Szimatolás az irodalom, a gasztronómia és a turizmus világában

Könyvtacskó

Fejes Endre – Rozsdatemető

Egy elfeledett klasszikus a '60-as évekből

2015. március 27. - Szabolcs282

Az ötven felettiek számára a szerző neve jól ismert, a regény címe fogalom, a fiatalabbak számára viszont érdemes lehet ezt a mára csaknem feledésbe merült kötetet bemutatni. A ‘60-as évek elején íródott XX. századi családregény a szocialista kultúrpolitika kánonjának része volt, így nagy meglepetés, hogy az írás pártideológiától mentes, nincs egyetlen sora sem, mely ne lenne ma is vállalható. A cselekmény középpontjában egy proletár család, Hábetlerék állnak. Furcsa, de ez a szereplőválasztás a „munkás-paraszt-hatalom” regnálása alatt is különlegesség volt; még váratlanabb, hogy nem találjuk semmilyen szocialista romantika nyomát a regényben, írónk Hábetlerékről, és rajtuk keresztül a munkásosztályról is sötét képet fest.

A történet 1918-ban indul, Hábetler János egy összeomlott országba érkezik haza a frontról, szállása, megélhetése nincs, még fegyverét se tudja kinek leadni. Mindenfajta politikai meggyőződés nélkül belép a tanácsköztársaság hadseregébe, egyetlen motivációja, hogy itt ételt, munkát adnak neki. A Horthy-rendszer tisztogatását épphogy megússza, munkához jut, persze a legalantasabbhoz, ami nem csoda, hisz szakmája nincs, nem ért semmihez. Annak ellenére, hogy munkája van, az idő közben családot alapított Hábetler János továbbra is nyomorog, csakúgy, mint a munkásság nagy része Horthy regnálása alatt: nyomortelepen laknak, sokszor a betevőre valót is nehéz előteremteni. Ennek ellenére nem lázad a rendszer ellen, se tettben, se gondolatban, egyetlen célja a társadalmi ranglétrán legalább egy kicsit feljebb kapaszkodni. Fejes korrajzából kitűnik, hogy a proletariátus sem kevésbé volt irredenta, antiszemita, mint a felsőbb társadalmi rétegek; az általános zsidógyűlöleten az sem változtat, hogy mindenki ismert személyesen is zsidókat, akikkel legtöbbször jó  viszonyt ápoltak, sőt ifj .Hábetler János bele is szeret egybe, ám ez sem változtat  kérlelhetetlen antiszemitizmusán:

„- Én zsidó lányt nem vehetek feleségül – mondta a fiú. – Egészen rossza véleményem van róluk, és egyáltalán nem lehet szeretni őket! Ezt nem én találtam ki, ezt igazán mindenki tudja! –Én nem voltam ott az Olajfák hegyén – mosolygott a lány. A szeme könnyes volt. – Itt születtem a Nagyfuvaros utcában.”

20150816_155454.jpg

 

Elkerekedtek a szemek a Nagyfuvaros utcában, amikor előkaptam a szelfibotomat.

Kitör a háború, ifj. Hábetler János a frontra kerül, a család többi tagja a fővárosban vészeli át a háború poklát; a zsidókat elviszik a szomszéd lakásból is, ezt persze sajnálják Hábetlerék, hisz rendes emberek voltak, de hamar túlteszik magukat a megrázkódtatáson. A Horthy-rendszer megdől, jön a kommunisták, a proletárok diktatúrája, és ezzel a család életkörülményei is javulnak: barakkból kőházba költöznek, mindig van étel az asztalon, tüzelő a kályhában, a Hábetler lányok az érettségiig is eljutnak. De aki azt hinné, hogy a család a rendszer híve, téved, politikával nem foglalkoznak, a szomszédjukba költöző egyszerű, de jó szándékú kommunista agitálásán csak röhögnek; ’56-ban ugyan megvédik őt a fenyegető lincseléstől, de, hogy fegyvert fogjanak?! – inkább lisztet, cukrot spájzolnak.

Habár a kultúra már számukra is elérhető, könyvet véletlenül se vesznek a kezükbe, üres óráikban inkább a plafont bámulják; bár segítőkész emberek, de hangosak, vitatkoznak, káromkodnak, igazi proletárok, a szó legrosszabb értelmében. Amikor az egyik Hábetler lány férje, aki osztályidegen származása miatt nem tanulhat, nem jut feljebb a munkahelyi ranglétrán, ifj.Hábetler János szemére veti, hogy ő és osztálya bezzeg minden lehetőséget megkapnak, de azzal nem tudnak élni. Oktatási, és kulturális lehetőségek ide, vagy oda, maradtak, amik voltak: proletárok, ifj.Hábetler csak egy vasrúddal tud replikázni…

A „Rozsdatemető” egy tömör stílusában, érzelemmentesen megrajzolt, lesújtó kép a munkásosztályról, mindez 1962-ből! Egy különlegesség, ajánlom!

Körülbelül 200 oldal

Antikvár példányok 1000 Ft alatt kaphatók.

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák! 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr17308748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása