Nino Sarratore hazudozó, csaló. Intelligens és ügyes, aki nagyszerűen alkalmazkodik környezetéhez, arra hajlik, amerre a szél fúj, számító alak. Magától értetődik, hogy minden útjába akadó nőt ujja köré csavar. Nino Sarratore kitalált karakter, Elena Ferrante világsikerű, magyarul is megjelent Nápoly-trilógiájának főhőse. Az egyesszám első személyben mesélő Lenu sok évet áldoz életéből Ninonak, aki a patriarchális közösség és az olasz férfitársadalom legnegatívabb kliséinek megtestesítője. Legfontosabb tulajdonsága az önhittség.

Claudio Gattit, az olasz gazdasági magazin, az „Il Sole 24 ore” újságíróját hasonlóan negatív színben tünteti fel a „Süddeutsche Zeitung” kulturális rovata. Ő volt, aki lerántotta a leplet az „Elena Ferrante” írói álnévről. Részletesen írt az irodalmár házaspár Anita Raja és Domenico Starnone jövedelmi viszonyairól, mert Raja utóbbi években megugrott bevételei hivatottak alátámasztani, hogy valójában ő a bestsellereivel meggazdagodott írónő „Elena Ferrante”. Gatti harcias hangvételű cikkeiben nem rejti véka alá véleményét: Egy írónak nincs joga az anonimitáshoz; ha valaki az irodalomból gazdagodik meg, akkor a nagyközönségének joga van megtudni, kihez vándorol a könyvekből származó bevétel.

Az olasz újságíró, Claudio Gatti. Lelepezte Elena Ferrantét?

Claudio Gatti cikkeiből megismerhetjük Anita Raja édesanyájának élettörténetét is, aki egy zsidó család gyermekeként, tíz éves korában menekült a náci Németországból Itáliába, és aki Nápolyban nőtt fel, élet túl a Holocaustot, majd kötött házasságot, és alapított családot. Pénz, titkok, álnevek, menekülés - aligha lehetne izgalmasabb egy sztori. De kinek van joga elmesélni egy család történetét? – teszi fel a kérdést a német napilap. Csakis a család tagjainak – hangzik a válasz.

A visszahúzódó irodalmár házaspár, Anita Raja és Domenico Starnone.

A „Süddeutsche Zeitung” kétségbe vonja, hogy az írónő családi háttere és jövedelmi viszonyai kiteregetése bármivel is közelebb vinne regényeinek megértéséhez. Anita Raja és Domenico Starnone továbbra is hallgatnak, nem árulják el, hogy egyikük, vagy akár mindkettőjük az „Elena Ferrante” írói álnév mögött rejtőzne. Nem is várhatnánk mást két visszahúzódó embertől, akiknek szenvedélyük az irodalomnak – állapítja meg a müncheni napilap.

Anita Raja 1953-ban született, és a legkiválóbb német nyelvű műfordítónak számít Itáliában. Nagy sikerrel ültette át olaszra a német irodalom legjavát. Annak a nemzedéknek a tagja, amely átélte a háború utáni gazdasági fellendülést, a jobb- és baloldali terrorizmus által megtámadott olasz állam élet-halál harcát a hetvenes-nyolcvanas években, majd Berlusconi tündöklését, akinek nem kis szerepe volt az olasz kulturális élet leépülésében.

Elena Ferrante többségében Nápolyban játszódó regényei már a magyar olvasókat is meghódították. 

Domenico Starnone úgyszintén Nápolyban született 1943-ban, de feleségével ellentétben már évtizedek óta íróként ismerik hazájában. Magyarul nem elérhető regényei középpontjában szülővárosa fiataljai állnak, akiknek életét az erőszak és a kegyetlenség mindennél jobban meghatározza.

Vajon miért dönthetett az irodalmár házaspár írói álnév használata mellett? Csak heccből? Vagy, hogy tiszta lappal indulhassanak, és ne korábbi tevékenységük határozza meg új regényeik megítélést? - teszi fel a kérdést a „Süddeutsche Zeitung”. Válasszal persze nem tud szolgálni.

Az ugyancsak egy házaspár családi vállalkozásaként működő római kiadó, amelynek gondozásában „Elena Ferrante” kötetei és nem mellesleg azok a német könyvek is megjelennek, amelyeket Anita Raja ültetett át olasz nyelvre, szintén hallgatásba burkolódzik. A kiadó vezetője csak annyit jegyzett meg, hogy méltatlannak tartaná, ha a kötetek irodalmi értéke helyett az állítólagos szerző személye, annak családi szennyese és jövedelmi viszonyai kerülnének a középpontba. Ezzel a válasszal persze sokan nem elégednek a meg. A jó nevű amerikai irodalmi magazin, a „The Paris Review“ egyenesen odáig ment, hogy szakértőkkel elemeztette a fordító Roja és az író Ferrantes közötti stílusbeli hasonlóságokat.

Álnevek használatának hagyománya van az európai irodalomban – jegyzi meg a „Süddeutsche Zeitung”. Egyúttal kikel az ellen, hogy az olasz írónőt a nemzetközi irodalmi élet csalónak bélyegezze meg, aki szánt szándékkal vezette meg olvasóit. Utóbbiak megosztottak Itáliában. Vannak, akik rossz néven veszik, hogy Roja – feltételezésük szerint – anyagi megfontolásból leplezni próbálta kilétét. Mások megértést tanúsítanak döntése iránt, mondván, egy művésznek is joga van a magánélethez, az alkotás nyugalmához; egy író életútjának, családi hátterének ismerete nem szükséges az alkotásai befogadásához. A müncheni napilap újságírója is ezen a véleményen van, és elítéli a romboló hatású, szenzációhajhász sajtómunkásokat.     

A bejegyzés a „Süddeutsche Zeitung” október 5-ei, Maike Albath által jegyzett cikk felhasználásával készült.    

Ha érdekel a téma, olvasd el összeállításunkat az irodalomtörténet híres álnevet használó íróíról is!

A Vezúvon, a háttérben Nápoly.

Petrus Szabolcs