Aczél Endre ma már ritkábban tűnik fel a médiában, ennek ellenére biztosan nem kell bemutatni senkinek a ’70-es évektől egészen a 2000-es évek elejéig igen aktív újságírót. Sokak számára az „Acélsodrony“ is fogalom lehet, mely először rádiós műsor volt, majd könyv formájában is megjelent. A sorozat kötetenként, rövid leírások és elemzések útján mutatja be egy-egy évtized legfontosabb eseményeit az ‘50-esévek elejétől a ‘80-as évek végéig, azaz a létező szocializmus évtizedei tárulnak az olvasó elé. Aczél köteteiben nem csak bel-, és külpolitikára, történelmi eseményekre koncentrál, nagy hangsúlyt kapnak a bemutatott évek kulturális (irodalom, film, színház, képzőművészet) és sporttörténeti eseményei valamint a tudomány világának legfontosabb történései is. Elismerésre méltó, hogy Aczél az élet majd minden területén átfogó ismeretekkel rendelkezik, mi több, írásain érződik, hogy a bemutatott események, legyen szó akár egy MSZMP-kongresszusról, egy színházi premierről, vagy egy jelentősebb focimeccsről, tényleg érdeklik.
Kronológia szerint a legelső, az ötvenes éveket bemutató kötet jelent meg legutoljára, 2014-ben.
A XX. század második felének politikai eseményeiről nehéz úgy írni, hogy az mindenki világnézetének megfeleljen, minél közelibbek az események, annál nehezebb objektívnek maradni; úgy érzem, Aczél köteteiben a történések leírása annak ellenére elfogulatlanok, hogy a ’70-es évek óta vezető pozícióban volt az állami médiában, mi több, az évek megannyi eseménye közül sikerült a valóban jelentőseket kiválasztania. A művészet területén a pártatlanság már érezhetően nem volt cél, itt a szerző nem rejti véka alá véleményét egy-egy könyvről, filmről, színdarabról, de ez nem is baj, hiszen a művészet szubjektív, magam is többre becsülök egy őszinte véleményt, még ha nem is értek vele egyet, mint egy semmitmondó leírást. Annyi objektivitás azonban mindenképpen van a művészeti élet bemutatásban is, hogy az adott korszak legjelentősebb alkotásairól mindig olvashatunk. Hogy a sportról szóló bejegyzések milyenek, nem tudom megítélni, minthogy engem ezen a téma egyáltalán nem érdekel, az erről szóló oldalakat átlapoztam. Ezen a ponton a kötet szerkezetét is dicséret illeti: minden esemény leírása önálló bekezdést alkot, amit mindig egy vastag betűs alcím vezet be, így az olvasó rögtön megtudja, ha a következő sorok olyan témát dolgoznak fel, mely nem tartozik az érdeklődési körébe, és könnyedén átugorhatja azokat.
Ha valaki átélte a bemutatott évtizedeket nosztalgiázhat és a közélet történéseinek olvasása közben saját élete eseményeit is végigpörgetheti, ha pedig valaki nem, vagy mint jómagam, alig élt a szocializmus évtizedeiben, egy szemtanú tollából kaphat átfogó képet az életviszonyokról, fontosabb eseményekről. Egy könyvsorozat, amit mindenki figyelmébe ajánlok!
Írónk a negyven esztendő sporteseményeinek külön kötetet is szenten. Ezt nem olvastam, a sport hidegen hagy.
|
Acélsodrony - Ötvenes évek (2014), Hatvanas évek (2010), Hetvenes évek (2011), Nyolcvanas évek (2011)
Park Kiadó, kötetenként kb. 400 oldal, 4500 Ft.
A Magyar Távirati Iroda épületegyüttese a budapesti Naphegyen. Aczél Endre évekig dolgozott az MTI pekingi, majd londoni tudósítójaként.
Petrus Szabolcs
Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!