Gáll István – A ménesgazda
Újfent egy olyan regényről szólunk, amelyet a már ’70-es években is olvasó generációból mindenki ismerhetett. A „Rozsdatemetőhöz” hasonlóan ismét egy olyan kötetet vettünk szemügyre az „átkos” kultúrpolitikai kánonjából, amely a mai olvasónak sem okoz csalódást, melynek ma is vállalható minden sora.
Történetünk az ’50-es évek elején játszódik egy kistelepülésen, a Jugoszláv határ közelében (a Rajk-per időszaka ez, amikor Tito már „az imperialisták láncos kutyája”), ahol a szegényparaszti sorból származó Busó testvérpárt „az osztályharc egyik fontos őrhelyére állítják”. Írónk Jani és Mátyás történetén keresztül hiteles képet fest a legsötétebb kommunista diktatúra időszakáról, mindezt rendszerhű emberek perspektívájából. Mátyás már befutott országgyűlési képviselő és minta tsz-elnök, aki azonban pontosan tudja, milyen világban él. Tisztában van vele, hogy állami gazdasága csak azért teljesíti túl a terveket, mert mindent támogatást megkap a központtól, egy költség-haszon elemzés azonban siralmas képet mutatna a gazdaságról. Tudja, hogy tombol a terror, helyezkedni, intrikálni kell, aki nem elég éber, azt elviszi a fekete autó. A szomorú, hogy ez őt különösebben nem zavarja, egyrészt mert (még) fent van, másrészt, mert elfogadja, hogy a Párt céljainak érvényre juttatása minden eszközt szentesít. Hogy ezek a célok miben állnak, arról az aktuális potentát kénye-kedve szerint dönthet. A terrort, a kitelepítéseket is helyénvalónak tartja, ő már szenvedett a Horthy-rendszerben, most szenvedjenek mások is! Egy mélyről felkapaszkodott, sértett káder szemlélete; ilyen emberek, ilyen gondolkodásmód nélkül nem létezne egyetlen diktatúra sem.
Bár a testvérpár másik tagja, Jani is megszenvedte Horthy regnálását, mégsem szomjazik bosszúra, ő a naiv kommunista mintapéldánya, aki egy igazságosabb világról álmodik, és elhiszi, hogy a koncepciós perek elítéltjei imperialista kémek, a terror a végrehajtók túlkapásainak eredménye, amiről a „bölcs vezetőknek” biztosan nincs tudomásuk. Egy ilyen ember áll történetünk középpontjában, akit megbízható elvtársként, és nem utolsósorban bátyja közbenjárására egy ménestelep vezetőjének neveznek ki. Lelkesen veti bele magát a munkába, mintagazdaságot akar építeni, a kommunizmus ügyét szolgálni. De van néhány bökkenő: tanult szakemberek főnöke lesz, holott még írni-olvasni is alig tud. Ez őt azonban nem ejti gondolkodóba, tudása hiányát jó szándékkal, és kommunista hittel akarja pótolni. Jó embert ismerhetünk meg, aki megpróbálja beosztottai kívánságait teljesíteni, életüket megkönnyíteni. De ez még a legegyszerűbb ügyekben sem sikerül neki, a legjelentéktelenebb kezdeményezése is hamvába hal. És még ekkor sem fog gyanút. Nem is sejti, hogy a telep soha nem lesz mintagazdaság, az nem egyéb, mint politikailag megbízhatatlan szakemberek gyűjtőhelye, és az ő feladata abból állna, hogy a politikailag megtéríthetőket kiválogassa, a többieket pedig felügyelje, amíg az illetékes szervek sorsukat végleg nem rendezik.
Jani történetünk tragikus alakjává válik. Beosztottai, mint tanulatlan pártkádert megvetik, egyetlen szavát sem hiszik el, de mert a valódi feladatát nem képes felfogni, és mintagazdaságról álmodik, felettesei sem értik, hogy ennyire hülye-e, vagy csak naiv; egyre inkább, mint megbízhatatlan elemre tekintenek rá. Busó Jani kezdettől fogva bukásra van ítélve, mégsem sajnáljuk.
„A ménesgazda” az ’50-es évek két tipikus kommunistájának karakterét festi meg: a törtető karrieristáét, aki elveken, életeken át gázol, és akit megvetünk; valamint a naiv kommunistáét, aki hisz egy bűnös rendszerben, és akit ezért szánunk. Gáll István regényében nincsenek szerethető karakterek, lesújtó képet ad a kommunista mozgalomról, és ami az igazán nem semmi, hogy mindezt 1976-ban íródott!
Film is készült a regényből, amelyet az 1978-as Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve díjára is jelöltek.
Legutóbbi kiadás: Kossuth Kiadó, 2006, 246 oldal
Petrus Szabolcs
Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!
