Szimatolás az irodalom világában

Vámos Miklós, a stílusbravúrista

Ének évada

2017. június 20. - Szabolcs282

1_62.jpg

Vámos Miklós saját elmondása szerint novellistából lett kis-, majd (nagy)regényíró. E fejlődés mögött piaci okok is állnak. A novella nehéz műfaj, az olvasók nem keresik, így a kiadók is ódzkodnak tőle. Ez alkalommal az én ízlésem is egybeesik a mainstreammel: sok-sok elolvasott könyvvel a hátam mögött tudom, hogy egy történetet, aminek van füle, farka, mondanivalója, sokkal nehezebb öt oldalon elmesélni, mint ötszázon. Arról nem is beszélve, hogy szeretem, ha egy irodalmi alkotás maradandó emlékké válik, ha néhány hét, vagy akár évek múltán is emlékszem a történetre és persze a mondanivalóra. Egy néhány oldalas novellánál általában túl rövid az élmény nyújt ahhoz, hogy mélyebb nyomokat hagyjon.

Mit takar a különös cím? Vámos szerint a XX. században elterjedté váltak az egyes szám első személyű elbeszélések, amelyekben a főhős (gyakran az író alteregója) narrátor is. Így lett a múlt század az „ének évada”. Hogy, ez az állítás megállja-e a helyét, nem tudom, nem vagyok irodalomtörténész, de nincs okom kételkedni írónk szavaiban. A irodalmi divat Vámosra is hatott; három egyes szám első személyben elmesélt kisregényét szedte elő a múltból, és szerkesztette új kötetbe.

 

Én és én, 1979

3_25.jpg

Középpontban egy fiatal házaspár áll, különbözőbbek nem is lehetnének. Jól fésült, tanult fiú és züllött életvitelű, még a börtönt is megjárt lány, aki ifjú férjével új életet kezd. Nyika kisregényünk igazi főszereplője, ő mesél. Mérnök párjával a történetünk idején fénykorát élő Bábolnai Állami Gazdaságban, a szocialista mezőgazdaság földrajzi fekvése okán is elzárt büszkeségében vállalnak munkát. Nyika titkolja múltját. Az ingerszegény környezetben próbál a szocialista társadalom megbecsült tagjává, jó feleséggé és tervei szerint jó anyává lenni. De ahogy az már lenni szokott, utoléri múltja. A kisregény párkapcsolati és személyes dráma, egyúttal egy szocialista nagyüzem mindennapjainak bemutatása - igazi szocialista realizmus. És mint ilyen, ma már kissé fáradtnak hat, annak ellenére, hogy írónk kihozza a műfajból a maximumot. Nem általl még a szocialista munkamorálból sem viccet csinálni: 

„[Az igazgató] kinyitotta a páncélszekrényt, egy demizsont vett elő, meg poharakat.”

2_48.jpg

Bábolnai Állami Gazdaság madártávlatból.

Vagy simán az is lehet, hogy én sokalltam már be a témától, ahogy bejegyzéseinkből is látszik, tavaly több ilyen jellegű kötetet olvastam: Gáll István - Az öreg, A ménesgazda; Kertész Ákos - Makra.

 

Emily néni szakálla, 1983

4_19.jpg

Ebben a kötetben jelent meg először a kisregény a nyolcvabnas években.

A történet középpontjában álló negyvenes úr, Telcs az első kisregény narrátorának, Nyikának szöges ellentéte: a szocialista társadalom megbecsült tagja, feleséggel, lakással, azzal a biztos egzisztenciával, és a bölcsőtől a sírig kiszámítható életpályával, amit Kádár-Magyarország biztosított népének, és amiért, tegyük hozzá, hálásak is voltak az alattvalók. De mindenki bekattanhat egyszer; Telcs ki akar törni a mókuskerékből, még ha a lázadása mindössze abban áll is, hogy a család évek alatt megtakarított pénzét nem szekrénysorra, vagy trabira, hanem egy angliai társasútra költené. Kis országban a kis ember kicsit lázad... De már ettől is felborul az élete. Felesége otthagyja, és ezzel olyan egzisztenciális válságba juttatja, ami még a hajléktalanság rémképét is fellebbenti a szemei előtt: 

„[Mehetek] a híd alá. De kérem szépen, a budapesti hidak alatt gyorsforgalmi út van! Peches ember ne menjen a jégre… kár volt olyan magasztosan előkapni a bőröndöt a szekrényből.”.

