Athén és Ankara között hosszú múltja van a többször háborúba torkolt ellenszenvek. Egy sziget és egy tengerparti kisváros gyümölcsöző együttműködése azonban mutatja, hogy a görögök és törökök jól kijönnek egymással, pedig a nagypolitika, sőt, a természet ellenük dolgozik.

Görög tüske a török szemben

A Török- és Görögország közötti, korábban sokszor fegyveres, manapság politikai harcban az Égei-tengerért stratégiai jelentősége van egy 11 km2-es szigetnek, Kasztelórizonak. A kis földdarab nagy tüske Ankara szemében: Kasztelórizo a nemzetközi jogi akadálya, hogy Törökország ’kizárólagos gazdasági övezetébe’ tartozzon a térség földgázban gazdag tengerfeneke. Furcsa véletlen, hogy a szigettől alig 2 kilométerre fekvő város a török parton, Kaş neve a ’szemöldök’ szóból jön: úgy veszi körül egy hegylánc, mint a szemet a szemöldök, amelynek közepén Kasztelórizo kvázi a szemgolyó.

Nincs még egy hely az Égei-tengeren, ahol közelebb élnének egymáshoz görögök és törökök. Kaş promenádjáról jól látszik a vörös sziklák dominálta Kasztelórizo. Innen a sziget mai neve, amit az 1922 és ’45 közötti megszálló hatalom, Itália adott neki: castello rosso = vörös szikla. Az ókori görögök Megiszté néven illették.

Nagypolitika vs. kisember

A lakosság nemzetiségileg az 1923-ban Ankara és Athén között kötött lakosságcsere egyezmény óta homogén. Azonban a kaşiak és kasztelórizoinak között a kitelepítések, a permanens politikai és ismétlődő katona konfliktusok se vezettek ellenségeskedéshez. Vélhetően, mert a török kisváros a ’70-es évekig csak a tengeren volt elérhető, ezért sose szűnt meg a napi kapcsolata a görög szigettel.

Kaş az elzártságnak köszönheti érintetlen óvárosát – örökség az antik görög időkből, amely mágnesként vonzza a turistákat. Ókori emlékekben Kasztelórizo is gazdag, buja növényzettel tarkított sziklás tája pedig kirándulásra hív. Nem csoda, hogy évekig nyaralókkal teli kirándulóhajók szelték a türkizkék habokat Kaş és Kasztelórizo között.

Először jött a földrengés

A ’90-es évek előtt az elnéptelenedés fenyegette Kasztelórizot, pedig a XX. század elején még 15.000 lakosa volt és fontos kikötőnek számított. A lejtmenet a ’46-os földrengéssel kezdődött, ami romba döntötte a sziget infrastruktúráját. Újabb csapás volt, amikor ’47-ben a britek felszámolták a gazdaságot pörgető katonai bázisukat. Évtizedekig tartó válság kezdődött, ami a kasztelórizoiakat, különösen a fiatalokat kivándorlásra késztette. A brit befolyásnak köszönhetően többségük beszélt angolul, ezért lett Ausztrália a legkedveltebb célország.

A lassú kilábalás a ’90-es években kezdődött, amikor néhány Ausztráliában vagyont szerzett kasztelórizoi visszatéréséig és idegenforgalmi vállalkozásba kezdett. Nagyban segítette őket, hogy a ’92-ben az Oscar-díjjal kitüntetett olasz film, a ’Mediterraneo’ forgatási helyszíneként világhírű lett az apró sziget. Egy vállalkozó szellemű albán pékségének sikere pedig közel 300 honfitárát vonzotta a szigetre, akik szorgalmas munkaerőnek bizonyultak az egyre növekvő idegenforgalmi szektor számára.

A kasztelórizoiak nyitottságát mutatja, hogy a hagyományosan iszlám hitű albánok érkezése és imaházépítésük se okozott feszültséget. Mecset már korábban is volt már a szigeten, de a lakosságcsere után múzeummá alakították a keresztény görögök. Mentségükre szolgál, hogy Kemal Atatürk ugyanezt tette az isztambuli Hagia Sophiával, és hogy a kaşi görögkeleti templomból Korán-iskolát csináltak a törökök. A Hagia Sophia egyébként Erdoğan elnök sok vitát kiváűltó 2018-as döntése óta ismét mecset.       

Aztán jöttek a menekültek

A turizmust 2015-ben érte az első csapás. Aki átkel a Kaş és Kasztelórizo közötti 3,8 tengeri mérföldön Görögország mellett az EU-t is eléri. Amikor ennek híre ment a polgárháborúból menekülő, Törökországban rekedt szírek között, ezren próbáltak gumicsónakkal, sőt úszva átjutni. Azonban a határőrök gyors és határozott fellépése okán Kasztelórizo más görög szigetektől, például Számosztól és Leszbosztól eltérően nem lett a menekültválság gócpontja. Az idegenforgalom hamar magára talált.   

