Alberto Moravia – Lázadás 1.

Csak néhány, Moravia számtalan, nagyrészt magyarra is lefordított kötetéből

Mivel nagy tisztelettel vagyok Alberto Moravia iránt, rögtön két bejegyzést is szeretnék szentelni a neves olasz írónak. Ehhez az apropót a „Lázadás” című könyvének bemutatása szolgáltatja, de elsőként, ebben a bejegyzésben két hosszabb, egy objektív és egy szubjektív Moraviával kapcsolatos gondolatomat szeretném megosztani a Drága Olvasóval; maga a regény csak egy második bejegyzésben kerül terítékre.

Alberto Moravia minden bizonnyal a mai napig a legismertebb, és ha az eladott példányszámot vesszük alapul, a legnépszerűbb olasz író Magyarországon (Még a Word helyesírási ellenőrzője is felismeri a nevét! Ha ez nem az ismertség biztos jele a XXI. században, akkor semmi. J). Ez ma már más országokban nem feltétlenül van így. Bár Moravia világszerte ismert és elismert, máshol már kiváló kortárs szépirodalmi írók (pl. Umberto Eco), vagy nem kevésbé kiváló krimiírók, akik bravúrosan ötvözik a krimi klasszikus elemeit aktuális társadalomkritikával (pl. Andrea Cammileri, Ginarico Carofiglio, Massiom Carlotto – a későbbiekben szeretnék mindegyiküktől regényeket bemutatni) ismertségben, de főleg népszerűségben túlszárnyalják Moraviát.

Moravia töretlen magyarországi ismertsége, és népszerűsége döntően abban állhat, hogy az egyébként nagyszerű könyvei a szocializmus éveiben ma már elképzelhetetlenül nagy példányszámban nyomták, ill. adták el. Az „átkosban” szokás volt az impresszumban a példányszámot is feltüntetni (ez ma már nem divat, valószínűleg sok kiadó pironkodik a szépirodalmi könyvek igen alacsony, gyakran mindössze pár ezres példányszáma miatt.), így tudom, hogy például az én ’69-es „Közönyösök” kiadásomat 35.000, a ’84-es „A római lány”-t 80.000, a ’82-es „Megvetés”-t 100.000 (!) példányban nyomták. Fantasztikus számok! De ha megnézzük ismerőseinknél, barátainknál a polcon sorakozó könyveket (Én ezt nagyon szívesen teszem…), biztosan rábukkanunk 1-2 kötetre az olasz írótól, különösen, ha a házi könyvtár alapjait még a rendszerváltás előtt rakták le.

Némileg azonban árnyalni szeretném a képet, mert nehezen tudom elképzelni, hogy Moravia gyakran nem túl könnyen befogadható, a fordulatos cselekményt mellőző, lélektani drámáit Magyarországon milliók olvasták volna, még ha a köteteket ilyen tömegek vásárolták is. Feltehetően sokkal inkább arról van szó, hogy Moravia, aki az olasz eurókommunizmus értelmiségi holdudvarának meghatározó alakja volt, nagyon jó beleillett a magyar pártállami kultúrpolitikába: kommunista volt, tehát támogatandó, egyben értelmiségi lázadó, a társadalmi progresszió elkötelezettje (ez Nyugat-Európában nem volt önellentmondás a ’60-as, ’70-es években, sőt…), egy, a politikai hovatartozástól függetlenül elismert író, így a magyarországi reformerek, szabad szellemű művészek, értelmiségiek körében is nagy népszerűségnek örvendett. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Magyarország a ’60-as, ’70-es években igen szoros politikai, gazdasági, kulturális kapcsolatokat ápolt Olaszországgal (Nem véletlen, hogy a ’60-as évek végén, amikortól a turizmus a kapitalista országokba is megengedetté vált, a legtöbbek első útja Itáliába vezetett.) A virágzó kapcsolatok legfőbb okát a már említett olasz eurókummunizmus szolgálta. Az eurókummunisták, tehát a demokratikus kommunizmus/szocializmus hirdetői többször kormányzati szerepet töltöttek be Itáliában, a szocialista országok kommunista pártjai azonban a szovjet KP nyomására „ideológiai elhajlással” vádolták, és kitaszították őket a nemzetközi kommunista mozgalom soraiból. Magyarország azonban ez ügyben is különutasnak számított a „béketáboron” belül, és mind szorosabbra fűzte kapcsolatait Olaszországgal. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy Moravia műveit nagy példányszámban, és olcsón bocsátották a kultúrálódni vágyó magyar nép rendelkezésére. Ez a történelmi, kultúrpolitikai háttér, azonban nem von le semmit a kiváló olasz író érdemeiből.

