„Ah, Houellebecq, te kis arrogáns szexista tirpák fasz, mégis hogyan bánhatsz ennyire jól a szavakkal?“
- fogalmazta meg sommás véleményét egy moly.hu felhasználó. Igaza van; „A csúcson” olvasása közben magam is hasonlókat gondoltam. A Behódolással sem az a baj, hogy a jómódú, életunt, érzelmileg kiüresedett, megkeseredett, finoman szólva nem túl attraktív főszereplő élete a farka körül forog. Még csak az sem gond, hogy főhősünk meg van győződve, a nőknek nem létezik nagyobb öröm, mint hímtagját kényeztetni, majd hagyni, hogy a nemes szerv nedve szájukba, arcukba spricceljen. De még az is rendben lenne, hogy mindezt hősünket még csak nem is nagyon élvezi, inkább csak unalmában közösül. Azt is tudomásul venném, hogy írónkat az iszlám, kötetében valósággá vált európai térhódításában az zavarja a legjobban, hogy az egyetemen (a főszereplő irodalomprofesszor) kevesebb a hallgatólány, és ők is alig mutatnak valamit magukból, félénkebbek, nehezebb őket felszedni. Még az is rendben lenne, hogy hősünk végül az iszlámra konvertál, mert a poligámia igencsak az ínyére való. Ez mind hozzátartozik Houellebecq személyiségéhez. Íróként így kell őt szeretni, vagy éppen utálni.
Michel Houellebecq. És ez még csak nem is a legelőnytelenebb felvétel...
A baj az, hogy a „Behódolás” - szerzőnk eddigi regényeitől eltérően – stilisztikailag és dramaturgiailag is gyenge. Ráadásul szerzőnk sarkos véleményei társadalmi félelmekre építő populista féligazságok. Mintha csak egy nemzeti-konzervatív, iszlámfób párt pamfletjét olvastam volna.
Jöjjön néhány konkrétum!
A regény kerettörténete egy iskolázatlan körökben terjedő, és ilyen választókra utazó politikusok által hangoztatott hazugság: Ha professzor akarsz lenni, írj egy érdektelen tanulmányt, és utána Hawaii – hetente egyszer bemész az egyetemre, megtartasz két órát, majd a hónap végén felveszed a sok ezer eurós fizetését.
Minthogy főhősünk irodalomprofesszor, sok szó esik a regényben írókról és könyveikről. Ez érdekes lesz – gondoltam először, aztán rájöttem, hogy ilyen elbaltázott kerettörténetet még egyetlen Houellebecq-regényben sem olvastam. Az irodalmi szál ugyanis egy régen elfeledett XIX. századi író, Joris-Karl Huysmans körül forog. Regényeiről, téziseiről hosszú oldalakon keresztül értekezik a főhős - De minek?!
A cselekmény a 2020-as évek első felében játszódik. Akkor is, ha ez a történet szempontjából sokadrangú, az addig bekövetkező technikai változások nem hagyhatók figyelmen kívül. Márpedig írónk erre fittyet hány: A szereplők elsődlegesen a tévéből tájékozódnak, a vonaton utazó fiatalok nyomtatott magazinokat olvasnak. Mindez már ma sem állná meg a helyét.
A regény keretét adó politikai helyzet abszurd; a mérsékelt iszlám jelölt, a baloldal és a mérsékelt konzervatívok támogatásával, Marine Le Pen ellenében megnyeri a francia elnökválasztást, hogy aztán – és itt már tényleg a fantazmagória birodalmában vagyunk – az Európai Unió elnökeként felvegye a közösségbe az észak-afrikai államokat, és ezzel egész Európát az iszlám befolyása alá vonja.
A 2017-es elnökválasztás meglehetősen rácáfolt írónk víziójára.
A szereplők: A választás toronymagas győztese, a szociálliberális, európabarát Emmanuel Macron (24 ill. 66 %), a győzelmét váró, de végül a polgárok csak harmadát megszólítani képes Marine Le Pen (21 ill. 33 %), a sokáig legesélyesebbnek tartott, de a kampány alatt korrupciós botrányba keveredő konzervatív, François Fillon (20 %), a meglepően jól szereplő kommunista, Jean-Luc Mélenchon (19 °%), és a csúfosan leszerepelt szocialista, Benoît Hamon (6 %)
Marine Le Pen. Mostanában igyekszik kedves arcát mutatni. De ez is csak a szavazatok harmadára volt elég.
