Ezt olvasd el, milyen gáz – adta a feleségem kezembe D. Tóth Kriszta második regényét, én azonban beleolvastam és nem is tudtam letenni. Hogy miért? Nem csak a nyitó szexjelenet szippantott be (amit a párom olyan gáznak talált), szerintem ilyennek kell lennie egy színvonalas lektűrnek 2016-ban (vagyis 14-ben jelent meg, de ez most mindegy). Nem ígér sokat a könyv, de amit igen, azt nagyon korrektül hozza. Lássuk, mit tud a címét a Budapest Bártól kölcsönző regény!

A főhős, Szomjas Helga olyan életet él, amilyennel a célközönség nagy része vélhetően boldogan cserélne: kiegyensúlyozott család egy alapvetően jó fej férjjel és két gyerekkel egy rózsadombi házban, kocsi (ami „kell” is egy mindenhováautóvalmenős közegben), sikeres médiavállalkozás (többek közt celebek Facebook-oldalait szerkeszti és mendzseli), barátnők, partik… A 40. év beköszöntét azonban Helga sem viseli könnyen (itt elmondhatom, hogy szerkesztőségünk tagjai nagyon féltek a 30-tól, mindazonáltal megértjük, hogy egy nőnek a 40 még durvább lehet napjaink fiatalságkultusza közepette… ), ráadásul a rengeteg munka és a családi kötelezettségek miatt a férjével is egyre inkább csak eléldegélnek egymás mellett:

Nem emlékezett rá, mikor sétáltak át utoljára ketten Tomival a Böskén. Sőt, arra sem, hogy egyáltalán mikor sétáltak. Csak úgy. Évek óta céltudatosan tartottak valahová, méghozzá a lehető leggyorsabban. Listáztak minden teendőt és testvériesen kettéosztották pontokba szedett életüket. Ezt a felét te teljesíted, azt meg én. Ez így igazságos. Így túlélhető, és csak így érünk a végére. Csak épp arra nem marad se idő, se energia, hogy legyenek találkozási pontok, amelyekhez együtt kellettek. A két halmaznak évről évre soványabb volt a metszete. Mint valami betegség, sejtenként emésztette föl kettejük közös metszetét a saját életük.

Ha az átlagolvasó nem is celebek Facebook-oldalaiból él, ez utóbbi problémakörrel alighanem könnyen tud azonosulni. Gyűlik tehát a robbanásveszélyes elegy, már csak egy szikra hiányzik: az sem sokáig, a KIOSK nevű bár nyitóbuliján (ahol a címadó dal is „felcsendül”) ugyanis főhősnőnk megismerkedik az étteremtulajdonos Richárddal…

A történet folytatását fölösleges tovább ragoznom, a lezárást meg nem spoilerezem el. Összességében élvezetes, kellemes stílusban megírt, életszagú történet részesei lehetünk, amelyben visszaemlékezésekből megismerhetjük Helga életét vidéki nagyvárosbeli gyerekkorától kezdve külföldi gyakornokságáig és férjével való megismerkedéséig. D. Tóth Kriszta magabiztosan és jól követhetően ugrál az idősíkok között. Nemcsak ő ír jó stílusban, de bújtatottan erre próbálja okítani olvasóit is (a Facebookot elnézve, sok mindenkire ráfér) :

Ugyanabban a pillanatban csipogott a telefonja. Üzenete érkezett. Szofi. „Nem tudok jönni, elkaptam valami vírust. Bocsika. Ha van valami érdekes, írj! Nem akarok lemaradni semmiről! És Te azért érezd jól magad :-)! Szmájli. Helgát a világ végére lehetett kergetni a szmájlikkal. Meg a nagybetűs személyes névmásokkal. A modorosság csimborasszójának azt tartotta, amikor valaki az én-t is nagybetűvel kezdte a mondat közepén: Én. A nagybetűzésről sikerült valamelyest leszoktatnia Szofit, de a szmájlizással az istennek sem akart felhagyni…

Lévén, hogy több mint egy évtizede fogalmam sincs, mi van a tévében, D. Tóth Kriszta, mint amúgy szimpatikus híradós lekerült a radaromról. Azóta rátaláltam az általa szerkesztett WMN.hu portálra, ahol az élet mindennapi kérdéseiről ír a könyvéhez hasonlóan kellemes stílusban, friss hangot képviselve, nem csak női olvasók számára. Különösen nagyot nőtt a szememben, amikor egy hónapja őszinte felháborodással kérte ki magának anyaként a testvér szülésére felszólító rádiós – plakátos felhívásokat: mit mondjon a saját lányának, ha azt hallja, hogy akinek nincs testvére, az önzőbb és a versenyhelyzetekben is rosszabbul teljesít? Mi van azokkal, akik orvosi, vagy bármilyen egyéb, a pár két tagján kívül a világon senki másra nem tartozó okból nem tudnak még egy gyereket nemzeni, pedig szeretnének? És akik egyszerűen nem akarnak? Mindig könnyű más ember életét beosztani az elkövetkező 20 évre... Mondom ezt bármilyen ideológiától, párttól, rendszertől, korszaktól  függetlenül. A kérdés megjelenik a regényben is: Helga szülei ugyanis elhivatott orvosok voltak, és anyja tudatosan nem akart kistestvért a főhős mellé:

A lány azonban, hiába István lelkesedése és a szocialista tervgazdaság idealizált többgyermekes családmodellje, hallani sem akart róla, hogy újra szüljön. „Szó sem lehet róla” – mondta Istvánnak, amikor az a maga módján próbálkozott. „Se időm, se energiám, se kedvem nincs hozzá. Anyaság kipipálva, nekem más dolgom is van az életben.”

Mindez, ha ma már nem is tabu téma, de aki ilyesmit kijelent, nem ritkán ismerősök, rokonok, rosszabb esetben családtagok brutális nyomasztásával kell, hogy szembetalálja magát. Szerintem ez a regény pont azért nagyon hasznos és fontos, mert ezt és még sok más nehezen kibeszélhető társadalmi kérdést (tabutémák a szexualitáshoz való viszonyban, kapcsolaton belüli bántalmazás) felszínre hoz, rengeteg emberhez eljutva (tavalyelőtt ott volt ugyanis az eladási listák élén).

Hajrá, csak így tovább!

(Bookline Könyvek, 2014, 3990,- Ft)