Szimatolás az irodalom világában

Franciaország, ahogy nem ismerjük

Hosszú hétvége Elzászban

2018. szeptember 06. - Szabolcs282

elzasz.JPG

Weekendek kedvelt programja az európai fővárosok felfedezése. Ha Londonban, Párizsban vagy Madridban már jártunk, vagy egyszerűen másra vágyunk, vegyük célba Elzászt! Franciaország nem könnyű turistacélpont: drága és a helyiek nem a kedvességükről híresek. Ráadásul az ország keleti részén fekvő Elzász-Lotaringia nem tartozik az ismert úticélok közé. Mégis megéri felkeresni! Az elzásziak minden klisére rácáfolnak: kedvesek és segítőkészek, az árak pedig francia összehasonlításban barátságosak. Mindez rengeteg természeti látnivalóval, szebbnél-szebb városokkal és kistelepülésekkel párosul.

Természeti szépségek és háborús mementók

var_1.jpg

Elzász évszázadokig állt a francia-német ellenségeskedés középpontjában. A két szomszéd a középkortól kezdve hadakozott a birtoklásáért. Erről tanúskodik a régió számtalan várromja. Az észak-elzászi Nothweilerből indulva, a Vogézek dombjai között, egy 10 km-es túrán négyet is megcsodálhatunk. Ha pedig felkeressük a festői közép-elvászi kisváros, Ribeauville-t, a központból kellemes sétával két szomszédos, de más-más panorámát kínáló középkori várromra bukkanunk. A völgyben fekvő, szőlődombok által ölelt, faszerkezetes házairól ismert kisváros egy elzászi csillagtúra kiváló kiindulópontja.

ribeauville.jpg

Érkezésekor rögtön megbizonyosodhattam a helyiek segítőkészségéről. A kései órán mindhiába keresve a magánszállást egy kisvendéglőbe tértem be segítséget kérni. Összeszaladt valamennyi vendég, hogy kézzel-lábbal és néhány angol szóval elmagyarázták, merre kell menni. Azonban bizonytalanok voltak, hogy érthetőek voltak-e. Így az egyik helyi el is kísért. 

Katonai létesítmény még a XX. században is épült a régióban: a Maginot-vonal. Minden idők talán legnagyobb hadászati baklövése. A ’30-as években, hatalmas anyagi ráfordítás árán épült, 350 km hosszú védelmi vonalat a Franciaországot lerohanó náci csapatok egyszerűen megkerülték. A monumentális létesítmény több helyen is látogatható, azonban az észak-elzászi Rohrbach-les-Bitche közelében fekvő szakasz a leglátványosabb (Fort Casso, 7€).   

verdun_1.jpg

A német-francia határtól több mint 200 kilométerre fekszik a lotaringiai Verdun, az I. világháborús öldöklés szimbóluma, ahol egymilliónál is több katona lelt értelmetlen halált. A táj szépsége éles ellentétben áll tragikus történetével. Vigasztaló, hogy sok, különösen olaszországi, a fasizmus idejében épült háborús emlékhellyel ellentétben, nem a militarizmus, hanem az elesettek állnak a középpontban (Mémorial de Verdun, ingyenes). Verdun egyébként takaros kisváros; megéri felkeresni. A 20 ezres város már a koraközépkorban beírta nevét a történelembe. A 843-ban itt aláírt szerződés felosztotta a Frank Birodalmat, egyúttal lerakta a későbbi Francia- és Németország alapjait.

Colmar

colmar_1.jpg

A százezres Colmar – Strassbourg és Mülhausen után - a régió harmadik legnagyobb települése, az elzászi borvidék fővárosa. Faszerkezetes házak dominálta központja lélegzetelállító szépségű. Jellegzetességei az ötletesebbnél-ötletesebb cégérek. Colmarban, csak úgy, mint a legtöbb elzászi településen feltűnik a sok virág. Nem csak a közterületeket, a magánházakat, ablakokat is díszítik. Még barátságosabbá téve az amúgy is szép utcaképet.

colmar_szabadsag_szobor.jpg

Kocsival érkezve különös meglepetésben lesz részünk: egy bevezető úti körforgalom közepén áll a New York-i Szabadság-szobor 12 méteres (New York 46 m) mása. Frédéric-Auguste Bartholdi, az eredeti tervezője Colmar szülötte. Nem ez a híres szobor egyetlen másolata. A Szajna egyik kis szigetén, Párizs központjában, a Île aux Cygnes egy 22 méteres replikát rejt.

Eguisheim

eguisheim.jpg

Apró, de annál szebb település. Faszerkezetes házak, kovácsolt vas cégérek, piac ínycsiklandozó sajt-, és borkostolóval, körös-körül szőlődombok – egyszóval minden, ami Elzász. A parkolás itt nagyon drága: 1 óra 3 €. Viszont egy magyarázó tábla tanúsága szerint a bevételt a település szépítésére, virágosítására fordítják. Az utcákat járva meggyőződhetünk, hogy ez nem csak szlogen.

Muhlhouse

dscn1324_1.JPG

A térség második legnagyobb városa hagyományos ipari központ, és mint ilyen, nem most éli fénykorát. Viszont a város láthatóan azon dolgozik, hogy a kultúra területén újradefiniálja magát. Az (autó)ipari múlt két bizonyítéka a PSA (Peugeot-Citroën) gyár, Elzász-Lotaringia legnagyobb munkaadója, valamint a világ legnagyobb autómúzeuma (Cité de l'Automobile, 16€). Utóbbi 25.000 négyzetméteren, több mint 400 autóval a város fő attrakciója. A kevesebb több – gondolja a látogató a hatalmas hangárban sétálva. Mintha csak találomra állították volna egymás mellé az autókat. Az olasz márkák és a Bugatti dominálnak. Így egy francia múzeumban győződhetünk meg arról, hogy az olaszok kiváló formatervezők. A vidéki Franciaországot járva az utcán is sok autócsodát látunk egy-egy „kacsa” vagy „cápa” alakjában. A város nevét a magyar utazók azért is jó, ha megjegyzik, mert Mulhouse-Basel-Freiburg közös reptere az Easyjet-el Budapestről is elérhető (szombat kivételével naponta).

Kaysersberg

kaysersberg.jpg

A La Weiss folyó völgyében fekvő egykori „szabad birodalmi város” nem csak középkori kereskedőházairól és XII. századi váráról, hanem világhírű fiáról is nevezetes. Itt látta meg 1875-ben a napvilágot a később Nobel-békedíjjal kitüntetett orvos, Albert Schweitzer. Életét a szülőházában berendezett múzeum mutatja be (Musée Albert Schweitzer, 2,5 €). Érdekesség, hogy a neves orvos élete nagy részében a tartomány a Német Birodalomhoz tartozott (1871-1918). Schweitzer anyanyelve a német egy különös nyelvjárása, az elzászi volt. Használata 1918 óta - Franciaország finoman szólva nem kisebbségbarát politikája következtében – erősen visszaszorulóban van.