Aztán jött a COVID

Amikor a világjárvány 2020. márciusában elérte Európát, Athén és Ankara is lezárta a határokat. Az egymástól mindössze 20 perces hajóútra fekvő Kaşt és Kasztelórizot elvágta egymástól a vírus, jobban mondva a kisvárostól 700 kilométerre, a szigettől pedig 1 napos hajóútra székelő török és görög kormány.

„Már két szezon telt el úgy, hogy egyetlen utam se volt” – panaszolja Kerem Ercüment, egy kaşi hajós a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) riporterének. „Vírus már nincs, a határ mégis zárva” – teszi hozzá felháborodottan.

Aztán jött a gazdasági válság

A Törökországból elmaradó turisták és a határzár Kasztelórizot is sújtja, ahova a COVID előtt évi 35.000 vendég érkezett Kaşról. 40 százalékuk török volt, akik kihasználták, hogy Schengen-vízum nélkül utazhattak a szigetre.   

A kasztelórizoiak leginkább bevásárolni jártak Kaşra, de az idősebbeket, akik közül sokan beszélnek törökül, az óvárosának légköre és kávézói is vonzották. Kasztelórizora tavaly nyáron részben visszatértek a görög szárazföldön keresztül érkező turisták. Idén már rendes szezonban bíznak. Ebből azonban a törökök nem profitálnak, mert az átkelést továbbra is szabályok sokasága nehezíti.     

„Fél Kasztelórizo ide járt olcsó és friss zöldséget-gyümölcsöt venni” – mondja Ibrahim, egy kaşi gazdálkodó az FAZ-nek, aki az 5.000 lakosú város piacán árulja a terményeit. A COVID óta felére esett a forgalma. A piacozó görögök elmaradásánál is nagyobb csapás, hogy megszűntek a megrendelések a görög éttermektől és hotelektől. „Naponta hajóztam át. A törzsvevőkkel barátként üdvözöltük egymást. A határzár mindent tönkretett.” Most az élelmiszer a néhány kilométerre fekvő Kaş helyett Rodoszról, 130 kilométer távolságból érkezik Kasztelórizora.

Aztán jött a hadsereg

2020-ban a vírus mellett a török katonák is felbukkantak. Egy török kutatóhajó, az ’Oruc Reis’ fúrásokba kezdett a tengerfenéken Kasztelórizotól délre, a török partoktól 100 tengeri mérföldre. Törökország ’kizárólagos gazdasági övezetébe’ tartozónak tartja a területet és földgáz kitermelési koncessziót adott el az olasz Eninek és a francia Totalnak.

A feszültséget növelt, hogy az ’Oruc Reis’-t kisérő török fregatt a ’Kemal Reis’ balesetet provokált az illegálisnak tartott fúrásokat távolról figyelő görög hadihajóval, a ’Limnos’-al. Athén a „török kapitány manőverezési hibájának” minősítve próbálta deeszkalálni az ügyet. De Ankara tovább élezte a helyzetet: „A Kemal Reis csattanós választ adott az illegálisan a mi vizeinken tartózkodó pimasz görög hajónak” – ismételte meg Recep Tayyip Erdoğan többször is, amivel kvázi elismerte, hogy a török hadihajó okozta az ütközést.

A görög és török hadihajók évek óta farkasszemet néznek egymással és vegzálják a másik ország kereskedelmi- és halászhajóit. Görögország pedig néhány éve a szigeten is katonát állomásoztat, holott egy görög-török szerződés értelmében demilitarizáltnak kellene lennie. Pontos számuk nem ismert. „Az idegenforgalmi idényen kívül több a katona, mint a civil” – mondják a szigetlakók.

A két hadsereg között a feszültség ellenére 2020. előtt nem volt közvetlen konfrontáció. Ezért az incidens derült égből villámcsapásként érkezett. „Ahogy mi, úgy a törökök sem akarnak fegyveres konfliktust. Ez nekik sem áll az érdekükben” – mondta 2020. tavaszán Evangelosz Aposztolakisz nyugalmazott görög admirális, korábbi vezérkari főnök, aki a NATO hadgyakorlatairól és tárgyalóasztala mellől jól ismeri a török tengernagyokat. Ki gondolta volna, hogy a COVID-sújtotta idegenforgalom helyzetét a maradék vendég elriasztásával Ankara tovább nehezíti.   

A tenger ellenőrzése feletti vita a Földközi-tenger leginkább vitatott hovatartozású területen zajlik, ahol fél tucat ország akarja érvényesíteni gazdasági és katonai érdekeit. A görög érvelés sokkal szilárdabb nemzetközi jogi alapon nyugszik. A törökök a jogsértések számában vezetnek. De a görög igényt sem ismerte még el egyetlen nemzetközi fórum se. Viszont ők nem is végeznek kutatásokat és fúrásokat a vitatott térségben, kizárólag a török hajókat követik fregattjaikkal, amióta a törökök is ezt teszik a görög hajókkal.

