A Garda-tó 370 km2 területével Itália legnagyobb, és – a Balaton után – Közép-Európa második legnagyobb területű tava. Amiben a magyar tengert egyértelműen túlszárnyalja az – alpesi tó lévén - a mélysége: átlagosan 133, a legmélyebb pontján 376 méter! A Garda-tó kedvelt hosszú hétvégés - miniszabis célpontja a Dél-Németországban és Nyugat-Ausztriában élőknek. Magyarországtól ehhez kicsit messze van, de ideális akár a nyári szabadság eltöltésére is. A Garda-régióban ugyanis mindenki megtalálja a számítását: az aktív pihenés hívei (túrázás, biciklizés, vízi sportok), a vízparti napozást-fürdést előnyben részesítők, az épített örökség iránt érdeklődők, valamint a gasztronómia és a borkultúra szerelmesei is. Ha valaki, mindez egyben, mint például jómagam – A Garda-tónál keresve sem találhatna jobb úticélt.
Riva del Garda: Cseppnyi Ausztria Itáliában. Észak-Olaszország évszázadokig a Habsburg-Monarchia része volt; Dél-Tirolban ma is számottevő osztrák kisebbség él. Bár a Garda-régió már a XIX. században az akkor egyesülő Itália részévé vált, a tó északi csücskében fekvő város, Riva del Garda egészen az I. világháború végéig Ausztria része maradt. Az osztrák múltat jól őrzi a tó északi részének legjelentősebb települése; Riva belvárosa a Monarchia világát idéző kis ékszerdoboz.
Rivában nem csak az óvárosban bóklászni, és strandolni lehet, de kirándulások ideális kiindulópontja is. Például fel lehet menni a tavat közvetlenül határoló meredek hegyoldalon, a város védőszentjének (Nincs település Itáliában saját patrónus nélkül.), Szent Barbarának szentelt, 620 méter magasan fekvő kápolnához. Edzettebbek másfél, a többek jól kimerülve 2 óra alatt érnek fel. A kilátásban senki sem fog csalódni.
Egy másik, valamivel hosszabb, de kevésbé megerőltető túra a Monte Brionra vezet. A hatalmas, lapos sziklára emlékesztető hegy tetején egy erődből csodálhatjuk a Garda-tavat. Ez egyike a környék évszázados olasz-osztrák háborúskodásra emlékesztető katonai létesítményei sokaságának.
Sentiero del Ponale (Ponale út): Egy Garda-parti nyaralás csúcspontja. A Riva del Gardát a közeli, a Garda-tónál jóval kisebb Ledro-tóval összekötő út 1848 és 1851 között épült. A valamivel több, mint 10 kilométeres út, olasz-osztrák határvidékről lévén szó, hamar hadászati jelentőségre tett szert. Az I. világháború végétől, amikortól már a Brenner-hágó választja el Olaszországot Ausztriától elveszítette katonai jelentőségét. Viszont annál fontosabb lett a turisták számára. Amikor a nyolcvanas, kilencvenes években az akkor már több mint száz éves út nem bírta a megnövekedett autóforgalmat, több lépcsöben, új összeköttetés épült a két tó között - a kirándulók és a biciklisek legnagyobb örömére. Azóta csak az övéké a pálya, amelyet Churchill méltán nevezett a világ legszebb útjának.
Gyönyörű kirándulás. Csak az őrült sebességgel közlekedő biciklisek voltak kicsit zavaróak.
Egy másik kirándulás, egy másik tóparti, ma már az autóforgalom elől elzárt úton: A túra a 400 méteren fekvő Tremosinéből indul, ahonnan csodálatos kilátás tárul elénk a tóra, és az északi részét övező ezer méteres csúcsokra. A városkából - egy nagyon jó fagyizó tőszomszédságából -, lépcső vezet le a Garda-tó partjára. Innen a régi országuton sétálunk a tó partján Campione del Gardába.
Különös település: A XIX. század végéig nem volt itt semmi, majd 1896-ban épült pamutgyár és néhány tucat lakó-, és szolgáltatóház az üzem munkásainak. A település 1930-ig csak a vízen volt megközelíthető. A gyár a nyolcvanas években már volt versenyképes az ázsiai konkurenciával, és bezárt. A munkások és családjaik egyéb megélhetési lehetőség híján elköltöztek. Campione kísértettelepülés lett. Majd a szörfösök fedezték fel maguknak a helyet. A gyárat és a munkások otthonait szépen lassan elkezdték a turisták igényeihez igazodva átalakítani. A településnek azonban sikerült sokban megőriznie eredeti karakterét.
Innen némi fizikai megerőltetés árán, egy szurdokon keresztül jutunk vissza a kiindulóponthoz, Tremosinébe.
