Szimatolás az irodalom világában

Osztályharc a XXI. században?!

Alan Hollinghurst ismét hiteles és ironikus képet ad egy különös spécieszről, a „homo britannicusról”

2018. április 11. - Szabolcs282

2_99.jpg

Alan Hollinghurst (1954) nevét nálunk kevesen ismerik, pedig a kortárs angol irodalom legjelentősebb alakjainak egyike. Aligha akad író, aki éleslátóbban és szellemesebben mutatná be az angol társadalom merev osztályszerkezetét, különös tekintettel az elitre.

Társadalmi osztály – idejétmúlt, marxista fogalom. Nincs más társadalom, amely még ma is olyan osztálycentrikus lenne, mint a brit. A szigetország lakói egymás kiejtéséből és a kifejezésmódjából rögtön megállapítják, hogy a másik melyik társadalmi réteghez tartozik. Többségük magát a középréteghez (Middle Class) sorolja, és hiszi, hogy meritokráciában él. Tehát egy olyan társadalomban, ahol az egyén helyzete nem a származásától, hanem tehetségétől, tudásától és teljesítményétől, tehát érdemeitől függ (meritum=érdem). Mégis imádnak elit iskolákról, klubokról, exkluzív társaságokról pletykálni. Ráadásul tudják, hogy a felsőbb osztályhoz (Upper Class) tartozónak jóval nagyobb esélyük van fontos közhivatalra, vezető pozícióra a magánszektorban, anyagi jóllétre, mint egy alsóbb osztályokba (Lower Class) született honfitársaiknak. Az osztályhoz tartozás nem is annyira anyagi, mint kulturális kérdés. Ez különösen nehezíti az átjárást. Attól, hogy valaki meggazdagodik, még nem lesz a társadalmi elit tagja. Talán a gyermeke, ha bekerül egy elit iskolába és társai maguk közé fogadják. A felsőoktatás ugyan demokratizálódott az utóbbi évtizedekben, mégsem szűnt meg, talán még nem is mérsékelődött a társadalmi osztályok szerepe. Az Upper Classhoz tartozást nem az dönti el, diplomás-e valaki. Ami számít: Hol végzett? Brit kormányokban, vagy banki igazgatótanácsokban aligha találunk olyat, aki ne egy oxfordi, vagy cambridgei elit egyetemre járt volna, ahogy felmenőik is generációk óta.   

1_160.jpg

Apró történetek érzékeltetik a legjobban, hogy a britek mennyire tudatában vannak, hogy osztály alapú társadalomban élnek. Például miután nagy nyilvánosságot kapott egy színházlátogatási szokásokról szóló felmérés, ugrásszerűen megnőtek a jegyeladások. Sokan, akik egyébként a színházat avittasnak, unalmasnak és túl drágának tartják, ráeszméltek, hogy a színházlátogatás a „kulturális know-how” része, és ezért elengedhetetlen a társadalmi boldoguláshoz. Az Upper Class tagjai ugyanis nem tévéznek, moziznak, hanem nehezen emészthető, magas kultúrát fogyasztanak.

Történelmi okai vannak, hogy Britaniában az osztályok, különösen az arisztokrácia nem tűnt el a történelem süllyesztőjében. A világ országainak többségétől eltérően a szigetet elkerülték a forradalmak és háborúk. Nem volt, ami megroppantotta, elsöpörte volna a történelemi elitet.

3_63.jpg

Hollinghurst regényeinek témája ez a különös osztálytársadalom, azon belül is az Upper Class világa. A XX. század elejétől napjainkig mutatja be változását és egyszersmind változatlanságát. Kötetei egyszerre szatirikusak és melankolikusak. Viccet csinál a képmutató elitből, mégis nosztalgiával tekint vissza azokra az időkre, amikor a mainál nagyobb, megingathatatlanabb, magától értetődőbb volt az Upper Class hatalma.

Írónk nem csinál titkot homoszexualitásából, ami regényeiben is fontos szerepet játszik. Ezért tartják a magyar kiadók rétegirónak. A nagyok ódzkodnak kiadni, a kisebbek nem tudják eléggé promotálni.  Ez lehet az oka, hogy - az angolszász világgal ellentétben - nálunk nem lesz bestseller minden kötete. Pedig Hollinghurst nem rétegirodalmat ír! Egyszerűen rájött, hogy a brit elitet leghatásosabban meleg karakterekkel és a homoszexualitáshoz fűződő viszonyával lehet kifigurázni.

1_159.jpg

A Könyvtacskón korábban részletesen bemutattuk Hollinghurst legismertebb regényét: „A szépség vonala” kőkemény társadalomkritika és egyben fergeteges szatíra. Intellektuális „Csengetett, Mylord?” a ’80-as évek Angliájából. Egy kötet, amelyet méltán tüntettek ki rangos elismerésekkel, okkal ünnepelt a világsajtó, filmesített meg a BBC.

2_98.jpg

Írtunk már egy másik kötetéről is: „Az uszoda könyvtára” inkább meleg (réteg)regény. Hely és idő (London a ’80-as években), valamint a vezérfonal változatlan: az angol társadalom kifigurázása. Itt azonban fokozottan a meleg szubkultúra áll a középpontban.

