Szimatolás az irodalom, a gasztronómia és a turizmus világában

Könyvtacskó

Egy megrendezett és több meg nem rendezett olimpia helyszíne

Felfedezőúton Róma alig ismert negyedeiben

2017. március 19. - Szabolcs282

roma_olimpia.jpg

Az olasz főváros turisták által kevésbé ismert, különleges helyei közé tartoznak az 1960-as nyári olimpiai játékok helyszínei. Azért is érdemes róluk beszélni, és Rómában járva felkeresni őket, mert az 57 évvel ezelőtti olimpiát a korrupció és egy hajdani diktatúra szelleme lengte át, valamint, mert Róma a 2024-es játékok pályázatától visszalépett városok közé tartozik.

21_1.jpg

Az 1960-as olimpia központi helyszínei a Foro Italico sportkomplexum és az EUR városnegyed voltak. Történelmi szempontból talán a valaha volt legérdekesebb helyszínekről van szó, mert túlnyomó részben mindkettő a harmincas években, a fasiszta diktátor Benito Mussolini regnálása alatt épült, és a korszak egyértelmű lenyomatát hordozza.   

1_87.jpg

Benito Mussolini, nagyhasú diktátor sportos imázzsal. A példa ragadós... 

Itália a Duce vezetése alatt négyszer is sikertelenül pályázott olimpiára. Ez azonban nem szegte Mussolini kedvét, folyamatosan építette az ötkarikás játékokra szánt sportlétesítményeket. Így épült fel a harmincas években a Foro Italico (leánykori nevén Foro Mussolini). A munkálatok 1932 novemberében, a fasiszták hatalomátvétele (Marca su Roma) tizedik évfordulója alkalmából kezdődött, és hivatalosan öt évvel később, 1937-ban, a birodalom alapításának ötödik évfordulóján, a Mussolini-obeliszk leleplezésével fejeződött be. Az átadási ceremóniát nem zavarta meg, hogy a sportlétesítmények nagy részének elkészültére még több mint egy évet kellett várni. Az épületkomplexum architektúrája a sport politikai célú instrumentalizálásának iskolapéldája. Minden a fasiszta ideológiát, az erő kultuszát, Itália nagyságát, valamint a Római Birodalom és a fasiszta Olaszország közötti folytonosságot volt hivatott szimbolizálni. Monumentális épületek, fórumok, diadalívek, obeliszkek. Mindez leginkább márványból.

38_1.jpg

A Foro Italico, korábbi nevén Foro Mussolini a diktátor regnálása alatt.

20170218_131429.jpg

Az Olasz Olimpiai Bizotság székháza a Foro Italicoban 

A múlt egyáltalán nem lett eltörölve. Olaszországnak ugyanis nem voltak erkölcsi fenntartásai a létesítmények háború utáni továbbhasznosításával kapcsolatban. A Foro Italico a személyi kultusz akár egyetlen építészeti megnyilvánulásának eltávolítása nélkül adott otthont az 1960-as olimpiának, az 1990-es foci és a 2009-es vizes VB-nek, és évtizedek óta az AS Roma focicsapatnak. Még a 2024-es olimpia alatt is hasznosították volna. Igaz, az olimpiai tervek feladásától függetlenül tervben van egy új stadion építése. Ami marad: Az antik Róma és Olaszország közötti kapcsolat szimbolizálása; a Stadio della Roma a tervek szerint a Colosseum XXI. századi változata lesz.     

17_2.jpg

Az 1960-as nyári olimpiai játékok megnyitója

22_1.jpg

Olimpiai Stadion az 1990-es foci VB alatt

23.jpg

AS Roma hazai pályán, az Olimpiai Stadionban

16_3.jpg

A tervpályázat egyik résztvevője így képzelte el Róma új stadionját. Ez már a zsűrinek is sok volt...

15_3.jpg

A nyertes pályázó látványterve

1_84.jpg

Mussolini-obeliszk az sportkomplexum középpontjában. A személyi kultusz elrettentő csúcs-, vagy inkább mélypontja.   

padlo.jpg

A mozaikpadló feliratai a mai napig jól olvashatóak: DVCE („Vezér“), DVCE A NOI („Mi vezérünk“), MOLTI NEMICI MOLTO ONORE („Sok ellenség, sok dicsőség“), DVCE LA NOSTRA GIOVINEZZA A VOI DEDICHIAMO („Vezérünk, neked ajándékozzuk a fiatalságunk“)

mult.jpg

Mérföldkövek a fasiszta Olaszország történetéből: Mussolini újságot alapít „Il popolo d’Italia” címen; menetelés Rómába; az etióp főváros elfoglalása; a birodalom megalapítása; belépés a II. világháborúba.