Riquewihr

riquewihr_tomeg.jpg

Minden bizonnyal a legfelkapottabb az elzászi kistelepülések közül. Sokat levon szépségéből, hogy jóval több a turista, mint a helyi, és a szuvenírbolt, mint a vidéki Franciaország báját adó kiskereskedés. Ha szeretnénk átélni Riquewihr igazi hangulatát, érdemes a reggeli órákban felkeresni. 

Strassbourg

strassbourg.jpg

A régió fővárosa egy elzászi túra elmaradhatatlan állomása. A 300 ezres, Rajna parti város nem csak katedrálissal, faszerkezetes házakkal, és a város másik folyója, az Ill felett átívelő fahidakkal büszkélkedhet, hanem az Európa-negyeddel is, amely az Európai Parlamentnek, az Európa Tanácsnak és az Emberik Jogok Európai Bíróságának ad otthont. Építészetileg nem kevésbé érdekesek, mint az európai intézmények munkáját bemutató vezetések (naponta előzetes egyeztetés után). A város felváltva volt Francia- és Németország része. Így a város történelmét állandó háborúskodások, jelenét viszont a két kultúra békés egymás mellett élése jellemzi.

Kulináris élmények

Franciaországban járva ki kell próbálni, francia régióról írva pedig szót kell ejteni a fantasztikus konyháról!

A legismertebb elzaszi étel, a könnyű és finom „Flammekueche” (franciául: tarte flambée). A pizzához hasonlóan kemencében sült, bármilyen feltéttel elkészíthető, nagyon vékony kelttészta. Dél-Németországban is népszerű (Flammkuchen). Magyarra lepénynek fordítják, de nálunk kevéssé ismert.

flammkuchen.jpg

A többség szintén inkább a dél-német tartományokban kóstolhatta a "Brezel" elnevezésű sörperecet. Közkedvelt tízórai, ill. uzsonna Bajorországban. Tésztája sós és általában magában, néha kőrözöttel, vagy egyszerűen csak vajjal jól megkenve és némi snidlinggel megszóra fogyasztják. Egyszerű, de ízletes. Elzászban a pereckreációk száma végtelen. Lehet édes vagy sós, megkenve vagy töltve bármivel, amit csak el lehet képzelni. 

perec.jpg

A régió egy másik népszerű tízóraija, ill. uzsonnája a sós tésztájú pite. Leginkább sok zöldséggel és sajttal töltve. Hogy utóbbiból, mint mindenhol francia földön, Elzászban is hatalmas a választék, arról legjobban a piacokon, vásárcsarnokban bizonyosodhatunk meg. 

pite.jpg

Végül egy édesség, amit Magyarországon mindenki, külföldön viszont alig valaki ismer: a gesztenyepüré. Franciaországban október 31-én szokás az éjféli evés, amikor Elzászban desszertként rendszerint valamilyen gesztenyekreáció kerül az asztalra. 

gesztenye.jpg

Petrus Szabolcs

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr9914112717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.09.06. 23:00:40

Ez egy nagyon jó összefoglaló. Mi pár éve jártuk be egy hetes tavaszolás keretében strasburgi csillagtúraként (bár ez a csillag inkább le föl menete volt), utólag belegondolva tényelg jobb központ a Colmar régió egy csillagtúrához (pl a fent említett Ribauville jól hangzik), mert mi például a mulhouse-i autómúzeumról lekéstünk.

Strasbourg abból a szempontból remek hogy helyben van viszonylag sok látnivaló, és minden este ki tud az ember menni romantikázni a kivilágított belvárosban bejárni ill körbehajózni a csatornákat, de csak akkor van esély elfogadható szállásra, ha épp nem ülésezik az Európai Parlament, azokon a heteken el lehet felejteni.
Én a felsorolásba még beletettem volna még Haut Koenigsburgot, egy impozáns fellegvár, és nem messze tőle egy Apátság, amelynek most nem ugrik be a neve.

Mulhouse-t ez éveben pótoltam be (Colmarban annyi időt vesztettünk, hogy nem értünk oda zárásig, de értelmetlen is lett volna bemenni 10 percre). Hatalmas és felfoghatalan az a gazdagság, ami ott vár. Csak Bugatti Royale-ból van négy nekik. Ezen felül még többszáz ritkaság, Bugattik tucatjával, Isotta Fraschinik, Hispano Suizák, II VH elétti Rollsok, Bentleyk, cversenyautók minden korból és többszáz I VH előtti négykerekű, de van jármű minden korból, egészen a 30-40 éves Astonokig és Ferrarikig. Egy nap nem elég rá, és fizikailag is kimerítő bejárni. Egy bő fél órányira tölük ott a Peugeot gyári múzeuma ( egzostive.com/peugeot-museum-2018-en/ ), én azt kb 2 óra alatt letudtam, ha nem is a Mercedes Múzeum szintje de azért nagyon rendben van, bőven akad látnivaló a sochaux-i. Múzeumban.

Kelly és a szexi dög 2018.09.08. 01:02:22

Elzásznak Németországban a helye!

HjCRN+y7 2018.09.08. 06:28:03

Nagyon jo kis iras, tele jo otletekkel. Rogton kedvet kaptam a regiohoz. Koszonom!

Moin Moin 2018.09.08. 06:42:52

@Kelly és a szexi dög: Á, dehogy! Nézd csak meg a felsorolt településneveket: nem találsz köztük egyetlen német hangzásút sem... A helyiek egy ógall nyelvet beszélnek és mindenkit Asterixnek hívnak.

És ráadásul az épített környezet: ha átmész a német-francia határon, egy egész más világba csöppensz! Az összes útjelző tábla francia nyelvű - az ne tévesszen meg, hogy mindenütt tipikus német Fachwerkhäuser vesznek körül!:-)

...Bismarck és Moltke pedig szemetek voltak - éljen III. Napóleon!

lobster thermidor 2018.09.08. 06:52:53

A "falnivalók" közül fájóan hiányzik a savanyított káposztából készült, füstölt, főtt szalonnával, kolbászfélékkel gazdagon megrakott tipikusan elszászi egytálétel, a choucroute. Egyes helyeken akkora adagot tesznek az asztalra, hogy már a látványától, és az illatától is jóllakik az éhes vendég.

Tenkes Kapitánya 2018.09.08. 07:24:58

Elzász középső része a világ legsűrűbb helye gyönyörű kisvárosok szempontjából, öt kilométerenként biztos van egy belőlük.
Colmar túlhájpolt. A kis Velencének nevezett rész akár Mosonmagyaróváron is lehetne a Lajta partja.
Turckheim viszont szintén nagyon jó kisváros, amik közül Riquewihr van nálam az első helyen. Ott javaslom aludni. Egyéb látnivalók közül a hunawihri pillangópark, várak közül Hochkönigsburg, a borok közül pedig a gewurztramini, amit pincékben termelőtől érdemes vásárolni.

