Negyven éve követték el a világháború utáni Itália történetének legvéresebb merényletét. 85 halott és 200 sebesült a szomorú mérlege az 1980. augusztus 2-án a bolognai főpályaudvaron elkövetett robbantásnak. A megbízókat máig nem ítélték el.
A fák és az erdő
’Nem látni a fáktól az erdőt’ – találó közmondás a merényletre, melyben olasz és nemzetközi szálak sokasága kapcsolódik össze. A zavaró fákat a végrehajtók, egy neofasiszta terrorszervezet, a NAR (Nuclei Armati Rivoluzionari) naiv és tudatlan, egy zavaros ideológiától megrészegülten cselekvő tagjai jelentik. Az erdőt pedig a feltételezett megbízó, a P2 (Propaganda Due), egy jobboldali politikai és titkosszolgálati vezetőket tömörítő titkos társaság. A P2 tagjai révén szorosan összefonódott a Kereszténydemokrata Párttal (DC), amely 1945 és 1993 között szinte megszakítás nélkül vezette Olaszországot.
Ennek tudható be, hogy Francesco Cossiga kormánya eleinte egy kazán önrobbanásáról beszélt. A Kommunista Párthoz közel álló napilap, az Unitá nevezte meg elsőként a neofasiszta NAR tagjait robbantóként. Néhány nap elteltével, a nyomozási eredmények fényébe már senki nem vonhatta kétségbe az akkoriban 250 ezres példányszámú újság állítását.
A hamar megindult bírósági eljárásban az NRA 28 tagja ellen emeltek vádat. Az jogerős bírói döntésre 1995-ig kellett várni! Ekkor is csak az NAR két tagját ítélték el jogerősen a robbantás végrehajtóiként. 2007-ben született egy újabb elmarasztaló ítélet: egy harmadik kivitelező, az elkövetéskor még fiatalkorú Luigi Ciavardini bűnösségét mondta ki a bíróság. Ezt 2020-ban egy újabb NRA tag, Gilberto Cavallini elítélése követte.
Luigi Ciavardini a merénylet után...
...és 2007-ben a bíróság előtt.
Gilberto Cavallini 2020-as bírósági tárgyalásán
A kéz és az agy
Történész és politológus körökben nagy az egyetértés, hogy a P2 áll a merénylet hátterében. Az olaszok többsége is így gondolja. A szervezet felelősségét bíróság még nem mondta ki. Új vizsgálatok és most előkerült dokumentumok a NAR és a P2 kapcsolatáról 40 év után hozhatják meg az áttörést. A P2 ’nagymesterét’, Licio Gellit, aki a merénylet után Svájcba szökött, viszont elítélték az igazságszolgáltatás akadályozása miatt a ’bolognai vérfürdővel’ összefüggésben. Az ítélet azonban a P2-t nem nevezi meg a robbantással összefüggésben. Az olasz titkosszolgálat egyik tagja, Francesca Mambro szintén az igazságszolgáltatás akadályozása miatt került börtönbe. Jó magaviseletük okán idő előtt, 26, ill. 27 év után a szabadultak 2009-ben. Méghozzá házaspárként. 1985-ben a börtönben keltek egybe.
Licio Gelli, a P2 szabadkőműves páholy nagymestere.
A feleség, Francesca Mambro 2009-es szabadulásakor...
...és a férj, Valerio Fioravanti
Az egyik, ’95-ben elítélt végrehajtó, az 51 éves Valerio Fioravanti 2009-ben, szintén 26 évet után került szabadlábra. Több merénylet miatt hatszor életfogytiglantra ítélték. Idő előtti szabadulását jó magaviseletének köszönhette.
Nem összeesküvéselmélet
Az NAR minden bizonnyal a P2 véres keze volt. Utóbbiról egy regény, ’Romanzo criminale’ a kapcsán írtunk már a Könyvtacskón. A politikai és titkosszolgálati vezetőket tömörítő szabadkőműves társaság a hatalom magához ragadására és a demokratikus államrend megdöntésére készült. A bolognai merénylet a jól kidolgozott tervben csak egy elem volt. A komplett stratégia, ill. annak elkezdett megvalósítása ’az izgatás politikája’ (’strategia della tensione’) néven vonult be az olasz történelembe.
