Alberto Moravia – Lázadás 2.

Miután az előző, Moraviával foglalkozó bejegyzésem apropója a „Lázadás” című regénye volt, de abban a könyvről nem sok szó esett, ez úttal tényleg a regénnyel szeretnék foglalkozni, egy olyan írással, amely mostanság, egész pontosan 2012-ben jelent meg először magyarul.

Ami először feltűnik az olvasónak, az a könyv szerkezete. Bár a tartalma alapján mindenképp egy regényről van szó, amely elmesél egy - moraviai összehasonlításban - fordulatokban gazdag történetet, formailag azonban a könyv két személy párbeszédéből épül fel, „Én” meginterjúvolja a történet főhősnőjét, Desideriát. Ezen a ponton ismét egy személyes szálat kell fűznöm a recenzió menetébe: Amikor a könyvesboltban megláttam ezt a még számomra ismeretlen Moravia kötetet, rögtön meg is vásároltam, anélkül, hogy belepillantottam volna, vagy az ajánlót a borító hátoldalán elolvastam volna. Néhány héttel később, amikor otthon kezembe vettem a könyvet, hogy elkezdjem olvasni, meglepődve láttam, hogy egy drámai szerkezetű művel van dolgom, ezek után azon nyomban vissza is tettem a kötetet a polcra… Be kell vallanom, hogy nem szeretem az olyan műfajokat, melyek kizárólag párbeszédekből épülnek fel, legyen az dráma, vagy akár interjú. A drámákat egyszerűen nem tartom elég gördülékenynek, számomra zavaró, ha midig el kell olvasnom, hogy éppen ki szól. Emellett zavar, hogy a párbeszédek ki vannak ragadva az életből, hiányzik a környezet, a szereplők leírása, gondolataik bemutatása; a néha feltűnő, néhány soros helyszínleírás nem kárpótol ezek elmaradásáért. Nem szeretem az interjúkat sem; untatnak a túl hosszú kérdések, melyekben a kérdező gyakran saját véleményét fejti ki (TV-ben, rádiókban még tapasztalt újságíróknál is gyakoriak az ilyen interjúk, amelyektől feláll a hátamon a szőr…). De nem jobbak a gyakran semmitmondó, vagy éppen mellébeszélő válaszok sem.

Néhány hete azonban, minden fenntartásom ellenére újra felütöttem a könyvet, és nem kellett csalódnom Moraviában… A történet különös szerkezete ellenére gördülékeny, mindig világos, hogy éppen ki beszél, de sikerült a párbeszédbe szőni a környezet, és szereplők leírását is.

Az eredeti olasz változat

Ami a történetet illeti, egy igazi Moravia regénnyel van dolgunk, már a negyedik oldalon a főszereplőnő (pontosabban lány) maszturbálásáról, ill. annak pszichológiai hátteréről olvashatunk:

Én: Maszturbáltál?

Desideria: Igen, vadul.

Én: Mikor kezdtél el maszturbálni?

Desideria: Nem tudom: mindig is csináltam.

Én: Gondoltál valamire, miközben maszturbáltál?

Desideria: Nem, semmire. Gépies dolog volt, ami azonban néhány percre elfeledtette velem a kövérséget.

A történet középpontjában, ahogy az a címből is sejthető, egy lázadás áll (Már e helyütt nagy dicséret illeti a fordítót, Matolcsi Balázst, a magyar cím ugyanis sokkal találóbb, mint az eredeti olasz, „La vita interiore”, szó szerint fordításban, „A belső élet”). Desideria egy belső hang nyomására lázad minden ellen, ami a ’60-as évek Itáliájában, különösen a tehetős, konzervatív polgárság, tehát a közélet irányítói és a morál álszent meghatározói körében szentnek számított: a pénz ellen, a család ellen, a művészeti kánon ellen, a prüdéria ellen, és általában a fennálló világrend ellen.