Hari Seldon 2 2018.09.08. 08:46:23

"Franciaország nem könnyű turistacélpont: drága és a helyiek nem a kedvességükről híresek."
- Kicsit elfogult megállapítás. Nálunk a kevésbé barátságos emberek aránya pont annyi mint Magyarországon.

Egyébként mi is szeretjük Alsace-t, persze gyerekkel inkább gyerekes programot keresünk. Haut-Kœnigsbourg nagyon jó kirándulóhely. Mellette van egy jó kis majom-park. Lehet etetni a majmokat. Meg egy kis sas-park, óránként mindig van egy spectacle ahol repkednek a sasok.

Hari Seldon 2 2018.09.08. 08:54:01

@Moin Moin:
Mellesleg ha az ember az utcán megy, mindenki franciául beszél. Csak a turista központok közelében hallható német meg angol szó.
Bár ezek csak olyan saját megfigyelések, mert én lotaringiai vagyok, csak amikor arra járunk ezt érzékelem.
- Nem hivatalosan meg olyan a népességnek egyharmada beszél egyáltalán elszásziul.

Gevlekte Salamander 2018.09.08. 09:06:50

Elzász és Lotaringia német. Azért barátságosak az emberek.
A franciák valamiért nem bántották a településnevek nagy részét, azok ma is német hangzásúak. Nem úgy, mint ahogy megbuherálták Trianon után az oláhok, tótok, rácok, ruszkik és az osztrákok a magyar településneveinket.

kardio1 2018.09.08. 09:19:58

@Gevlekte Salamander:
Jártál már ott, vagy csak a fotelből nyomod ?
Valójában franciául beszélnek. Elzászi regionális identitás van, de nem tartják magukat németnek.

studkell 2018.09.08. 09:25:13

"mert Mulhouse-Basel-Freiburg közös repterére az Easyjet-el Budapestről is elérhető" - posztoló

Easyjet. Easyjet-tel. Nincs és soha nem is volt -al, -el rag a magyarban, csak teljesen hasonuló -val, -vel rag. Kár, hogy terjed ez a hülyeség, pedig szóban sem így elharapva mondjuk. Amúgy ettől eltekintve meglepően jó színvonalú (helyes)írás, kedvet kaptam Elzászhoz, köszi a tippet!

karosszékely 2018.09.08. 09:45:19

@studkell: Ha már okoskodunk, tegyük helyesen: Easyjettel. Attól még, hogy idegen név, nem kell mindenhová kötőjel. Kár, hogy terjed ez a hülyeség.

Hari Seldon 2 2018.09.08. 09:52:08

@Gevlekte Salamander:
Alsace-ban ma alig beszélnek németül a turistaközpontok kivételével. Amit beszéltek régebben az az elszászi volt. (ma is ezt beszéli a lakosság kb harmada, főleg az idősebbek) Ez a nyelvjárás meg közeli rokonségben volt a svájci némettel, arról pedig tudható, hogy mennyire érthető egye németnek... kb semennyire)
Mi a német határ mellett laktunk egy ideig Saarbrückentől 7 km-re, és azok sem értettek egy szót sem németül, akiknek "echte német" nevük volt. Valami papírt akartunk lefordítattni, hogy mi van rajta, megkérdeztük a bankban ezt az embert. Fogalma sem volt, hívta az "Ulricka Nieder"-t, az is csak pislogott.
Mondjuk az sem meglepő mert, Saarland most vezette be a tartományi gyűlésben, hogy a tartomány ténylegesen kétnyelvű lesz, az iskolákban első osztálytól franciául tanulnak, és tantárgyakat is tanulnak. A céljuk, hogy olyan legyen, mint Luxembourg 2040-re.

sebi77 2018.09.08. 09:54:39

Saját tapasztalat alapján nem értem ezt a "a franciák bunkók" sztereotípiát. Nekem úgy tűnik hogy közvetlen, szívélyes népség, latin temperamentum, amihez hozzá tartozik hogy direktebbek, vagyis kevésbé írják körül ha valami bajuk van, de ugyanígy nyíltabban mutatják a pozitív érzelmeket is. A párizsiakról sok rosszat hallani, az lehet, ott még nem voltam. A vidék-nagyváros közti különbség nagyobb lehet mint a népek közötti, a Nyugati téri aluljáróban se ugyanaz fogadja az embert mint Zalakaroson.

Hari Seldon 2 2018.09.08. 09:57:51

@kardio1:
Szia kardio. Látom, te is felfigyeltél a franciaországi cikkre... :-)
MI újság felétek? Ott még jó idő van? Nyárom voltunk Languedoc-ban, gondoltam is rátok, hogy mi van veletek. - Elég kötött programunk volt, és szállástól szállásig be voltunk táblázva.

sebi77 2018.09.08. 09:58:29

@Hari Seldon 2: "A céljuk, hogy olyan legyen, mint Luxembourg 2040-re."

Akkor inkább offshore törvényeket kellene hozni... Egyrészt csodálom azt a soknyelvűséget ami Luxemburgban van, másrészt teljesen értelmetlen és hatékonytalan. Három hivatalos nyelv, ami után sokaknak az angol már nem fér bele negyediknek, pedig a világ abba az irányba megy hogy munkához elsősorban csak az kellene.

sebi77 2018.09.08. 10:00:50

És még az angol nyelvű tájékoztatás hiánya sok helyen, pl. a tömegközlekedésen.

kardio1 2018.09.08. 10:01:26

Egyébként a városnevek helyesen:
Strasbourg (toldalék hozzáfűzése kötőjellel, mert a g-t nem ejtik), Mulhouse.
Ami a régió hovatartozását illeti, a Frank Birodalom felosztásakor Lothar kapta a középső részt, Elzásszal együtt. Lothar területe egészen Észak-Itáliáig lenyúlt.
Később a másik két testvér öszefogott Lothar ellen (Strasbourg-i eskü, ami az első német és francia nyelvemlék), és később felosztották egymás közt a területeit. Ezek java része a későbbi Német-római Császársághoz került. Elzász és Lotaringia fokozatosan francia birtokba került a 16-17. században. Az utóbbi 300 évben kétszer volt német birtokban :1870 és 1918 között, továbbá 1940-1944 között.

kardio1 2018.09.08. 10:04:30

@Hari Seldon 2: Igen, még jó :)
Languedoc elég messze esik ide, legalább 3 óra.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.09.08. 10:19:29

@Gevlekte Salamander: ők nem így gondolják. És Franciarszágban bárhol sokkal kedvesebbek, mint mint Magyarországon. Sokkal nagyobb hagyománya van a turizmusnak.
@Hari Seldon 2: az idősebb korosztály és vidéken megértik a németet, gondolom azért mert a helyi dialektus is egy germán nyelvjárás. De tudtommal nem tanulják olyan lelkesedéssel a németet, mint pl a franciát Saarlandban.

