Régen jobb regényeket írtak? – tette fel a kérdést a rangos olasz irodalomkritikus az 1978-as Moravia regény, a ’Lázadás’ újrakiadása kapcsán. A kötet a magyar olvasókhoz csak nemrég jutott el először. És milyen jó, hogy eljutott! 400 oldal máig aktuális, lesújtó kritika a polgárságról, az újgazdagokról és a progresszív értelmiségről is. Gyakran vulgárisan, sok szexszel és groteszk jelenettel. Hamisítatlan Moravia.
Lázadás!
Alberto Moravia (1907-1990) ’78-ban adta közre Desideria történetét. A kamasz lány, egy prostituált gyereke, aki Róma előkelő Parioli negyedében nő fel, miután egy dúsgazdag házaspár örökbe fogadja. Desideria egy belső hang parancsára lázadni kezd minden ellen, ami szent a konzervatív felső középosztály számára: pénz, fogyasztás, vallás, családi értékek, a merev kulturális és oktatási kánon. Utóbbi részeként ülepét törli a XIX. századi romantikus irodalom klasszikusa, Alessandro Manzoni ’A jegyesek’ című regényének lapjaival. A groteszk és vulgáris jelenet, amelynek az altesti nevettetésnél sokkal mélyebb rétegei vannak, jól jellemzi az egész könyvet.
Meglepően fordulatos
Moravia tipikusan 200 oldal körüli köteteinek történései általában összefoglalhatóak 2-3 mondatban. A cselekmény helyett a szürreálisan, érthetetlenül viselkedő főhős vívódása, lelkének drámája áll a középpontban. Mindez megvan a ’Lázadás’-ban is, ráadásul fordulatos cselekménnyel párosul, furcsa szerkezetben: Desideria párbeszédet folytat az íróval.
A ’Lázadás’ in medias res induló és lezáratlanul végződő történet a társadalmi osztályok képmutatásáról A konzervatív elitet Desideria anyja és intézője képviselik: a család szentségéről és az erkölcsökről papolnak, miközben mocskos szexuális játékokat űznek. A lázadó értelmiség megtestesítője Emilio, az elkényeztetett úrfi; Erostrato, a rendőrspicli és Quinto, a piti bűnöző. Mindhárman a marxizmust istenítő pénzéhes alakok. Emiliot egy svájci luxushotelben ismeri meg Desideria, ahol anyjával üdül. Ernestot és Quintot később Emilio mutatja be neki szülei nagypolgári lakásában Milánó belvárosában.
Parioli, Róma előkelő belvárosi negyede, a 'Lázadás' helyszíne.
„Megvetés helyett elismerés járna neki!”
A regényt az egyház és a konzervatív elit megvetette, a szégyenkező baloldal agyonhallgatta, a kritika pedig szétszedte: túl sok a szex, a primitív és öncélú humor, elhibázott a szerkezet, az írót és a kiadóját csak a szenzációtól remélt anyagi siker hajtotta.
„Megvetés helyett elismerés járna neki!” – fakadt ki Ruggero Guarini (1931-2013) a kor meghatározó kritikusa. Moravia népes törzsközönsége, a nagyrészt igényes, értelmiségi olvasók pedig éltették a botránykönyvet. Megértették, hogy Moraviának, az olasz kulturális elit meghatározó személyiségének meggyőződéses baloldaliként regényt kellett írnia a szélsőbaloldali terroristákról és tetteiket relativizáló, támogató szalonforradalmárokról. Moravia nem csak megírta a regényt, de „sikerült úgy bemutatnia a terroristákat és támogatóikat, ahogy előtte még senkinek” – írja a könyvről Antonio D’Orrico napjaink mérvadó irodalomkritikusa. „40 év elteltével világos, hogy a ’Lázadás’ az olasz terrorizmus nagyregénye.”
Moravia, aki sokat és gyorsan írt, a Lázadáson 6 évig dolgozott. Tudta, hogy az olasz demokrácia legnagyobb válságában szól milliókhoz. A statement épp ’78 került az olvasók elé, amikor a szélsőbal terrorizmus elérte addigi csúcspontját: a Vörös Brigádok elrabolták, majd meggyilkolták a kereszténydemokrata Aldo Morot (1916-1978), a leghosszabb ideig hivatalban lévő olasz kormányfőt, aki elsőként lépett koalícióra a baloldallal, elrablásakor pedig a kommunisták támogatásával készült kormányt alakítani.
A kötetből '80-ban film készült olasz-német koprodukcióban. A kritikája nagyon rossz volt, mert távol állt a könyv színvonalától. Visszafogottságával elveszett a regény lényege.