4_53.jpg

Hollinghurst maga is tudja, hogy sokan még mindig meleg íróként skatulyázzák be. Ezért választhatott női karaktert új kötete főszereplőjéül. Az egyetlen szereplő, aki szinte az egész, az I. világháború előestéjétől napjainkig szövődő történetet végigéli. A magyarul „Más apától” címen megjelent regényben két angol család történetén keresztül pillantunk be az angol osztálytársadalomba. Az említett hölgy egész életét egy fiatalon elhunyt, majd nemzeti hőssé váló költőhöz fűződő románca határozta meg. Szavakban alig tulajdonít jelentőséget a futó kalandnak. Valójában végtelenül halás a néhány hónapos laza viszonyért. Ennek köszönheti, hogy hosszú évtizedekig a kulturális elit fontos szereplője lehetett.

5_48.jpg

A regény történetét Rupert Brooke (1887-1915) angol költő ihlette. Érdekes figura: Az angolszász világ egyik legjobb nevű egyetemén a cambridgei King’s College-ban tanult, majd tanított. Az angol társadalmi, és kulturális elit tagja volt. Barátság fűzte a századforduló meghatározó angol irodalmáraihoz, akik csodálták líráját. Mégsem találta helyét. Értelmetlennek érezte az életét. Dekadens, léhűtő, csapongó alaknak tartotta magát. 1914-ben sok kortársáshoz hasonlóan lelkesedve lépett be a hadseregbe. A háborúban lehetőséget látott, hogy értelmet adjon életének, új irányba fordítsa azt. Harci cselekményben soha nem vett részt. Kevesebb mint egy évvel a háború kirobbanása után egy tábori kórházban hunyt el egy szúnyogok által terjesztett fertőzés szövődményeiben. Ezért is megmosolyogtató, hogy az 1914 végén írt harci szonátái tették a brit irodalomoktatási kánon részévé (The Dead és The Soldier). A Churchill által is méltatott naiv, patetikus, patriotikus versek nem passzolnak sem Brooke világnézetéhez, sem pedig költői életművéhez. A front közelében sosem járt. A propaganda és a közhangulat idealizált háborús képei ihlethették a verseket. Brooke életének másig pikantériája, hogy – ma már senki nem vitatja – biszexuális volt. Ez „természetesen” hosszú évtizedekig ne passzolt egy patrióta költőről gondolt képbe. Ezért halála után anyja és az irodalmi hagyaték gondozója mindent megtett, hogy az életmű kényes darabjai ne kerüljenek nyomtatásba. Nem volt könnyű dolguk. Ha hihetünk Hollinghurst regényének, híres háborús szonettjeit is a homoerotika árnya lengi körül.

A regényen végigvonul a melegek megítélésének társadalmi változása. Ismét telitalálat az elitet a homoszexualitáshoz fűződő viszonyán keresztül bemutatni. Ugyanis a hatvanas évek végi brit társadalom a férfiak közötti szexuális kapcsolat egyetlen formáját tűrte meg, az „oxfordizálást”. Tehát a jó nevű internátusok fiataljainak egymás közötti szexuális játékait. Ilyesmi hivatalosan nem létezett, de olyan nyíltan űzték, hogy mindenki tudott róla. Amit másnak palástolni kellene, arról ők, egymás között nyíltan viccelődtek. Tehát saját magukból űztek gúnyt. Tipikus brit felsőosztálybeli skizofrénia. Az elit által előírt morális szabályok csak másokra vonatkoztak. Az egész társadalom akceptálta ezt. Legyintve vették tudomásul, hogy a jobb körökben furcsák az emberek.

A napjainkban befejeződő történetből az is kiderül, hogy Nagy-Britannia ma már élen jár a szexuális másság társadalmi és jogi elfogadásában. De tudnunk kell, hogy habár a törvényhozás tagjai a korábban „oxfordizáló” aranyifjak közül kerülnek ki, Angliában és Walesben 1967-ig, Skóciában és Észak-Írországban egészen a ’80-as évek élééig (!) nem törölték el a homoszexualitás büntethetőségét.                 

A téma miatt erre a regényre is jellemzőek a mindent átszövő irodalmi utalások. Nem véletlen. Hollinghurst maga is a kulturális elit tagja. Oxfordban tanult és tanít angol irodalmat.

Végül, de, nem utolsó sorban szólni kell a kötet fordítójáról, Csordás Gáborról. Hollinghurst regényeket fordítani terjedelmük, stílusuk, intellektualizmusuk okán igazi kihívás. Csordásnak mégis sikerült átadni a regény bonyolult mondatait, stilisztikai bravúrjait, keserédes nosztalgiáját, melankóliáját. Le a kalappal!

Világháború, homoszexualitás, irodalomtörténet, kulturális élet és osztályrendszer - Hollinghurst regényében mindez egyetlen témává olvad. Így ad a szerző hiteles képet egy különös spécieszről, a „homo britannicusról”.

Scolar, Budapest, 2013, 512 oldal, 3950 Ft 

Fordította: Csordás Gábor

20161231_110220.jpg

Oxfodban. Igazán brit időben.

Petrus Szabolcs

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr413786552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.