Hari Seldon 2 2018.09.08. 10:28:22

@sebi77:
Hát hivatalosan háromnyelvű, de az utcán inkább csak francia megy (most ezen a környéken lakunk, csak ideát). Az általános iskolában az első négy évben luxembourgiul tanulják a tantárgyakat, később meg átállnak franciára. Következmény: a tanult vezető réteg leginkább franciául beszél, és ez a hétköznapi életben is érződik.
Saarvidékkel kapcsolatban meg nem lennék meglepve, ha ugyanazt az utat akarnák bejárni mint Luxembourg.

Hari Seldon 2 2018.09.08. 10:33:25

@sebi77:
Nem gondolnám, hogy annyira gáz a luxembourgi nyelvi helyzet. Simán belejönnek. A lányaim olyan könnyedén váltanak magyarról franciára és vissza, hogy döbbenet. Most harmadikosok a nagyok, és egy éve kezdték az angolt is. - Szóval szerintem, ha időben kezdik a tanulást akkor nagyon könnyen megy akár több nyelv is.

sebi77 2018.09.08. 10:42:34

@Hari Seldon 2: Én is ott lakom (Esch-ben). Luxemburgban az érettségihez tudni kell a három nyelvet, vagyis hiába defacto francia nyelvű ország, iszonyatos időt és energiát ölnek a nyelvtanulásba még mielőtt az angolhoz hozzákezdenének (ha egyáltalán). Ennek kulturális és politikai okai vannak, nekik jó így, de nem tartom jó ötletnek ezt a vonalat követni. A szárvidékiek is akkor már inkább előbb megtanulhatnának angolul.

Sir Bates dö Hól 2018.09.08. 10:54:13

@Hari Seldon 2: nagyon sokan tudnak németül, az eredeti elszásziak szinte mind értik az elszászit, napi szinten használják (ők gyakorlatilag három nyelven kommunikálnak), az angolt, mint egész froban, csupán az iskolázottabbak és a bevándorlók értik... az elszászi itt valóban élő nyelv, szemben ők. a bretonnal...
segítőkészek és kedvesek vidéken is, ha nem vagy túlpigmentált, de már az enyhén kreol bőr is távolságtartóvá és inkább udvariassá teszi őket az idegenekkel való kapcsolat során...
a legjellemzőbb rájuk a "liberté, égalité, fraternité, mais avec l'ordre", valóban nem latinok... a konyhájuk nem különösebben izgalmas (legalábbis nekem, olyan cseh-bajor forma), ám megbízható...
amennyiben elviseled a tenger hiányát és nyugodt életre vágysz a családdal, sztem a legjobb helyen vagy...

sztrelnyikov 2018.09.08. 10:58:36

De buta cím ez.
Olyan, mintha az lenne "Székelyföld rácáfol a Romániáról kialakult klisséinkre".

Amúgy sajnos Colmarban is vannak franciák, akik igenis bunkók. Most jöttem haza onnan és találkoztam a suttyóságukkal. A város - ami német - viszont gyönyörű.

Hari Seldon 2 2018.09.08. 11:06:05

@sebi77:
Feltételezem, hogy igazad van. Te a határ másik oldalán élsz jobban tudod az ottani nyelvi helyzetet. - Amit én látok, amikor időnként hétvégken kirándulunk arra, hogy az utcán, vendéglőkben leginkább a francia megy. Ja, meg tőlünk iszonyú sok ember ingázik az A31-esen munkanapokon.

sebi77 2018.09.08. 11:30:27

@Hari Seldon 2: Én csak angollal vagyok Luxemburgban, azért érzékelem ezeket a dolgokat. Franciával természetesen remekül lehet boldogulni, ők azt hiszik hogy az a lingua franca, a világnyelv, amit úgyis mindenki beszél. Aztán ha idejön egy amerikai túrista (rengeteg melós D-Amerikából is), K-Európai, vagy ázsiai, röviden szólva bárki nem szomszédos országból, akkor megy az olálá, jé, nem beszél franciául kicsit se, esetleg németül?

Hari Seldon 2 2018.09.08. 11:38:29

@sztrelnyikov:
Még hányan írják be ezt az Alsace német klisét? Már korábban meg lett tárgyalva, hogy leginkább az elszászit beszélik, az is inkább a falvakban meg az idősek között jellemző. A városokban alapvetően franciául beszél mindenki, miután gyakorlatilag mindenkinek (de legalábbis a döntő népességnek) az az anyanyelve. - Az hogy ez mióta van így (leginkább a második világháború óta, amikor a maradék német népesség már "cikinek" érezte a németet, és lényegében a legtöbben önként váltottak franciára).
Van egy jó bon mot, arról hogy "az Alsace-iakat nem tudta meggyőzni sem a napkirály, sem Napóleon, hogy inkább franciául beszéljenek. - De Hitlernek sikerült."

Persze volt egy kis oktatáspolitkai támogatás, meg pied noire-ok áttelepítése, de jóval békésebb körülmények között volt a nyelvváltás itt mint azt a Kárpát medecében élők el tudják képzelni.

Sir Bates dö Hól 2018.09.08. 11:42:06

@sebi77: a franciákkal semmi gond nincs... csak ez: "Vous ne parlez pas français? Alors pourquoi es-tu venu ici?":-)...

Sir Bates dö Hól 2018.09.08. 11:49:33

@Moin Moin: a Fachwerkhäuser itt maisons à colombages... még normandiában is, ami tele van ugyanilyen épületekkel...

Hari Seldon 2 2018.09.08. 11:50:38

@sebi77:
Tudod, egy random franciának "nem kell" megtanulni más nyelven (nyilván a managerek, meg más vezetők beszélnek, ahogy az elnök is).
Merthogy az ország nagy, és gyönyörű. -> Nálunk minden van, hegyek, tengerpart, télen nyáron van minden. Látnivalók szinte bárhol. Legtöbb ember belföldön nyaral, vagy ha nem akkor szervezett csoportokkal mennek (ahogy például a japánok is így utaznak döntően külföldön).
Munkahelyen alapvetően nem nagyon kell (mondom, ha valaki nem külkereskedő, vagy informatikus, vagy bármi aminél van külföldi reláció) máshogy beszélni. És azért az egyértelmű, hogy egy (bármely) országban a munkahelyek többsége olyan, hogy elég a helyi nyelv. Mondjuk egy pénztáros a Leclerc-ben, mennyire kell tudnia bárhogy is a francián kívül?
Az mondjuk más kérdés, hogy nálatok ez másként van. -> Láttam az Auchan-ban kirakva a kis zászlócskákat, hogy milyen nyelven beszél a pénztáros. Nagyon jópofának gondoltam.

sebi77 2018.09.08. 12:00:06

@Sir Bates dö Hól: Én erről azt tapasztaltam, hogy többnyire ő van zavarban hogy nem tud angolul. Nem sovinizmusból csinálja, látszik rajta hogy őszintén meglepődött és próbál is beszélni ha sikerül. Túristás helyen vagy a belvárosban meg persze nem lepődik meg annyira. Egyedül egy brüsszeli görög étteremben éreztem hogy fel van háborodva a francia tudásom hiányán....