„Az olasz kultúra nem viseli el a humort.”
„A szex csak eszköz a szereplők bemutatására. Nem több, nem kevesebb, mint az öltözék leírása Balzacnál és Dickensnél. De szerintem ma a szex sokkal többet mond a személyiségről, mint a ruha” – írta Moravia. Valóban. Hisz még a felületes olvasónak is feltűnik, milyen groteszkek a ’Lázadás’ szexjelenetei. Moravia viccet csinált konzervatív szereplői perverz vágyaiból.
„Az olasz kultúra nem viseli el a humort, még kevésbé az iróniát. Merev és önmarcangoló” – magyarázta a rossz kritikákat a pályatárs, Umberto Eco (1932-2016). Moravia korát megelőzve azt tette könyveben, amit a ’80-as évektől Pedro Almodovar (1949) a filmvásznon. A városi társadalom szélére sodródott szereplők, botrányos, provokáló jelenetek, sok humorral fűszerezve. Homoszexualitás, drogfogyasztás, bántalmazás, prostitúció, koraérett gyermekek, botcsinálta filozófusok, elkeseredett háziasszonyok – minden, ami a polgárpukkasztáshoz kell. Naturalizmus a polgári életmód keretei között játszódó történetek helyett.
Moravia regényeiben sosem politizált nyíltan, mégis mindegyik kiállás a társadalmi progresszióért az ’50-’70-es évek keresztény-konzervatív Itáliájában, ahol a Vatikán napi szinten beleszólt a politikába, a kultúrába és az életvitelbe. Sőt, még vezette a ’Tiltott Könyvek Jegyzékét’, amelyben persze Moraviának bérelt helye volt.
Miért éppen Moravia?
Alberto Moravia máig a legismertebb olasz író Magyarországon. Másutt a kortárs szépírók, mint Umberto Eco, vagy a krimiszerzők, például Andrea Cammileri, Ginarico Carofiglio, vagy Massimo Carlotto ismertebbek. Mindannyiukról írtunk már a Könyvtacskón.
Moravia magyarországi ismertsége nagyrészt annak köszönhető, hogy a szocializmusban ma már elképzelhetetlenül példányszámban jelentek meg a könyvei: a ’84-es „A római lány” 80.000, a ’82-es „Megvetés” 100.000 példányban. Szüleim generációjában minden házi könyvtárban van néhány Moravia kötet. Az ok ma már obskúrusnak tűnik: Moravia az Itáliában évtizedekig meghatározó eurokommunizmus, tehát a demokratikus kommunizmus értelmiségi holdudvarának meghatározó alakja volt, lázadt a nyugat-európai konzervatív rend ellen. Mint ilyen, népszerű volt a magyar reformerek és szabad szellemű értelmiségiek körében, egyúttal kommunistaként jól illett a pártállami kultúrpolitikába. Kádárék megbocsátották neki, hogy az '56-os forradalom elfojtása után azt javasolta a világ országainak, hogy azokat az utcákat, ahol szovjet nagykövetség van, mind kereszteljék át „a legyilkolt magyarok utcájának”. Moszkvában viszont nem voltak 'feledékenyek'. Magyarország különutas volt a ’béketáborban’, azzal, hogy szoros politikai, gazdasági, kulturális kapcsolatban állt az olasz eurokumministákkal és általában Itáliával. A többi szocialista-kommunista ország 'ideológiai elhajlással' vádolta az olasz reformkommunistákat.
Időtlenül jó
A ’70-es évek Itáliája és a szélsőbal terrorizmus messze van a mai olasz olvasóktól, a magyarokról nem is beszélve. Moravia köteteit mégis újra meg újra kiadják és a halála után felnőtt generációk is olvassák. Vannak ugyanis írók és regények, amelyek időtlenül jók. Moravia és a ’Lázadás’ ilyen: szórakoztatva gondolkodtat, máig érvényeseket mond a társadalomról és annak tagjairól.
„A moralizáló ember gyűlölködő. Magát gyűlöli másokban. Zavarja, hogy bort iszik és vizet prédikál, de ahhoz nincs bátorsága, hogy kiálljon tetteiért. Amikor ugyan ezt felfedezi másokban, kritizálja őket, azokat pedig egyenesen gyűlöli, akik ki mernek állni meggyőződésükért” - örök érvényű meglátása a ’Lázadás’-ból. Éljen Moravia!
Alberto Moravia római otthona előtt. Egykori lakásában ma múzeum működik.
Petrus Szabolcs
