Herta Müller – Szívjószág

A Nobel-díjas írónő három legismertebb kötete

Herta Müller a Bánátból (Románia) származó német nemzetiségű írónő, akit munkásságért 2009-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki. Egy ilyen elismert szerző regényéről kritikát írni mindig nagy kihívás; egy baráti társaságban könnyű bárkiről véleményt mondani, de nagyobb nyilvánosság előtt egy jelentős író, nem kevésbé jelentős művéről ítélni nagy felelősség.

A „Szívjószág” a harmadik Herta Müller regény, amit elolvastam (az első, talán legismertebb regénye, a „Lélegzethinta”, a második „A róka volt a vadász” volt); mindhárom regény, mint ahogy ez egy Nobel-díjas írótól elvárható, a szépirodalom legmagasabb fokán áll. Ez vonatkozik mind a nyelvezetre, mind a stílusra, mind a mondanivalóra; a regények szókincse igen gazdag, bár a mondatok néhol kifejezetten rövidek (már-már a nyelvtan szigorú szabályait feszegetik, lírára emlékeztetnek), a gondolatok mégis nagyon összetettek, helyenként csak többedszeri nekifutásra válnak világossá. Mint az ezen a szinten megszokott, az író számos képpel, metaforával dolgozik, az írásnak gyakran van egy második, vagy akár harmadik szintje, amelyek megfejtése hosszabb gondolkodást igényelhet. Így is maradnak azonban jelentésrétegek, amelyek fölött minden bizonnyal átsiklik az olvasó, ahogy átsiklottam én is. Egy olyan regényről van tehát szó, mely az olvasó intellektusát, fantáziáját is próbára teszi. Ebből a szempontból már a regény címe is beszédes, hiszen a „szívjószág” szó szigorúan véve nem létezik, azt egy értelmező szótárban biztosan nem találnánk; bár a regény olvasása közben, a szövegösszefüggésekből kialakul az olvasóban egy lehetséges értelmezés, a szerző szabatos magyarázatára azonban hiába várunk. Ez azonban nem egy gyengéje a könyvnek, éppen ellenkezőleg: Így tudja a szerző elérni, hogy az olvasó is az alkotó munka részesévé váljon, ami persze nagyobb kihívás, mint a monoton olvasás.

A Nobel-díjas szerző, Herta Müller

Herta Müller regényeinek közös eleme, hogy Romániában, a Bánátban (többségében Temesváron és környékén) játszódnak, a Ceaușescu-i diktatúra időszakában. Azonban - és ez nem szokatlan a szépirodalomban – a konkrét helyek, időpontok megjelölését ne is keressük, a „Szívjószág”-ban nem bukkannak fel a „Románia”, „Temesvár”, „Securitate” vagy „Ceaușescu” kifejezések. (Vagyis ez utóbbi – atipikusan - talán egy alkalommal, egy szóvicc szükségszerű magyarázataként felbukkan.) Ezek helyett olvashatunk a borzalmas „diktátorról”, vagy éppen a rettegett „gárdáról”. Ezzel a történet rögtön kap egy második szintet, amely elválik a konkrét helytől és időtől, érzékeltetve, hogy ezek másodlagos kérdések, sokkal fontosabb arra ráirányítani figyelmet, hogy borzalmas rezsimek, bárhol, bármikor kialakulhatnak…

A konkrétumok hiánya azonban tovább nehezíti a történet megértést, egyúttal vannak olvasók (Én közéjük tartozom.), akik igénylik az idő-, és helybeli orientációt a regényekben. Ezért bevallom őszintén, én a Herta Müller-könyvek olvasása előtt, mindig megnézem az írás önéletrajzi hátterét, ez ugyanis a bánsági szász írónőnél sosem hiányzik. Kérdés azonban, hogy teljes értékű-e egy mű, ha az életrajzi ismeretek nélkül nem, vagy csak nagyon nehezen fogadható be?

A regény eredeti, német kiadása

... és megjelent természetesen románul is.