Az meg hogy én mér nem beszélek... fél éve vagyok itt, azt mondták mielőtt jöttem hogy angol a munkanyelv, az utcán meg úgyis mindenki tud két szót angolul, elvégre 2018-at írunk. Nem tudom meddig akarok maradni, lehet hogy majd nekiállok, de 40 évesen kétszer is meggondolom, az angolra is ráment a fél életem, szívesebben tölteném hasznosabban az időt.

Hari Seldon 2 2018.09.08. 12:01:47

@Sir Bates dö Hól:
Ezt soha nem hallottam, még az első időkben sem. -> Valószínű régió vagy térségfüggő ez. Egyébként inkább az érződik, hogy aki nem is beszéli olyan jól, de úgy európai civlizációs hátterűen látszik, azt inkább elfogadják, mint aki nem.
-> Én minden probléma nélkül beszélek a lányaimmal. Senki nem fogalkozik vele. Mondjuk a neveik eléggé franciásak, mondhatnám a leghíresebb francia női neveket kapták.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.09.08. 12:07:56

@sztrelnyikov: Bretagne is rácáfol a francia klisékre. Dordogne és Provance esetében meg alapból nem találkozol franciákkal. A tulajok brit és holland nyugdíjasok, ott sem fogsz sok francia szóval találkozni :). De engem pl valamelyik romantikus dordogne-i kisvárosban (autossagok.blog.hu/2014/10/03/auvergne_dordogne-_atlanti_part_bretagne) egy idős lengyel bácsi vezetett körbe, aki az utolsó állandó lakosa volt a településnek (kvázi a gondnok).

@sebi77: de facto sem francia, legfeljebb sok a francia ajkú vendégmunkás. Minden Luxembourgi (beleértve a portugál bevándorlók leszármazottait is) három nyelven beszél vagy nem érettségizhet le (utóbbi esetben így sokan 5 nyelvűek 3+ PT + Angol). Az anyanyelvük egy német dialektus sok francia szóval, a jogi nyelvük francia (hivatalosan is, pl jogi szövegek nem elérhetőek csak FR), a műszaki nyelvük gyakorlatilag a német (pl Sanweilerben a műszaki állomáson a vendégmunkások minden reggel Trier felől ingáznak).

Sir Bates dö Hól 2018.09.08. 12:19:11

@sebi77: tapasztalatom szerint valóban könnyebb az angolt megtanulni az alapszinten, mint a franciát, de megéri... így ismerheted meg őket igazán, s rájössz, hogy moon semmit sem tudunk róluk, csak sztereotípiák szintjén... nem sovinizmusból nem beszélnek más nyelven, tényleg nem tudnak...

sebi77 2018.09.08. 12:22:28

@Ződ2000: Mindez dióhéjban azt jelenti, hogy de facto francia (a déli részen), senki nem fog luxemburgiul vagy portugálul köszönni a kasszásnak, aki 50% hogy francia-francia. Egymás közt millió nyelvet hallok beszélni, de amikor idegent szólít meg valaki akkor 100%-ban a franciát használják.

A műszaki nyelv meg már a németeknél is egyre inkább az angol.

Szintén érdekes kérdés mit jelent az hogy valaki beszél egy nyelven. Ha olyan szinten vágják azt az 5 nyelvet ahogyan angolul tudnak, akkor maximum B1-B2 szinten beszélik. Kérdés hogy ennek így mi értelme van, ahelyett hogy egyet megtanulnának C2 szinten.

Hari Seldon 2 2018.09.08. 12:24:00

@sebi77:
"az utcán meg úgyis mindenki tud két szót angolul, elvégre 2018-at írunk."

Vagy ha nem is midenhol, lent a Grund-ban, az Oscar vendéglőben ha akarnál sem tudnál franciául rendelni. (vagy akár szemben a skót sörözőben)
-> Állandóan visszaváltanak angolra.

Sir Bates dö Hól 2018.09.08. 12:38:00

@Hari Seldon 2: lehet, hogy lorraineben más a helyzet, de itt alsaceban ez van... itt aki keletről jött az román (nem értik, hogy miért nem tudom lefordítani mit mond egy román)... persze strasban más a helyzet, mint vidéken... itt tényleg megérted, hogy mi az EU: felszállsz a villamosra és leszállsz kehlben... eurometropol, eurorégió (baden-wüttemberggel együtt, ami az egyik legprosperálóbb az eu-ban)...

(turistaként isteniek a felkapott kisvárosok/falvak, de ugyanolyan parasztvakítás, mint szentendre vagy tihany)

sebi77 2018.09.08. 12:45:15

@Sir Bates dö Hól: Amikor a román kollégával beszélgettem a főnököm is csodálkozott hogy angolul beszélünk és nem valami közös kelet-európai nyelven. Meg amikor Angliában a Brexit után leütöttek valakit mert "kelet európai akcentussal" beszélt.

Sir Bates dö Hól 2018.09.08. 13:04:13

@sebi77: nem ismerem az oktatási rendszerüket, de a random francia tudás- és ismeretanyaga mind a világról, mind froról számomra megdöbbentő (bár ugyanezt éreztem a briteknél is): corneille, verlaine, baudelaire, émile ajar tök ismeretlen számukra, racinera ugranak, de nem a phaedra, hanem a szó jelentése okán, rimbaud nevét viszont kijavítják: jah, Rambo, ja azt ismerem... aquitania, burgundia említése esetén tényleg, mint bornyú az új kapura... a random francia számára tényleg a francia a lingua franca...

kardio1 2018.09.08. 13:21:56

@Ződ2000: azért ne túlozz! Sok az angol Dordogne-ban, de csak pár ezren vannak, 1-2%, nem több. Az tény, hogy többen chambre d'hôte-ot vagy gîte-et üzemeltetnek. Lengyelek nagyobb számban az első világháború után érkeztek az északi bányavidékre, a leszármazottaik onnan szóródtak szét az országban.

Hari Seldon 2 2018.09.08. 13:45:21

@Sir Bates dö Hól:
Az oktatási rendszerről csak annyit, hogy az ikrek most mentek CE2-be, és a második nap Peer Gint-el ismerkednek. - Hát nem éppen igaz, amit a magyaroknak nyomatnak, hogy bezzeg nyugaton mindenki "konzumidióta lesz". - Ugye ismerős ez a hülye népbutítás?
Hát én Peer Gint-ről szerintem nyolcadikban hallottam először.