Főhősünk, akinek politikai bealítottsága homályban marad, eleinte szkeptikusan szemléli az iszlám térhódítását. Amikor ez már az oktatást is eléri, feladja egyetemi katedráját. De miután az új rektor jól körüludvarolja, nem- csak, hogy visszatér a Sorbonnera, de konvertál is az iszlámra. Egy Mephistót látunk, aki feladja az elveit a karrierjéért? Nem! Főhősünknek nincsenek elvei, különösebben a tudomány sem érdekli, egy héten egyszer ledarálja az előadásait, a másik hat napon pedig halálosan unatkozik. Úgy tűnik, a szerző maga sem tudja, hogy hőse mit, miért tesz. Ennél súlyosabb hibát aligha véthet egy író.
A regényben tényként szerepel a zavart fejű szélsőjobboldaliak által kitalált, és egyre inkább teret nyerő vád: a sajtó hazudik! A mainstream sajtót állítólag balliberális, széplelkű újságírók uralják, akik minden olyan eseményt elhallgatnak, amelyek nem illenek világképükbe. A regény odáig megy, hogy a francia nagyvárosokban bandaháborúk zajlanak az iszlamisták és a szélsőjobboldaliak között, hullák hevernek az utcák, és minderről nem számol de a sajtó. A Facebookon magam is gyakran olvasok bűnöző migránsokról terjedő híreket. Aztán a régi viccel élve legtöbbször kiderül, hogy nem Mercedeseket osztogattak Moszkvában, hanem Ladákat fosztogattak Jerevánban.
Talán egyetlen gondolat akad a regényben, amely engem is foglalkoztat: a balliberális értelmiség az, amely más emberek, kultúrák befogadására a legnyitottabb. Márpedig a (harcos) iszlám legnagyobb ellenfele éppen a balliberális értelmiség által pártolt tolerancia és nyitott társadalom. Ha megnézzük, mit gondol egy átlag muszlim a női egyenjogúságról, szexuális kisebbségekről, demokráciáról, vallásszabadságról, általában a szabadságjogokról, látható, hogy bizony nagyon sok az átfedés a szélsőjobbal, a nemzeti konzervativizmus híveivel. A probléma nem új, aki a demokráciát védi, a toleranciát képviseli, szükségszerűen ezek ellenségeinek érdekében is fellép.
Magvető, 2015, 252 oldal, 3490 Ft. Fordította: Tótfalusi Ágnes
Joris-Karl Huysmans (1848-1907)
Elfeledett író elfeledett kötete.
Francia író, eleinte a realizmus és a naturalizmus képviselője. A nála jóval kevésbé elfeledett Émile Zola írói körének tagja, majd önállósítja magát. Legismertebb műve „A különc” (1884), mellyel, ha rövid időre is, de új stílusirányzatot teremt. A moly.hu összegzése szerint „a regény betegesen esztétizáló főhőse kiábrándult kora társadalmából, és elvonultságában a végletekig fokozva éli meg a művészetet, a műviséget”. Nem kaptam kedvet hozzá… A „Térkép és táj”-ban Houellebecq egyébként maga is egy hasonló figurával dolgozik; valószínűleg saját magától sem áll távol ez az életfelfogás.
Tragikus véletlenek sorozata
A regény franciaországi megjelenésének napján, 2015. január 7-én követtek el iszlám szélsőségesek egy huszonnyolc halálos áldozattal járó merényletsorozatot Párizsban, amelynek fő célpontja a „Charlie Hebdo” című szatirikus hetilap volt. Az újság aktuális számának címlapján éppen Houellebecq és iszlámkritikus regénye szerepelt. A halálos áldozatok között volt az író egyik közeli barátja is, aki 2014-ben könyvet írt az erősen polarizáló Houellebecqről.
Bernard Maris. Barát, biográfus és az iszlám terror áldozata.
Petrus Szabolcs