Tudni kell, hogy a könyv a ’68-as diáklázadások idején játszódik, amikor Moravia, mint a klasszikus kommunista értelmiségi, szellemileg, erkölcsileg támogatta a diákok világmegváltó terveit. Ennek ellenére mindenkivel szemben görbe tükröt állít a könyvben, nem csak a hatalom begyepesedett morális apostolait, de a gyakorló, és a „fotelforradalmárokat” is bőven illeti kritikával. Ebből a szempontból érdekes, hogy a könyv ’78-ban íródott, tehát egy objektivitást adó időbeli távolságból szemléli az író a ’68-as eseményeket.

A regényben felvonulnak a konzervatív elit tagjai (Desideria anyja, és az ő intézője képviseli őket), akik a szavakban szentként tisztelt családi kötelékeket semmibe veszik, és bár prűdnek mutatják magukat kifelé, a 4 fal között mocskosabbnál mocskosabb szexuális játékokat űznek. De láthatjuk, ahogy a forradalmárok (Erostrato, anya és lánya szeretője, valamint Quinto, a milánói terrorista sejt tagja személyesíti meg őket), valójában nem akarnak mást, mint anyagi haszonszerzést, akkor is, ha ezt marxista terminus technikusokkal ideológiai köntösbe próbálják bujtatni.

Ami a szereplők szexuális túlfűtöttségét, és annak ábrázolását illeti, Moravia ezúttal, jóval tovább ment, mint azt az egyébként is elég szókimondó könyveiben megszokhattuk. Itt a vaginális, orális, anális aktusok kendőzetlen leírására is sor kerül, ha úgy tetszik az olasz író elérte ebben a regényben a naturalizmus csúcsát. Ezért nem lehet véletlen, hogy ez a kötet azon kevés könyvei közé tartozik, amely Magyarországon a szocializmus éveiben nem jelent meg; ideológiai rokonság ide vagy oda, ez már túl sok lehetett az egyébként szintén prűd pártállami kultúrpolitikusoknak. A könyv megjelenése után Olaszországban is igen indulatos vitát váltott ki. Ma már a szexualitás nyílt bemutatásával nem nagyon lehet megbotránkoztatni, de voltak jelenetek, melyek olvasása közben az én szemem is elkerekedett; elképzelni is nehéz, milyen hatást váltathatott ki egy ilyen leírás 1978-ban, Olaszországban. Ezzel együtt meg kell mindenképpen jegyezni, hogy itt nem a mai értelemben vett pornográf irodalomról van szó (Aminek létjogosultságát én egyébként egy percig se vitatom.); a szexualitás ábrázolása a „Lázadásban” sosem öncélú, jelképez valamit, hozzáad a történethez.

Érdekes színfoltot ad a könyvnek, hogy annak középpontjában két nő, anya és lánya (szexuális) kapcsolata áll, és minderről egy férfi író tollából olvashatunk (A maga korában persze még elképzelhetetlenebb, botrányosabb lett volna, ha egy nő ír így egy ilyen témáról), talán ez a furcsa körülmény is magyarázat a néha szürreális jelentekre, párbeszédekre. Ebbe a szürrealitásba illeszkedik, hogy a történet in medias res, a semmiből indul, és a semmiben, lezáratlanul végződik. De ez jó is így, egy rendőrségi nyomozás, bírósági eljárás biztos, hogy idegen lett volna a könyv hangulatától…

Összességében a ’68-as nyugat-európai, azon belül olaszországi események egy nagyon egyedi, érdekes leírásáról van szó, a fiatalság lázadásának a begyepesedett morál ellen, és a részben ebből elfajzó szélsőbaloldali terrorizmusnak. Azoknak azonban, akik konzervatívan gondolkodnak a morálról, nem ajánlom a „Lázadást”, mindenki másnak jó szórakozást ehhez a vérbeli Moraviához!

Partvonal, 2012

416 oldal, 3490 Ft

Petrus Szabolcs

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!