Sir Bates dö Hól 2018.09.08. 14:14:54

@Hari Seldon 2: random franciákról volt szó... te annak érzed magad?... szerintem nem az vagy...

("népbutítás", ezt inszinuációnak érzem:-)... a társadalom alsó kétharmada tényleg "konzumidióta", funkcionális analfabéta, de én ezt tapasztaltam a uk-ban is... de valóban nem a magyar pokol...)

Sir Bates dö Hól 2018.09.08. 14:25:18

@Hari Seldon 2: azért óriási a különbség a dzsentri és a bourgeoisie közt... mint a kkeu-i és a nyeu-i "konzumidióta" között...

kardio1 2018.09.08. 16:00:41

@Hari Seldon 2: el kell, hogy keserítselek, az oktatás tényleg elég gyenge, ami azt illeti. Nem sokat tudnak a saját történelmükről, irodalmukról, földrajzukról sem, nemhogy a más országokéról. Kevesebb tárgyi tudást kapnak az iskolában. Gyakorlatiasabb akar lenni a képzés, de tárgyi ismeretek nélkül nehéz önálló következtetéseket levonni.

Tenkes Kapitánya 2018.09.08. 16:24:29

Ami a francia állam és Elzász kapcsolatát illeti, a francia állam genocídiumot hajtott végre az elzászi néppel szemben. Az elzászi nyelv a némethez közel áll, mint az ukrán a lengyelhez, de tévedés lenne németnek mondani. A szlovák-cseh, makedón-bolgár inkább ugyanannak a nyelvnek két közeli dialektusa, de az elzászi beszélt nyelv érthetetlen egy németül tudó számára. Ma már, a tiltás, üldözés, elnyomás miatt nem használják, a 70 év felettiek között még vannak, akik egymás között használják, de egyébként kihalásra ítélt.
Egyébként akik adatokat írtak a használatról, azok nem hitelesek, a francia államban semmilyen nyelvi és etnikai kisebbséget nem tartanak nyilván vagy kérdeznek meg (például népszámláláskor, vagy szociológiai felmérések során; pár éve volt egy botrány, amikor a válaszadó etnikumát akarták megkérdezni egy kérdőívben, a francia baloldal egyből nácizni kezdett, és végül nem tették be a kérdést.)

Hari Seldon 2 2018.09.08. 16:45:53

@Tenkes Kapitánya:
Senki nem adott meg PONTOS adatokat, mert nyilván mi is tudjuk, hogy nincsenek. Hozzávetőleges adatok, körülbelüli becslések vannak. Ezekről írt itt mindenki.
Semmiféle genocídium nem volt. Micsoda badarság ez a kifejezés már. Népírtást feltételezel 1945 után?
Szépen fokozatosan ment a nyelvi átállás, annyira, hogy mára gyakorlatilag a legtöbb ember anyanyelve.

Hari Seldon 2 2018.09.08. 16:55:22

@kardio1:
Hát nem tudom, hogy egy random magyar mondjuk Veszprémben mennyire van tisztába mondjuk Pécs építészetével.
- Vagy hogy mikor volt Eger (első) ostroma? - Ne hidd, hogy 10 megkérdezettből tudná 2-nél több.
Vagy szerinted random 10 magyarból 2-nél több meg tudna nevezni mondjuk öt (azaz 5) királyt, és hogy melyik században élt?
Mondjuk ha abból indulok ki, hogy ez egy alapnak kéne lenni Magyarországon. Hát szerintem meglepődnél.
Igaz, hogy az iskolában elmondják - Az én időnben elmondták, de nem azért tudom, mert az iskolában tanultam, hanem mert később érdekelt, és saját magam utána olvastam bizonyos dolgoknak.

Hari Seldon 2 2018.09.08. 17:00:58

@kardio1:
Hiába Dordogne, sok száz éven keresztül angol megszállás alatt volt. Csak nagy nehezen lettek kiverve onnan...
Végülis megértem őket kellemesebb vidék mint a szigetország.

Tenkes Kapitánya 2018.09.08. 17:15:42

@Hari Seldon 2:
1. Nem vádoltam senkit, hogy PONTOS adatokat ad meg, csak egy tényt közöltem arról, hogy a francia államban nincsenek ilyen felmérések.
2. A genocídium az ENSZ 1948 évi egyezménye alapján nemcsak egy népcsoport aktuális fizikai megsemmisítését (megölését, kiirtását) jelenti, hanem azt is, amit a francia állam tett az elzásziakkal. Normál körülmények között az elzásziak soha nem szűntek volna meg, egy területileg kompakt, zárt csoport volt, számosságában többen, mint pl. az észtek, egy évezreden át legalább, amit a francia állam két generáció alatt elpusztított.

Tenkes Kapitánya 2018.09.08. 17:27:16

@Hari Seldon 2:
Random magyarországi helyzetek:
vonaton, buszon hallottam általam nem ismert emberek között a következő beszédtémákat:

Kossuth és Széchenyi közötti kapcsolat
Pannonhalmi szent Mór élete
a templomos lovagrend felszámolásának hatása Magyarországra
a banderiális hadsereg kiépülése Magyarországon
alföldi szecessziós épületek, főleg Nagyvárad, Szeged, Szabadka
Kollonich Lipót nézetei és a hódoltsági területek újranépesítése

Magyarországon a történelem sokkal fontosabb, mint általában, érdekli az embereke egy részét.

Hari Seldon 2 2018.09.08. 17:37:56

@Tenkes Kapitánya:
OK. Ezek random magyarországi helyzetek. Mennyi idő alatt? Mondjuk egy két vagy x év alatt.
Ez nem reprezentatív.
Ha valaki itt él, és figyeli is a beszélgetéseket, itt is hallhat ilyet. Csak az a különbség, hogy amíg Magyarországon "passzív hallgatással" is tudod követni ezeket a beszélgetés foszlányokat, addig mondjuk Franciaországban nem figyelsz ilyenre közösségi közlekedésben. Én mondjuk azért, mert évente ha ötször voltam helyi buszon, gyakorlatilag mindenhova autóval járunk.
Még egy megjegyzés a kultúrális helyzetről: Nálunk, egy 5000 lakosú városban van aktív zeneiskola. Nem csak olyan papíron levő. A lányok most már harmadik éve járnak oda. Egyik klarinétozik, másik dobol, harmadik zongorát akar elkezdeni, de van hárfától gitárig MINDEN. És a velünk összeépült 40 000-es központnak szintén van ilyen iskolája. (az mondjuk még komolyabb)
Csak összehasonlításul: Melyik magyaroraszági nem hogy 5000-es, de 40 000 városnak van zeneiskolája?