Aztán jöttek a jogászok

A görög-török vita a tengeri határról az Oszmán Birodalom felbomlása óta tart. Mérföldkő volt az ENSZ Tengerjogi Egyezményének 1994-es elfogadása.  Az UNCLOS (United Nations Convention on the Law of the Sea) értelmében a parti állam joga a ’kizárólagos gazdasági övezetébe’ (Exclusive Economic Zone, EEZ) tartozó a tengerfenék erőforrásainak felkutatása és kiaknázása. Az EEZ a parti tenger (12. mérföldig) és a csatlakozó övezet (24. mérföldig) után kezdődik és a parttól számított 200. tengeri mérföldig terjed, tehát körülbelül a szárazföldtől 370 kilométerre ér véget.

A szabály értelemszerűen nem alkalmazható, ha két egymással szemben fekvő ország között kisebb a távolság 200 tengeri mérföldnél. Ekkor a két államot egyenlő arányban illeti meg a köztes terület. A pontos határvonalról államközi szerződésben kell megállapodni. Vita esetén a Hágai Nemzetközi Bíróság dönt. A Földközi-tenger keleti medencéjében különösen bonyolult a helyzet, mert fél tucat állam fekszik 200 tengeri mérföldnél közelebb egymáshoz. A Hágai Bíróság joggyakorlata szerint, ha a szemközti partok közelsége miatt nem lehet mindkét, szemközti államnak teljes EEZ-et biztosítani, a partvonalak hosszának arányában osztják fel a területet. Így Kasztelorizo esetében Törökországnak járna a nagyobb terület. Ezért Athén igénye a maximális EEZ-re Kasztelórizo ugyan úgy túlzó, mint Ankaráé ugyan erre a török partoktól.

A vita megoldását nehezíti, hogy Erdoğan által meghirdetett ’Kék Haza’ (’Mavi Vatan’) doktrína: a török partokat mosó három tenger domináns szereplőjévé kell tenni az országot. „A Földközi-, az Égei- és a Fekete-tenger a miénk és nem hagyjuk elvenni a sajátunkat. Ha kell, katonai eszközökkel érvényesítjük politikai és gazdasági érdekeinket. Hogy nem csak a levegőbe beszélünk, azt a hadiiparunk fejlődése igazolja. A szárazföldön, a tengeren és a levegőben is erősebbek vagyunk, mint valaha.” A már megszokott agresszív retorikát az egyre növekvő katonai kiadások és a török haderő atrocitásai teszik a korábbiaknál veszélyesebbé.

Végül a szerelem győzedelmeskett

A kasztelórizoiakat a tengervitánál sokkal jobban aggasztja a turizmus válsága. Az 500 állandó lakosból 400 közvetlenül a turizmusból él. Az athéni kormány nagyvonalú szubvencióival éttermeket, kávézókat és bárokat nyitottak. Épült két szálloda is.

Az egyik étterem tulajdonosa, Nikosz Aszvesztisz a török oldalhoz fűződő gazdasági és emberi kapcsolatok fontosságáról beszél az FAZ riporterének.  A német napilap cikkében már megszólalt hajóst, Kerem Ercüment említi példának, akivel gyakran leült egy kávéra, mialatt az utasai a szigetet fedezik fel. Egy anekdotájuk arról árulkodik, hogy pozitív személyes tapasztalatokkal úrrá lehet lenni a felülről szított ellentéteken: Kerem és Nikos rendszerint frappét, tradicionális hideg, tejhabos görög kávét iszanak. Néhány éve történt, hogy az étterem egy új pincérnője, Gogo Karidogianni Keremnek a frappét az alig iható csapvízből készítette el jéghideg ásványvíz helyett. Nikos és Kerem először véletlenre gondoltak. De miután Gogo napokig rossz kávét főzött a barátjának, Nikos rákérdezett az udvariatlanság okára. A 30 éves pincérnő elmondta, hogy évekig a görög haderőben szolgált és ellenségnek tartja a törököket. A dolog pikantériája, hogy Gogo vezetékneve, Karidoggianni egy görög és egy olasz név összetétele lehet, ami felmenői vegyes házasságáról árulkodik. Nikos elbocsájtás helyett rábeszélte Keremet, hogy hívja meg magához Kaşrara Gogot. Egy rövid séta a belvárosban és egy jó török kávé egy bárban elég volt, hogy Gogo rájöjjön: „Mindenki barátságos és vendégszerető. Ellenségeskedésnek nyoma sincs.”

Gogo és Kerem között barátság, majd szerelem szövődött, amit házasság követett. Közös házukból teraszáról a kaşi parton rálátnak Ksztelórizo névadó, vörös szikláira. Így Gogo új hazájából csodálhatja a régit.

Petrus Szabolcs

A bejegyzés Rainer Hermann riportja alapján készült:

https://www.faz.net/aktuell/politik/ausland/tuerkisch-griechische-freundschaft-auf-der-insel-kastelorizo-17510409.html