Vanília fagyit a krumplinyomóba?! – kinek jut eszébe ekkora marhaság? Dario Fontanellának, aki 50 éve egy Mannheim-i fagyizóban kitalálta a spagetti-fagylaltot. Ráérzett, mire vágynak a németek: Olasz életérzés sok habbal, hazai környezetben. Máig sláger Németországban.

Dario Fontanella és kreációja

Az immár 67 éves olasz úriember még mindig naponta bejár a családi vállalkozásként működő Mannheim-i fagyizóba. „Mindent apának köszönhetek. Isten volt!” - mondja elérzékenyülve a Süddeutsche Zetung riporterének. Dario évtizedeket a konyhában töltve 380 fagyikreációt kevert ki. Természetesen valamennyit emulgeálószerek, színezékek és minden más vegyi anyagok nélkül. Az alapanyagokkal nem spórol. A jeges spagetti legfontosabb hozzávalója, a vanília Tahitiból érkezik. Kilója 800 euró. Cserébe vaníliafagylaltja ország- szerte ismert. Több Michelin-csillagos étteremnek is szállít. Berlin legpatinásabb szállodája, az Adlon is tőle rendel.

'Eis Fontanella' , a cím: O4 5, 68161 Mannheim

A fagylalt és a fagylaltozó születése

A fagyi története Közép- és Nyugat-Európában a XIX. századik nyúlik vissza. Az észak-olasz Zoldo-medence lakói, akik közé Dario felmenői is tartoztak, ekkor még vasérc feldolgozásból éltek. Az iparosítás azonban fölöslegessé tette a kézi szöggyártást. Sokan elvándoroltak. A többség Bécsbe, ahol építkezéseken dolgoztak. Néhány olasz utcai árusként kereste a kenyerét a császárvárosban. Kandírozott gyümölcsöt és ’fagyottat’ árultak.      

A bécsi cukrászoknak nem tetszett az olasz vircsaft. Az utcán árulnak, se bérleti díjat, se adót nem fizetnek! – háborogtak. Nyomásukra a városvezetés megtiltotta az utca árusítást. Az olaszok olcsó üzlethelységek után néztek. Ezek tipikusan magasföldszinti ingatlanok voltak. Túl kicsik, hogy a vevők beférjenek. Így az ablakból kezdtek árusítani. Megszületett a fagylaltozó. Bécsben gomba mód szaporodtak. Az osztrákok is megkedvelték a jeges édességet. Az I. világháború után Németországban, a Ruhr-vidéken is megnyíltak az első fagylaltozók.

Egy olasz fagyipionír Németországban

Dario apja, Mario az elsők között volt. 21 évesen, 1931-ben vágott bele az üzletbe Hannoverben. Két évvel később Mannheimba költözött, ahol a mai napig üzemel belvárosi fagyizója. ’33 épp Hitler hatalomra kerülésének éve. Ez azonban nem jelentett gondot az olaszoknak. Hitler és Mussolini szövetségesek voltak.

Mario ’41-ben megismerkedett Renatával. Szerelem volt első látásra. A lány német állampolgárságáról is lemondott, hogy egybekellhessenek. Abban az időben ugyanis a törvény nem engedte, hogy német nők külföldi férfiakkal házasodjanak. A háború után visszakaphatta volna a német állampolgárságát, de nem kért belőle. Maradt inkább olasz.

A problémák Mussolini megbuktatásával és Itália kapitulációjával kezdődtek. Az olaszok hirtelen szövetségesből ’spagetti-zabálók’ lettek. A Hitlerjugend legényei szétverték Mario üzletét. Aztán jöttek a bombázások: 150 támadás Mannheim ellen, 1700 halott. Kő kövön nem maradt. Fontanelláék Olaszországba menekültek.

’46-ban tértek vissza. A romok között kezdtek ismét fagyit árulni. Ugyanabban az üzletben, ahol ’44-ben abbahagyták. Ekkor lett törzsvendég egy egyetemista fiatalember, bizonyos Helmut Kohl. Kancellárként is visszajárt Fontanelláékhoz.

Dario Olaszországban marad a nagyszülőknél. „Akkoriban Európa még nem volt összenőve. Olaszként bizonytalan volt a jogi és társadalmi státuszunk Németországban. A szüleim jobbnak tartották, ha olasz iskolába járok.” Csak a nyári szünetet töltötte Mannheimban. Természetesen a fagyizóban, ahol eleinte eladóként dolgozott.

A spagetti-fagyi feltalálása

’69-ben Dario egy érdekes édességről mesélt az apjának, amit síelés közben, Cortina d’Ampezzoban kostolt meg: krumplipréssel kinyomott gesztenyekrém tejszínhabbal szervírozva. „Isteni!” – áradozott Dario Marionak. Mi ebben a különleges? – kérdezheti a magyar olvasó. Nos, a gesztenyepüré a magyar kultúrkörön kívül a mai napig alig ismert. Más országokban gesztenyemasszát se kapni! A cukrászda, Pasticceria Embassy, ahol a különös édességet felszolgálták, egyébként szintén a mai napig létezik.

Apa és fia a saját üzletéhez igazította a gesztenyepürét: Vaníliafagylaltot nyomtak ki, paradicsomszószt imitáló eperöntettel locsolták meg és parmezánt helyettesítendő fehércsokit reszeltek rá. Megszületett a spagetti-fagylalt! 

Biztosak voltak a sikerben. Még aznap egy ismerős ügyvédhez szaladtak, hogy levédessék gasztro-találmányukat. „Fiúk, ez marhaság. 200 márkába kerülne, és semmi akadálya nem lenne, hogy másnap valaki ugyanezt ’makaróni-fagyi’ néven kezdje árulni.” Így lett közkincs Fontanelláék kreációja. „Nem kellett volna az ügyvédre hallgatnunk” – mondja ma Dario. Igaza lehet. A Németországi Olasz Fagylaltosok Szövetsége szerint a spagetti-fagylalt bomba üzlet. 50 év elteltével is a legeladottabb fagylaltkehely Németországban! 

Hab a spagettin

Fonatelláéknak volt azonban egy gondjuk. A németek ma is, de akkoriban különösen meg voltak huzatva a tejszínhabért. Egy fagylaltkehely hab nélkül?! Mint egy magyarnak a karácsony bejgli nélkül – elképzelhetetlen. „Viszont a hab optikailag tönkreteszi az egészet” - morfondírozott apa és fia. Ennek ellenére rátették. És teszik rá a mai napig a Németországban eladott évi 25 millió porcióra!   

Azóta a spagetti-fagyi meghódította a világot. Árulják Ausztriában, Franciaországban, az USA-ban, a lengyeleknél és nálunk is. Még ha mi nem is rajongunk annyira érte, mint a németek. Dariot különösen büszkévé teszi, hogy az itáliai fagyizók kínálatába is bekerült. Igaz, elsősorban a turisták kedvéért. Halkan jegyzi csak meg: „Feltaláltam, de honfitársaihoz hasonlóan igazán én sem szeretem.”

Petrus Szabolcs