Idén Terézia Mora kapta a német nyelvterület legrangosabb irodalmi elismerését, a Georg-Büchner-díjat! A döntést kedden tette közzé a darmstadti székhelyű Német Nyelvi és Irodalmi Akadémia. A dicsőség mellett 50 ezer euróval járó díjban 1951 óta olyan, mára klasszikussá vált írók részesültek, mint Erich Kästner és Günter Grass. „Regényeiben és elbeszéléseiben napjaink különösen akkut problémáját, a kívülálló, a hazátlan, bizonytalan egzisztenciájú emberek sorsárát állítja a középpontba” - áll a zsűri indokolásában. Mora október 27-én, ünnepélyes keretek között veheti át a díjat.  

A zsűri elismerésre méltónak találta a nyíltságot, amivel a 47 éves írónő az elveszettek, a nagyvárosi nomádok és elidegenedett emberek kegyetlen valóságát bemutatja. „Írásai szuggesztívek, ironikusak; erőteljesek képekkel dolgozik, mélyrehatóan analizál” – folytatódik a zsűri méltatása.  

Az 1971-ben Sopronban született Mora vehetett már át más irodalmi elismeréseket, így az Ingeborg-Bachmann-díjat (1999), a Frankfurti Könyvvásár Nagydíját (2013) és Bréma Város Irodalmi Díját (2016) is.

Mora 1990 óta Berlinben él, ahol először színházművészetet és hungarológiát tanult a Humboldt Egyetemen, majd forgatókönyvírói diplomát szerzett a Német Film- és Televízióakadémián. Nem csak íróként, hanem műfordítóként is beírta már nevét a német irodalmi életbe. Ő ültette át a németbe többek között Eszterházy Péter, Örkény István és Bán Zsófia köteteit – nem kis teljesítmény!   

Mora németül ír, talán ennek tudható be, hogy neve és munkássága választott hazájában ismertebb és elismertebb, mint Magyarországon. Mielőtt 2013-ban az egyik legrangosabb német irodalmi elismerésben, a Német Könyvdíjban részesült, magam se hallottam róla.

A 2013-as díjat a legismertebb, „A szörnyeteg” című kötetéért vehette át. Ezt akkor magam is elolvastam. Mind tartalmilag, mind szerkezetileg nehéz olvasmány. A harmincas éveiben járó Flora öngyilkosságot követett el, amit a nála tíz évvel idősebb élettársa, Darius több mint egy év elteltével sem képes feldolgozni. Hónapokig ki sem mozdul lakásából, majd amikor helyzete már tarthatatlanná válik, útra kel szerelme hamvaival, hogy azokat szülőföldjén, Magyarországon örök nyugalomra helyezze. Ezzel kezdetét veszi egy kelet-európai road movie. Először a civilizáltabb, német turisták számára is ismert országokba vezet Darius útja: Csehországba, Szlovákiába, Magyarországra. Majd miután itt se Flora családját, se az ideális nyugvóhelyet nem sikerül felkutatnia, továbbindul Horvátországba, ahonnan, mint, ahogy az road movieban lenni szokott váratlan, szürreális fordulatok után Görögországon, Bulgárián, Törökországon és Grúzián keresztül eljut egészen Örményországig. Hosszú útja során számtalan embert, élettörténetet, kelet-európai sorsot ismer meg; feltárulnak előttünk ezek a részben hasonló történelmi terheket cipelő, Nyugat-európából nézve sokszor egy kalap alá vett, de kulturálisan mégis nagyon különböző országok. Számtalan megrázó történetet olvashatunk, sajnálatra méltó, különc, vagy éppen vicces figurákat ismerhetünk meg. Mora írói kvalitásairól sokat elmond, hogy még a legelképesztőbb történeteket olvasva sem gondoltam arra, hogy fikciók lennének, pedig minden bizonnyal azok! Az azonban egy interjúból tudható, hogy írónőnk valóban végigjárta főhőse útját; elképesztő kutatómunka állhat a regény mögött. Hiába teszi meg Darius a sok ezer kilométert, nem kerül közelebb céljához, a múltat nem képes lezárni, épp ellenkezőleg, egyre mélyebbre süllyed az önsajnálatban, depresszióban. Hogy végül hogyan alakul sorsa, azt nem tudjuk meg, de Mora már dolgozik a regény folytatásán.  

A történetünk idején már halott Flora személye végig ott lebeg a regényben, életét, öngyilkosságának okait Darius visszaemlékezéseiből és az elhunyt naplójából ismerhetjük meg. Ezáltal válik a könyv szerkezetileg is nehézzé. Minthogy Darius a naplót az út alatt olvassa, az számunkra is a road movie részévé válik: az oldalak felső kétharmadán Darius útját, az alsó egyharmadban Flora naplóját olvashatjuk. Hogy a könyvet miként kell olvasni, arra egy interjúban az írónő sem tudott, vagy akart választ adni, mondván, ezt mindenkinek magának kell kitapasztalnia. Flora mániás depressziós, hol „fent van”, hol egész mélyre süllyed, és ezt kiválóan tükrözi a naplója, egy intelligens, de zavart pszichéjű ember sokszor világos, de egyre inkább érthetetlenné váló, érzelmileg túlfűtött gondolatainak gyűjteménye.     

Nehéz regény, munkát kíván az olvasótól, de megtérül a befektetett energia. Legfőbb érdeme, hogy egyszerre szól a Lajtán inneniekhez, hogy egy messziről jött ember nézőpontjából jobban megismerjék magukat, és a nyugati olvasókhoz, hogy a sablonoktól elszakadva találkozzanak az igazi Kelet-Európával. Kár, hogy a kötet idehaza méltatlanul kevés figyelemben részesült.  

Petrus Szabolcs

Dubrovnikban, Darius hosszú utazásának egyik állomásán a sok közül.