Szimatolás az irodalom világában

„Ne áltassuk az olvasót, a krimi az ős-irodalmi műfaj.“

A krimiírás története

2017. október 07. - Szabolcs282

cimlap.jpg

Káin és Ábel története a Bibliából, Oidipusz király Szofeklésztől, Shakespeare Hamletje, Goethe Faustja, Bűn és bűnhődés Dosztojevszkijtől, vagy, hogy egy magyar alkotást is említsünk, A gólyakalifa Babitstól – nem neveznénk őket kriminek, pedig bűneseteket dolgoznak fel. A bűnügyi történet tehát mindig is része volt az irodalomnak. Márai megfogalmazása szerint „ős-irodalmi műfaj”.  Ennek ellenére a krimi, mint önálló irodalmi kategória csak a XIX. század közepe óta létezik. Eleinte lenézett írások, tipikusan detektívregények tartoztak ebbe a műfajba. A krimi az olcsó, igénytelen ponyva szinonimája volt. Aztán ahogy a közérdeklődés a történelmi regényektől egyre inkább a zsáner irodalom (= mindennapi élet eseményeit, a körülöttünk lévő világot bemutató írások) felé fordult, megjelentek a színvonalas alkotások is:  Edgar Allan Poe,  Sir Arthur Conan Doyle és Eugéne Sue művei. Utóbbi Szerb Antal szerint „nem kisebb írót inspirált, mint magát Dosztojevszkijt”. Érdekes módon egy írónő, az amerikai Mary Roberts Rinehart volt az első, aki krimiszerzőként rangos irodalmi elismerésekben részesült.

krimi1.jpg

Oidipusz király, Faust, Hamlet, Káni és Ábel története, Bűn és bűnhődés - ezek is krimik lennének?

carre_ac.jpg

Carr és Christie - a detektívregények aranykorának anglo-amerikai sztárjai. 

A két világháború közötti időszak a krimi aranykora. Olyan, máig ismert és olvasott nevek fémjelzik ezeket az éveket, mint John Dickson Carr és Agatha Christie. A legnépszerűbb szerzők klasszikus detektívregényeket írtak, amelyekben a tettes motivációja (tipikusan szerelemféltés, bosszú, nyereségvágy) kiemelten fontos része a történetnek, és amelyekben az igazság győzedelmeskedése garantált. Ha tudjuk, hogy a XX. század közepéig a nyomozó a társadalom alacsonyabb rétegéhez tartozott, világos, miért kellett különc alaknak, tipikusan külföldinek lennie, mint például a belga Poirot Angliában. Az olvasók ugyanis az arisztokraták, iparmágnások körében játszódó detektívregényekre voltak kíváncsiak. Az pedig elképzelhetetlen lett volna, hogy a nép egyszerű gyermekei közül jövő nyomozó egy nemes házában szimatoljon, kellemetlen, ne adj’ Isten intim kérdéseket tegyen fel neki. Külföldiekre azonban nem vonatkoznak a merev társadalmi szabályok, egy idegennek elnézték, ha illetlen kérdéseket tett fel akár még egy nemesnek is. Még több érdekesség Poirotról a Könyvtacskó korábbi cikkében.

nyomozo.jpg

Poirot, Maigret, Holmes - három klasszikus nyomozó. A háború után már rájuk untak az olvasók. 

1_138.jpg

Baker Street 221B, London - Holmes állítólagos lakóhelye. Részletek a Könyvtacskó londoni irodalmi útikalauzában. 

A korszak legnevesebb krimiírói angolok voltak, de ekkor már feljövőben voltak amerikaiak. Ők merevnek, túlságosan angolnak tartották a szigetország klasszikus Whodunits (= Who done it?) írásait, amelyekben jó és rossz (nyomozó és bűnöző) világosan elválnak egymástól, a dramaturgia pedig kiszámítható: egy jól szituált, udvarias nyomozó, mint Poirot, Sharlock Holmes, vagy Maigret deríti fel egy súlyos bűnesetet. Az olvasó együtt nyomoz, spekulál velük. Válaszként az Atlanti-óceán másik felén megszületett a hardboiled detective (= keményvágású nyomozó). Ö az igazság elkötelezett harcosa, aki az önbíráskodás határán mozog, harcban áll a bűnözők mellett a nem egyszer korrupt rendőrséggel is, aminek nem ritkán maga is tagja. Ha szükséges, nem riad vissza az erőszaktól sem, igazi kemény férfi. My ethics are my own – ahogy ezt Carroll John Daly detektívfigurája, a karakter archetípusának tartott Race Williams mondta az „Üvöltő fenevad” (1927) című regényben. A hardboiled detective a vadnyugati sheriff modern változata, ami nem véletlen. A műfaj a klasszikus westernben gyökerezik. Daly mellett Raymond Chandler és Dashiell Hammett voltak a stílus további úttörői. Náluk a bűn és a bűnöző nem különlegességnek, hanem a mindennapok részének számított. A rend és a törvényesség uralma nem magától érthetődő, az élet szerves része az erőszak.     

