Szicíliai utazásom apropóján egy magyarul ugyan elérhető, de idehaza még kevésbé ismert szicíliai krimi szerzőt szeretnék a Könyvtacskó olvasói figyelmébe ajánlani. A kilencven esztendős Andrea Camilleriről van szó, aki ugyan egész életét a színház (drámaíró, rendező) és az irodalom (író, kritikus) bűvkörében élte, mégis csak a ’90-es évek derekán, Commissario Montalbano krimisorozatával vált igazán ismertté. Azóta viszont törtetlen a népszerűsége, nem csak hazájában, Itáliában, de a világ számos más országában is. Sok turistának egy-egy szicíliai körutazás immár elengedhetetlen része a települések felkeresése, ahol a könyvbeli cselekmények játszódnak (a regénybeli Porto Empedocle ill. Montelusa, a valóságban Vigàta ill. Agrigento), és ahol a könyvből készült nagy sikerű filmeket forgatják (Ragusa). 

Commissario Montalbano-krimiben senki ne számítson akciójelentekre, a regénysorozat állandó főszereplője, Commissario Montalbano, Andrea Camillerihez hasonlóan egy éltesebb úr, akit az író ’90-es évekbeli önmagáról mintázott, igaz, főhőse vele ellentétben azóta sem öregedett, még mindig a hatvanas évei elején jár. Egy testesebb úrról van szó, aki szeret jókat enni, beszélgetni, kellemesen sétálni, más szóval nyugalmasan élni, és ez a filozófia érvényesül nyomozásai során is. Andrea Camilleri bebizonyítja, hogy lehet jó, izgalmas krimit írni lövöldözés, autós üldözés, vagy egyéb akciójelenetek nélkül, ellenben sok humorral, a szicíliai mentalitás, kultúra és a sziget egyszerű, de kitűnő konyhájának bemutatásával. Commissario Montalbano nem használja a XXI. század technikai vívmányait, még a múlt század ilyen jellegű találmányaival is hadilábon áll. Sok, más regény, ill. filmbeli nyomozókollégájával ellentétben nem küzd azért sem, hogy egy bűnügyben nyomozhasson, éppen ellenkezőleg, mindent elkövet, hogy kihúzza magát a munka alól. Ebben kapóra jönnek számára az olasz bűnüldöző szervek dzsungelében sokszor még a szakértőknek is átláthatatlan hatásköri szabályok (hogy csak a legfontosabb olasz rendőri szerveket említsem: rendőrség, csendőrség, városi rendőrség, pénzügyőrség, nyomozó ügyészség, anti-maffia ügyészség, nyomozó bíróság, határőrség, parti őrség stb.). A téma egyébként az olasz krimik elengedhetetlen része, bloggertársam is felhívtam már erre a figyelmet Gianrico Carofiglio regénye kapcsán.  

De a testes nyomozó mellett vannak a krimiknek más állandó karakterei is: se vele, se nélküle barátnője Livia; lökött asszisztense Catarella; pedáns, de mégis mindig zavaros ügyekbe bonyolódó nyomozótársa Mimi; Bonetti-Alderighi, az örökösen az idegösszeomlás szélén álló rendőrfőnök, és titkára Lattes, aki rejtélyes okoknál fogva, azt gondolja, hogy az agglegény Montalbano családos ember, felséggel és gyerekekkel, mondanom se kell, hogy ez rendszerint vicces szituációkat szül; a tévés újságíró Nicolò Zito, aki mindent megtesz Montalbano lejáratása érdekében, persze sikertelenül; Pasquano az igazságügyi orvos szakértő, akit Montalbanoval kölcsönös és mély utálat köt össze. 

A Montalbano-krimik világát legjobban talán a következő párbeszéddel tudnám bemutatni:

„[Montalbano beszélget asszisztensével, Catarellaval, irodája beázása után:]

-          Megnéztem az aktákat, amik az íróasztalán voltak. Mind eláztak.

-          Akkor dobd ki őket!

-          Rendben, de mi lesz az ügyekkel?

-          Hogy érted ezt?

-          A legtöbb akta folyamatban lévő ügyhez kapcsolódott, de pontosan azt sem tudjuk, melyikekhez.

-          És miért gond ez?

-          Hogy fogjuk megmagyarázni a rendőrfőnöknek, hogy lezáratlanok maradnak a nyomozások?

-          Jó kérdés. Vannak egyébként olyan akták is, amik nem áztak el?

-          Persze.

-          Hány?

-          Úgy harminc.

-          Fogd őket, tedd a csap alá, és két órán keresztül eresz rájuk vizet.

-          De akkor azok is tönkremennek!

-          Pontosan ez a feladat célja. Ha eláztak, tedd őket a többi mellé! Ki ne dobd őket! Kellenek bizonyítéknak,              hogy minden megsemmisült. Egy ilyen lehetőséget nem szalaszthatunk el!

-          De…

-          Várj, még nem végeztem! Fogj egy széket, állj fel rá, és önts két vödör vizet az iratszekrényre!

-          Hogy úgy nézzen ki, mintha az is elázott volna?

-          Pontosan.

-          Az iratszekrény fémből van. Vízálló.

Montalbano arcán jól látszott a csalódottság.”

Magyarul eddig megjelent: Az agyagkutya, Az uzsonnatolvaj, A hegedű hangja, A víz alakja

Petrus Szabolcs

 Én is kerestem Montalbano nyomait Szicíliában, a képen kötetét olvasom Ragusaban.

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!