Trieszt egy sok évszázada olasz többségű, száz éve Itália részét képező város olasz múlt nélkül. Az adriai kikötőváros a XVI. századtól 1918-ig a Habsburg Birodalom része volt. Ez volt a messze legmeghatározóbb időszak a település történetében: a Monarchia legfontosabb kereskedelmi- és hadikikötője, negyedik legnépesebb városa, olasznak tartott, de osztrák alapítású világcégek székhelye (Illy, Generali, Lloyd); már 1854-ben vasút köti össze Béccsel; innen határoztak meg a tenger feletti magasságokat is Birodalom-szerte. Belvárosának architektúrája a XIX. század végén, a bécsi Ring mintájára, az eklektika jegyében alakult ki.  

A Generali székháza a főtéren...

... és az Illy múzeuma a kikötőben.

Trieszt egy kereskedőváros. Ezt mutatja, hogy a központ szinte minden utcája nyitott a tengerre.

Trieszt nem csak a Monarchiának, de a cári Oroszországgal kötött megállapodás után utóbbinak is kapu volt a világtengerekre. A városba ezért jelentős számú orosz kereskedő élt. A gazdag közösségnek impozáns ortodox templomra is futotta a belvárosban.

Trieszt az 1900-as években olasz többséggel (70%) és számottevő szlovén, horvát, német és magyar polgárral igazi kozmopolita metropolisz volt. A mindennapokat az olasz, a politikai és gazdasági életet a német, viszont a környező szláv többségű (90%) települések életét a szlovén, ill. a horvát nyelv dominálta.

Olaszország 1915-ben hadba lépett az Antant oldalán. A „szívélyes szövetségesek” az Isztriát és Észak-Dalmáciát ígérték cserébe. Itáliának ebben nem sok érdeme volt, de az Antant megnyerte az I. világháborút. A Párizs környéki béketárgyalásokokon a népek önrendelkezését propagáló amerikai elnök, Wilson nem járult hozzá az ígéret betartásához, mert a terület lakosságának kétharmada szláv ajkú volt. Trieszt és Fiume sorsa is nyitott maradt. Végül a radikális olasz nacionalista költő, d’Anunzio vezette szabadcsapatok ’19-ben elfoglalták a két várost, kikényszerítve, hogy Trieszt és Fiume fele Itália része legyen (’20-as rapalloi egyezmény, ill. ’24-es római egyezmény). Igaz, az olaszoknak az Isztriáról és Dalmáciáról le kellett mondaniuk. 

A tengerparti szobor a főtérrel szemben d'Annunzionak és a várost meghódító szabadcsapatainak állít emléket.

Az alkudozás a II. világháború után még lassabban ment. Itália Fiumét elvesztette. Cserébe a jugoszlávok lemondtak Triesztről (’75).

Olaszország tehát területet nyert Trieszttel, a város viszont identitását és gazdasági súlyát vesztette el Itáliával. Különösen a hidegháború időszakában szenvedett. Osztrák történelmi és gazdasági kapcsolatai megszűntek, természetes horvát-szlovén vonzáskörzetétől pedig a vasfüggöny választotta el. Itáliába viszont olasz többsége ellenére sem tudott integrálódni. Elfeledett, elszegényedett város volt a világ végén.

A ma 200 ezres Trieszt a vasfüggöny lebontása után kezdett éledezni. Szlovénia és Horvátország EU, ill. Schengen-i csatlakozásával visszanyerte történelmi és földrajzi kapcsolatait; új virágkorát éli.

Miramare-kastély   

Trieszt legfontosabb turisztikai attrakciója a belvárostól 10 km-re, az Adria partján fekvő Miramare kastély (=tengeri kilátás). Nem csak architektúrája, története is figyelemre méltó.

