéki kirándulások ideális kiindulópontja is. Az észak-olasz tartomány pedig olyat kínál a turistáknak, amire a világon kevés régió képes. Száz kilométeren belül fekszenek lankás dombságok, borvidékek, kétezer méteres alpesi csúcsok és hegyek által ölelt tavak, festői kisvárosok, szebbnél-szebb kastélyok, valamint kellemes sétára, vagy biciklitúrára ideális sík folyóvölgyek.   

Barolo, Barbaresco, Barbera, Moscato d‘Asti  – hogy csak a legismertebbeket borokat említsem. Számokban kifejezve: 50.000 hektár szőlő, 14 borrégió, évi 2,5 millió liter bor. Ebből azt hiszem egyértelmű, hogy Piemont Olaszország egyik legjelentősebb bortermelő régiója. Ami pedig a turistának legalább ilyen fontos, hogy a festői szépségű, lankás borvidékek kellemes kirándulásokra csábítanak.

bor.jpg

Könnyű, két órás kirándulás Barolo és Monteforte d'Alba között.

3_39.jpg

Bra, város a piemonti borvidéken, ahol a slow-foodot "feltalálták".

slow_food.jpg

Az első slow food étterem, egyben az 1986-ban Slow Food Egyesület központja, amelynek immár a világ 150 országában 80.000 tagja van. A slow-food célja a nyolcvanas évektől az egész világon egyre jobban terjedő, és a gasztronómiájára nagyon büszke Itáliában is megjelenő gyorséttermi táplálkozásra, valamint a globalizált élelmiszerelőállításra választ adni. (Sok olasznak igazi sokk volt, amikor 1986-ben megnyílt az első McDonald’s Róma belvárosában.) Az alapanyagok jöjjenek lehetőleg kis távolságról, az ételek elkészítési módja igazodjon a regionális konyha hagyományaihoz. Az étkezés ne a tápanyagszükséglet fedezése, hanem esemény, kulturális attrakció legyen. Más szavakkal: Ne egészségtelenül zabáljunk, hanem élvezzettel fogyasszuk a jó minőségű alapanyagokból készült ételeket.

diadaliv.jpg

Cherasco, a félkész diadalívek városa. Ugyanannak a diadalívnek a két oldala látható a fenti képen. A külső felét már nem csináltak meg rendesen. Elfogyhatott a pénz? Jobboldalon lent egy másik diadalív. Félkész vagy 150 éve...

suchergebnisse_fur_alba.jpg

A sok szép város között nehéz rangsorolni. Talán Alba volt a legbájosabb. Biztos sokat nyomott a latban az isteni fagyi, és az egész belvárost betöltő piac és borfesztivál.

truffel.jpg

Alba a trüffel, magyarul a szarvasgomba fővárosa. (Nem elírás, az azonos nevű közkedvelt édesség nevét a szarvasgomba ihlette.) Boltokban, éttermekben a legkülönböző formákban árulják, kínálják. De vigyázat! Az igazi szarvasgomba olyan értékes (kilója 2000-5000 euró között mozog!), hogy nem dolgozzák fel, nem csinálnak belőle pástétomot, nem ízesítenek vele olívaolajat, és így tovább, hanem á la natur árulják, illetve hajszálvékony szeletekben teszik a tésztára, esetleg húsra. (A művelethez speciális, a sajtgyalura emlékeztető eszközt használnak.) Éppen ezért tartósítani is alig lehet. Viszont csak ősszel terem. Ez azt jelenti, hogy amit a szeptember és december közötti szezonon kívül árulnak, az bizony nem az igazi („fehér”) szarvasgomba (olaszul: tartuffo bianco, latinul: tuber magnatum pico), hanem „kátrányszagú” vagy „nyári” szarvasgomba (latinul: tuber aestivum). Az értékes gomba felkutatásának egyébként két módja ismeretes. Mindkettő a kiváló állati szaglószervre épül. Történhet disznóval. Van viszont egy gond: Ők maguk is szeretik a szarvasgombát, ezért, ha megtalálják rögvest meg is eszik. Így tanácsosabb kutyát használni. Az ebek kiképzése nem olcsó, és nem is gyors folyamat. De a piemontiak nem ismernek tréfát, ha szarvasgombáról van szó. Náluk működik a világ egyetlen Kutyaegyeteme (Universitá dei Cani da Tartufo – Alapítva 1880!), amely 4 évig (!) tartó képzéssel nevel szarvasgombakutatókat az ebekből. Nem csoda, hogy az ilyen kutyulik gyakran lesznek bűncselekmények áldozatai: Ellopják őket, és magas váltságdíjakat követelnek értük. Tovább érdekességek a piemonti szarvasgombáról Váncsa István egyébként is olvasásra érdemes itáliai gasztrokalauzában, a Lakomában.

6_19.jpg

Monastero Bormida a középkori hídjáról híres.

 roccaverano.jpg

Roccaveranoba a fantasztikus panorámáért érdemes ellátogatni. Erről Wiki kutyánk lemaradt, a létra kifogott rajta.

asti.jpg

A borrégió központja, Asti.

7_18.jpg

Canelli, ahol a pezsgő lakik. Az 1880-ban alpított, és azóta is a városban működő Gancia állította elő először a spumantét, a pezsgő (habzóbor) olasz megfelelőjét.

12_10.jpg

Canelliben a föld alatt is van látnivaló: nagy múltú pezsgőpincék. Hogy nem akármiről van szó, jelzi, hogy az UNESCO Világörökség részei. Mások mellett az egyik legpatinásabb termelő és palackozó, a La Spinetta pincéiben is részt lehet venni vezetésen. Megéri!

