Aczél Endre (1944-2018) az elmúlt évtizedben már ritkábban tűnt fel a médiában, majd 2016 tavaszától, a Kiss László-ügy után teljesen eltűnt. "Kirúgtak mindenhonnan […] sikerült néhány óra leforgása alatt tönkretenni" – foglalta össze tömören szerencsétlen megszólalása következményeit. Dicstelenül zárult a ’70-es évektől egészen a 2000-es évek elejéig igen aktív újságíró életpályája. Minden bizonnyal örülne, ha tudná, hogy élete legnagyobb szakmai büszkeségét, az Acélsodronyt felelevenítve búcsúzunk tőle.

Sokaknak fogalom az először rádiós műsor, majd könyv formájában is megjelent egyedi hangvételű történelmi-, kulturális- és sporttabló a XX. század második feléről. A sorozat kötetenként, rövid leírások és elemzések útján mutatja be egy-egy évtized legfontosabb eseményeit az ‘50-esévek elejétől a ‘80-as évek végéig, azaz a létező szocializmus évtizedei tárulnak az olvasó elé. Aczél köteteiben nem csak bel-, és külpolitikára, történelmi eseményekre koncentrál, nagy hangsúlyt kapnak a bemutatott évek kulturális (irodalom, film, színház, képzőművészet) és sporttörténeti eseményei, valamint a tudomány világának legfontosabb történései is. Elismerésre méltó, hogy Aczél az élet majd minden területén átfogó ismeretekkel rendelkezik, mi több, írásain érződik, hogy a bemutatott események, legyen szó akár egy MSZMP-kongresszusról, egy színházi premierről, vagy egy jelentősebb focimeccsről, tényleg érdeklik.

Kronológia szerint a legelső, az ötvenes éveket bemutató kötet jelent meg legutoljára, 2014-ben. 

A XX. század második felének politikai eseményeiről nehéz úgy írni, hogy az mindenki világnézetének megfeleljen, minél közelibbek az események, annál nehezebb objektívnek maradni; úgy érzem, Aczél köteteiben a történések leírása annak ellenére elfogulatlanok, hogy a ’70-es évek óta vezető pozícióban volt az állami médiában, mi több, az évek megannyi eseménye közül sikerült a valóban jelentőseket kiválasztania. A művészet területén a pártatlanság már érezhetően nem volt cél, itt a szerző nem rejti véka alá véleményét egy-egy könyvről, filmről, színdarabról, de ez nem is baj, hiszen a művészet szubjektív, magam is többre becsülök egy őszinte véleményt, még ha nem is értek vele egyet, mint egy semmitmondó leírást. Annyi objektivitás azonban mindenképpen van a művészeti élet bemutatásban is, hogy az adott korszak legjelentősebb alkotásairól mindig olvashatunk. Hogy a sportról szóló bejegyzések milyenek, nem tudom megítélni, minthogy engem ezen a téma egyáltalán nem érdekel, az erről szóló oldalakat átlapoztam. Ezen a ponton a kötet szerkezetét is dicséret illeti: minden esemény leírása önálló bekezdést alkot, amit mindig egy vastag betűs alcím vezet be, így az olvasó rögtön megtudja, ha a következő sorok olyan témát dolgoznak fel, mely nem tartozik az érdeklődési körébe, és könnyedén átugorhatja azokat.

Írónk a negyven esztendő sporteseményeinek külön kötetet is szentelt. Ezt nem olvastam, a sport hidegen hagy. 

Vitatott megítélésére, szerencsétlen megszólalásaira néhány év múlva már senki nem fog emlékezni. Könnyen lehet, hogy közéleti írásai, véleménycikkei is feledésbe merülnek. Az Acélsodronnyal azonban biztos, hogy még sokáig megmarad a könyvesboltok és könyvtárak kínálatában, mint a létező szocializmus évtizedeinek átfogó, egyedülálló stílusban megírt krónikája.    

Petrus Szabolcs