Ferenc József öccse, Ferdinánd Miksa és hitvese, a belga Sarolta hercegnő ötlete alapján és gondos felügyeletük mellett épült az 1850-es években. Szerelmi házasság volt a kettejüké; a művészet, a természet, a tenger szeretete kötötte össze őket. Ferdinánd Miksa nem akart belefolyni az államügyekbe, mégis azok határozták meg életét, sőt korai halálát is. A pár a politikának köszönhette Trieszt megismerését. Ferdinánd Miksa a birodalom hadiflottájának parancsnokaként került a városba. Viszont amikor a Habsburg ellenőrzés alatt álló itáliai területek vezetője lett, Milánóba kellett költözniük. A kastély még épült, ezért rendszeresen visszatértek a munkákat felügyelni. Továbbra is ott képzelték el életüket. A politika azonban megint közbeszólt. Ferdinánd Miksa Mexikó császára lett.

Miksa és Sarolta. Szerelmi házasság volt, de tragikusan végződött.

Az 1821-ben függetlenedett, de a nem sokkal később kirobbant polgárháború alatt súlyosan eladósodott Mexikót a hitelezői, az európai nagyhatalmak 1864-ben gyámságuk alá vonták. Mexikói Császárság néven bábállamot hoztak létre. A franciák, mint legnagyobb hitelezők ennek uralkodójául tették meg az anyagilag szintén érdekelt Habsburg-klán egy könnyen irányítható tagját, Ferdinánd Miksát. Országa és országlása sem volt hosszú életű. 1867-ben a forradalom elsodorta a császárságot és a császárt. Sarolta megmenekült a bitófától, de beleőrült férje elvesztésébe. A Miramare lakója lett, de nem, mint annak úrnője, hanem folyamatos elmeorvosi felügyelet alatt álló eszementként. 

Halála után a kastély egy lett a Habsburg uralkodók sok nyári rezidenciája közül. Használatát nem vitték túlzásba. Ferenc József és Sissi egy alkalommal, Trieszt Habsburg uralmának 500. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat idején élvezte a „tengeri kilátást”. 

Opicinai villamos

Nem csak a kötöttpályás közlekedés szerelmesei számára különleges attrakció Trieszt tengerszinten fekvő belvárosát a 340 méteren, 5 km távolságban fekvő Opicinával összekötő villamosvonal. Az eredetileg fogaskerekűként épült vonalat még a Monarchia idejében, 1902-ben adták át. Alig 25 évvel később, már olasz fennhatóság alatt siklóvá alakították át. Ilyen formában csak ’35-ig működött. Azóta a hagyományos villamos és a sikló a világon egyedülálló összeházasításaként működik, ráadásul a ’35-ös átépítés óta ugyanaz a 6 darab motorvonat közlekedik!

Megépítésekor komoly gazdasági, tömegközlekedési jelentősége volt. Triesztet és a várost körülvevő hegyen fekvő települések között könnyítette meg nagy mértékben a közlekedést. Ekkoriban évente 450.000 utast szállított. Az I. világháború után, amikor Trieszt Itália, elővárosai viszont Jugoszlávia részei lettek elvesztette jelentőségét. Viszont Trieszt turisztikai újrafelfedezése óta fontos idegenforgalmi attrakcióvá vált. Ráadásul a város lakói érzelmileg is kötődnek különleges tömegközlekedési eszközükhöz. Ezt mutatja, hogy több olasz és szlovén népdalban is meg lett énekelve.  

A végállomás, Opicina 1918 óta határváros, fontos köz- és vasúti csomópont. Így volt ez már a Monarchia idejében is. Erről tanúskodik a villamos végállomásánál álló obeliszk, melyet 1830-ban I. Ferenc osztrák császár a Bécset Trieszttel országút megnyitása tiszteletére avatott fel. 

Opicinából csodálatos turistaút indul a hegygerincen. 

Az útról rálátni a város egyik jelképére, a XIX. század végi világítótoronyra. 

A vasút jelenleg sajnos felújítás miatt, előreláthatóan 2020-ig nem üzemel.

Városnézes után nyalánkság Trieszt legjobb, egész Itáliában ismert fagyizójában, a Zamponinál: A ház saját epres-mascarponés kreációja és krémes izű fagylalt. Utóbbihoz foghatót még nem ettem. Sokkal kevésbé volt hideg, mint egy átlagos fagyi, és az íze tényleg olyan volt, mintha francia krémest ettem volna. 

Fotó a város szerelmesével, James Joyce-al, aki itt írta az Ulyssest.

Petrus Szabolcs