200 éve, 1821 márciusában lázadtak fel a görögök az oszmán uralom ellen. A szabadságharc világszerte a figyelem középpontjába állította Hellászt. Sikk lett szeretni mindent, ami görög.
Hellanofónia
Amikor 200 éve kitört a forradalom, az Oszmán Birodalom már 400 éve tartotta ellenőrzése alatt az Égei-tenger mindkét oldalát, tehát a mai Görögország teljes területét is. Az oszmánok kulturálisan, jogilag és vallásilag elnyomták és anyagilag kizsákmányolták a görögöket.
A felkelés hírére néhány hónap alatt Hellasz-imádat lett úrrá a világon. Milliók támogatták erkölcsileg és anyagilag a szabadságharcosokat, magasztalták a görög történelmet, kultúrát és persze magukat a görögöket. A ’hellanofónia’ magával ragadta a korszak legelismertebb művészeit, például a brit költőt Lord Byront és a francia festőt, Eugéne Delacroix-t.
A felkelésnek és általában a görögök iránti szimpátiahullámnak több oka volt. Egyrészt a liberálisan gondolkodó és az elnyomott nemzetek patriótái Európa-szerte abban bíztak, hogy a görög szabadságvágy ragadós lehet. Véget vethet a Habsburg Birodalom, Poroszország és a cári Oroszország által alkotott ’Szent Szövetség’ újkori abszolutizmusának.
Szent Szövetség az abszolutizmusért
A XIX. század első felének Európáját meghatározó ’Szent Szövetség’ Napóleon bukása után született. Az 1815-ös waterlooi csata három győztes hatalma, az osztrákok, a poroszok és az oroszok vissza akarták állítani a kontinens Napóleon tündöklése előtti régi rendjét, az abszolutizmust. A szemükben a francia forradalom volt minden rossz forrása. A csírájában akartak elfojtani minden liberális folyamatot.
„Politikai és ha kell, katonai erővel a rendért és a nyugalomért”
– hangzott a ’Szent Szövetség’ célkitűzése.
Bécsi Kongresszus
A szövetség központi alakja Klemens von Metternich volt. Az 1814 októbere és 1815 júniusa között ülésező Bécsi Kongresszuson az osztrák kancellár koncepciója szerint kötött Európa három vezető hatalma ’Szent Szövetséget’: az európai államok hatalmi egyensúlya biztosítja a békét, a stabilitást és a neoabszolutizmus status quo-ját.
„Vallásunk a konzervativizmus, legfontosabb tulajdonságunk a mozdulatlanság”
– írta le Metternich az együttműködést, akárha legfőbb kritikusai beszéltek volna róla.
Klemens von Metternich
„Franciaország a forradalmak melegágya, a franciáktól jön minden pusztító társadalmi vihar”
– vélte a politikus, aki 1805 és 1809 között, tehát Napóleon tündöklésének éveiben a Habsburg Birodalom párizsi követe volt.
Liberálisok, ha az érdekükben áll
A megállapodáshoz a kongresszus után az Oszmán Birodalom is csatlakozott. Nagy-Britannia viszont távol maradt. A brit vezetőket liberálisabb világszemlélet jellemezte, mint a kontinens önjelölt csendőreit, az osztrákokat, legalábbis, ameddig a liberalizmus nem sértette a Brit Birodalom érdekeit. A kontinentális hatalmak egyensúlya viszont birodalmi érdek volt.
„A Szent Szövetség biztosítja, hogy Európa nem borul lángokba”
– vélte Lord Castlereagh londoni külügyminiszter.
Lord Castlereagh
„Ezért elemi érdekünk, hogy hosszú életű legyen.”
Derült égből villámcsapás: kitört a görög forradalom!
A ’Szent Szövetség’ elérte a célját. 1815 után nem volt számottevő forradalmi mozgalom Európában. A liberális gondolkodók, szabadságharcosok és az elnyomott nemzetek patriótái hallgattak, száműzetésben vagy börtönben voltak. Ebben a közegben derült égből villámcsapásként jött a görög forradalom híre.