Alberto Moravia

És most a személyes szálról: Alberto Moravia egyike a 4-5 kedvenc írómnak (Legkedvesebb íróról nem beszélnék, ilyenem nincs, hiszen például Moraviát nem lehet összevetni John Grishammel, ez olyan lenne, mintha – gimnáziumi matematika tanárnőm szavaival élve – az almát adnám össze a körtével, egy eredmény ugyan kijönne, de az értelmezhetetlen lenne). Hogy miért kedvelem ennyire az olasz írót? Nehéz kérdés, magam se tudom biztosan. Ahogy már utaltam rá, nem egy könnyű íróról van szó: Regényeiben általában kevés a cselekmény, egy 200 oldalas kötet történése könnyen összefoglalhatóak 2-3 mondatban; a középpontban leginkább a főhős vívódása, lelkének drámája áll. Ezen túl a szereplők magatartása sokszor szürreális, érthetetlen, olvasás közben sokszor rájuk kiabálnék, hogy „Most már szedd össze magad!”, „Viselkedj normálisan!”. Ennek ellenére nagyon megfognak a regények történetei.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy először a filmvásznon „találkoztam” Moraviával; kb. 15 éves lehettem, amikor a méltán Oscar-díjas „Egy asszony és a lánya” című filmet megnéztem Dino Risi rendezésében, és Sophia Loren feledhetetlen főszereplésével. A film annyira megtetszett, hogy nem sokkal később elolvastam a könyvet is, ami Moravia életművében még a leginkább cselekményekben gazdagabb könyvek közé tartozik. Majd ezt követte a „A római lány”, melynek a története már jóval szürreálisabb, de még mindig  a mozgalmasabbak közül való. Az évek során jött aztán a könyvek egész sora, 10-15 kötet, tudtommal az összes, ami magyarul megjelent (Én egyébként beszélek, és néha olvasok is olaszul, de arra még sosem vállalkoztam, hogy Moraviát eredetiben olvassam, ahhoz túl választékos a nyelvezete, túl „elvontak” a történetei, vagy helyesebben úgy kellene fogalmaznom, hogy az én olasztudásom túl kevés hozzájuk…).

Moravia római otthona ma múzeum

Regényeiben feltehetően az fog meg annyira, hogy bár nyíltan sosem politizált, úgymond politikai statement nem szerepel a műveiben, mégis mindig kőkeményen kiállt a társadalmi progresszió mellett, egy igen nehéz közegben, a ’50-es, ’60-as, ’70-es évek álszent, keresztény-konzervatív Itáliájában, egy olyan országban, ahola Vatikán napi szinten beleszólt a politikai, kulturális kérdésekbe, az emberek életvitelébe. Moravia könyvei évtizedekig voltak Indexen (Igen, az „Index Librorum Prohibitorum”, azaz a „Tiltott Könyvek Jegyzéke” a pápai államban 1966-ig létezett!). Emellett tetszik, ahogy bemutatja az emberi magatartások irracionalitását, cselekvéseket egy olyan „belső hang” nyomására, amelyek a kívülálló számára sokszor érthetetlenek, értelmezhetetlenek. Holott egy másik élethelyzetben pont az „értetlenkedő” az, akinek a magatartásával, döntésével mások nem tudnak mint kezdeni; tehát mindenki egyszerre az olykor szürreálisan viselkedő egyén, és az értetlenkedő tömeg tagja egy személyben, ami azt is jelenti, hogy bár történetei sokszor abszurdak, Moraviánál a végső soron mégis mindek magára ismerhet…

Petrus Szabolcs

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!