A ’70-es, ’80-as éveket egész Nyugat-Európában áthatották a szélsőjobb és -baloldali csoportok terrorakciói. A legismertebb a német RAF (Vörös Hadsereg Frakció) volt. Fontos különbség, hogy a terrorszervezetek más európai országokban emberrablásaikkal, repülőgép-eltérítéseikkel, pokolgépes merényleteikkel egy pillanatig sem veszélyeztették a fennálló demokratikus rendet, érdemben sosem sikerült beépülniük az államszervezetbe.
Olaszországban a bűnözői csoportok, terroristák behálózták a politikai döntéshozatal intézményeit, az igazságszolgáltatást, a rendfenntartó erőket és a titkosszolgálatokat is. Az egész államszervezetet a bizalmatlanság légköre hatotta át. Ez már önmagában is veszélyeztetné egy állam létét. A helyzet azonban még rosszabb volt. Ma már közvetett bizonyítékok is alátámasztják, hogy jobboldali politikai és gazdasági döntéshozók mesterségesen szították a feszültséget és a félelmet a lakosság körében. Terrorakciókra adtak megbízást. A keletkező káoszt kihasználva a demokráciát akarták megdönteni és tekintélyelvű, fasisztoid, katonai diktatúrát bevezetni.
Érdekesség, hogy az akkor még fiatal, ismeretlen, de már sikeres vállalkozó, bizonyos Silvio Berlusconi is tagja volt a P2-nek.
A kommunisták ellen minden eszköz megengedett
Hogy megértsük, miként fajult ideáig a helyzet, tudnunk kell, hogy ’45 és ’89 között Itáliában működött Nyugat-Európa legjelentősebb kommunista pártja. Többször csak egy hajszálra volt a választási győzelemtől. A jobboldali politikai és gazdasági körök, a Vatikán és az Olaszországban erőteljesen jelenlevő amerikai titkosszolgálatok mániákusan rettegtek a kommunista hatalomátvételtől. Ennek megakadályozása minden eszközt szentesített. A P2, ill. az olasz és amerikai titkosszolgálatok a szervezett bűnözést is felhasználták a hatalom megszerzése érdekében.
Valóság és fikció
"A politika, az alvilág, a korrupt gazdasági szereplők és a kontrolálhatatlanná vált titkosszolgálatok perverz összefonódása jellemzte Olaszországot."
A már említett ’Romanzo criminale’ dokuregény. Regény: maffia-thriller, amely az olasz főváros egyik bűnözői csoportjának kialakulását, tündöklését és bukását mutatja be a ’70-es, ’80-as években. Dokumentáció: meglehetősen pontos képet fest ’az izgatás politikájáról’.
„Pánikot kell keltenünk. Megkezdődik a terror hadjárata, ami olyan intenzitású lesz, hogy Robespierre is elsápadna tőle. Senkinek sem szabad biztonságban éreznie magát az utcákon, a stadionban, a vonaton, még a saját otthonában sem. Az embereknek kétségbeesetten kell kérdezniük: Hová jutottunk? Milyen világban élünk? És ebből következnie kell a kérdésnek: Ki menthet meg minket? Ez után rohanni fognak hozzánk, a karjainkba fogják vetni magukat. És mi készek leszünk fogadni őket!”
Az ólomévek és ’az izgatás politikája’
Az ’ólomévek’ (’anni di piombo’) a ’60-as évek vége és ’80-as évek eleje közötti időszak Itáliában, amikor a szélsőbal- és szélsőjobboldali terrorizmus mindennapossá vált. Ennek szerves része volt az ’izgatás politikája’ (’strategia della tensione’), tehát amikor a jobboldali politikai, katonai és titkosszolgálati körök merényletekkel akarták megrengetni az államba vetett bizalmat, majd a hatalmat átvéve fasisztoid katonai diktatúrát kialakítani. Ennek volt a része a ’69-es ’Piazza Fontana-i vérengzés’ és a ’80-as bolognai is.
2020-ban egy álmos hajnalon a bolognai főpályaudvar előtt
Petrus Szabolcs
A képek forrása: www.ilcapoluogo.it