Egy 1814-ben Odesszában alapított titkos társaság, a ’Filiki Eteria’ robbantotta ki a felkelést 1821. március 25-én a Peloponnészoszi-félszigeten. Nyugat-Európai irodalmárok, művészek, újságírok és értelmiségiek sokasága lett rögtön a görögök szabadságért indított harcának lelkes támogatója.
A Filiki Eteria alapító nyilatkozata
A nyugati értelmiség a görög ügyért
A lelkes hívek egyik vezéralakja Eugéne Delacroix volt, akit manapság leginkább ’A szabadság vezeti a népet’ című képéről ismer a világ. Az ünnepelt francia festő ’Khioszi mészárlás’ című festményével 1822-ben vászonra is vitte a szabadságharcot. Nagy szolgálatot tett ezzel a görögöknek. Az Oszmán Birodalom a brutalitás, a görögök a megelégelt megaláztatás és az elnyomottak szimbólumai lettek.
Mészárlás Khioszon
Khiosz apró sziget az Égei-tengeren a török Izmir közelében. Amikor az ’Isztambuli Portán’ 1822 áprilisában híren ment, hogy néhány ezer görög harcos érkezett a szigetre, hogy felszabadítsa azt, az oszmán kormányzati negyedben úgy döntöttek, elrettentő példát statuálnak. A szultán 45 ezer katonát küldött Khioszra, akik lemészároltak minden 12 événél idősebb férfit, 40 évnél idősebb asszonyt és 2 évnél kisebb gyereket. Miután így 25 ezer göröggel végeztek, Khiosz megmaradó lakosságát eladták rabszolgának.
Nem Delacroix volt az egyetlen, aki vászonra vitte a mészárlást. A kiállításon, ahol bemutatta a ’Khioszi mészárlás’ című képét több, mint 100 kép örökítette meg a görögök szabadságharcát. A párizsi tárlatra néhány hónap alatt 30 ezren voltak kíváncsiak. Látogatottsági rekord a maga idejében!
A festők ecsetet, az irodalmárok tollat ragadtak, hogy megnyerjék a közvéleményt a görögök ügyének. 1821 és 1830 között csak franciául 400 könyv jelent meg a témában.
„Meggyőződésen, hogy több ódát írtak Nyugat-Európában a szabadságharcról, mint ahányan Hellászban fegyverrel küzdenek az elnyomás ellen”
– írta a korszak egyik legbefolyásosabb francia magazinja, a ’Le Miroir’ szerkesztőségi cikkében 1821 decemberében.
Költői túlzások
„Mindannyian görögök vagyunk. Költészetünk, művészetünk, hitünk, törvényeink, egész civilizációnk Hellászban gyökerezik”
– írta 1822-ben a neves brit költő, Percy Shelley a görög ügynek szentelt verseskötete előszavában.
Percy Shelley
„Ha nem lettek volna az ókori görögök, még ma is civilizálatlanok és hitetlenek lennénk.”
Költői túlzás, de jól tükrözi a közhangulatot.
A támogatás legalább annyira szólt a XIX. század görög szabadságharcosainak, mint az antik hellén kultúrának. A nyugati értelmiség kötelességének érezte, hogy támogassa Periklész távoli leszármazottjainak küzdelmét. Ebben nagy szerepet játszhatott, hogy lelkiismeret-furdalásuk volt, mert a felkelés kirobbanásáig eltelt 400 év alatt tudomást sem vettek a görögök valóban brutális elnyomásáról.
A nyugati értelmiség szemében a civilizáció ellensége lett, aki nem állt ki a görögök mellett. A muszlimok pedig a ’Gonosz’ megtestesítőivé váltak. Az antik Hellász kultúrájának magasztalása és a korszak barbár Oszmán Birodalmának megvetése ugyan annak az éremnek volt a két oldala.
A ’hellanofónok’ modernkori keresztes lovagoknak képzelték magukat.