6_29.jpg

Agatha Christie ugyan soha nem megy ki a divatból, de a világháború után már az európai olvasók is kezdtek ráunni a jólfésült detektívekre és a szerelemféltésből, vagy nyereségvágyból elkövetett emberölések utáni nyomozásra. A többség már nem akarta a tudálékos vénkisasszony, Miss Marple társaságában az isten háta mögötti angol paplakban kinyomozni, ki tett arzént a teába. A kriminek a történelem adott új irányt; a hidegháború kezdetével megszületett a kémregény. John le Carré és James Bond megalkotója, Ian Fleming voltak a műfaj máig népszerű éllovasai.

kem.jpg

Le Carré és Flaming - új műfajt teremtettek.

Ian Fleming

bond.jpg

Hihetetlen, de az abszurdnál abszurdabb James Bond-sztorik sok ponton táplálkoznak Ian Fleming (1908-1964) életéből. Az író kiválóan beszélt franciául, oroszul és németül; középiskolás éveiben jeleskedett a sportokban; a Times Szovjetunióba akkreditált tudósítójaként az angol Külügyminisztériumnak kémkedett; a világháború alatt a katonai hírszerzés hadnagya volt; a Haditengerészet különleges egységének tagjaként veszélyes küldetésekben vett részt; szolgálati helyei között volt Estoril, ahol a ’40-es években Európa legnagyobb kaszinója működött – alapötlet az első James Bond-kötet, a Casino Royale megírásához. Fleming hamar eladta a visszafogott sikert arató regény jogait Hollywoodnak, ahol egy szintén nem túl sikeres tévéfilm készült belőle. Írónk azonban nem adta fel. Jól tette – a harmadik, 1957-ben megjelent James Bond-sztorit (Oroszországból szeretettel) bestseller lett, mi több, Kennedy kedvenc regényei egyikének nevezte. Fleming ennek ellenére hamar kicsinálta volna saját hősét, hogy a széppróza területén is megcsillogtathassa írói kvalitásait. A pénznek azonban nem tudott ellenállni. A hatvanas évek megfilmesítései gazdaggá tették az írót, aki összesen, 12 Bond-regényt és 4 Bond-novellát írt. Fleming élénk fantáziájáról nem csak 007—es történetei, de a hatvanas években írt, szintén bestsellerré lett mesekönyve is tanúskodik (Chitty Chitty Bang Bang, 1964). Bond legnagyobb ellenlábasa egyébként nem Mr. No, hanem Fleming neje volt. Az asszony viszolygott a regényről regényre egyre durvuló szexjelenetektől, kínzásoktól, erőszaktól, amelyek csak erősen cenzúrázott változatban kerülhettek a mozivászonra. De valószínűleg az sem segített az asszony szívébe csalni a 007-es ügynököt, hogy Fleming nászútjukon talált csak időt az első kötet megírására.  

