50, 60 éve írt könyvei reneszánszukat élik. Japánul, portugálul, olaszul és észtül is megjelennek. Janikovszky Éva Szabó Magda után a második legtöbb nyelvre lefordított, külföldön legtöbb példányban kiadott magyar író.

Az olvasók szeretik, a kritikusok lenézik

Janikovszky Évát az olvasók szeretete tartja életben –[1] olvastam Janikovszky Éva (1926-2003) halálának 20. évfordulóján gyerekkorom kedvenc szerzőjéről, akit immár 40-en túl is szívesen olvasok. Barátaimnál pedig látom, hogy gyerekeiknek olvassák fel a könyveit. Majd miután ők már ágyban vannak, maguk is kezükbe veszik a köteteit, nem csak a felnőtteknek szólókat. Mert az irodalom „szakértőivel” szemben felismerték, hogy a Janikovszky-könyvek hozzájuk is szólnak.

Janikovszky Éva mégsem része az irodalmi kánonnak. Az irodalomtudomány és -kritika nem foglalkozik vele. Ha mégis, inkább negatív összefüggésben: az átkos „támogatott” írója volt, kötetei avíttasak, a szocializmus mindennapi nyűgjeiről szólnak, a mai gyerekeknek értelmezhetetlenek. Az írónővel foglalkozó legtöbb írásból, legyen az bármilyen rövid, nem marad ki, hogy férje az ÁVH kihallgatótisztje volt. Lehet-e ennél szakmaiatlanabbat, övön alulibbat ütni?   

A lemez két oldala

Kétségtelen, a Kádár-korban használt terminológiával élve „támogatott” író volt. Nem kényszerből, részleges szilenciumra ítélve írt a fiataloknak, mint a magyar gyerekirodalom sok gyöngyszemének szerzője. 1951-ben, még bölcsész egyetemistaként elhelyezkedett a Közoktatásügyi Minisztériumban; a miniszter bizalmasa lett. Ekkoriban házasodott össze Janikovszky Bélával, az ÁVH magas rangú tisztjével, akit a szegedi kommunista ifjúsági mozgalomban ismert meg. Első kötetei, a Szalmaláng (1960) és az Aranyeső (1962) a magyar szocialista ifjúsági irodalom emblematikus alkotásai.

Mindez felróható neki. De könyvcímét szabadon idézve, a lemeznek két oldala van (A lemez két oldala, 1978):

• Minisztériumi kolleganője volt a rendszerbarátsággal aligha vádolható Szabó Magda, akivel életre szóló barátságot kötött.
• Házassága hatalmas szerelem volt. Janikovszky Béla korai halálát (1978) sosem tudta kiheverni.
• Nem érezte magáénak az első két kötetét. Írást, stílust, hangot, műfajt váltott.
• A minisztériumból hamar az Ifjúsági (később) Móra Kiadóba váltott és évtizedeken keresztül a gyerekirodalmat szolgálta. Ő jelentette meg először Szabó Magda, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Weöres Sándor és Lázár Ervin gyerekkönyveit. Az International Board on Books for Young People (IBBY), az UNICEF Magyar Bizottságának elnökségi tagja és – a rendszerváltás után - az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának elnöke volt. 

Más, új volt 50 éve és maradt máig

Janikovszky gyerekirodalmi forradalma és nem múló sikerének titka sokrétű:

• Írásai gyerekek belső monológjai gyereknyelven. A hitelesség kedvéért maga is elterjedt nyelvhelyességi hibákat vét. Elbeszélések és bekezdések helyett frappáns mondatokban ír, amiknek dallama van, rímelnek, prózai versek, sokszor rejtett párbeszédekkel. „Hiába is kérdezi tőlem apa, hogy milyen ember lesz így belőlem, mert én sem tudom, pedig már sokszor elgondolkodtam rajta.” (Kire ütött ez a gyerek?, 1974) Ezzel megoldja a gyerekirodalom legnagyobb problémáit: a legfiatalabbak, különösen ameddig felolvasva élvezik az irodalmat, nehezen fogadják be a párbeszédeket és a hosszú elbeszéléseket.[2] 
• Történetei a mindennapok konfliktusairól, problémairól, örömeiről szólnak a mindennapos szereplőkkel, a megszokott környezetünkben. Tehát egyrészt szakít Móra és kortársai már a ’60-as években is ismeretlen nagycsaládjával és falusi világával. Janikovszky szereplői a gyerek-narrátor, a testvér, anya, apa, nagyszülők, nagybácsik, nagynénik. Ma már ez is szinte ismeretlen, de még ideál a mai gyerekeknek is. Kétségtelen, hogy a használati tárgyaink átalakultak, de míg a Móra-i jégveremmel, a teknővel és a petróleumlámpával nem tudtak mit kezdeni a gyerekek már a ’70-es években se, addig a Janikovszky-írások frizsidere könnyen behelyettesíthető a smart hűtőre, a porszívó marad porszívó, ha nem is Rakéta, hanem akkus Dyson, a képernyőn pedig műsor fut, még ha nem is képcsövön a Magyar Televízió, hanem LCD-n a Netflix.   
• Janikovszky a ’68-as nyugati hullámot megelőzve lázadó gyerekekről írt (Ha én felnőtt volnék, 1965). „Gyerekei” már nem bajkeverők, legfeljebb bátorságból (lásd még: Emil és a detektívek, Pál utcai fiúk) mutatnak példát, vagy szeretetreméltó rosszcsontként nem lesznek annyira rosszak. Kötetei nem szabályszegő, hanem azok ellentmondásaira rámutató gyerekekről szólnak, akik felismerik, hogy a felnőttek vizet prédikálnak, de bort isznak: Az óvónéni miért nem mos kezet minden étkezés előtt? Ha nekem jó hangosan kell köszönöm mindenkinek, anya miért nem köszön egyáltalán a szomszédnak? Apa miért beszél csúnyán és ihat hideget? Ráadásul sört? Különösen hitelessé teszi, hogy nyugati kollégáival szemben, nem ideológiai megfontolásból váltott. Sőt, nem is szerette, ha lázadónak tekintik a művet, de a tanulság ettől függetlenül a változtatás szükségszerűsége marad.
• Írásai közhelyek tárházai, humoruk, iróniájuk épp ezek kiforgatásában áll. Szájbarágós tanmesék helyett elvont fogalmak, mint a szeretet vagy a barátság közhely-humorként. A gyerek végre megértve érzi magát, a felnőtt pedig nevet: „Apukám sokszor mondja nekem, hogy vigyázz, mert kihozol a sodromból. De mindig későn szól, mert olyankor már kint van.” (Kire ütött ez a gyerek?, 1974)
• Janikovszky vallotta, hogy nincsen gyerek- és felnőttirodalom, „csak” irodalom van. Élete legnagyobb elismerésének tartotta, amikor egy kislány megkérdezte tőle: „Éva néni, hogyan tetszett rájönni, hogy a gyerekek csak kicsik, és nem buták?” 

• A kötetek és a siker szerves része az illusztráció. Ezért helyesebb Janikovszky-Réber-kötetekéről beszélni. Réber László (1920-2001)  grafikus, karikaturista volt, de elsősorban Janikovszky, Lázár Ervin és Gerald Durrell könyvillusztrációival vált ismertté. Illusztrációi a történetek szerves részei. Kihangsúlyozzák Janikovszky közhelyes, mégis fontos igazságait. A prózához hasonlóan a rajzok is viccesé varázsolják a kínos helyzeteket és konfliktusokat. Janikovszky (szabad)verses írásmódjával vizuálisan is eggyé teszi az illusztrációt a szöveggel. A Réber-rajzok ágyazták meg Janikovszky nemzetközi (el)ismertségét. 1973-ban a Janikovszky-Réber-páros teljesen ismeretlenül érdemelte ki az Év Német Gyerekkönyve címet (Deutscher Jugendbuchpreis) a Ha én felnőtt volnék (1965) című kötettel. 

Végezetül Janikovszky Éva irodalmi halhatatlanságának talán legfontosabb oka: minden írásában tükröződő derűs, pozitív életszemlélete. A mosoly jelentőségénél az ő megfogalmazásában nincs jobb zárszó: „Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly – minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy.” (Mosolyogni tessék! 1998) 

Petrus Szabolcs

Szegeden, Kucses (Janikovszky) Éva szülőházánál. 

[1] Kiss Noémi (1974) író, műfordító, kritikus, egyetemi oktató; Magyar Narancs. https://magyarnarancs.hu/sorkoz/mi-volt-janikovszky-eva-sikerenek-titka-262959

[2] Keresztesi József (1970), író, kritikus; Élet és Irodalom.

https://www.es.hu/cikk/2011-08-07/keresztesi-jozsef/janikovszky-jegyzetek-.html