„Nem hagyhatjuk, hogy a barbárok hordái megakadályozzák a nép újjászületését, amely a civilizációt adta a világnak”
– öntötte szavakba az újkori keresztesek motivációját François-René de Chateaubriand vikomt, francia író és politikus, a konzervativizmus és a francia romantika kiemelkedő alakja.
François-René de Chateaubriand
A nyugati közhangulat görög-pártivá válásáért a művészek mellett a sajtó tett a legtöbbet. A tényekkel nagyvonalúan bánva színezte a görögök harci sikereit és hallgatta el az általuk elkövetett kegyetlenkedéseket.
A ’marketingkampány’ sikeres volt. Európában és Amerikában sorra alakultak a bizottságok és egyesületek a görögök ügye mellett, amelyek tekintélyes összegeket gyűjtöttek a szabadságharcosoknak.
A szép szó nem elég
Kevésbé volt sikeres a nyugati udvaroknál kifejtett lobbi a görögök érdekében.
„Mindhiába könyörgünk uralkodóinknál a fegyveres segítségért”
– panaszolta Victor Hugo 1827-ben, aki ’Navarin’ címen verset is írt a görögök érdekében.
Nem csoda, hisz a nyugat katonai beavatkozása a görögök érdekében egyet jelentett volna az Oszmán Birodalomnak szóló hadüzenettel. Ez a felkelés kirobbanásakor elképzelhetetlen volt. Egyrészt, mert az oszmánok a kontinens hatalmi egyensúlyának biztosítása érekében a ’Szent Szövetség’ részesei voltak. Másrészt, mert egy szabadságharc sikere Európa más részein is felkelthette volna a liberalizmus és a nemzeti önrendelkezés sikeresen kómába küldött gondolatát.
A félelem nem volt alaptalan. A görögök példaként tekintettek a francia forradalomra. A Peloponnészoszi-félszigeten kézről-kézre adták ’Az Emberi és polgári jogok nyilatkozatának’ görög fordítását. Az 1789-es dokumentumot a remélt görög alkotmány mintájának tartották.
A nyugati udvarok abban bíztak, hogy hiába a költők szép szavai, katonai segítség nélkül bukásra van ítélve a görög szabadságharc. Ezért fejcsóválva, de tétlenül nézték, ahogy a törökök mészárolják a görögöket és így hagyták, hogy „ázsiai muszlimok öljenek európai keresztényeket” – fogalmazott a már idézett Victor Hugo.
A ’Szent Szövetség’ 1822-es – egyébként utolsó - veronai kongresszusán még csak nem is fogadták a görögök Itáliába utazott delegációját.
Pálfordulás Londonban
A nyugati hatalmak személetváltása Londonból indult ki. A brit kormány 1823-ban hadviselő félként ismerte el a felkelőket. Majd 1826-ban titkos együttműködési szerződést írt alá a cári Oroszországgal. A közös ellenség az Oszmán Birodalom volt. Ezért nem meglepő, hogy a paktumban London és Pétervár megállapodott egy független görög állam létrehozásáról az akkori Oszmán Birodalom területén.
A britek két célt követtek. Egyrészt tudták, hogy a frissen trónra lépett cár, I. Miklós előbb-utóbb támadást fog indítani az oszmánok ellen. A szerződéssel élére álltak annak, amit nem tudtak megakadályozni. Másrészt gyengíteni akarták a kontinens vezető hatalmát, a Habsburg Birodalmat.
A Napóleon bukása után meggyengült Franciaország 1818-ban csak politikai és katonai nyomásra lépett be a ’Szent Szövetségbe’. XVIII. Lajos kapva kapott az alkalmon, és amint meghívást kapott Londonból, örömmel csatlakozott a brit-orosz szerződéshez.
Metternich beigazolódó félelmei
A magukra maradt osztrákok és poroszok továbbra se akartak hallani a görögök támogatásáról.