Nem halt ki a klasszikus krimi sem, nyomozói viszont sokszínűvé váltak: lehetnek férfiak, vagy nők, jöhetnek bármely társadalmi rétegből, lehetnek korruptak vagy szilárd erkölcsűek, a munka hősei vagy naplopók, egyedülállók vagy családosak. Sőt, a nyomozónak már rendőrnek, vagy privátdetektívnek sem kell lennie. Nagy népszerűségnek örvendenek az olyan írások, amelyekben a kriminalisztika segédtudományainak valamelyik képviselője, egy patológus, vagy egy igazságügyi orvosszakértő áll a középpontban, esetleg ő is nyomoz (Lásd Simon Beckett nemzetközi bestsellereit Dr. Hunterrel a főszerepben). Korunk további újdonsága, hogy hiába áll egy szörnyű bűntény a középpontban, a krimi már nem feltétlenül véresen komoly; a humor is bekerült a krimiírók eszköztárába. Agahta Christie, mint sok másban a kirmiírás területén, ebben a vonatkozásban is az élen járt. Legismertebb karaktere, Poirot ugyan elég karót nyelt alak, de ábrázolása és megszólalásai néha ironikus jegyeket is hordoztak. Manapság már tipikus, ha a nyomozó komikus alak, akitől a munkakerülés sem áll távon; jobban izgatja a következő étkezés, mint a bűn felderítése. Ilyen például Donna Leon Velencében nyomozó Commissario Brunettije és Andrea Camilleri szicíliai főhőse, Commissario Montalbano (Róla már írtunk a Könyvtacskón!).

olasz_1.jpg

Brunetti családja körében és Montalbano hölgytársaságban. Szeretik a hasukat és nem áll távol tőlük "az ej, ráérünk arra még"- mentalitás. 

Abban, hogy napjainkban a krimi ismét virágzik nagy szerepet játszik korunk műfajokat összemosó posztmodern irodalma. A krimi már nem alacsonyrendű műforma, hanem nagy teherbírású váz, amely képes a legbonyolultabb gondolataok közvetítésére is. A bűnügyi regény kvázi ugródeszka, ahogy azt talán Umberto Eco a Könyvtacskón már bemutatott nemzetközi bestsellere, minden idők legeladottabb olasz kötete, A rózsa neve mutatja a legjobban. Eco történelmi ponyvából kiindulva a filozófia és a filológia mélyére jut el.

eco.jpg

Eco legendás, 50.000 kötetes magánkönytárában. De nem lehet mindeki könyvmoly és filológus, ezért valahogy közelebb kell hozni a nehéz témákat az átlagolvasókhoz.  

Ebben az összefüggésben nem feledkezhetünk meg a skandinávokról sem. Hisz új műfajt teremtetek, amikor rájöttek, hogy mondanivalójukat a világ dolgairól, társadalmi problémákról az olvasók széles köréhez tudják eljuttatni, ha ezeket egy bűnügyi történet kereteibe foglalják. Akit érdekel a skandináv krimi sikertörténete és érdekességek a legnépszerűbb északi írókról, feltétlenül olvassa el a Könyvtacskó korábbi bejegyzését!

Håkan Nesser

nesser.jpg

Néhány hónapja fedeztem fel a svéd krimiírót, és azóta sem tudok betelni vele. Nesser (1950) uppsalai középiskolai tanáraként kezdett krimiket írni a kilencvenes évek elején. Első kötete rögtön elnyerte a rangos Svéd Krimidíjat, amelyet azóta számos más irodalmi kitüntetés követett. ’98-ban immár főállású íróként New Yorkba, majd néhány évvel később Londonba költözött, ahol ma is él. Bűnelkövetői szürke átlagemberek, akik unalmas életüket a „négy kerék, három szoba, két gyerek” célkitűzés jegyében darálják. Aztán egyszer csak bekattannak és kitörnek a mókuskerékből. Ez általában egy gyilkosság elkövetésével párosul, ami azonban sokszor csak a regény harmadán túl történik meg – a lényeg nem a bűntény, hanem a karakterábrázolás (Egy példa: Berättelse om herr Roos, 2009).  

