Makk Károly – Szeretni kell
Makk Károly önéletrajzi írása a karácsony előtti könyvkínálat egyik legígéretesebb darabjának tűnt. Makk Károly a magyar filmművészet doyenje, nincs olyan ember Magyarországon, aki ne ismerné nevét, ne látta volna egynéhány filmjét; olyan korszakos, és évtizedek múltán is kiváló alkotások fűződnek a nevéhez, mint a „Szerelem” Déry Tibor novellája alapján, vagy a „Macskajáték” Örkény István drámájából.
Önéletírása a múlt századi magyar filmművészet és kultúrpolitika bemutatásának is ígérkezett, hiszen a politika és a filmgyártás Magyarországon elválaszthatatlan fogalmak, függetlenül attól, hogy épp diktatúra tombol, vagy a demokrácia virágzik. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a magyar piac túlságosan kicsi ahhoz, hogy állami támogatás nélkül film készülhessen, különösen akkor, ha nem hollywoodi gagyik koppintásáról, hanem igényes, művészeti alkotásokról van szó. (Kivételek persze akadnak, ilyen a tavaly átütő sikert aratott „VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan”.) Bár Makk pályájának csúcsa a ’60-as, ’70-es, ’80-as évekre tehető, tanoncként bepillanthatott a két világháború közötti magyar filmgyártásba, tehát a hőskorba is, ugyanakkor aktív alkotó volt még a 2000-es évek elején is, így élete a magyar filmművészet egész történetével összeforrott. Mindezek ellenére a kötet nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket; unalmasabb autobiográfiát tanán még sosem olvastam.
Írónk naturalisztikus részletességgel, hosszú oldalakon keresztül mutatja be a filmforgatásokat, a kamera beállításoktól kezdve, a színészekkel folytatott szakmai vitákon át, a világosítás nehézségeiig. Merem állítani, hogy erre, ilyen aprólékosan, néhány szakembert leszámítva senki sem kíváncsi. És ezeket az oldalakat nem csak egyszer kell végigszenvedni, minden film kapcsán jönnek újra, meg újra. Makk sztorizgat is, de a történetei se nem érdekesek, se nem humorosak. Bizakodik az olvasó, hogy a végtelenül lassan hömpölygő elbeszélések (Végig a Macskafogó egy klasszikusa csengett a fülemben – „Csak a lényeget, Safranek!”) végén csak lesz egy poén, mindhiába… A Kádár-korszak kultúrpolitikájáról sem tudunk meg többet, mint, amit a téma iránt kicsit is érdeklődők, vagy a korszakot átélők amúgy is tudtak: a művelt, széles látókörű, de kiszámíthatatlan Aczél György döntésétől függött, hogy egy film a mozikba, egy kötet a könyvesboltok polcaira kerülhet-e.
A pasaréti Filmgyár helyén lakópark épül.
A közel ötszáz oldalas írás első hetven-nyolcvan oldalát olvastam végig lelkiismeretesen, majd csak egy-egy bekezdést minden oldalról, de még így is unalmas volt, a kétszázadik oldal magasságában végleg letettem a könyvet. Nagy csalódás volt!
Mára csak a főépület egy része emlékesztet arra, hogy Pasarét évtizedeken át a magyar filmgyártás legendás helyszíne volt.
Kossuth Kiadó, 2014
463 oldal, 3990 Ft
Petrus Szabolcs
Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!