Végül Anglia és a hajléktalanság helyett egy bentlakásos budakalászi angoltanfolyamig jut, ahol a résztvevőket néhány hétre összezárják, és angliai tartózkodást imitáltatnak velük. A kicsit elnyújtott, de amúgy jól megírt bevezetés után ez a pár hetes tartózkodás adja a történet gerincét; a szocialista idők tévéjátékaira emlékeztető, mérsékelten szellemes párbeszédek, kissé erőltetett fordulatok. Egyébként az előszó szerint valóban forgatókönyvnek készült a kisregény, de a képernyőkig sosem jutott el. Olvasható, helyenként megmosolyogtató. De őszintén? – eljárt felette az idő. 

 

Márkez meg én, 2003/04 

5_15.jpg

Nagyszerű írás, az az, amiért érdemes megvenni a kötetet! Különös, groteszk, megható és egyúttal hallatlanul szellemes hommage a Nobel-díjas kolumbiai íróhoz, Gabriel García Márquezhez, vagy, ahogy barátai és így történetünk narrátora, Mákos Tibor is hívja, Gabóhoz

Történik ugyanis, hogy 2003 decemberében a neves író felbukkan a magyar szakács, Mákos Tibor, válása után szükségből téliesített víkendházában. Narrátorunknak, mint, ahogy az átlag magyar (szakácsnak), nem sok köze van az irodalomhoz, de egyszer, véletlenül a kezébe került a „Száz év magány”, és csodák-csodájára elkezdte olvasni, mit több, megbabonázta a könyv. Márquez nagy tisztelőjévé vált, váratlan látogatását meg akarja örökíteni az utókornak, ezért egyfajta napló írásába kezd. Az első bejegyzések persze olyanok, ahogy egy átlag magyar (szakács) írhatna: a fogalmazás nehézkes, iskolás, sok a nyelvhelyességi, helyesírási hiba. Vámos egyik, sok írásában felbukkanó erőssége, ahogy a különböző társadalmi rétegek, korosztályok írásbeli és szóbeli kifejezésmódját stilisztikailag kitűnően vissza tudja adni. Gabó belefolyik Mákos mindennapjaiba, mulatságos szituációkba keverednek.

A regény harmada táján a kolumbiai író inti magyar kollégáját: Az igazat mondd, ne csak a valódit! Mákos Tibor hirtelen nem „Ford Kísérővel”, hanem Volvóval jár, nem elvált, hanem feleségével és ikergyerekeivel él, nem egy Duna-parti hétvégi házban, hanem egy csillaghegyi villában. És láss csodát! – nem szakács, hanem író. Rögtön jobban is kezd fogalmazni. Mindeközben Gabó vall életéről, munkásságáról, problémáiról.  A kezdeti abszurditás után a történet, helyzetkomikumaival együtt is, annyira hitelessé válik, hogy azt gondoltam, Gabriel García Márquez valóban írónknál vendégeskedett a kétezres évek elején. 

Vámos Miklós újfent bizonyítja, hogy igazi stílusbravúrista. Ezt az írást olvasni kell! Fergeteges például, ahogy három írókolléga felbukkan Mákos Tibornál, mert a fülükbe jutott, hogy a házában rejtegeti a neves kolumbiai írót:

„Regénycsönd. Fülolaj eddig készült rá, hogy a színpad közepére lépjen, most nekirugaszkodott: do you speak English? Márkez kaliforniai akcentussal: Yeah, I do, fire ahead! Fülolaj ezt már nem értette, tétovázott, s tört angolsággal, szülővidéke, a Dembinszky utca zamatos hanglejtésével: szeretnénk, ti… te… jössz hozzánk, írótársulatba… csoportba, beszélni, olvasni, együtt fogni lenni, este, amikor… egy este, OK?”

Európa, 2015, 584 oldal, 3990 Ft (A „Márkez meg én” 2004-ben az Ab Ovo Kiadó gondozásában önállóan is megjelent.)           

img-20151222-wa0015.jpg

A legendás Szalay cukrászda. Mákos Tibor ide is elkalauzolja Gabót, hogy azon a helyen kóstolja meg a bejglit, ahol Kádár János is rendszeresen vásárolt.

Petrus Szabolcs

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr6912018445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.