Leon Uris – „Meghalsz, tengerész” / „Kálvária”
A világhírű szerző első két regénye
Amit ma Ken Follett jelent az irodalomban, az lehetett néhány évtizeddel ezelőtt Leon Uris, vagy talán még annál is több; a zsidó származású, amerikai szerző néhány regényének közvéleményt formáló hatása is volt a múlt század második harmadában. Ilyen az „Exodus” című regénye a zsidóság évszázados megpróbáltatásairól (Kelet-)Európában, az alijáról, Izrael Állam megalapításáról, és a küzdelemről annak fennmaradásáért. Hasonló jelentőségűek a „Szentháromság” és a „Megváltás”, az ír nép évszázados harcáról szabadságért, önrendelkezésért szóló regények. Ezek a regények az én életemben is meghatározó szerepet játszottak; épp abban az időben kerültek a kezembe, amikor a gimnáziumi irodalomoktatás mindet megtett, hogy elvegye kedvemet az olvasástól. (Csak néhány elrettentő címet említenék: Iliász, Szigeti veszedelem, Fanni hagyományai, Faust –nem vitatom a művek irodalomtörténeti jelentőségét, de biztos, hogy 15-16 éves korban olvashatatlanok.) Uris regényei megmutatták, hogy az irodalom lehet izgalmas, olvasni nem „kötelező”, hanem jó. Az „Exodus” életemben egy másik módon is meghatározó regénye: olvasása óta tartom magam, és mások is engem filoszemitának. Pedig filoszemitának lenni ma nem divat, sokan valószínűleg a kifejezéssel sem tudnak mit kezdeni.
Leon Uris ugyan korszakos jelentőségű műveket írt, kötetei száma azonban áttekinthető, tizenhárom regény szerzője. Tavaly végignéztem ezt a listát, és elhatároztam, hogy elolvasom, az eddig még kimaradt első két kötetét is.
„Meghalsz, tengerész”, 1953. Egy önéletrajzi ihletésű regény, mely a II. világháború csendes-óceáni hadszínterén játszódik, ahol Uris maga is szolgált. Bár a világégésről már sok szépirodalmi és ismeretterjesztő kötetet is olvastam, mégis újszerű volt a téma, mert eddigi olvasmányaim döntően az európai történésekre koncentráltak. (Érdekes módon az amerikai irodalom legjelentősebb háborús regényei is Európában játszódnak – „Keresztes vitézek”, „Oroszlánkölyök”.) Egy kisebb alakulat mindennapjait követhetjük nyomon, ahogy a katonatársakból barátok lesznek, akik között nemzetiség, osztálykülönbség nem számítanak, mindenki egyenlő. A hadsereg, mint az amerikai társadalom olvasztótégelye jelenik meg a regény lapjain. Ebben az összefüggésben meglepő volt az amerikai hadseregben, a kiskatonák szintjén tomboló antiszemitizmusról olvasni; a beilleszkedés a zsidó fiúnak volt a legnehezebb, neki kellett a legtöbbet bizonyítania, míg katonából bajtárssá vált. A regény hitelesen festi meg a katonák mindennapjait: az embert próbáló kiképzést, amit az újoncok szivatásnak élnek meg, de valójában a felkészülést szolgálja a harcra, esélyt ad túlélésre; katonák ezreinek halálával járó, értelmetlennek látszó csatákat zsebkendőnyi méretű szigetekért; a fanatikus japán harcosokat, akik azonban hús-vér, érző emberként szerepelnek a könyv lapjain; az idő elviselhetetlenül lassú vánszorgását két csata között, vagy a hajón, bevetésre várva; a halált, barátokká lett katonatársak elvesztését. Egy érdekes, és egyben megindító regény, melynek minden során érződik, hogy személyes emlékekből táplálkozik, az író a csatákban saját barátait veszítette el.
Legutóbb megjelent: "Csatakiáltás" címen, Lap-ICS, 1998, 553 oldal
„Kálvária”, 1955. Minthogy nagy tisztelője vagyok Leon Uris-nak, sokat gondolkoztam, hogy egyáltalán írjak-e erről a regényéről. A „Kálvária” egy olyan kötet, melyről a legnagyobb jóindulattal sem tudok hízelgőt írni. A történet a II. világháború alatt játszódik a megszállt Görögországban, egy amerikai próbál kicsempészni az országból egy akaratán kívül hozzá került listát a görög ellenállás legfontosabb neveivel. A történet giccses (a főhős nem sokkal cselekményünk kezdete előtt veszítette el feleségét és gyermekét egy autóbalesetben, de Görögországban újra szerelemre gyúl egy nő iránt, aki, mint később kiderül, kettős ügynök; a szerelem persze győzedelmeskedik), kiszámítható, tele mesebeli fordulatokkal és történelmi klisékkel. De ami még ennél is rosszabb, a szereplők idegesítően sablonosak: szadista, de okos Gestapo tiszt, aki minden hadifoglyot személyesen hallgat ki, minden kémnőt maga erőszakol meg, és ha az illető zsidó, ehhez még korbácsot is használ; lusta és buta olasz katonák; önfeláldozó görög hazafiak; még fizikai megjelenésükben is csúnya, és persze gonosz kollaboránsok stb. Lehet, hogy az ’50-es évek Amerikájában ilyen regényekre volt igény, de Uris maga is bizonyítja más írásaiban, hogy a tömegigényt színvonalasan is ki lehet szolgálni. A „Kálvária” napjainkban már az alig olvasható kategóriába tartozik.
Legutóbb megjelent: Aquila, 2003, 256 oldal
Szabolcs Petrus
Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!