Viv_beulos.reblog.hu 2018.09.08. 17:38:44

@Hari Seldon 2: "állandóan visszaváltanak angolra" ilyet én is tapasztaltam. A párom angolul kommunikált, de amikor megszólaltam franciául, akkor is angolul válaszoltak. :)

Sir Bates dö Hól 2018.09.08. 17:43:16

@Tenkes Kapitánya: ezek szerint te moon vonaton, buszon az extra business classon utazol...

(én alsaceban élek, körülöttem mindenki, aki elszászi, az beszéli a nyelvet, használják egymás között, de a betelepültek (franciák, arabok, törökök, kelet-európaiak) nyilván nem, s a vegyes házasságokban született gyermekek anyanyelve má

Hari Seldon 2 2018.09.08. 17:43:21

@Tenkes Kapitánya:
A nyelvváltás önkéntes volt, és döntően lemondás és fájdalom mentes.
- Mondom, nehéz ezt Kárpát medencei fejjel értelmezni, de így van.
Talán azért mert mindkét nép viszonylag nagy maradt, és főleg a németek nem nagyon érezték, hogy valami óriási csonkítást szenvedett el Németország. - És nem is nagyon "pörgették" a témát. A második VH után csont nélkül lemondtak róla.

Sir Bates dö Hól 2018.09.08. 17:56:35

@Sir Bates dö Hól: már a francia... két éve a grand est régió létrehozásakor komoly felhördülés volt a "Touche pas mon l'Alsace" jelszóval, de ez nem csak a regionális identitás, hanem a speciális elszászi kedvezmények elvesztésétől való félelem (bázel-strasbourg autópálya ingyenes; az eü visszatérítés itt 90%; stb.) is szerepet játszott... mindegy, hogy mi volt '45 után, ma már nem találsz elszászit, aki ne azt mondaná első helyen, hogy francia... froon belül persze ők a legkülönbek, ez tény... de lyon, marseille, párizs ugyanezt vallja...

Sir Bates dö Hól 2018.09.08. 17:58:43

@Hari Seldon 2: lehet, hogy zeneiskola vagy iskola az nincs, de stadion az van:-)...

Hari Seldon 2 2018.09.08. 18:15:55

@Sir Bates dö Hól:
Igaz. Na és mennyire vigyáznak rá!
Nem is engednek be oda embereket, hogy ne romoljon le az állaga! -> Legalábbis azt gondolom, mert a lelátók üresek... :-)

Sir Bates dö Hól 2018.09.08. 18:21:07

@Hari Seldon 2: hát a racing stadionján látszik is a használat, itt még a másodosztályban is 12.000 volt az átlagos nézőszám (ami cca. 75%-a a teljes nb1-nek), most olyan 15-18.000...

Hari Seldon 2 2018.09.08. 20:04:31

@Sir Bates dö Hól:
Nálunk sem volt nagy lelkesedés. Főleg mert elkerült a közpot Metz-ből hozzátok.
Az A31-es itt is ingyenes Nancy-ig, és mondjuk nálunk Moselle-ben is 90%-os az egészségügyi visszatérítés. Aztán mégis csak össze lettünk vonva.
Ráadásul egy hülye nevet válaszottak, Grand Est... Pedig szavaztam is az Austrasia-ra, de sajnos ez lett a név. Azelőtt szép címeres rendszámok voltak, most meg csak egy kis kék, a névvel. Tök fantáziátlan.

kardio1 2018.09.08. 22:10:12

@Hari Seldon 2:
Lorraine központja Nancy volt, nem Metz !
Nálunk most van címeres rendszám :)

Hari Seldon 2 2018.09.08. 22:34:27

@kardio1:
Történelmileg valóban Nancy volt pàr szàz évig, de a mostani össevonàsok elõtt a 20-ik század màsodik felében nálunk Metz volt a központ.

Hari Seldon 2 2018.09.08. 22:39:22

@kardio1:
Làttam a címeres rendszámot. Bordeaux-ban béreltünk autót, aztàn mentünk Toulouse Carcassonne érintésével mentünk a Montpellier melletti tengerpartra. Aztán vissza fel Lyon érintésével haza.

kardio1 2018.09.08. 23:10:33

@Hari Seldon 2: Akkor nem voltatok messze tőlünk.

kardio1 2018.09.08. 23:15:49

@Hari Seldon 2:
Tényleg ! Mik ki nem derülnek !
Bár, ahogy néztem, a direction régionale-ok szét voltak osztva Metz, Nancy és Épinal között.

Le Orme 2 2018.09.09. 00:59:17

@Sir Bates dö Hól: "hogy lorraineben más a helyzet, de itt alsaceban"

Affektálsz?
Magyarul: Lotharingiába, Elzászban.
És hasonlóan nem lenne jó a France-ban, Suomiban, Dójcslandban, Polskaban sem.

Le Orme 2 2018.09.09. 01:00:52

@kardio1: direction régionale-ok
segítek, mert nem tudod magyarul: regionális központok

Le Orme 2 2018.09.09. 01:06:03

@Hari Seldon 2: "Peer Gint-el ismerkednek"

Gondolom a Peer Gyntre gondolsz. Ez éppen bekerülhetett a francia irodalomoktatási kánonba, sok más meg nem.

Sir Bates dö Hól 2018.09.09. 01:23:14

@Le Orme 2: helyesen l'orme:-)... hamá' lotharingia és szilfa...

kardio1 2018.09.09. 07:46:05

@Le Orme 2: természetesen tudom, "Az Szilfa 2" !
Helyesen magyarul: A szilfa 2...

kardio1 2018.09.09. 07:47:32

@kardio1: bocs, a lényeg lemaradt: a direction régionale regionális igazgatóságot jelent...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.09.09. 08:09:59

@Tenkes Kapitánya: életem első 30 évét nagyjából Magyarországon töltöttem. Még SOHA nem hallottam ilyen beszélgetést. Se buszon se villamoson, se vonaton.

Amellett hogy egytől egyik irreleváns is a téma, ha az ember nem épp érettségire készül. Innen most lehetne egy nagyívű gondolatot idebiggyeszteni arról, hogy mennyire is életszerű a magyar oktatás, és talán mi ülünk megint fordítva a lovon.

@Sir Bates dö Hól: azért Kehl és mondjuk Riquevihr jól érzékelteti a különbséget a német és a francia vidék között.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.09.09. 08:11:51

@kardio1: az állandó lakosok száma amúgy sem lehet magas Dordogne-ban. A tulajok által üzemeltetett nyaralóknál mi eddig külföldieket fogtunk ki.