„A görögök sikere esetén olyan hámor öntené el Európát, amely elkerülhetetlenül forradalmakhoz vezetne kontinens-szerte”
– fogalmazta meg Metternich a két ország félelmeit, amelyet nem sokkal később, az 1848-as események be is igazoltak.
Az osztrák kormányfőnek egy másik ponton is igaza lett. Jól sejtette, hogy az akkoriban erősödő oroszok és gyengülő oszmánok közötti háború előbbiek győzelmével fog végződni, amit a titkos szerződés értelmében a modern Görögország születéséhez fog vezetni.
Görög Állam születik
Az orosz-brit-francia csapatok 1827. október 20-án döntő győzelmet arattak a muszlimok felett a navarinoi tengeri ütközetben. Az ezt követő orosz-török háború (1828-1829) Isztambul kapitulációjával végződött. Ezzel győzött a görög forradalom is. 1830. február 3-án Nagy-Britannia, Oroszország és Franciaország közös nyilatkozatban proklamálta a Görög Állam létrejöttét.
A navarinoi csata
A ’hellanofónok’ és a Metternich által rettegett liberálisok mégsem érték el a céljukat. Ugyanis a három nagyhatalom liberális köztársaság helyett abszolút monarchiát hozott létre Hellászban.
Liberalizmus helyett abszolutizmus
Az orosz-brit-francia trió által kiszemelt uralkodó, Leopold von Sachsen-Coburg-Gotha a görög helyett az ekkor megüresedő belga mellett döntött. Hónapokig tartó keresgélés után végül Otto herceg, I. Lajos bajor uralkodó fia lett az első görög király. Otto nem kapkodta el a trón elfoglalását. 1833 februárjában érkezett a Görög Királyság fővárosául kijelölt, a Peloponnészoszi-félszigeten fekvő Návplioba.
Otto görög népviseletben
Az új állam jogi kereteinek megteremtése is lassan haladt. Az alkotmányra 10 évet kellett várni. Az országnak 1875-ig parlamentje sem volt. Az ekkor első ízben összeülő honatyák pedig a király kinevezésével foglalhatták el a helyüket és nem rendelkeztek érdemi hatalommal. A ’hellanofónok’ és a görögök számára ennél is nagyobb csalódás volt, hogy az alaptörvény köszönőviszonyban sem állt a forradalom alatt magasztalt ’Emberi és polgári jogok nyilatkozatával’.
Návplio egykor...
...és ma
Návplio és én :D
Ami még ennél is rosszabb, az új állam méreténél és földrajzi adottságainak fogva gazdaságilag életképtelen volt. Csak a Peloponnészoszi-félszigetet és a görögök harmadát foglalta magában. A modern Görögország az orosz-brit-francia trió anyagi és katonai segítsége nélkül rögtön összeomlott volna.
„Azért, hogy ne változzon semmi, mindennek meg kell változnia.”
„A szabadságharcosok önszántukból tették le a fegyvert. Pedig a forradalom nem érte el a célját. Olyan kormány irányítja Görögországot, amely a veszélyes liberális eszmék terjesztése helyett Európa nyugalmát szolgálja”
– foglalta össze a Hellászban lezajlottakat a bécsi orosz követ az osztrák külügyminiszternek mindkettőjük nagy megelégedésére. Metternich krédója győzedelmeskedett:
„Azért, hogy ne változzon semmi, mindennek meg kell változnia.”
Hosszú távon mégis kontraproduktív lett, hogy a nagyhatalmak becsapták a görögöket. A ’Kis-Görögországban’ élő és a továbbra is oszmán fennhatóság alatt senyvedő görögök a vad nacionalisták karjaiba futottak. Ez a következő 150 évben több véres görög-török háborúhoz vezetett. A görögök végül megteremtették az államot, amely a hellén terület nagy részét magába foglalta. A görög ügy egykori nyugati támogatóinak liberális eszméihez azonban az országnak és a létrejöttéhez vezető útnak sem volt sok köze.
Návplioban kortyolom a 'Kaiser' márkájú görög sört!
Petrus Szabolcs
