Nem akarom sok moly.hu kommentelőhöz hasonlóan a teljes magyar, kortárs szépirodalom lehúzásával kezdeni Kun Árpád kötetének méltatását. Holott megértem őket. A kortárs szépprózában sokszor a stílus áll a középpontban, a történet vézna, követhetetlen, érthetetlen. Az író a művészet Parnasszusán van, aki nem tudja követni, az bunkó! Kun viszont elindul A-ból (Budapest), és a regény végére, közérthető stílusban megérkezik B-be (Boldog észak = Norvégia). A narráció közvetett, a stílus köznyelvi. Fel se tűnik, hogy a regény szerkezetileg nem is olyan egyszerű. Írónk alteregója egy hosszú, embert-, és agyonpakolt Suzukit próbáló út alatt mesél eddigi életéről, és arról, miért döntött felségével és két gyermekével Norvégia mellett.
A szerző, és a főszereplő alteregója: Kun Árpád (1965).
Irodalomelméleti kifejezéssel élve fejlődésregényről van szó. Adva van egy negyvenes, budapesti értelmiségi, aki azon túl, hogy elvégezte a francia szakot, és volt néhány (fél)állása a magyar és a francia felsőoktatásban, igazán nem vitte semmire. Még vezetni sem tanult meg. Annak ellenére, hogy felesége (hősünknél sokkal gyakorlatiasabb, talpraesettebb), és két gyereke van, semmi elképzelése a jövőjéről. Történetünk kezdetén a francia munkanélküli segélyből él Budapesten. Tengernyi szabadidejében regényt ír, amelyről maga is tudja, úgy rossz, ahogy van. Sosem fog nyomtatásba kerülni.
A tesze-tosza, szerencsétlen, komplexusos főszereplő kifejezetten idegesítő alak. Ha a kötetet nem egy nagyon kedves barátnőm lelkes Könyvtacskó-olvasó anyukájától kaptam volna, valószínűleg hamar leteszem. De néhány fejezet után mégis ráhangolódtam az egyszerű nyelvezetre, a sokszor vulgáris képekre (az egyik gyerkőc a 2500 kilométeres úton végig bélrendszeri problémákkal küzd – a legapróbb részletekig képet kapunk a tünetekről és a lefolyásról). Hovatovább, megkedveltem a főszereplőt, mert lehet, hogy idegesítő, sok a rossz tulajdonsága, de ezzel maga is tisztában van, sőt el is ismeri olvasóinak, és öniróniává fordítja.
A család nagyon gáz: pénztelenül, potyázva, rinyálva, harsányan róják Európa útjait – mint a „sátoros cigányok”. Mindeközben mesél. Kis történetek formájában, mozaikszerűen rajzolódik ki narrátorunk élete: gyerekkorát beárnyékoló rossz viszonya - borzasztóan primitívnek lefestett – szüleivel; fiatalságát megpecsételő, maga kreálta szexuális frusztrációi; egzisztencia megteremtésére alkalmatlan végzettséget adó tanulmányai; élősködése a francia, magyar, norvég szociális ellátórendszeren.
Kun Árpád közérthető, és nagyon aktuális regényt ír a humán értelmiségiek egzisztenciális kilátástalanságáról, egy kétgyermekes család mindennapi nehézségeiről, gyerek-, és fiatalkori frusztrációk későbbi kihatásáról, az elkeserítő gazdasági és társadalmi viszonyok miatti elvándorlásról.
Magvető, 2016, 419 oldal, 3990 Ft. A kötet a 2013-ban megjelent „Boldog észak” (Friss kiadás: Magvető, 2016, 434 oldal, 3490 Ft) előtörténete.
Nem gondoltam volna, hogy évek óta a főszereplő nyomában járok:
Csíkszereda. Főszereplőnk segíteni érkezik a ’89-es forradalom idején. Nem sejti, hogy egész fiatalságát meghatározó szexuális frusztrációja is itt fogja kezdetét venni.
Sorbonne Egyetem Párizsban. Főhősünk itt tökéletesíti francia tudását a ’90-es években. Szabad idejében a belvárosi könyv-, és CD-kereskedések kínálatát dézsmálja. Persze amilyen balfék, hamar lebukik.
Gare de l’Est. Ady után közel 100 évvel írónk életében is meghatározó pályaudvar.
Bordeaux. Talán a főhős is pezsgőzött a dél-nyugat-francia városban? Az biztos, hogy - részben a francia állam pénzen - aranyéletet élt.
Oslo. A norvégiai, új élet első állomása, nem várt kaland helyszíne…
Egy állomás a sok közül az Oslót Bergennel összekötő, ezerméteres hegyeket átszelő vasútvonalon. Történetünk szereplői Suzukijukkal tették meg az utat.
Bergen, Norvégia nyugati fele. A közelben kezdődik az új élet a boldog északon.
Petrus Szabolcs
