Gerlóczy Márton kötete érdekesnek ígérkezett: emlékképek az 1981-ben született, tehát az én generációmhoz tartozó író általános, és középiskolai éveiből. Már az első oldalon nyilvánvalóvá vált, hogy írónk egészen más élményeket őriz ebből az időszakból, mint jómagam; problémás gyerek volt, nem tanult, már az általános iskolában bukdácsolt, magatartása miatt több iskolából is eltanácsolták.
Ugyan én sem voltam jó tanuló, de velem komolyabb magatartási problémák sosem voltak. Nem az én világom, ahol egy ötödikes gyereket azért rúgnak ki, mert a szünetben gázsprayével fúj osztálytársa arcába… A könyv azonban ennek ellenére is lehetett volna érdekes. De nem az, sőt, már az első oldaltól kezdve három okból is kifejezetten idegesített minden sora:
Először is Gerlóczy egy levegővel akar ledarálni egy-egy fejezetet, de talán az egész könyvet. Hiába vannak vesszők, és pontok a szövegben, minden összefolyik. Ez a fogalmazási stílus ugyan ismert, én azonban ki nem állhatom. (Mások mellett Bohumil Hrabal tipikus fogalmazásmódja ez. - Elnézést a méltatlan összehasonlításért.)
Másodszor, bár a történet alapvetően kronologikus sorrendben halad, azonban lépten-nyomon mellékszálak szövődnek a cselekménybe, melyek szerintem sem tartalmi, se hangulati összefüggésben nem állnak a történet fő sodrával. Így az egész könyv térben, és időben is zavarossá válik.
Harmadszor, nincs objektív magyarázat írónk gyermekkori viselkedésére; rendezett családi viszonyok, elfogadható anyagi körülmények között élt. Így a főhősben is felmerül a kérdés, miért nem tudott, millió kortársával ellentétben beilleszkedni az oktatási rendszerbe. Írónk a választ zavaros, álfilozófiai eszmefuttatásokon keresztül véli megtalálni. Önigazolása lényegében abban merül ki, hogy rajta kívül mindenki hülye. Amikor végtelen arroganciával, még a 150. oldal környékén is ezt a magasröptű gondolatot fejtegeti, és álláspontját zavaros gyerekkori történetekkel próbálja igazolni, úgy döntöttem, elég volt ebből!
Kiegészítés: Szabolcs megkért, egészítsem ki a cikket a könyvről való saját benyomásaimmal, elvégre a nagy olvasási kihívásos cikkünkben én hívtam fel a figyelmét rá. Nos, én nem hagytam félbe az Igazolt hiányzást, sőt, képes volt belőlem azonosulást kiváltani a szerzővel, viszont túl régen olvastam ahhoz, hogy mélyebb emlékeim legyenek. Viszont így, évtizedes visszatekintésből azt tudom elmondani, hogy számomra "A" generációs regényt nem Gerlóczy Márton könyve, hanem Beregi Tamás "Egyetleneim"-je jelentette. Még egy kis személyesség: mint sokakat, engem is elfogott anno a leküzdhetetlen vágy, hogy megírjam a "coming of age"-regényemet, vagy legalábbis novellámat. Erre végül 2007-ben került sor, és lehet szörnyülködni, itt a végeredmény, az én igazolt hiányzásom. (Twentydigitcombination)
Scolaris, 2012 (Első kiadás: Ulpius-ház, 2003)
333 oldal, 2950 Ft
Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!