Arco húszezres település a tótól néhány kilóméterre északra, zegzugos, középkori óvárosal, valamint elegáns XIX. századi korzóval és palotákkal, amelyek arról tanúskodnak, hogy a település az osztrák császári udvar számos téli rezidenciájának egyike volt (A ma már alig használt „Arch” szó uralkodói udvart jelent németül.)
A város fölött magasodó várból rálátni az óvárosra és a tóra. Ehhez még a belépőjegyet sem kell megvenni. Elég, ha felsétálunk a vár kapujáig.
Még jobban jár, aki a közeli Laghel csúcsát mássza meg jó fél óra alatt. Három az egyben: Arco, a vár és a Garda-tó egy képen.
Aki kicsit is jártas az olasz történelemben, annak nem lehet ismeretlen Saló. A tó dél-nyugati részén, egy védett öbölben fekvő húszezeres város Mussolini országlásának végnapjai alatt a náci Németország bábállamának, a Salói Köztársaságnak de facto a fővárosa volt. A fasiszták a nagy múltú fürdőváros villaépületeiben rendezték be rezidenciáikat és minisztériumaikat.
Mussolini rezidenciája Salótól északra, Gargnanoban volt. Ma luxusszálloda működik a villában.
Sirmione a tó déli partján fekszik, és bájos óvárosának, valamint különleges fekvésének köszönhetően a leglátogatottabb tóparti település. Ezért készüljünk arra, hogy a mélyen a tóba nyúló szigetnyelv csúcsán fekvő óváros szűk utcáin és a mellette elterülő tóparti, parkos részen, ahol strandolásra is lehetőség van, egymást tapossák a turisták.
Sirmionét túl sokan csodálják...
A tó délkeleti partján fekvő Lazise már a bronzkorban lakott, a kora középkortól pedig jelentős település volt. A városképet meghatározó vár a IX., a szinte teljes egészében fennmaradt városfal pedig a XIV. században épült. A falon belül kikötőt és középkori kereskedőházak tucatjait csodálhatjuk meg.
Aki a fagyit szereti, soha nem marad éhes Olaszországban. Lazise viszont még itáliai viszonyok között is egyedülálló: Egymást érik a Geleteriák. „Qual der Wahl” (a választás gyötrelme), ahogy a német mondja.
A tó névadója, Garda városa architektúrájával nem veszi fel a versenyt Sirmionével, vagy Riva del Gardával, de több turisztikai portál egybehangzó véleménye szerint a legszebb tóparti sétánnyal (lungolago) büszkélkedhet.
Garda felett magasodik a Rocca Vecchia (Öreg szikla), amelyet Garda néven is emlegetnek, és sok forrás nem is a vízparti várost, hanem ezt a hegyet tartja a tó névadójának. A lényeg azonban, hogy ha egy félórás séta útán a csúcson vagyunk, rálátunk a tó egész déli részére.
Gardától a tó partján észak felé haladva egy negyedóra alatt Torri del Benacoba érünk. A település a XV. században élte virágkorát, amikor a velencei dózse a Garda-tó környéki területei központjául tette meg. Ezért hívják a Garda-tavat Benaco-tónak is.
Aki nem tud betelni a panorámával és egy újabb magaslat meghódításához is van ereje, annak ajánlom a Pia (kiindulópont, Torri del Benacotól tovább észak felé) és San Zeno di Montagna (cél) közötti utat.
A Garda-tótól délre fekszik a pöttömnyi, folyóparti település, Borghetto sul Mincio. A közeli vár tornyából nem csak a településben gyönyörködhetünk madártávlatból, de tiszta időben a Garda-tóig is ellátni.
Szabadstrand mindenfelé akad a tó partján. A déli részen különösen sokat találunk. Kutyatartók figyelem: a négylábúakat a legtöbb helyen nem csak megtűrik, de az éttermek, strandbárok üzemeltetői és a strandolók többsége is szívesen látja őket. Ezek a képek a Cisano és Bardolino közötti partszakaszon készültek.
Strandolás könyv nélkül? El se tudnám képzelni.
Az előbb említett Bardolino neve bizonyára ismert a bort szeretők számára. A település egy közel 3000 hektáros bortermelő vidék központja és névadója.
Ebben a pizzériában még a ház bora (10 €/liter!) is Bardolino volt.
Ez alkalommal hármasban töltöttük a miniszabit. Mindkét útitársam ismerős lehet a Könyvtacskó hűséges olvasóinak. Kata (T)úriMuri néven bejegyzést írt Dragomán György Fehér király című regényéről. Milán görögországi Mykonos szigetén játszódó erotikus krimi-komédiáját pedig én méltattam a blogon.
Petrus Szabolcs