20170218_125314_1.jpg

A tervezők a dicsőségek folytatásában bíztak; az utolsó táblák felirat nélkül maradtak. Érdekes ötlet volt a háború után a fasizmus bukását, és Itália demokratizálódásának első mérföldköveit is márványba vésni. Így kerek a történet: a fasiszta rezsim bukása; népszavazás a köztársaságról.

szobrok.jpg

Az erő kultusza mindenek felett. 

20170218_131142.jpg

A sportkomplexum tőszomszédságában található, szintén jellegzetesen fasiszta architektúrájú épület, Mussolini pártjának központjául épült. Ma a Külügyminisztériumnak ad otthont.

olimpiai_bizottsag.jpg

 Az Olasz Olimpiai Bizotság székháza a Foro Italicoban.

A fasiszta Olaszország nem csak olimpiáról, de világkiállításról is álmodott. Így Róma egy másik szegletében egy új városrész, az EUR (Espozitione Universale di Roma) megépítéséhez is hozzáfogtak. Az 1941-es Világkiállítás megrendezését végül a világháború, és ezzel közvetve maga Mussolini akadályozta meg. Hogy Itália pont ezt az expót akarta megrendezni, nem volt véletlen. 1942-ben ünnepelték a fasiszta hatalomátvétel huszadik évfordulóját. Az évszám olyan fontos volt a Duce számára, hogy az eredetleg 1941-re tervezett Világkiállítás egy évvel való eltolását is elérte. Az EUR építése nem csak kiállítási helyszínként, hanem a jövő városának megalkotásaként kezdődött meg a harmincas években. A neoklasszicista stílusú, az antik Róma és a modern fasiszta Itália nagyságát, no meg a kettő közötti folytonosságot hirdető monumentális épületek a legjobb anyagokból, márványból, gránitból épültek az örökkévalóságnak. Mussolini és rendszere néhány év múlva ugyan dicstelen véget ért, az EUR azonban ma is áll. Az építkezésre Olaszország hadbalépése után ugyan nem voltak már erőforrások, az ötvenes években azonban folytatódott az építkezés. Ekkor már több épületet tudatosan úgy alakítottak ki, hogy az 1960-as olimpia versenyhelyszínéül is szolgálhassanak.       

11_9.jpg

Épül az EUR.

12_7.jpg

Mussolini megtekinti az EUR terveit. 

24.jpg

Jelképes, hogy az olimpiát az olasz Kormány részéről a Szervezőbizottság elnöki tisztét betöltő honvédelmi miniszter Giulio Andreotti (1919-2013), a háború utáni olasz politikai élet hírhedt figurája nyitotta meg. Neve összeforr a világháború utáni olasz történelemmel, valamint a maffia és a politika szoros kapcsolatával. 1945 és 1999 között 33 (!) kormánynak volt a tagja, hétnek miniszterelnökként. Mindenki tudta, hogy szoros kapcsolatokat ápol a szervezett bűnözéssel, de 2002-ig kellett várni, amíg maffiakapcsolat miatt 24 év szabadságvesztésre ítélték. Az olasz maffiáról volt már egy cikksorozatunk a Könyvtacskón.   

37_1.jpg

Andreotti megnyitja az ötkarikás játékokat. A olasz politikai élet fenegyereke ez alkalommal is hű maradt magához: a szervezők külön kérése ellenére egy előre megírt, maratoni hosszúságú beszédet olvasott fel. Mire a következő szónok, Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a mikrofonokhoz lépve látványosan széttépte beszédének kéziratát, és csak egy feltűnően rövid beszédet mondott.

20170211_124116.jpg

Ha már korrupció és maffia: Az olimpia focimeccseinek fő helyszíne a nápolyi Stadio San Paolo volt. Építése és jelenlégi, még csak tervezett felújítása során is sok közpénz tűnt el szőrén-szálán.

25_1.jpg

Tavaly novemberben, Hamburg és Boston után, Róma is visszalépett a 2024-es olimpiai pályázattól. (Hamburgban népszavazás utasította el a rendezést 52-48 arányban.) A választások után felállt új képviselőtestület nagy többséggel szavazott az olimpia ellen, amelyet az olasz főváros új főpolgármestere is élesen ellenzett. Olimpiát rendezni egy álom, amely gyakran rémálommá válik – nyilatkozta az új városvezető, Virginia Raggi, majd a gyakorta elszabaduló költségekkel, a fölösleges, később nem hasznosítható épületekkel, Róma amúgy is meglévő infrastrukturális problémáival, a korrupció veszélyével és a megspórolt pénz értelmesebb (oktatás, egészségügy, lakásépítés, közlekedési beruházások) felhasználásával érvelt.    