8_18.jpg

Canelli nem csak a szépsége miatt marad emlékezetes. Tudtam, hogy egy kedves barátnőm, aki turimuri néven már blogbejegyzést is írt a Könyvtacskón, gyakran jár Piemontba. Ugyanis szülővárosának, Mezőtúrnak van itt egy testvértelepülése, ahol ő egy helyi, olasz családdal nagyon jó viszonyt ápol. A település neve viszont nem volt az emlékeztetemben. Canelliba érkezve annál nagyobb volt a meglepetés.

po.jpg

A bevezetőben beigért alpesi csúcsok. Mi egész pontosan a 2020 méteres Pian del Ret másztuk meg, hogy megnézzük az észak-olaszok körében kultikusnak számító helyet, ahol a Pó „születik”. „Qui nasce il Po” hírdeti a forrás melletti sziklába vésett felirat a hegyoldalban. Ilyen magasan bizony még május elején is hó van.     

3_40.jpgA zord hegycsúcsok és a hideg után Piemont talán legszebb kisvárosába, Saluzzoba vezetett az utunk. Itáliában szokatlan módon nem hegy, illetve domb tetején, hanem részben annak lábánál, részben oldalában terül el. Ami különösen autentikussá tette, az a tursitacsordák hiánya, a sok esetben néptelen utcák látványa volt.

6_20.jpg És persze itt sem hiányozhatott a fagyi. Az egyik gombóc a környéken nagy mennyiségben termelt, mind sós, mind pedig édes ételek alapanyagaként szívesen használt gesztenyéből készült. Hogy hol kapni? A Coure di Gelatoban. csak ajánlani tudom!  

A cikksorozat első, Torinot bemutató részében volt már szó a Savoyaiakról, a többek között Itália egyesítését lemenedzselő, majd 1946-ig az olasz trónt magáénak tudó uralkodóházról. Egy ilyen hagyhatalmú uralkodócsaládot felmutató tartományból természetesen nem hiányozhatnak a királyi paloták sem. Van téli palota (Palazzo Reale Torino központjában), nyári rezidencia (La Venaria Reale), és vadászkastély (Palazzina di Caccia di Stupinigi) is. Ha már a nyári palotát megtekintjük, érdemes kis időt szánni a körülötte fekvő kisvárosra is. Szebb napokat látott épületeinek különös bájuk van. A belépők, ahogy ez már nyugat-európai kastélyokban lenni szokott, igen borsosak, 15 euró körül mozognak, és ha valaki már látott egynéhány kastélyt belülről, talán nem is érdemes ennyi pénz kifizetni. Mi legalábbis nem akartunk. Lehet kapni külön belépőket a parkokba is.

 7_19.jpg

Ez La Venaria Reale esetében megéri, mert szép francia kertet látunk. 

Napsütésben, a szép parkban sétálva jól esett egy hideg sör. Tavaly óta az 1859-ben alapított, udinei Moretti kínálatában regionális sörkülönlegességek is szerepelnek: Birra Moretti alla Friulana körtével; Birra Moretti alla Siciliana pitajával, azaz a kaktusz gyümölcsével; Birra Moretti alla Piemontese fekete áfolyával; Birra Moretti alla Toscana a régióból származó árpával; Birra Moretti alla Pugliese fügével; Birra Moretti alla Lucana babérlevéllel. Mindet megkóstoltuk. Egyik finomabb, mint a másik. De nekem talán legjobban épp a piemonti áfonyás jött be.

8_19.jpg A Palazzina di Caccia di Stupinigi esetében viszont nem, mert a park kicsi, és nem is túl szépen ápolt. Saját kárunkon tanultunk. De azért készült egy jó fotó.

5_27.jpg Legjobb barátunk, a gugli segítségével a nyári rezidencia közelében egy igazán különleges fagyizóra is ráakadtunk (La fattoria del Gelato): Egy alapvetően tejfeldolgozással foglalkozó biofarm részeként működik. Torinoban mindenki ismeri a helyet. Ennek megfelelően, valamint vasárnap lévén rengetegen voltak. És mert Olaszországban vagyunk, igazán kaotikus volt a kiszolgálás. A fagyi viszont fincsi és olcsó.

20170501_164333.jpg

A farm része egy állatsimogató is. Ezért különösen népszerű a gyerekes családok körében.

9_14.jpg 

A Sacra di San Michele a normandiai Mont Saint Michel után a legjelentősebb Benedek rendi apátságnak számít. Fekvése lenyűgöző, egy 963 méteres sziklacsúcsot foglal el az épületegyüttes. Nehéz elképzelni, hogy sikerült mindezt 1000 körül felépíteni. Engem különösen – elképzelt – irodalmi vonatkozása okán fogott meg az apátság. A Könyvtacskón már bemutatott Rózsa neve, Umberto Eco világhírű regénye, amely nem mellesleg a legtöbb példányban eladott irodalmi alkotás is (erről is volt már cikkünk.), hasonló helyen játszódhat. Eco Piemontban, annak egy nem túl szép városában (Ilyen is akad Olaszországban…), Alexandriában született, és középkori krimijének helyszínéül is a tartományt választotta. Az viszont nem derül ki a regényből, pontosan hol játszódik a történet. Így, hát bátran ringathattam magam abba a fantáziába, hogy Sacra di San Michele szolgált Eco számára ihletűl, és én a misztikus krimi helyszínén járok. Ezért is voltam hajlandó a nem túl olcsó, 8 eurós belépőjegyet megvenni. Az akkora már zilált gazdasági helyzetű apátságot a Savoyaiak 1863-ban magukhoz vették, majd a rosminiánus rendre bízták. Manapság is ők a fenntartók.

11_12.jpg

Ilyen magas sziklacsúcson építkezni?! - még Wiki és ámuldozott. 

10_16.jpg 

Petrus Szabolcs

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr6412499479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.