Márai Sándor (1900-1989) a nemzetközileg legismertebb és legnépszerűbb XX. századi magyar író. Írásait több tucatnyi nyelvre lefordították, milliós példányszámban eladták; a hazai és külföldi kritikusok, irodalomtörténészek nem győzték magasztalni. Tapasztalatból tudom, hogy nincs olyan magára valamit adó könyvesbolt, vagy könyvtár se Német-, se Olaszországban, ahol ne lenne Márai-kötet a polcokon. Néhány önmagáért beszélő szám: műveit a rendszerváltás óta 215 alkalommal fordították le és jelentették meg külföldön; csak a német nyelvterületen 23 kötete került piacra, amelyekből több mint egymillió darabot értékesítettek; „A gyertyák csonkig égnek” csak Itáliában több mint 100.000 példányban kelt el; nem mellesleg a Márairól szóló Wikipédia szócikk 36 nyelven érhető el. Hasonló nemzetközi ismertséggel csak az egyetlen Nobel-díjas magyar író, Kertész Imre büszkélkedhet.
Néhány német nyelvű kötet. Legismertebb a "Die Glut" , azaz parázs címre fordított "A gyergyák csonkig égnek" című kötet.
Itáliában is "A gyertyák csonkig égnek" a legnépszrűbb.
Márai nem csak az egyik legismertebb, de a múlt századi magyar írók között az egyik legkalandosabb életű is. 1900-ban született Kassán; a felvidéki városhoz élete végégig erős érzelmi szálak fűzték, habár miután 1913-ban egy budapesti internátusba került, hosszabb időre már sosem tért vissza szülővárosába. Itt megjegyeznénk egy fontos tényt: egy évig ugyanabba a gimnáziumba járt, ahová a Könyvtacskó szerkesztősége is úgy 80 évvel később. Minthogy 1919-ben a Tanácsköztársaság támogatójaként diszkreditálta magát, szülei jobbnak látták külföldre küldeni, így kezdett újságírói tanulmányokba, és lett zsurnaliszta előbb Lipcsében, majd Frankfurtban, később Berlinben. Németországból 1923-ban költözött Párizsba, immár újdonsült feleségével, Lolával, akit még a kassai évekből ismert, és akivel az asszony 1980-as haláláig jóban-rosszabb kitartottak egymás mellett. A pár hetesre tervezett Párizsi tartózkodás - néhány Firenzében töltött hónappal megszakítva - egészen 1928-ig tartott. Ekkor már, mint elismert író tért vissza Budapestre (pontosabban Budára, a Krisztinavárosba, hisz „Budán lakni világnézet”), és vált a két világháború közötti kortárs magyar irodalom ünnepelt alakjává. Ekkor írta legismertebb műveit. (Egy polgár vallomásai, A gyerták csonkig égnek, Eszter hagyatéka). Márai a Tanácsköztársaságban betöltött szerepe ellenére elkötelezett antibolsevistává vált, így 1948-ben az emigráció mellett döntött. Előbb rövid ideig Svájcban, majd négy éven át Olaszországban, a Nápoly melletti Posillipoban élt. Itt született az „Egy polgár vallomásai” folytatásának tekintett „Föld! Föld!” is. A kommunista hatalomátvételtől való felemében feleségével New Yorkba költözött. (Más összefüggésben már írtam az Olasz Kommunista Pártról, a hidegháborús Nyugat-Európa legerősebb szélsőbaloldali pártjáról.) Ám mivel az amerikai mindennapokkal, az európai kultúra hiányával nem tudott megbirkózni, 1967-ben visszatértek Itáliába, a szintén Nápoly közelében fekvő Salernoba. 1980-ban ismét áttelepült az Egyesült Államokba; 1989-ig, amikor felesége, majd gyermekei halála után önkezével vetett véget az életének, San Diegoban élt. A gyakori költözködések jól mutatják, hogy írónk szenvedett a magyar kultúra hiányától, a szülőföld elvesztésétől, nem találta helyét a világban.
A szeretett szülőváros, Kassa.
A hosszú emigráció első itáliai állomása, Posillipo, Nápoly egy tengerparti városrésze.
Emléktábla a posillipoi ház falán, ahol a Márai család élt. A felvételt bloggertársam készítette, amikor néhány éve Nápolyban járt.
Posillipo kikötője felett ábrándozom.
Olaszországban a legtöbb ideig a Vezúv déli oldalán fekvő Salernoban élt a Márai család.
Tavaly nyáron magam is jártam Salernoban, de sajnos akkor még nem tudtam, hogy több évig itt élt egy neves magyar író. Szégyellem is magam...
Az emigráció utolsó állomása, a kaliforniai San Diego.
A rövid életrajzi áttekintés után, ami ugyan tankönyvízűnek tűnhetett, de nélkülük Márai regényei aligha érthetőek, a következő bejegyzésekben írónk azon a köteteiről fogok beszámolni, amelyeket az elmúlt években olvastam: „Egy polgár vallomásai”, „Föld! Föld!”, „Idegen emberek”, „A szegények iskolája”, „Ajándék a végzettől”, „A gyertyák csonkig égnek”, „Európa elrablása”.
Addig is, nézzétek meg ezt a pazar életrajzi dokumentumfilmet:
Petrus Szabolcs
Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!