A regény, szigorúan véve nem áll össze egy bevezetésből, tárgyalásból, és befejezésből felépülő történetté, idővonala sem lineáris, sokkal inkább jelenetek sokasága, melyek azt a borzalmas légkört és kilátástalanságot hivatottak az olvasó számára bemutatni, ami a ’80-as években uralkodott Romániában. Ez nem egyszerű feladat azok számára, akik nem éltek ebben az országban, vagy legalább turistaként nem jártak ott; a mindent átható fizikai, erkölcsi, szellemi rothadás, a borzalmas elnyomás alig felfogható méreteket öltött. (Én is azok közé tartozom, akik soha nem jártak a Ceaușescu-i Romániában, és bizony mindig hitetlenkedve hallgatom szüleim nemzedékének „élménybeszámolóit”.)

Temesvár a századfordulón, a '80-as években és ma

A regény középpontjában az egyes szám első személyben mesélő hősnő (Feltehetően Herta Müller alteregója, akinek a nevét azonban nem tudjuk meg.), valamint három német nemzetiségű barátja (Edgar, Kurt, Georg), és két román nemzetiségű barátnője (Lola és Tereza) állnak. Utóbbi kettőről azonban nem derül ki bizonyossággal, hogy valóban barátnők-e, vagy sokkal inkább „Secu”-besúgók, vagy mindkettők egyidejűleg. De ez is egy jelkép, mutatja azt a fortélyos félelmet, amely a Ceaușescu-diktatúrában a mindennapokat áthatotta, ahol senki sem tudhatta, hogy ki a barát, ki az ellenség, kinek, mikor, mit szabad elmondani; a Securitate mindenhol ott volt…

A román viszonyok nem csak a jóval szerencsésebb helyen és korban születettek számára felfoghatatlanok, azok számára is nehezen elképzelhetőek, akik maguk is egy szocialista/kommunista diktatúrában éltek, vagy olvasmányaikból ismerik ezek működését. A Ceaușescu-diktatúra természetesen nem hasonlítható a kádári „gulyáskommunizmushoz”, de még olyan keményebb diktatúrákhoz sem, mint a Honecker-i NDK. Kelet-Németországban a Stasi ugyan jelen volt a társadalom minden zugában, a helyzet mégis jobb volt, mint Romániában, és nem csak a kedvezőbb anyagi viszonyok miatt, hanem azért is, mert a félelem úgymond németes precizitással, kiszámíthatóan igazgatott. Ezzel szemben Romániát a brutális káosz jellemezte. Ezt mi sem érzékelteti jobban, mint a következő idézet a könyvből:

Minden második szökést [az országból] meghiúsított egy kutya vagy egy golyó. A folyóvíz, a vágtató tehervonatok, a gabonatáblák: megannyi halálsáv. Aratáskor a parasztok összeaszott vagy felpuffadt hullákat találtak a kukoricásban, a varjak már kicsipegették a belsejüket. A parasztok törték a kukoricát, a hullákhoz nem nyúltak, mert jobb volt nem látni őket. Késő ősszel aztán jöttek a traktorok, és beszántották mindet.

A leírtak annyira megdöbbentőek, hogy el sem akartam/akarom hinni, hogy ilyen, Európa közepén megtörténhetett. De ez az egész ceaușescui-rémuralomról is elmondhatnám.

Herta Müller és a Nobel-díj

A könyv legnagyobb teljesítménye abban áll, hogy képeivel, ha azok néha nehezen is értelmezhetőek, egész hangulatvilágával, sikerül egy kicsit közelebb vinnie az olvasóhoz ezt a borzalmas korszakot. Nehéz könyv, nem strandra való olvasmány, munkát kíván az olvasótól is, de cserébe képes valamelyest elképzelhetővé tenni az elképzelhetetlent.

Cartaphius Könyvkiadó, 2011

261 oldal, 2700 Ft

Petrus Szabolcs

Nagyszebenben

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák! Ehhez mindössze a bejegyzés címe alatti Facebook ikonra kell kattintanod.