8_24.jpg

Nesser regényei egy fiktív ország kitalált városaiban játszódnak, amely bizonyosan Észak-Európában van, de sok hasonlóságot mutat Hollandiával is. Még egzotikusabb hangzású helyszínre utal talán legérdekesebb regényének címe: Kim Novak sosem fürdik a Genezáreti-tóban (Kim Novak badade aldrig i Genesarets sjö, 1998). A részben a hatvanas években, részben a megírás időszakéban játszódó bonyolult bűnügyi történet három tinédzserrel és egy tóparti hétvégi házzal természetesen nem Izraelbe, hanem Skandináviába kalauzolja az olvasót. A kötetet nagyszerű karakterábrázolása és izgalmas története mellett az teszi különlegessé, hogy a történet végén nyitva marad, ki volt a három fiatal közül a gyilkos. Ez valóságos „Isaura-szindrómát” váltott ki Svédországban. Nessert elárasztották az olvasói levelek. Különösen a kötet nemzetközi sikere és megfilmesítése után spekuláltak milliók és álltak elő a leghajmeresztőbb szcenáriókkal. Nesser a három fiatal egyikét magáról mintázta, ő követett el egy hasonló gyilkosságot a hatvanas években, a könyvel pedig háborgó lelkiismeretét próbálja megnyugtatni – hangzott a legelképesztőbb elmélet. Írónk végül pontot próbált tenni az önálló életet élő történet végére, és tíz évvel később, a valóság és a fikció határán mozgó kiegészítő kötettel leírta „az igazságot” Kim Novak meggyilkolása ügyében. (Sanningen i fallet Bertil Albertsson, 2008). A krimi megítélésének változását mi sem mutatja jobba, minthogy a kötet a svéd irodalmi tananyag része. Ez persze egyúttal a skandináv országok iskolarendszerének nyitottságáról is árulkodik. A tankönyv nem hatvanas évek szerzőit emlegeti kortársként, és nem Odüsszeia, Antigoné, Szigeti veszedelem & co. évekig tartó nyüstölésével próbálják elvenni a fiatalok kedvét az olvadásától.     

7_27.jpg

Magyarul csak a tíz részes Van-Veeteren-felügyelő-sorozat kötetei jelentek meg. Ezek közül nem olvastam egyet se, így nem tudok mit mondani a moly.hu olvasók nem túl hízelgő kritikáira.     

A krimi története kapcsán szólunk kell a hatvanas években született új műfajról, a thrillerról is (= to thrill, lebilincsel), amelyben rend szerint nem az a kérdés, ki a tettes, hanem hogy a jófiú túléli-e a gonosz utáni hajszát. Az olvasó általában többet tud, mint a főhős, így „bilincseli le” az ügyes író olvasóját.  

Egy nem is olyan új, de Nyugat-Európában csak az utóbbi évtizedben népszerűvé vált válfaj a bűnügyi regényeknek a regionális krimi. Az ilyen kötetekben legalább akkora hangsúlyt kap a színhely tipikus karaktereinek, szokásainak, problémáinak bemutatása, mint a bűnügyi szál. A helyszín lehet város, de természetföldrajzi tájegység is. Egy regionális krimiről már írtunk a Könyvtacskó Bécs új, futurisztikus városrészét, a Seestadtot bemutató összeállításában. Jómagam ebbe a kategóriába sorolom az Izrael-krimiket is, amelyek a bűnügyi szál mellett a zsidó állam társadalmának számos ellentmondását is bemutatják, illetve a közel-keleti konfliktust teszik témájukká. A műfaj legismertebb szerzője Harry Kemelman, róla ugyan még nem, de egy fiatal kolléganőjéről, Katherina Höftmannról már írtunk a Könyvtacskón.  

Összeállításunkat Máraitól vett idézettel kezdtük, és megemlítettük Babits egyik alkotását is. De mi a helyzet ezen túl a magyar krimivel? A kérdésre következő bejegyzésünkben adunk választ. Kövessétek tehát a Könyvtacskót! 

dscn7277.JPG

Estorilból szeretettel, Petrus Szabolcs

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr3712919293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

okleveles naiv 2017.10.08. 20:14:03

"Carr és Christie - a detektívregények aranykorának angol sztárjai. "
Carr? John Dickson Carr? Angol sztár? Háááááááát...

Terézágyú 2017.10.09. 15:47:53

Szofeklész???????????????????????????

Benyák Zoltán · https://www.facebook.com/Beny%C3%A1k-Zolt%C3%A1n-%C3%ADr%C3%B3-oldala-392693124194710/ 2017.10.10. 20:26:13

Ősi barlangrajzokon is felfedezhetők mostanra halott emberek körvonalai, amit a kőkorszaki helyszinelők vetettek oda nyomrögzítés okán.

Szabolcs282 2017.10.12. 14:47:22

@Terézágyú: Tudom, hogy elterjettebb a "Szophoklész" írásmód, de szerintem ha már sz-el és é-vel írjuk, akkor legyünk következetesek, és írjuk teljesen a magyar fonetika alapján.

Szabolcs282 2017.10.12. 14:48:38

@okleveles naiv: Mea culpa. Nem néztem utána, és meggyőződésem volt, hogy angol. Tévedtem, amerikai volt. Köszönöm a figyelmeztetést.