20170218_152816.jpg

A negyed építészetileg legjelentősebb alkotása a Palazzo della Civiltà Italiana (A Római Civilizáció Palotája), más néven a Palazzo della Civiltà del Lavoro (A Munka Alapú Társadalom Palotája). A harmincas évek végén elkészült épület a Colosseum modern változata kíván lenni. Az ókori épülethez hasonlóan boltíves ablakok határozzák meg a homlokzatát. Összesen 216 darab (6 függőlegesen = BENITO; 9 vízszintesen = MUSSOLINI). A tervezők nem fogták vissza magukat az olasz nép magasztalásában; az épület homlokzatát minden oldalról a „Un popolo di poeti di artisti di eroi di santi di pensatori di scienziati di navigatori di trasmigratori” (Költők, művészek, hősök, gondolkodók, tudósok, felfedezők népe) felirat díszíti.  

31.jpg

A földszinti boltívek szobrai a munka társadalmának 28 csoportját személyesítik meg a munkásoktól kezdve a jogászokon át a katonákig.  

eur_szobrok_1.jpg

Az EUR szobrai is mind anyagukban, mind formájukban a fasiszta társadalom erejét hivatottak szimbolizálni. 

33_1.jpg

A Foro Italicohoz hasonlóan az EUR középpontjában is egy obeliszk áll. Ez azonban csak az ötvenes években készült el, így nem is Mussolininek, hanem Guglielmo Marconinak, a fizikai Nobel-díj birtokosának, a vezeték nélküli távíró feltalálójának lett szentelve. Hogy az olasz társadalom emblematikus csoportjait ábrázoló oszlopnak nevén kívül, mi a kapcsolata a Marconival, számomra nem világos.

20170218_155342.jpg

Az EUR-negyed egyik központi sugárútja, ideológiailag igencsak beszédes névvel:

20170218_154710.jpg

A Munka Alapú Társadalom útja. Nincs új a nap alatt…

20170218_160628.jpg

Egy szobor talapzatáról pedig az is kiderül, hogy közmunka program keretében épült. Vajon a szoborállítás, vagy az ároktisztítás a társadalmilag hasznosabb elfoglaltság?

20170218_154501.jpg

Ha ezt a Duce látná! Szokásos szombati kirakodóvásár az „új olasz ember” két fontos tulajdonságát, a rendet,  szeretetet és a fegyelmet szimbolizáló épületek között.  

28.jpg

Épül a Palazzo dello Sport az ötvenes években.

30_1.jpg

A Palazzo dello Sport 1960-ban az ökölvívó mérkőzéseknek adott otthont.

29_1.jpg

A 12.000 férőhelyes épület ma koncerteknek és sportrendezvényeknek ad otthont.

20170218_155155.jpg

A Palazzo dei Congressi falai között a vívómecsek zajlottak. Ma - eredeti rendeltetésének megfelelően - kongresszusi központ.

20170218_155440.jpg

 Az épület egy másik perspektívából. 

27.jpg

Nem kevésbé futurisztikusak a kortárs épületek sem. A képen az új kongresszusi központ. 

34_1.jpg

A fasiszták által megálmodott, de csak az ötvenes években megvalósított Római Civilizáció Múzeuma teremnyi makettek segítségével szemlélteti az ókori Róma fejlődését. Érdekes, látványos múzeum. Az épület és a kiállítási tárgyak álaga azonban anniyra leromolott, hogy néhány évvel ezelőtt be kellett zárni. A felújításra azóta sincs pénz.  

20170218_155632.jpg

Egy másik monumentális kiállítótér, a Néprajzi Múzeum.

35_2.jpg

A negyed ridegségét fokozza, hogy alig vannak lakói. Az EUR-t a középületek mellett a legjelentősebb olasz vállalatok központjai uralják. A 90 országban jelen lévő, közel 100.000 embert foglalkoztató olajipari cég, az ENI központja. (Nálunk Agip kútjai révén ismert, ezeket a MOL nemrég felvásárolta, így a márkanév eltűnik a magyar utak mellől)

36_1.jpg

Olaszország és egyben Európa egyik legnagyobb, 40 millió ügyféllel rendelkező bankja, az Unicredit római központja.

20170218_154756.jpg

Egy valamivel kisebb, de nevében a negyed tervezőinek ideológiájához jól illeszkedő pénzintézet: a Munka Nemzeti Bankja (BNL).

20170218_172832.jpg

Ha már Rómában jártam, és Mussolini volt terítéken, elmentem sétálni a Villa Torloniába is. A XVIII. században épült villa és az azt körülvevő tizenhárom hektáros park, több kisebb épülettel 1925 és 1943 között ugyanis a Duce és családja otthonául szolgált.

kovetsegek.jpg

Ebben az időszakban költözött a Villa Torloniát körülvevő elegáns negyed palotáiba számos követség. Mussolini bukása után sok ország a költözés mellett döntött, de több külképviselet a mai napig ezen a környéken van. Így a magyar is. (Legalsó sor, jobbról a második.)   

Petrus Szabolcs

20.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr9512337483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása