A lenyűgöző család – ahogy a ’30-as évek amerikai sajtója Mannékat emlegette. A csúcson egy zseni, az előző bejegyzésünkben bemutatott Thomas Mann. Körülötte az árnyékából kilépni képtelen hat gyermeke. Többségük lenyűgöző tehetség, mégsem találják helyüket, küldetésüket. Nyugtalanul bolyonganak a világban, vágnak bele újabb és újabb feladatokba. Mindig elégedetlenek; úgy érzik nem juthatnak fel a zsenihez a csúcsra. Thomas Mannról és családjáról sok biográfia megjelent már. Tilmann Lahmen kötete azonban újszerű: A családtagok levelezéséből meséli el Mannék életét. Cikksorozatunk első részében a szülőket mutattuk be, ebben a bejegyzésünkben a gyerekek regényes élete következik!
Erika (1905-1969)
Apa és lánya.
Az apa kedvence. Öccsével, Klaussal elválaszthatatlan párost alkottak. Együtt utaznak, élvezik a gazdag szülők elkényesztetett gyerekeinek életét. Anyagilag sosem álltak saját lábukra. Különösen komolyan vették a családi levelezés aranyszabályát: nem küldenek olyan levelet anyának, amelyben nem kérnének pénzt. Évtizedekig a szülői apanázsból éltek. Később pedig Erika az apja utáni jogdíjakból. Mindketten írtak, igaz Erika kevésbé szépprózát, inkább közéleti cikkeket, könyveket, útibeszámolókat, országportrékat. Erika politikai aktivitása nem korlátozódott írásaira. ’33-tól náci-ellenes politikai kabaréesttel, majd előadássorozattal járta Európát és Amerikát. Előadásai, írásai sokszor nem voltak tényszerűek. Különösen, mert ’33 után nem utazhatott hazájába; kapcsolatai megszakadnak. Így egyre kevésbé ismerte a náci Németország mindennapjait. Azonban tudta, miről és milyen stílusban kell írni, illetve beszélni az amerikaiaknak. Előadásai teltházasok, kötetei bestsellerek voltak. Politikai nézeteit a szélsőségesség jellemezte. Megszállott náciellenes volt. A háború után az USA-t hibáztatta a hidegháborúért. A Szovjetunióval meglehetősen elnéző volt. Így a McCarthy-érában egyre kényesebbé vált a helyzete az USA-ban. Végül – a család egyetlen tagjaként, aki nem szerzi meg az amerikai állampolgárságot – nem utazhatott vissza az Egyesült Államokba.
Miután Princetonban (NJ), majd Pacific Palisades (CA) telepedett le a család, egyre inkább apja bizalmasa lett. Eleinte politikai, később irodalmi kérdésekben is tanácsokkal látta el. Nagy szerepe volt balra tolódásában. Apjának előrehaladott korában nem csak tanácsadója és titkára volt, de az írásban is egyre többször segítette.
Erika és szülei. A '40-es évek elejétől az USA-ban, majd Svájcban is együtt éltek.
Goloval ellentétben nem tudta megbocsájtani a németeknek, hogy a háború után nem néztek szembe közelmúltjukkal; soha nem tér vissza hazájába.
Az ő szerelmi élete sem volt átlagos: biszexuális; férfiakhoz fűződő viszonyát az apakomplexus jellemezte; tartós kapcsolatra képtelen volt.
Klaus (1906-1949).
A legtehetségesebb szépíró a testvérek között. Legalább három regényével beírta magát a világirodalomba:
(1) Mephisto. A közepesen tehetséges művész megalkuvásáról a diktatúrával, karrierje előmozdítása érdekében. A regényt, amely náluk leginkább Szabó István Oscar-díjas megfilmesítéséből ismert, Klaus ex-sógora, Gustaf Gründgens, Elisabeth volt, egyébként meleg férje ihlette. Ez utóbbi szál nem része a regénynek. A szintén homoszexuális Klaus nem akarta a melegséget negatív kontextusba állítani.
Gustaf Gründgens (1899-1963). Habár a náci időkben komprommitálta magát, karrierje a háború után is folytatódott. A Mephisto németországi kiadása ellen a háború előtt és után is bírósági úton lépett fel.
(2) A vulkán. Az egyébként sebesen író Klaus két éven át dolgozott a náci hatalomátvétel után emigrált németek mindennapjait '33 és ’39 között bemutató monumentális tablón. Sok, valós személyekről mintázott figura és igaz történet, amellyel Klaus a kritika, a közönség és az emigránsok elismerését is elnyerte.
(3) A jámbor tánc. A német irodalom talán első meleg témájú regénye a századfordulón született generáció I. világháború után útkereséséről, és a ’20-as évek virágzó berlini meleg szubkultúrájáról, számos önéletrajzi utalással.
Erika és Kalus 1927-ben.
Klaus írói sikerei ellenére sem találta helyét a világban. Szeretett testvérével, Erikával, vagy egyedül járta űzött vadként a világot, vágott bele egyik irodalomi-politikai projektből a másikba. Úgy érezte nem ismerik el, apja árnyékában él. Akaratlanul is féltékeny volt rá:
„Megleptek saját, magam is tudom nem helyénvaló érzéseimen: irigység és sértettség. Bármibe fog, sikert ér el.”
Pedig szülei elismerték tehetségét:
„Szépet, fontosat, jelentőségteljeset alkottál. Egy kor lenyomatát, örök értéket.”
– írta neki anyja A vulkán elolvasása után.
„Regényed az emigráns irodalom konkurencia nélküli alkotása. Sokáig nem tartottak teljes értékű írónak. A fiacskámat látták benned. Ezen én se tudtam változtatni. Most már azonban kétségtelen, hogy többet tudsz, mint a legtöbb író. Regényed méltóképpen mutatja be az emigránsok életét, erejét, harcát.”
– írta neki apja, szintén A vulkánt magasztalva. Egyébként nekem ebben a témában a Száműzetés (1940) Lion Feuchtwangertől jobban tetszett…
Különösen két színvonalas, de anyagilag súlyosan ráfizetéses folyóiratának bukása viselte meg (Die Sammlung, Franciaország ’33-’35; Decision, USA ’41-’42).
Egész életét végigkísérték a futó kalandok, az alkohol, a kábítószer, az öngyilkossági kísérletek. 43 évesen önkezével vetett véget az életének.
„Öngyilkosságod csúf, önző, felelőtlen. Nem lett volna szabad ezt tenned anyáddal és testvéreiddel.”
– olvasható apja naplójában. Temetésére nem ment el, nevét haláláig alig említette.
Golo (1909-1994)
Az egyetlen, aki tudatosan kezdeni akart valamit életével, apjától független karriert építeni. Ha nehezen is, de sikerült neki.
Nehezen viseli a „Nagy Ember” ridegséget:
„Búcsúzáskor megölel. Először teszi.”
– a háború alatt történt, amikor Golo az amerikai hadsereg kötelékében Európába indul. Harcban egyébként nem vesz részt; haditudósító volt.
„Micsoda borzalmas gyerekkorom volt.”
– írja naplójában. Mégis sikerült kilépnie apja árnyékából. Ő lett a Mann család egyetlen diplomás tagja. Filozófiából doktorált. Történelmet tanított amerikai és német egyetemeken. Örökölte az irodalmi vénát, de nem saját és apja életéről, hanem történelmi témákról írt. Az ’54-ben megjelent „Német történelem a XIX. és XX. században” című szakmunkája 100.000-es példányszámmal nem csak közönségsiker lett, hanem a történész szakma elismerését is kivívta.
Golo jobban megértette magát kutyákkal, mint saját családjával.
Politikailag a legracionálisabb, legéleslátóbb volt a Mannok között. Hitler hatalomátvétel után rögtön tudta, amiről szülei évekig nem akarnak tudomást venni: emigrálniuk kell. Csak egyszer mérte fel hibásan a helyzetet: ’41-ben Svájcból visszatért Franciaországba, hogy – pacifizmusa ellenére - fegyverrel harcoljon a nácik ellen. A tévedésnek súlyos ára lett. Németként ellenségnek számított. Internálták. A francia összeomlás után hajszálon múlott, hogy el tudott menekülni, mielőtt a kollaboráns francia kormány kiadta volna a náciknak.
’45 után – amerikai tudósítóként – ő tér vissza elsőként Németországba.
„Senki nem tudott semmiről. A túlélők szerint a felelősök öngyilkosok lettek, vagy elmenekültek.”
– foglalta össze a németek viszonyulását közelmúltjukhoz. Ő – testvéreivel ellentétben – mégis megbékélt honfitársaival. Sőt, egyre inkább a konzervatív oldallal szimpatizált. Mindezt annak ellenére, hogy homoszexualitása miatt, színvonalas publikációi ellenére sem tudott feljebb jutni a német tudományos ranglétrán.
„Apám makacs ember. Bizonyos értelemben elkényeztetett. Politikai megszólalásai sokszor hibásak, felületesek. A politika igazán nem érdekli, nem örül, ha fecsérelnie kell rá az idejéből. Ezért hajlamos kritika nélkül átvenni mások álláspontját.”
– írta apjáról kritikusan, de éleslátóan. Testvéreiről, különösen a politikai kérdésekben apját erősen befolyásoló Erikáról már nem tudott ilyen objektíven nyilatkozni:
„Életének kétségtelenül legfontosabb tette”
– írta annak kapcsán, hogy Erika a saját maga gyártott, és a családtagok által tudottan a fantázia világába tartozó legenda szerint ’33 nyarán titkokban visszatért Münchenbe, hogy élete kockáztatása arán kimenekítse a József és testvérei családi villában maradt kéziratát.
Monika (1910-1992)
Az egyetlen, akinél a szülők nem tudták elfogadni, hogy nem találja helyét a világban. Igaz, olyan céltalanul egyik gyerek sem élt, mint Monika. Ráadásul rossz természetű, kötözködő, sértődékeny volt.
„Ízléstelenségével és nagyképűségével még csekély tehetségét is semmivé teszi.”
- írta Katia Mann egyik levelében lányai írói szárnypróbálgatásáról.
Élete egyetlen boldog szakasza rövid házassága volt. Férje tragikus halála után teljesen elveszítette lába alól a talajt. Saját családja sem bírt vele néhány hétnél tovább egy fedél alatt élni. Apja különösen nehezen viselte a jelenétét. A magyar származású, de Svájcban nevelkedett művészettörténész, Lányi Jenő 1940-ben vesztette életét, amikor náci tengeralattjárók elsüllyesztették a hajót, amelyen Angliából az USA-ba tartott.
Monika Mann és Lányi Jenő. Egy tragikusan végződött boldog házasság.
„Az igazi gondom, hogy szüleim támogatnak. Ha nem lenne egy pfennigem se és muszáj lenne dolgoznom, elégedettebb lennék az életemmel.”
Élete 82 évéből egyetlen percet sem töltött munkával. Csak egyszer alkotott időtállót, egy biográfiát apjáról, amit nem túl ízlésesen néhány hónappal a halála után már meg is jelentetett. A kötet szépséghibája, hogy Monika 16 éves korától nem élt együtt szüleivel, így a kötet leginkább egy élénk és zavart fantázia szüleménye volt.
A háború után évtizedekig élt dologtalanul Caprin. Családjával folyamatosan vitában állt.
Elisabeth (1918-2002)
A Mann házaspár nem egyformán szerette gyerekeit. Katia igyekezett ezt titkolni, a „Nagy Ember” viszont nem rejtette véka alá. Erika mellett Elisabeth volt a kedvenc. Az életvezetése tekintetében messze ő volt a legszolidabb a testvérek között. Miután a család Amerikába emigrál, megismerkedik az olasz, aktív antifasiszta irodalomtudóssal, Giuseppe Antonio Borgese-vel. A háború végéig Chicagoban, majd Itáliában éltek. Két gyermekük született. Férje hatására folyt bele a politikába. Különösen a férfi ’52-es halála után lett aktív: Környezetvédőként fellépett a tengerek védelmében, központi szerepe volt a tengerjog megteremtésében, a Római Klub alapítója volt – azaz sok mindent tett le az asztalra. De valószínűleg az apja révén szerzett ismertsége nélkül egy maradt volna a sok környezetvédő aktivista között.
A testvérek közül egyedüliként élte meg a 2000-es évek elejét, amikor – egy életrajzi filmsorozatnak köszönhetően – Thomas Mann reneszánszát élte. Habár ’39 után külön élt szüleitől és irodalom-szakmai kapcsolata sem volt apjával, már csak ő tudott közeli családtagként a „Nagy Emberről” mesélni. Talk-show-k kedvelt vendége volt, egyik interjút adta a másik után. Szakított a családi hagyományokkal, és még az igazság elferdítése árán is csak a szépről beszélt. Nem hagyott ki egyetlen alkalmat se, hogy a tengerek védelme érdekében mozgósítsa a közvéleményt.
Michael (1919-1977)
„Nem egy virtuóz, de egész jó.”
– írta öccséről Golo. Michael az akart lenni a zenében, ami apja az irodalomban. De hiába adott ki anyja vagyonokat zenei képzésére, és tartotta el évtizedeken át, úgy tűnt örökre másodhegedűs marad. Mígnem a zongorista Yaltah Menuhin-al, Yehudi Menuhin testvérével duettben fellépve elindulni látszott karrierje. Világkörüli turnéjuk, amit persze a híres apára, illetve virtuóz testvérre épülő marketing kampány nélkül valószínűleg fele olyan sikeres se lett volna, csúfos véget ért: az indulatait rend szerint nehezen kordában tartó Michael egy vitájának Yaltah-al ökölcsapással vetett véget. Nem csak a turné szakadt félbe, Michael-t egy életre kitaszította magából a komolyzenei világ.
A Mann család müncheni villája.
Petrus Szabolcs