Sir Bates dö Hól 2018.09.09. 08:50:05

@Ződ2000: kehl egy sima kisváros, gyakorlatilag látnivalók nélkül, de a fekete-erdő (Schwarzwald vagy Foret Noire) semmivel sem csúnyább/rosszabb, mint a vogézek (Massif de Vosges vagy Vogesen)... sz'al nem igazán értem...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.09.09. 09:36:41

@Sir Bates dö Hól: Franciaországban minden régiónak megvan a maga stílusa amit az építésrendészet konzekvensen érvényesít. Dordogne-ban vagy Bratgne-ban minden szinte faluban terméskőből épül (ráadásul pl Dordogne-ban minden falunak saját színe van, nézd meg pl www.vallee-dordogne.com/la-vallee-de-la-dordogne/villes-et-villages/collonges-la-rouge ). Vagyis nem kőből épól, hanem ez egy dekorkülső (mint a belga dekortégla, csak lényegsen stílusosabb) amit megkövetelnek, akkor is, ha a házak többsége új építésű (és amúgy hagyományos téglábl áll.

A németeknél az a hagyomány hogy lebontják ha már nem elég jó, és építenek egy modern épületet. Egy két kivételtől eltetintve, ahol megmaradt az eredeti középkori település. Ez a modernre cserélés attól független, hogy megsemmisült-e a város 44-45-ben.

Az Elzászi építészet valamilyen szinten Auvergne-re is igaz, meg D-NY Németországra, de mondjuk hiába keresel ilyet Németország többi részén, szerintem Strasbourgtól északra se nagyon.

Le Orme 2 2018.09.09. 09:44:07

@kardio1: Helyesen: Le Orme - a lábnyomok - olaszul

Tenkes Kapitánya 2018.09.09. 10:29:36

@Ződ2000: "Kehl és mondjuk Riquevihr jól érzékelteti a különbséget a német és a francia vidék között"

A vidék között egyáltalán nem, mert mindkettő város. Riquewihr párja nem Kehl, hanem a Rothenburg ob der Tauber, Dinkelsbühl, Bad Wimpfen típusú kisvárosok.
Ha Kehlt Sélestat-val hasolítod, Kehl kerül ki győztesen, az egykori gazdag Schlettstadt ma egy Ózdhoz hasonló lepukkant középváros.
A tipikus francia vidék (ha lemész a főutakról és elhagyod a városok agglomerációját) pedig tele van elhagyott, omladozó gazdasági épületekkel és Bodrogközhöz hasonlóan kiürülő falvakkal.

Tenkes Kapitánya 2018.09.09. 10:32:04

@Ződ2000: "egytől egyik irreleváns is a téma, ha az ember nem épp érettségire

Számodra irreleváns, mert nem tudod elképzelni, hogy valakit belső késztetésből, magáért a történelemért érdekeljen a történelem, és nem azért, mert tananyag.

kardio1 2018.09.09. 11:32:18

@Ződ2000: 415 ezren laknak ott, 2006-ban 6000 állandó lakos volt, aki az Egyesült Királyságból jött, azóta a számuk csökkent valószínűleg. Amikor a font pár éve sokat gyengült, többen hazaköltöztek.
Az viszont igaz, hogy a szálláskiadók között felülreprezentáltak.

kardio1 2018.09.09. 11:34:59

@Ződ2000: Collonges már Corrèze megyében van.

kardio1 2018.09.09. 11:36:40

@Le Orme 2: na ez akkor egy jó kis "hamis barát" volt ! Nem gondoltam, hogy az olaszból jön a nicked.

Sir Bates dö Hól 2018.09.09. 14:45:12

@Ződ2000: én normandiában láttam hasonlót (maisons à colombages)

kardio1 2018.09.09. 14:56:27

@Sir Bates dö Hól: A középkorban mindenütt így építkeztek a városokban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.09.09. 16:27:22

@kardio1: turisztikailag a Dordogne-hoz tartozik, a honlap is erről árulkodik.

@Tenkes Kapitánya: hagyjuk már ezt a baromságot. Gyál is városnak nevezteti magát pedig egy koszfészek. A franciáknál egy igazi metropoliszt találsz, a többi csak vidéki regionális központ, Ruqvihr pedig egy jó infrastruktúrával rendelkező falu ("kisváros") . Erre is építették fel a turisztikai potenciált.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.09.09. 16:29:55

@Tenkes Kapitánya: ez nem történelem szeretete, hanem a kötelező törianyag része, ne keverjük össze a kettőt. Nem gimis törivel foglalkozó számára kb annyira releváns, mintha valaki a pandektajog recepciójáról beszélne. Az is töri, meg jog is, de nem hiszem hogy komolyan erről fogsz beszélgetést hallani két nem joghallgató között.

kardio1 2018.09.09. 16:47:12

@Ződ2000: összekevered Dordogne megyét és a Dordogne folyót. Ez utóbbiról van elnevezve a Dordogne völgye (Vallée de la Dordogne ) turisztikai régió, ami nem önálló entitás. A település egyébként a folyótól északra van, relative messze.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.09.09. 16:52:39

@kardio1: értem mire gondolsz, mi ezt utazás közben nem annyira vettük észre, a turisztikailag inkább Perigordban gondolkoztak, ami már csak történelmi fogalom, ha jól értem.

Tenkes Kapitánya 2018.09.09. 19:27:21

@Ződ2000: Pannonhalmi Szent Mórrol sehol máshol nem hallottam, mint amikor a vonaton egy kabinban utaztam azokkal, akik a középkori magyarországi szentekről beszélgettek. Még a Mórt, mint személynevet is akkor hallottam először.

Tenkes Kapitánya 2018.09.09. 19:31:37

@Ződ2000: Most akkor ez hogy jön ide? Párizs város, minden más település falu? A településhálózatban hierarchiaszintek vannak, nem olyan egyszerű a kép, mint ahogy elképzelnéd.
Te itt két teljesen eltérő funkciójú várost (települést) hasonlítottál teljesen inadekvát módon össze, ez a lényeg. (Riquewihrt és Kehlt)

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.09.09. 21:30:49

@Tenkes Kapitánya: Vannak a milliós lakos feletti metropoliszok, amelyek életmódja alapvetően eltér minden más településtől. Mez vagy Strasbourg esetén csak a távolság más mint a kisebb települések esetén.

Abban lehet hogy kicsit nagyvonalú voltam hogy a kvázi satellitváros Kehl-t vetettem össze a mindentől központtól távol lévő (mégsem isten háta mögöttinek ható) Riquevihrrel. De RV egész környéke eléggé tipikus Elzászra (szerintem nem is árt ha itthon leírják franciául, amíg nem jártam ott én bedőltem az itthoni hülyítésnek, a dolgok sosem ilyen egyszerűek). Kehl pedig eléggé jellemző a német kisvárosokra.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.09.09. 21:45:58

@Tenkes Kapitánya: pedig a Mór elég gyakori név a történelemben, töri és irodalom alaptanterv része (remélem még most is).

kardio1 2018.09.09. 23:07:01

@Ződ2000: akkor Franciaországban nemcsak Párizs a metropolisz, hanem Lyon, meg Marseille is. Ezek is millió felettiek.